Búcsú a székelyváradi lánytól

2016. 08. 18. 11:49

Életének 49. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után augusztus 18-án elhunyt BOTH ABIGÉL nagyváradi újságíró, a Bihari Napló, a Reggeli Újság munkatársa, az Új Magyar Szó országos napilap tudósítója, az Erdélyi Riport szerkesztője, lapigazgatója, a Mákvirág gyermeklap alapítója, aki az utóbbi években a Biharország folyóirat gyermekrovatát szerkesztette.

 

Both Abigél (1968 Kézdivásárhely – 2016 Hegyközpályi)

 

Nézegetem az elektronikus levelezésünket, hosszú évekre visszamenőleg csupa szerkesztőségi, kiadói téma, kéziratok, pályázatok, ilyen-olyan csatolmányok. Semmi személyes. Minek is? Hívtam, vagy jött, ha kellett. Hívott, vagy mentem, ha kellett. Aztán megakad a szemem egy levélen, egyetlen mondat, közös barátunk írta valamikor: Majd Abigél tudja, mit kell csinálni. Igen, ő mindig tudta, hogy mit kell csinálni.

Igazi székelyváradi volt ez a lány, mindvégig megőrizte az ízeit annak a háromszéki világnak, ahonnan szüleivel ide került, de itt, ebben az egészen más, Körös-parti hangulatban lett azzá, olyanná, amilyenként szerettük. Ha kellett, jó kollégává avagy legbizalmasabb baráttá. A fél szó is fölösleges volt, hogy értsük egymást. És milyen sokan voltak, akik szerették. Pár hete még kiültünk egy Fő utcai teraszra, s alig tudtunk beszélgetni, hiszen percenként megállt valaki, hogy üdvözölje, hogyléte felől érdeklődjön, netán csak megölelje.

Nem igazán akad olyan váradi szerkesztőség, ahol most ne emlékeznének rá szeretett kollégaként. Az Ady Endre Sajtókollégium első évfolyamának végzettjeként a Bihari Naplónál kezdte a pályát, majd a másik napilap, a Reggeli Újság szerkesztőségét erősítette. Később tudósítója lett az átalakult országos magyar napilapnak, az Új Magyar Szónak, utána munkatársa, lapigazgatója az Erdélyi Riportnak. (Az a pillanat örökké belém égett, amikor egyetlen lejért, szimbolikusan megvásárolta a hetilap kiadási jogát.) Utolsó éveiben a Várad kulturális folyóirat kötelékében a Biharország havilap gyermekrovatát szerkesztette. Közben néhány esztendeje Mákvirág címmel ígéretes gyermeklapot is alapított. Hosszú időn át tevékeny tagja volt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, Bihar megyei területi megbízottként, illetve a szakmai rendezvények elmaradhatatlan résztvevőjeként.

Lám, mennyi minden fér bele egy újságírói pálya szűk negyedszázadába, s ugye, felfoghatatlan, hogy még ötven év sem adatott neki. Abigél nagyszerű riporter volt, hajtotta az igazságérzet, az őszinte szakmai elhivatottság. Milyen kár, hogy kiadóvezetői éveiben nem ezzel, legerősebb műfajával tudott foglalkozni. Csak hát a hajót a felszínen kellett tartani, s ehhez ő értett a legjobban. Ám később, a Biharországnál ha rövid ideig is, de ismét írhatott, egyik utolsó riportja a gyalogátkelőn elgázolt biciklis lány emlékezetes esetét dolgozta fel, s pillanatok alatt megdöntötte a lap addigi olvasottsági csúcsát.

Mindig is csodáltam hatékony segítőkészségét, s irigyeltem határozottságát, azt, hogy a reménytelennek látszó helyzetekben is képes megtalálni a kiutat, vagy rámutatni a kiútra akkor is, ha az csak egy szűk kis ösvény volt csupán. Amikor délelőttönként megjelent a szerkesztőségben, bejött az irodába, ledobta a táskáját, s megkérdezte: „Mizu?” – mindig az a megnyugtató érzés töltött el, hogy a dolgaink sínen vannak, nincs ok az aggodalomra, megjelenünk a jövő héten is.

Hiszem, hogy a Rá való emlékezés még sokáig azzal a reménységgel tölt el minket, elbizonytalanodókat, cselekvésképteleneket, hogy ha van is okunk aggodalomra, ha nem is tudjuk mindig, mit kell csinálni, majd megoldjuk. Valahogy kilábalunk a bajból.

Drága Abigél! A Te emléked segít majd ebben. Nyugodj békében!

 

Szűcs László



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!