Erdélyi Riport visszajátszás 7.

2016. 01. 02. 19:10

Néhány emlékezetes anyagunk felidézésével tekintünk vissza 2015 eseményeire, eredményeire, veszteségeire, mindarra, amiről a tavaly az Erdélyi Riportban olvashattak, illetve azok jellemző gondolataira, akik lapunkban megszólaltak. Ezúttal nyár végi, kora őszi közleményeinkből válogattunk.

 

Kombinát ügy: pánik van

Újabb fordulathoz érkezett augusztusban a Marosvásárhelyi Vegyi Kombinát ügye: a civil szervezetek tiltakozást szerveztek, már az eddig kivárásra és alkura törekvő önkormányzat is elégedetlen. 1990 óta lappangó feszültségek kerülhetnek felszínre, tüntetés és ellentüntetés is jöhet. Sok múlik azon, – fogalmazott Parászka Boróka összeállítása – hányan lesznek Marosvásárhely főterén.

Nincs forgatókönyv arra, mi történik, ha a marosvásárhelyiek nagy tömegben tiltakoznak az egészségkárosító környezetszennyezés ellen. „Tévedés azt hinni, hogy mi a gyár bezárását követeljük, azt szeretnénk elérni, hogy ne történjen környezetszennyezés” – fogalmazott a civil szervezet képviselője, utalva arra, hogy sokan azért nem támogatják a tiltakozást, mert a gyárban dolgozók munkahelyét féltik. Ez a félelem annyira erős, hogy az augusztus 13-ra meghirdetett tüntetésre ellentüntetést szerveztek. A gyár körüli vitának etnikai jellege is van: a környezetszennyezés ellen tiltakozók jelentős része magyar, és gyakori az a meggyőződés, hogy az Azomuresnél Marosvásárhelyre betelepített román munkások dolgoznak. Arra a felvetésre, hogy ha a gyár megszűnik, és tömeges lesz a munkanélküliség többektől kaptunk rövid választ. „Semmi gond, menjen mindenki haza oda, ahonnan jött, és akkor nem lesz nagyobb a munkanélküliség az eddiginél Marosvásárhelyen”.

 

Homoszexualitás, jobbról

Interjúalanyunk ismert, Magyarországon élő székelyföldi közszereplő volt. Jobboldali, konzervatív – ahogy ezt ma mondani szokták. És meleg. Hogy fér mindez össze? Milyen székelyként a melegség? Konzervatívként a melegjogi aktivizmus? Coming out nincs, a beszélgetőtárs névtelen. De nevet kap sok-sok konfliktus, dilemma. Parászka Boróka interjúja.

– Székelyföldiként egy zárt (vagy zártnak gondolt) közösséghez tartozol. Mi a személyes tapasztalatod a melegek székelyföldi elfogadásáról. Arról, ahogy a székelyföldiek a homoszexuálisok jogairól beszélnek, vagy tájékozódnak?

– Amikor kiderült számomra, hogy meleg vagyok, azt hittem, ez csak a budapesti életemre fog korlátozódni, és Székelyföld megmarad a családi kapcsolatoknak. Aztán egyre több otthoni ismerősről derült ki, hogy maga is érintett a kérdésben, és szép lassan feltárult a szülőföldemnek ez az oldala is. Úgy látom, az emberek egyre nyitottabbak, a fiataloknak ma már nem kell öngyilkosnak lenniük vagy elmenniük otthonról, mint ahogy az korábban többször előfordult. Vagy már nem kell belemenekülni ál- vagy kényszerházasságokba, hogy aztán évek-évtizedek múltán boruljon minden, mert a vágyak és az ösztönök erősebbnek bizonyulnak a megfelelési kényszernél. (...)

A mai székelyföldi meleg fiatal tipikus útja a kolozsvári egyetemista lét, utána pedig Erdély egy nagyobb városában próbál meg elhelyezkedni, de sokan Magyarországon, újabban pedig egyre gyakrabban Nyugat-Európában vállalnak munkát. Ma már kevéssé tragédia, ha a családban kiderül, hogy a gyerekkel „nincs minden rendben”. A fentiek leginkább a fiúkra-férfiakra igazak – a leszbikusok világát nem ismerem, de gyaníthatóan nekik valamivel könyebb, mert ez a férfiközpontú világ nyálcsorgatva gondol arra, ha két lány egymással játszik el az ágyban, de hangosan pfújolni kezd, ha ugyanezt két fiúval kellene elképzelnie.

 

Ali háborúja

Tizennyolc, tizenkilenc évesen még úgy gondolta, kötelessége akár életét áldozni a hazáért. Azóta eltelt három-négy év, nagyot változott a világ Szíriában is. Közben felnőtt lett, s már azt mondja, a hazáért élni kell, nem meghalni. Nem szeretné ketrecben, elevenen megégetve vagy lefejezve végezni Rakkában, a kalifátus fővárosában, értelmetlen halálával nem segítené hazáját, – mondja Ali, a szíriai keresztény fiú, akiről korábban is írtam az Erdélyi Riport még nyomtatásban is megjelenő hasábjain. Gál Mária riportja.

Gyász Damaszkuszban, rakétatámadás után

 

A jordán pilóta élve megégetése volt a fordulópont Ali életében – azóta sem ő, sem apja nem gondolják már úgy, hogy a hazáért adott esetben akár meg is kell halni. Ez értelmetlen halál lenne, mondta Ali, akivel hosszú idő után végre augusztus 31-én sikerült újra beszélnem.

Ő most már Katarban van, nem menekültként, hanem munkavállalóként. Nem volt egyszerű oda eljutnia, de olajmérnöki diplomájának köszönhetően tisztességes életet élhet. Menekülése előtt eljegyezte a lányt, s reméli, rövidesen együtt lehetnek, otthon, békében. Bár öccse, D. azt mondja, hogy a háborúnak soha nem lesz vége, ő pedig végképp lemondhat arról, hogy valaha is „híres labdarúgó” legyen, Ali még mindig reménykedik. Bár félig európai, uniós állampolgársága is van, egyelőre nem készül ide, csak akkor, „ha minden kötél szakad” és nem tudja másképpen feleségül venni menyasszonyát.

 

Besztercei bukta

Hiába volt frappánsnak tűnő válasz Szász Jenő gyöngyhalászat-stratégiájára, nem jött létre szeptemberben az önálló magyar iskola Besztercén. Az okokra Szűcs László vezércikke kereste a választ.

Lássuk tehát, mi akadályozza a tárca szerint a magyar iskola létrejöttét. Először is maga a megnevezés. Tudjuk, a tervezett Hunyadi Jánost most még azért nem javasolták, mert macerás a folyamat, amennyiben személyről van elnevezve. (Ha az ember egy magyar király apukája, könnyen lehet gyanús, még akkor is, ha ő maga félig román, vagy tán...) Úgyhogy a májusi határozat besztercei magyar líceum nevet említ, amit magyar tannyelvű elméleti líceumra kellene a jogászok szerint változtatni. Olyan nagy ügy lett volna megnézni, milyen néven szerepelnek a minisztériumban a hasonló iskolák? A határozat megfogalmazása előtt vajon kivel konzultáltak a beszterceiek? Egyáltalán volt-e, különösen az utóbbi napokban megfelelő konzultáció a Beszterce megyei RMDSZ, az Ügyvezető Elnökség, illetve oktatásügyi államtitkárunk vonalon?

Ugyancsak stiláris kifogás, hogy a határozat a városi tanács elvi beleegyezését említi, holott a jogászok szerint a szövegnek egyértelműen a döntést kellett volna rögzítenie.

A harmadik kifogás személyi jellegű, illetve kompetenciák keveredését kifogásolja. E szerint a helyi tanács határozatát a megyei főtanfelügyelő írta alá, aki tanácsos is, sőt, a határozathozatal idején ő vezette a testület ülését, s ezért ő gondoskodott a határozat továbbításáról is a minisztériumba.

 

Kutyákkal táncoló

Különös módját választották embertársaik megsegítésének a kézdivásárhelyi Székely Kutyaklub tagjai. Forró Béla, a Székely Kutyaklub elnöke, dr. Németh Loránd Csaba állatorvos, Kovács Etele gyógytornász, a Benji Állatvedő Egyesület elnöke, valamint Bakk-Vitális Mária Kinga, két helybeli könnyűipari cég vezérigazgatója mozgássérült gyerekek életét teszik könnyebbé az ember legjobb barátjával, illetve segítenek lebontani a félelmeket, ami a helytelen nevelés folytán alakul ki. Bede Erika riportja.

Forró Béla, a Székely Kutyaklub vezetője az egyik segítővel   Fotó: Bede Erika

 

A hét eb egyike Bátor, Torjára került Gellérthez, aki tolószékben élő mozgáskorlátozott. Tavaly érettségizett igen jó eredménnyel Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Líceumban. Bakk-Vitális Kinga támogatásával minden nap taxi hozta be az iskolába a fiút tizenkettedikes korában, előtte a tanárok jártak ki hozzá a faluba, s otthon tanították.

A segítő kutya azért nagyon fontos a betegeknek, mert nemcsak fizikai segítséget nyújt, hanem a gazdájával kialakuló érzelmi kapcsolatnak gyógyító ereje van. Egészséges emberek számára elképzelhetetlen, mennyire nehéz a tolószékbe kényszerült, mozgáskorlátozott ember élete. Nemcsak azért, mert a családtagjaikra vannak szorulva, hanem gyakran fölöslegesnek érzik magukat, tehernek, azt tapasztalják, hogy az emberek nem kommunikálnak velük, idegenkednek tőlük, jobb esetben sajnálják.

– Magukba zárkózottan élnek, rendszerint bent a lakásban. Gellért is így élt, míg meg nem érkezett az életébe a kutya – meséli Béla.  Most egy olyan társ van mellette a nap 24 órájában, akinek szeretetet ad, akiről gondoskodik. Ezáltal napi teendői vannak, értelmet nyert az élete. Eddig nem kommunikált senki vele, most mihelyt a tolószékében ülve megjelenik a kutyával az úton, mindenki beszél hozzá, köszöntik, megkérdezik, hogy s mint van. Ő is nyitott lett a világ felé.

 

„Országunknak fő végvára, Várad”

A címbeli idézet Bethlen Gábornak egy Rhédey Ferenc főkapitányhoz intézett leveléből való. Szilágyi Aladár a fotografáló Szűcs László kíséretében járta be a 2015 december végén át is adott belső paloták, illetve a gótikus székesegyház maradványait feltáró régészeti kutatómunka színtereit.

Portszter Kitti régész a kutatóárok mellett nyilatkozik   Fotó: Szűcs László

 

A legelső kutatógödör szélén egy általam egyetemista lánynak taksált karcsú hölgy hajlong. Vázlatot készít, jegyzetel szorgalmasan. Porsztner Kitti már tíz éve dolgozik a háromfős várbeli régészcsoport tagjaként. Középiskolás korában, majd egyetemistaként állandón a várban forgolódott. „Elsősorban a 14. században emelt gótikus katedrálist tárjuk fel. Itt – mutat le a mélybe – a déli falának egy szelvénye látszik. Az a keskenyebb külső fal egy kápolna része lehetett. Mint megannyi székesegyházat Nyugat-Európában, illetve a történelmi Magyarországon, kápolnakoszorú vette körül. Amellett, hogy igyekszünk követni a székesegyház főhajójának nyomvonalát, fel akarjuk tárni szentélyének, mellékkápolnáinak maradványaival, a megőrződött románkori falrészekkel, illetve a közvetlen közelébe emelt, szintén Szűz Mária oltalmába helyezett kisebb templom hozzáférhető részeivel együtt.”

 

Ria, ria

Mindig ünnep, amikor a magyar és a román futballválogatott összecsap valamelyik fővárosban. Persze, nem csak a labdarúgás szerelmesei ünnepelnek ilyenkor, hanem azok is, akik a szürke hétköznapok frusztrációit némi hőzöngésben vezetnék le. Tasnádi-Sáhy Péter írása.

Bizonyára sokan hallottak róla, hogy a Magyar Lelátó portál indított egy kezdeményezést, miszerint a fair play jegyében, a magyar Himnusz tavalyi kifütyülését, a magyar szurkolók azzal bosszulják meg, hogy ők nem fütyülik ki a románt. Bár szép számmal kapott megosztást, meg lájkokat, de mégis inkább úgy tűnik, olaj volt a tűzre. A kedvencem az egyik hozzászóló, aki a magyar szurkolói kultúra végét vizionálta ezzel a „liberális parasztvakítással kapcsolatban”, hiszen, ha ez így megy, hamarosan már a bírót sem lehet orrba verni, a közönség soraiba tülekedő „szelfibotos papagájokat” sem lehet megregulázni, és a legerősebbek a büfében nem tolakodhatnak majd a sor elejére. Mi lesz így a világgal, kérem?
Szóval biztosak lehetünk benne, hogy fütyülni fognak, és ez a minimum. Mondjuk, nincs ezen mit csodálkozni, hiszen ma Magyarországon kevés olyan tényező van, ami az egyszeri embert ne zsigeri reakciók irányába vinné, hiszen ezt látja a nagyoktól is.
 

Nyomda volt, színház lett

Részben közadakozásból elkészült, többfunkciós stúdiót avatott a Szigligeti Színház Nagyváradon. A családias hangulatú megnyitóról Simon Judit tudósított.

A stúdiószínházra nagy szüksége van mind a színháznak, mind a közönségnek. Olyan előadások kerülhetnek itt bemutatásra, ahol markánsabban tetten érhető a kísérletező kedv. A Stúdió két lépésre van a színházépülettől, ami szintén nagy előny.

Fekete terme már tavaly működött, néhány nagyszerű előadást mutattak be az új helyszínen. Ez lényegében a színházterem. A fehér teremben, amely lehet próbaterem, de előadások helyszíne is, pihenősarok és büfé is van. Amint a főigazgató az Erdélyi Riportnak elmondta, szeretnék, ha különböző kulturális rendezvények, kiállítások is itt kapnának helyet. Közösségi teret szeretnének kialakítani, ahol mindenki jól érzi magát.

 

Heyman Éva, a mosoly nélküli jelkép

Október 15-én avatták fel a holokauszt nagyváradi gyermekáldozatainak emlékművét, amit a tizenévesen meggyilkolt Heyman Éváról mintáztak, aki 1944 tavaszán naplót írt a gettóban. Teszler Emíliával, a szoborállítást kezdeményező Tikvah Egyesület alapítójával, Szűcs László beszélgetett.

– Említette, olyan projektekben is gondolkodnak, melyek az általános emberi jogokkal foglalkoznak. Erről elárulna részleteket?

– Például érdekel a roma közösség, és minden sebezhető közösség. Nem csak a nemzeti kisebbségekre gondolunk, hanem minden kisebbségre, a hátrányos helyzetű emberekre, a kiszolgáltatottakra, például a mozgássérültekre. Arra, hogyan tud bejutni egy mozgássérült egy nem akadálymentesített középületbe, hogyan intézi az ügyeit egy halláskárosult.

Közben azzal is szeretnénk foglalkozni, hogyan történt a deportálás, meg akarjuk érteni az ezt megelőző éveket, a kor passzív szemlélőjét. Mert voltak ugyan emberek, akik a deportálás idején vagy még azelőtt segítettek és kockáztattak, de hol voltak a jóérzésű emberek, amikor kezdtek életbe lépni a megkülönböztető törvények? Akkor még nem volt veszélyes hallatni a hangjukat. Ezt szeretném megérteni. Például azt, hogy szüleim szilágysomlyói szomszédjai, akikkel nagyon jó viszonyban voltak, a gyerekek együtt játszottak, átjártak egymáshoz, amikor látták, mi történik, asszisztáltak, nem tettek semmit. Mi több, amikor Somlyóról vitték őket Csehibe a gettóba, sokan álltak az ablakban és azt mondták: jól teszik veletek, megérdemlitek. Ezek a kérdések gyötörnek engem.

 

Egy kultúrát sem szabad lenézni

Dr. Magyari Sára nyelvészt, egyetemi tanárt A nyelvi világkép a magyar és a román nyelvben című tanulmánykötet bemutatója után Tasnádi-Sáhy Péter kérdezte.

Magyari Sára (a kép jobb szélén) könyvbemutatója A nyelv közösségi perspektívája című konferencián   Fotó: erdon.ro

 

– A közgondolkodásban azért van számos gondolat a magyar nyelvről, ami nem hogy megkülönbözteti, másoktól, de föléjük is emeli. A magyar nyelv a legszebb, a leggazdagabb, magyarul lehet a legválasztékosabban káromkodni. Mit gondol ezekről a nyelvész?

– Ami a sajátom, azt mindig jobban szeretem, jobban féltem. Ha románnak születtem volna, az lenne számomra a legszebb és a legnehezebb nyelv. Utóbbiban egyébként van egy érdekes önmeghatározás: a magyar nyelv a legnehezebb, de nekem ez az anyanyelvem, én képes vagyok megtanulni, más viszont nem képes rá.
De a nyelv ennél részletekbe menőbben is árulkodik a világképről, hiszen a világ reális elemeiről a nyelvek különbözőképpen számolnak be. Bizonyos kifejezések együttélésében egyfajta értékrendszer, hagyomány is megjelenik.
Mondok példákat. A magyar nyelvben a cékla és a cukorrépa két teljesen különböző néven él, míg a románban mind a kettő „cékla” csak az egyik vörös, a másik cukor. Nem rendszertani szempontból közelítve érdekes kérdés, miért alakult ez így. Magyarul a bolha csíp, románul szúr. Nagyon sokat elárul, hogy egy nyelv mit és hogyan kódol az igékbe.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!