Emberséges Méhecskék

2016. 12. 21. 17:53

Az emberbarát munkahely mifelénk még sajnos sokak számára csak elérhetetlen utópia, azt pedig, hogy egy vállalkozás tényleg az alkalmazottaiért legyen, még elképzelni is nehéz. Tasnádi-Sáhy Péter riportja egy ilyen ritka tüneményről számol be.

 

A Méhecske Műhely csapata egyre bővül, hamarosan lehet, egy igazi manufaktúrába látogathatunk el

 

Amit a fenti bevezetőben leírtunk, mind igaz, viszont be kell vallanom, egy apró turpisság mégiscsak van a dologban, hiszen a fogyatékkal élőket foglalkoztató nagyváradi Méhecske Műhely nem profitorientált vállalkozás, hanem alapítványi formában működik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Diakónia Alapítványa hozta létre egy külföldi pályázati lehetőséget kihasználva. Ez persze semmit nem von le az értékéből, legfeljebb a romániai munkaerőpiacról, illetve a társadalmunkról mond nem éppen kedvező ítéletet, de erről még később szó esik.
Addig is ismerkedjünk meg a vállalkozás vezetőjével, Bara Tünde közgazdász-grafológussal, aki már több, piacról élő cég beindítása után, alapítványi múlttal látott neki a feladatnak a Diakónia Alapítvány felkérésére.

 

Hajni, Krisztina és a babzsákok

„2014 végén kezdtünk ötletelni, hiszen a pályázati kiírás csak annyit rögzített, hogy fogyatékkal élők számára kell munkahelyet létrehozni. Az első listán 12 féle tevékenység szerepelt, de én kezdetektől fogva valamiféle gyártómunka beindítását szorgalmaztam. A varróműhelyre esett végül a választás, fő profil pedig a babzsák készítés lett, mivel a befektetés nem túl nagy, kezdetben a helyigény sem, illetve könnyen betanítható fázisokból áll. Végül 2016 januárjában indult meg a műhely felállítása, akkor kerestük meg Hajnit és Krisztinát is, az első két alkalmazottunkat, márciusban pedig már nagyban termeltünk” – idézi fel az első lépésekről Tünde.
Hajni 27 éves, autizmussal él, már az autistákkal foglalkozó alapítványnál megtanult varrni, ő a kreativitást kevésbé igénylő folyamatokat végzi, Krisztina 22 éves, hallássérült, ez az első munkahelye, a Méhecske Műhelyben ismerkedett meg a varrógéppel, viszont rendkívül kreatív, gyönyörűen rajzol, sokszor az egyes modellek kialakításához is hozzájárul ötletekkel, nagyon szeret újabb és újabb kihívásoknak megfelelni. Hajnit a műhely napi 4 órában foglalkoztatja, egyrészt a rokkant nyugdíj mellett többre nincs törvényes lehetőség, másrészt nem is bírna többet, már így is nagyon elfárad kora délutánra. Krisztina napi nyolc órában dolgozik, mivel őt a munkaerő hivatalon keresztül találták meg, a fizetéséhez támogatást is kapnak.
Ez persze remek hír, mármint, hogy egyáltalán létezik bármiféle támogatás, de azért ahhoz kevés, hogy tömegével a Méhecske Műhelyhez hasonló munkahelyek jöhessenek létre, főleg tisztán piaci alapon.

„Ha a saját, profitorientált vállalkozásomról lenne szó, sajnos nagyon meggondolnám, foglalkoztatok-e fogyatékkal élőket hasonló formában – vallja meg Tünde – hiszen messze nincs olyan hatékonyság és termelékenység, mint ami klasszikus esetben elvárható, és ennek ellensúlyozására a jelenleg kapható hároméves szubvenció kevés. Jóval nagyobb és hosszabb távon ható impulzus kéne a jelenleginél, mivel most logikus lépés, hogy a nyereséget hajtó vállalkozás a támogatás lejártával lecserélje az alkalmazottakat, és ez éppen ellentétes a célkitűzés szellemével, a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjával. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen speciális munkahelyen szükség van egészséges segítőkre is, hiszen a mi Hajnink sem képes önállóan dolgozni, a keze alá kell adni a munkát, és egy ilyen alkalmazott foglalkoztatásának szükségességével egyáltalán nem kalkulál a rendszer.”

Krisztina első munkahelyén remek közösségre talált

 

„Karrier szempontjából hazaérkeztem”

A kínálati oldallal is gond van, hiszen a fogyatékkal élők nincsenek jelen a munkaerőpiacon, többek között azért, mert nem is igazán mernek munkát keresni, sokan abban a szellemben nőnek fel, hogy erre úgysem lesz esélyük. „Az októberi kreatív műhelyünkre is csak 17-en jelentkeztek, és ennél jelentősen kevesebben jöttek el végül, úgy lett meg a 10 fő, hogy bevontunk érmelléki fogyatékkal élő fiatalokat is, akik nagyon örültek a lehetőségnek. Szerencsére úgy tűnik, hogy a pesszimista hozzáálláson mi is tudunk változtatni. Egy ismerősömről például akkor tudtam meg, hogy autista a gyermeke, amikor meghallotta, mivel kezdtem foglalkozni. Mifelénk az ilyesmit titokban tartják még az emberek. Rendkívüli módon megörült, hogy van ilyen munkahely, ahol adott esetben majd az ő gyermekének is esélye lehet elhelyezkedni.”

A társadalmi küldetésnek megfelelve a Méhecske Műhely, jóllehet elkerülhetetlen az online fórumok használata, a személyes találkozást igénylő értékesítési formákat részesíti előnyben, szívesen vesznek részt vásárokon, hogy a vásárlók megismerhessék Hajnit és Krisztinát, ezzel is lebontva a fogyatékkal élőkkel szembeni társadalmi előítéleteket. Akik egyébként – rövid ismeretségünk alapján – tökéletesen alkalmasak a feladatra.
Hajni például az autizmusa ellenére kifejezetten közvetlen, legfeljebb az egyébként sokszor bosszantó finomkodásokat hagyja ki a kommunikációból, velem például közli, hogy az asztalán fekvő fenyőmintát még körbevarrja, mielőtt szóba elegyedne velem. Aztán meggondolja magát, és varrás közben megkérdezi, melyik laptól is jöttem, és mikor olvashatja az anyagot. Amikor közlöm, hogy az Erdélyi Riporttól, és hogy interneten lesz fellelhető az írás, számon kéri, hogy miért nem lapozgathatja. Mondom, mert sajnos két éve nyomtatott formában már nem jelenhetünk meg. Nehezen hisz nekem, hiszen a könyvtárban nemrégiben is látott példányokat. Aztán, amikor kész a fenyőminta, már kizárólag nekem szenteli a figyelmét.
Hamar kiderül, magával szemben legalább annyira kritikus, mint a világgal, hiszen tanulmányait említve azt mondja, tizedikben önmagától hagyta ott az iskolát, mivel úgy érezte, nem alkalmas az érettségire, főleg románból és matematikából voltak nehézségei. Magyarból jellemzően tízest kapott, bár mint mondja, szerinte azt sem érdemelte meg. Nem akart olyan helyen maradni, ahol jobb jegyeket kap a megérdemeltnél.
Több munkahelyen is dolgozott, például elektronikai cégnél több, egyszerű munkakörben, illetve majdnem egy török varrodában is, de aztán az meghiúsult, mint mondja, szerinte csak a támogatás miatt vették fel.
Amikor a jelenlegi munkahelyéről kérdezem, azt mondja, a varrást önmagában kevésbé szereti, sokkal inkább, amikor mennek vásárra, vagy valamilyen esemény van, a közösséget pedig nagyon. „Úgy érzem, karrier szempontjából hazaérkeztem” – zárja a beszélgetést.

Hajni a beszélgetés előtt még befejezi az adott munkadarabot

 

Műhelyből manufaktúra?

Krisztina jóval félénkebb, úgyhogy neki én ajánlom fel, fejezze csak be az adott munkafolyamatot, mielőtt nekem szentelné a figyelmét, már csak azért is, mert szájról olvasva „hallja” a kérdéseimet. Mivel megengedi, hogy az állapotáról beszélgessünk, megkérdezem, mióta siket. Gyermekkorában érte baleset, leesett az ágyról, és akkor történt valami, pontosabban a mai napig sem tudja, hogy micsoda. Feltehetően a fejét üthette be, mint mondja a tanulással is problémái voltak, nagyon nehezen tanult olvasni, a nyelvekkel pedig leküzdhetetlen nehézségei támadtak. Rajzolni viszont mindig nagyon szeretett. Mindezzel együtt, két év csúszással sikerült leérettségiznie. Ezután látott neki munkát keresni, de sok kudarcélmény érte, rendszerint az álláshirdetők azt mondták, majd jelentkeznek, aztán nem tették. A Méhecske Műhelyben rendkívül jól és biztonságban érzi magát, jóllehet sokan tanácsolják neki – lévén ő az egyedüli pénzkereső a családban – hogy keressen jobban fizető munkát, menjen el valahova külföldre. De ő nem szeretne, inkább itthon maradna, itt szeretne békességben családot alapítani.

Kinga és Tünde egy készülő ajándékzacskó felett ötletel   A szerző felvételei

 

A műhelyben sürgölődő harmadik beszélgetőtársam, Kinga teljesen egészséges, neki az a feladata, hogy Hajni és Krisztina munkáját segítse. Mint mondja, filozófia szakon végzett, egyetem után pedig olyan munkát keresett, ahol a közösség sokkal fontosabb a nyereségnél, szóval úgy tűnik, „karrier szempontból ő is hazaérkezett”.

Az ünnepek után, régi riportalanyom, Aczél Dóra személyében a varroda újabb lelkes alkalmazottal gazdagodik, és mint Tündétől megtudom, lehetőségük van még egy posztot kialakítani, szóval még egy embert keresnek.
Ha ez így folytatódik, néhány éven belül már a Méhecske Manufaktúrából jelentkezem, ahonnan naponta vagy ötven babzsák indul útjára a szélrózsa minden irányába. Így legyen.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!