Erdélyi Riport » Portré

Azt mondtam a szekusoknak: „Gátá!”

Negyedízben forgolódott Szilágyi Aladár és Szűcs László Nagyszalontán, a 93. életévét fürgén taposó Dánielisz Endre otthonában. Negyedszerre még inkább bebizonyosodott: a Dánielisz-kútfő kimeríthetetlen forrás, egy hozzá hasonló riportalanyt lehetetlenség néhány kérdéssel s a rájuk adott válasszal letudni. Talán egy életmű-beszélgetés kellene hozzá…


TOVÁBB

„Valamiben ki akartam tűnni én is”

Alig tért haza élete első paralimpiájáról, Oláh Attila kézdivásárhelyi kerékpáros már a 2020-as tokiói játékokra készül. A Rióban három számban is rajthoz állt sportolóval Sarány Orsolya beszélgetett.


TOVÁBB

Búcsú a székelyváradi lánytól

Életének 49. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után augusztus 18-án elhunyt Both Abigél nagyváradi újságíró, a Bihari Napló, a Reggeli Újság munkatársa, az Új Magyar Szó országos napilap tudósítója, az Erdélyi Riport szerkesztője, lapigazgatója, a Mákvirág gyermeklap alapítója, aki az utóbbi években a Biharország folyóirat gyermekrovatát szerkesztette.


TOVÁBB

A Csonkatorony emeletei, s az irodalomérzékeny szekusok

Ötven esztendeje, 1966. július 25-én közölték a szalontai Szekuritátén Dánielisz Endrével, hogy eltávolítják az Arany Emlékmúzeumból. A kilencvenen túl ma is tevékeny irodalomtörténész portréjának harmadik részében e fél évszázados epizód felidézése előtt virtuális sétára hívjuk az olvasót a Csonkatoronyba. Szöveg: Szilágyi Aladár, fotók: Szűcs László.


TOVÁBB

A tragikus tizennyolcastól Arany letört bajuszáig

Túl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó.


TOVÁBB

Tanár Úr, a fésűssegéd

Túl a kilencvenen, mind a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, irodalomtörténésze, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi-múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel.


TOVÁBB

Időt kell szánni a betegre

Előfordulhat egy riporter életében, hogy csupán tíz lépést kell megtennie a kapuján kívül, csak be kell csengetnie a szomszédba, és máris eléje penderül a riportalany. Szilágyi Aladárnak ilyen nagy szerencséje volt, amikor Kiss Emőke Rozália nagyváradi pszichológussal kezdett beszélgetni… Az interjú befejező része nyelvi kérdésekről, a diktatúra idején betöltött szerepről, oktatói munkáról szól.


TOVÁBB

A paranoia tárgya az »aktualitások jegyében« változott

Előfordulhat egy riporter életében, hogy csupán tíz lépést kell megtennie a kapuján kívül, be kell csengetnie a szomszédba, és máris eléje penderül a riportalany. Szilágyi Aladárnak ilyen szerencséje volt, amikor Kiss Emőke Rozália pszichológussal kezdett beszélgetni. A portré második részében a lélekgyógyász négy évtizednyi kórházi hétköznapjai mellett, pályája néhány derűs-szomorú epizódját is felidézi.


TOVÁBB

Ma sem tudnék dolgozni, ha nem tanulnék tovább

Előfordulhat egy riporter életében, hogy csupán tíz lépést kell megtennie a kapuján kívül, csak be kell csengetnie a szomszédba, és máris eléje penderül a riportalany. Szilágyi Aladárnak ilyen szerencséje volt, amikor Kiss Emőke Rozália pszichológussal kezdett beszélgetni…


TOVÁBB

Vészes folyamatokat sejtek a világban

SÁNDOR IVÁN regényíró, esszéista, kritikus, évtizedekig a Film Színház Muzsika munkatársa, szerkesztője. Nagyváradi estjét megelőzően válaszolt, az életpálya fontosabb mozzanatai mellett, regényről regényre haladva Szilágyi Aladár kérdéseire.


TOVÁBB