Kutyákkal táncoló
2015. 08. 29. 11:50Különös módját választották embertársaik megsegítésének a kézdivásárhelyi Székely Kutyaklub tagjai. Forró Béla, a Székely Kutyaklub elnöke, Dr. Németh Loránd Csaba állatorvos, Kovács Etele gyógytornász, a Benji Állatvedő Egyesület elnöke, valamint Bakk-Vitális Mária Kinga, két helybeli könnyűipari cég vezérigazgatója mozgássérült gyerekek életét teszik könnyebbé az ember legjobb barátjával, illetve segítenek lebontani a félelmeket, ami a helytelen nevelés folytán alakul ki. Bede Erika riportja.
Forró Béla és tanítványa, Goldy. Aranyat ér a szeretet
Amikor témájául a kézdivásárhelyi kutyás életet választottam, és kapcsolatba léptem Forró Bélával, elkezdtem legyűrni magamban egy gyermekkori rémisztő élményem hatására hordozott kutyafóbiámat. Napokig győzködtem magam, hogy amikor találkozom a kutyás emberrel, ne az legyen az első kérdésem: – Jó napot, harapnak-e a kutyái? És mégis, ez a kérdés csúszott ki először a számon, amikor kiszálltam az autóból a megbeszélt helyen, ahol várt rám két tanítványa, Goldy és Kyra társaságában.
– Sok gyerekbe a szülők belenevelik, hogy félni kell a kutyáktól. Elveszik tőlük azt a boldogságot, amit egy kutya megsimogatása jelent. Leggyakrabban a fő nevelési módszer: ha látsz egy kutyát, fogj egy követ, s lódítsad. Ez az, ami végzetesen rossz irányba viszi el az ember-kutya kapcsolatot már kisgyerekkorban. Születésileg mindenkiben ott van az állatok szeretete, amit viszont rossz neveléssel vagy egy kellemetlen élménnyel el lehet rontani, akár egy életre. Annak az embernek, aki fél, nem könnyű az élet – vallja a kézdivásárhelyi kutyakiképző.
Négylábú vendéglátóim valóban nem bántanak, fegyelmezetten ül kiképzőjük lába mellé a két gyönyörű labrador-retriver. Anya és kölyke. A jólneveltség példaképei. Az anya aranysárga szőrű, ő Goldy. A csillogó fekete kölyök, Kyra még csak tizenhárom hónapos, de már ő is kiképzésben részesült. Ám történetünknek nemcsak ők a főszereplők, Kyra hat testvéréről is mesélt Forró Béla, a kutyák iránti őszinte, szeretetteljes elragadtatással.
Kutyaszeretet a szégyenfalon
Kézdivásárhelyi lokálpatriótának vallja magát Forró Béla. 1972-ben született a városban, ma is ott él kertes családi házban nejével és 15, valamint 20 éves fiúgyermekükkel. Asztalos magánvállalkozást működtet, ez biztosítja a család anyagi hátterét.
Kisgyermekkora óta rajong a kutyákért és a lovakért. „Ha megérem, egyszer lesz nekem is egy saját lovam. Kovászna megyében szépen kezdett mostanában alakulni a lovas élet. Várom azt az időt, amikor a saját lovamra ülhetek. Egy barátomén néha lovagolok, de egész más, amikor az ember a sajátját üli meg. Álmom, hogy lovagolva vigyem majd sétálni kutyáimat – pisolyogja el álmát Forró Béla.
Az állatok szeretetét az Orbai-széki Zabolán élő anyai nagyapja plántálta belé, majd minden vakációt náluk töltött. Szerencsés volt, mint mondja, neki soha nem mondták, fogj egy követ, s lódítsd.
Azért neki is megvan a maga meghatározó kutyás élménye: – Másodikos lehettem, itt Kézdin, egyszer mentem iskolába, és miközben egy építőtelep mellett haladtam el, egy nyüszítő kiskutyát vettem észre, a lábai beleragadtak az olvadt szurokba. Elvittem magammal az iskolába, eldugtam az udvaron, aztán hazavittem, s otthon édesanyám egyik szekrényének fiókjába eldugtam. Senki semmit nem vett észre. Másnap sem hagyhattam otthon egyedül, a táskámba tettem, s elvittem iskolába. Egy darabig csend volt, aztán szöszmötölni kezdett a táskám. A tanító néni észrevette, lefényképeztek ölemben a táskámmal, benne a kutyus, és kifüggesztették a fotómat a szégyenfalra. Ez nem tört meg, a tömbházunk mellett volt egy nagy üres kert, ahol kóbor kutyák tanyáztak. Minden nap oda jártam, ott kutyáztunk a haverokkal. Belém nem nevelték azt, hogy félni kell tőlük. Nagyapámnak tetszett mindez, engedte, hogy szeressem az állatokat.
Goldy és lánya, Kyra gyerekeket segít megszabadulni a kutyafóbiától
Más ember a kutyás?
Forró Béla két évtizede foglalkozik kutyakiképzéssel. Tizenhat éven át a németjuhász volt a kedvence, azok tenyésztésével, munkakutyák képzésével foglalkozott. Országos és nemzetközi kiállításokra járt. Közben szakértelemre és tapasztalatra tett szert, sokat dokumentálódott, hogy alaposan elsajátítsa a kutyakiképzés fortélyait.
Amikor felmerült a segítőkutya-képzés ötlete, adva volt minden Kézdivásárhelyen, csupán a megfelelő ifjú ebekre kellett várniuk. És elérkezett Bakk-Vitális Kinga születésnapja, amivel maga is bekapcsolódott a történetbe:
– Béla születésétől fogva állatbarát, ez nem mindenkinek adatott meg. Nekem sohasem volt kedvenc kutyám, szüleim nem is szorgalmazták ezt. Az igényem egy négylábú társra életem válságos időszakában született meg, férjem halála után.
Barátoktól ajándékba kaptam Goldy-t, aki egy rakoncátlan kis kutyus volt, önfejű és neveletlen. Szakemberhez fordultam, Forró Bélához, hisz nekem is, és a kutyusnak is nevelésre volt szükségünk.
Két hónap kellett ahhoz, hogy bátran kijelentsem, nem adnám Goldy-t a világ minden kincséért sem. Feltétel nélküli a ragaszkodása, és érzem, nem a véletlen műve, hogy épp a születésnapomon, július 8-án ajándékozott meg hét kiskutyussal. Dr. Németh Loránd Csaba állatorvosnak Forró Béla segédkezett a császármetszésnél, rám az újszülött kiskutyusok törölgetését bízták.
Goldy-nak egy kölykét, Kyrát megtartottam, illetve megtartottuk Bélával, hisz naponta foglalkozik velük, most már két kutyus hálálja meg gondoskodásomat, versenyeznek a szeretetemért.
Azt is tudjuk, hogy Kyrának nem csak a testvérei, hanem majd az utódai is sérült embereken fognak segíteni. Ha sikerül, akkor intézményesített formában, ha nem, magánszemélyként folytatjuk. Reméljük, sikerül másokban is felkelteni az érdeklődést, és újabb partnereket találni.
Elmondhatom, amióta Goldy belépett az életembe, rengeteg barátom van. Gyerekek állítanak meg az utcán, nevemen szólítanak, megkérdezik, megsimogathatják-e a kutyusokat, idegenekkel is elbeszélgetünk a kutyatartás gondjairól.
Látom és tapasztalom, hogy Forró Béla kemény és kitartó munkával megváltoztatta itt a városban az emberek gondolkodását: a kutya érték lett számukra.
Nem lehet arra válaszolni, hogy a kutyás gazdi más ember-e vagy nem, mint az, akinek nincs kutyája, de azt már tudom, hogy „aki az állatot szereti, az rossz ember nem lehet”.
A két golden-retriver iskolákba, nyári táborokba jár „tanítani”
Gyógyító kölykök
– Amikor a kezem közé került Goldy, – veszi vissza a történet fonalát Béla – hét hónapos volt. Korábban nem volt jó körülmények közt tartva, hónapokon át dolgoztam vele, amíg kezdett érezhető lenni a jó irányú változás, de egy fél évnek kellett eltelnie, míg teljesen helyrejött. Érezte a szeretetünket, és ő is adott. Olyan, mint egy kisgyerek, folyton az ember mellett szeret lenni. A gyerekekkel órákon át tud játszani, pedig már 4 éves.
Goldy hét kölykének a születése után véglegesült a terv, hogy betegsegítő kutyákká képezzük ki őket, miután Goldy gazdája a kölykök közül ötöt felajánlott e célra. Németh Loránd Csaba az ingyenes egészségügyi ellátásukat vállalta, az igazgatónő az élelmezésüket, jómagam pedig hozzátettem a szaktudásomat. Kovács Etele gyógytornász betegei közül jelöltük ki azokat a gyermekeket, akik leginkább rászorulnak a segítő-kutyákra. Így indult a történet.
A kutyusok most tizenhárom hónaposak, mindahányan végzik a rájuk szabott feladatokat egy-egy mozgáskorlátozott gyermek mellett.
Forró Bélától azt is megtudom, hogy Bakk-Vitális Kinga évek óta sokat segít a beteg gyermekeken. Másfél éve mozgássérült gyerekeknek motoros járóalkalmatosságokat vásárolt. Azt a játszóteret is, ahol a kutyákról beszélgettünk, ő építtette.
Egyénre szabott terápia
A hét eb egyike Bátor, Torjára került Gellérthez, aki tolószékben élő mozgáskorlátozott. Tavaly érettségizett igen jó eredménnyel Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Líceumban. Bakk-Vitális Kinga támogatásával minden nap taxi hozta be az iskolába a fiút tizenkettedik osztályban, korábban a tanárok jártak ki hozzá a faluba, s otthon tanították. Ő is kapott motoros kerekesszéket, hogy kimozdulhasson otthonról.
A segítő kutya azért nagyon fontos a betegeknek, mert nemcsak fizikai segítséget nyújt, hanem a gazdájával kialakuló érzelmi kapcsolatnak gyógyító ereje van. Egészséges emberek számára elképzelhetetlen, mennyire nehéz a tolószékbe kényszerült, mozgáskorlátozott ember élete. Nemcsak azért, mert a családtagjaikra vannak szorulva, hanem gyakran fölöslegesnek érzik magukat, tehernek, azt tapasztalják, hogy az emberek nem kommunikálnak velük, idegenkednek tőlük, jobb esetben csak sajnálják.
– Magukba zárkózottan élnek, rendszerint bent a lakásban. Gellért is így élt, míg meg nem érkezett az életébe a kutya – meséli Béla. – Most egy olyan társ van mellette a nap 24 órájában, akinek szeretetet ad, akiről gondoskodik. Ezáltal napi teendői vannak, értelmet nyert az élete. Eddig nem kommunikált senki vele, most mihelyt a tolószékében ülve megjelenik a kutyával az úton, mindenki beszél hozzá, köszöntik, megkérdezik, hogy s mint van. Ő is nyitott lett a világ felé, az emberek pedig közvetlenebbek.
– Egy másik kutyánk Anitát segíti. Róla azt kell tudni, hogy teljesen mozgásképtelen, kilenc éves, tündérszép kislány. Nemrég házat vettek Szentsimonban, a család oda költözött Kézdivásárhelyről. A saját testének a rabja, noha szellemileg teljesen ép. Örökké stresszes, ennek hatására az izmai görcsbe merevednek. Csak a fejét tudja mozgatni, s beszéddel kommunikálni is nehezen képes. Azt az örömet elmondani nem lehet, ami róla sugárzott, amikor megtudta, hogy lesz egy saját kutyája. Amikor megismerte, rögtön magával akarta vinni, ölelte, ragyogott a boldogságtól. Amióta kutyatulajdonos, azóta néhány szót beszél, már meg tudja mozdítani a kezét, meg tudja fogni a kutyát, magához tudja húzni. Ilyen mozgásra eddig képtelen volt. Anita is Kovács Eteléhez jár gyógytornára. Azt reméli a szakember, hátha eljut odáig a kislány, hogy a kezét tudja majd használni, s akkor kapcsolatba kerülhetne a számítógéppel, talán meg lehetne tanítani írni-olvasni, kinyílna a világ számára is.
Egy kutyánk Emőkéhez került. Ő hétéves kislány, mozgáskoordinációs és egyensúlyérzék-problémákkal küzd, illetve enyhe értelmi fogyatékossággal. Csak akkor tud biztonságosan járni, ha valamibe kapaszkodik. Ezért úgy kellett kiképeznünk számára a kutyát, hogy speciális hám segítségével a lépcsőjárásban, a kinti mozgásban segítségére tudjon lenni. Hogy a kislány felszabadult, vidám legyen, a kutya a játékra is ki van képezve, az eldobott labdát már ügyesen visszaadja neki.
A negyedik kutyánk egy olyan családba került, ahol két gyermek van, a nagyobbik, Bence hétéves, öccse, Botika kettő. Bence fő problémája az volt, hogy nem mert az anyukája mellől elmozdulni. Amióta kutyája van, kint játszik a kutyával, felszabadultan futkorászik, szocializálódott, már nem jelent problémát számára az egyedüllét. Enni ad a kutyának, sétálnak, hancúroznak. Öröm látni, mennyire egymásra talált a kutya és a két fiúcska.
Béla mindenik családhoz, ahol a gyerekek, fiatalok segítő-kutyával élnek, rendszeresen kijár, tanácsokkal látja el őket, hogy miként bánjanak az ebekkel, ugyanakkor tovább tanítja, neveli a kutyákat is.
Szabadulni a félelemtől
Az ötödik kiskutya Brassóba került ajándékként valakihez, a hatodik és a hetedik pedig, a mamájukhoz hasonlóan csoportos terápiára vannak kiképezve. Ez azt jelenti, hogy Forró Béla óvodás és iskolás gyermekeket próbál rávenni a kutyától való félelmük leküzdésére. Táborokba, tanév közben iskolákba, óvodákba hívják meg erre a terápiára kiképzett kutyákkal.
– Megesik, hogy a legdurvább kinézetű kiképzett kutyákat viszem csoportterápiára – mondja. – A gyerekek első pillantásra meglepődnek, több mint fele félrehúzódik, a szemén is látszik a félelem. Vannak bátrak, akik közel jönnek a kutyához, simogatják, utasításokat adnak neki, rángatják, a hátára ülnek, hancúroznak vele. Ezek láttán azok is közelebb mennek, akik addig féltek, látva, hogy nincs okuk félelemre. Volt olyan esetem, hogy a kutyát úgy kifárasztották, szinte sírt, de tűrte a gyermekek cibálásait, mert képzett, fegyelmezett kutya. Az ilyen tapasztalat után a gyermekek már nem félnek, ha az úton kutyával találkoznak. Nevelés kérdése az egész.
Volt olyan sikerélményem Oltszemen, hogy egy gyermek erősen félt mindentől, ami szőrös. Szóltak a nevelők, figyeljek rá különösképpen, nehogy probléma legyen vele. Végül alig lehetett elválasztani a kutyától, úgy ölelte, simogatta. A nevelőnő könnyes szemmel mondta, hogy amit ők hónapokig nem tudtak elérni, azt a kutyával fél óra alatt megoldottuk – újságolja lelkesedéssel Forró Béla. Mindent elkövet, hogy intézményes keretek közt folytathassa tevékenységét, és újabb betegsegítő kutyák kiképzését kezdhesse el a kézdivásárhelyi civil csapat. Azonban nincs könnyű dolguk. Az ebtenyésztő egyesületek nem támogatják, és jóformán rajtuk kívül senki nem áldozza szabadidejét, még kevésbé a pénzét ilyen jótékonykodásra.
Nem zászlóval, kutyákkal segítek
– Tudja, a mi csapatunk tagjai lokálpatrióták. Abban a szellemiségben próbáljuk élni az életünket, amit a régi öregektől tanultunk. Ezért csináljuk. Életcélom, hogy a nemzetemen segítsek. De nem azzal akarok segíteni, hogy kitűzök egy székely zászlót, ami politikai csatározásokra ad esetleg okot, az csak szimbolikus tett. Aki ezzel hívja fel a figyelmet magára, hogy nézzétek, székely vagyok, akkor az álljon neki, és teremtsen inkább munkahelyet, fizetést néhány székelynek. Én a kutyákhoz értek, és általuk segítek a beteg gyerekeken.
Amikor elindítottuk segítőkutya-képző programunkat, nem is sejtettük, mekkora segítséget jelent ez egy-egy beteg gyermek számára – lelkesedik Forró Béla, s a szeme úgy ragyog, mint aki éppen Gellértet látja jönni a tolókocsiban, vagy Anitát, és a többieket mind, az általa kiképzett kutyusoktól kísérve. És miután megengedte a kutyás ember, hogy bekukkantsak ezekbe a betegségekkel tűzdelt, de fájdalmasan fennkölt életekbe, elkap az elérzékenyülés, s azt gondolom, mindenki így érezne ilyenkor, és átjárná a tenni akarás, hogy segíteni kell, miként ők teszik. Mindezt pénzért nem lehetne, ide szív és lélek kell, így mondja Forró Béla, és összetartás kell, olyan, amilyen a kézdivásárhelyi Székely Kutyaklub közösségében és az őket támogató lelkes emberekben fellelhető.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
