Ahol tíz fokban miniszoknyát húznak

Mi sem tesz jobbat az elviselhetetlen hőségben, mint olyan vidékről olvasni, ahol az emberek évi kilenc hónapon át fagyoskodnak, a nyári időszakban pedig – tíz fokos „melegben” – ingre, gatyára vetkőzve élvezik a kellemes időt? Egy kalandvágyó francia fiatalember, GUILLAUME MARTINEAU három alkalommal járt Szibériában, a világ legészakibb fekvésű, száznyolcvanezres városában, Norilszkban. Tapasztalatairól Kustán Magyari Attila kérdezte..

Háromszor is járt Szibériában, több útvonalon is beutazta az országrészt. Hobbi ez, vagy munka?

Turistaként utaztam Szibériába. Érdekelnek a távoli, elszigetelt, extrém helyek, ugyanakkor Szibéria gyönyörű tud lenni a nyári időszakban.

Milyen vidékeket keresett fel északon?

Éppen nemrég értem haza onnan. Első alkalommal 2010-ben jártam ott, Moszkvából Irkutszkba vonattal utaztam, megálltam a Bajkál-tónál, aztán, szintén síneken, eljutottam Ulánbátorba, majd Pekingbe. Egy évvel később látogattam meg Norilszkot és Dudinkát, ahonnan a Jenyiszej folyón át, négy napos túra során eljutottam Jenyiszejszk városába. Innen Krasznojarszkot és Vlagyivosztokot is meglátogattam. Tavaly júliusban ismét jártam Moszkvában, utána a Bajkál-tó legnagyobb szigetén, Olhonon, utaztam a transzszibériai vasút északi másán, a Bajkál-Amur vasútvonalon, majd ismét Vlagyivosztokban kötöttem ki.

Milyen emlékekkel tért vissza ezekről az utazásokról?

A vasúton töltött idő valódi kalandnak számít Oroszországban, hiszen egy hatalmas területen fekvő országról beszélünk, a vonatok pedig olyan lassúak, hogy napok telnek el, míg egyik városból a másikba érünk. Hogy Moszkvából Irkutszkba eljussunk, ahhoz négy napra van szükség. Én ráadásul hol másod-, hol harmadosztályú vagonokban utaztam, amivel nem volna probléma, ha csak egy éjszakát kellene eltölteni bennük, de a több napig tartó zötykölődés kimerítő. Az is igaz, hogy az út hangulata többnyire az utastársakon múlik, ráadásul a kulturális különbségek már ott érződnek, amikor meg kell szólalni: én nem tudok oroszul, ott pedig kevesen beszélik az angolt, hát még a franciát.

A második „kalandtúra” egyik állomása volt Norilszk, az a város, amelyről sokat hallani, hiszen nem csak a világ legészakibb, százezernél több lakossal bíró város, de rendkívül elzárt és szennyezett is. Milyen benyomásokat szerzett itt?

Néhány szóban próbálom elmondani, hogy mi döbbentett meg, amint megérkeztem Norilszkba. Elsősorban a fák hiánya, ami egyrészt az északi fekvésnek köszönhető, másrészt a szennyezett környezetnek, amit több szinten is tapasztalhattam: láthattam, érezhettem a szagát, és belélegezhettem. Az a rengeteg kémény és füst, ami ott található, elképesztő, már majdnem gyönyörű, bizonyos értelemben. Az elhagyatottság foka is magas a városban, számos épület teljesen ki van ürítve, olyan a település néhol, mintha szellemvárosban járnánk. Némely toronyház építése félbemaradt: a peresztrojka miatt álltak le ezek a munkálatok, sok épületet leromboltak utána, de több fennmaradt. Lehet látni Lenin-szobrokat, ahogy más orosz városokban is, de emeltek kisebb emlékművet a Gulag áldozatai számára is. Volt szerencsém ahhoz is, hogy meglátogassak egy gyárat, de sajnos nem készíthettem felvételeket ott. Rendkívüli forróság csapott meg a gyárban, erős füst és egy jellegzetes szag.

Milyenek a norilszki otthonok, járt bent családnál?

Erre sajnos nem volt lehetőségem, mivel egy hotelben szálltam meg – ha nem tévedek, akkor az egyetlen hotelben, ami működik a városban. Jártam viszont egy dácsában (városon kívüli, mintegy második otthonként funkcionáló kisebb épület oroszországi külvárosokban – K. M. A.), hiszen a vadászat és halászat kedves szabadtéri elfoglaltság, még északon is.

Hogyan fogadták, milyen emberekkel találkozott?

A legtöbben csodálkoztak azon, hogy turistába botlanak, hiszen kevesen látogatják meg Norilszkot. Gyakran értetlenül fogadták, hogy miért járok ott, fogalmuk sem volt, miért kereshetek fel egy ilyen várost. A hotelben lakók többsége üzletember volt. Az emberek többsége a Norilszk Nikkel színesfémgyárban dolgozik, ahol az átlagosnál magasabb fizetésre számíthatnak a nehéz élet- és munkakörülmények miatt. Amikor pedig idősebbek lesznek, Oroszország délibb, melegebb vidékeire költöznek, ezért sem lehet túl sok öregembert látni az utcákon. Ennek ellenére sokan vannak, akik norilszki születésűek, és nem is tudják elképzelni, hogy máshol éljenek.

Milyen a fiatalság, van-e lehetőségük kikapcsolódni, sportolni ilyen körülmények között?

Mozit, színházat, vendéglőket lehet látni, ugyanakkor fedett uszodában, zárt helyeken lehetséges a testmozgás. Vicces volt azt látni, hogy a lányok örömmel húzták fel a miniszoknyáikat a nyári időszakban, amikor alig tíz fokkal kellett számolniuk. Meg lehet érteni őket: Norilszkban a tél kilenc-tíz hónapot tart, így természetes, hogy a fiúk és lányok kihasználják az alkalmat a melegebb időszakban.

Télen hogyan védekeznek a hideg ellen? Azt olvastam, hogy a fűtésrendszer befagy olyankor, márpedig -50 fokkal is számolniuk kell időnként.

Az épületeik lábakon állnak, ugyanakkor gyakori jelenség, hogy fedett folyosókkal kötnek össze például egy lépcsőházat egy buszmegállóval, hogy ne kelljen kimenniük a kemény fagyba.

Tervezi, hogy visszatér még ebbe a városba?

Szeretném még látni Norilszkot, sajnos azonban körülményes eljutni oda. Az idegenek számára ez egy zárt hely, magam is csak úgy látogathattam meg, hogy egy svájci utazási iroda segítségét kértem, amely specializálódott a megfelelő engedélyek beszerzésére. Ha tehetem, legközelebb eljutok nem csak Norilszkba, hanem Kamcsatka félszigetére, Jakutszk városába, és a kazahsztáni Bajkonurba, amelyet 2050-ig Oroszország bérelt ki űrprogramja számára. A legtöbb ember nem érti, miért akarom újra és újra felkeresni Szibériát, pedig számomra olyan ez, mint másoknak Görögországba vagy Ibizára utazni.