Amikor áramhóhér voltam

2016. 01. 01. 21:35

„Diszpécser elvtárs, az isten szerelmére, adjanak áramot – hangzott a koraesti könyörgés –, mert agyonvernek ezek a magyarok!” Szilágyi Aladár a harminc esztendeje tetőzött romániai energiaválság epizódjait idézi, a saját „rémtettei” alapján.

 

A kétségbeesett szombat esti betelefonáló egy érmelléki milicista volt. Éppen magyar lagzi volt a faluban, és éppen menetrend szerinti áramszünet. A feldühödött lakodalmi vendégsereg azzal fenyegette meg a román őrmestert – aki különben meghívottként szintén a megterített asztalnál evett-ivott –, hogy ha nem intézkedik, helyben meglincselik… A rend derék őre, bár „nem szűnt meg az áramszünet”, ép bőrrel úszta meg az esetet, mert a vonal másik végéről jómagamnak – diszpécseri minőségemben – sikerült megértetnem a násznaggyal, aki „civilben” a falu párttitkár-tanácselnöke volt, hogy teljesíthetetlen dolgot kívánnak.

Ugyanis bennünket, az ország elektromos energiarendszerének alkalmazottait, éppen három napja militarizáltak. Ami azt jelentette, hogy az áramot termelő erőművektől, az áramelosztó nagyfeszültségű hálózat irányítóin és kezelőin keresztül, a transzformátorállomásokig, minden és mindenki katonai felügyelet alá került. Magas rangú tisztek „szállták meg” az áramelosztó vezérlőtermeket, s a bukaresti országos diszpécserközpont megafonhálózatán keresztül éjjel-nappal harsogtak egy-egy szolgálatos parancsnok kérlelhetetlen utasításai.

Nem véletlenül hozták a legfelső párt- és államvezetés szintjén – akkoriban a kettő egy volt! – ezeket a drasztikus intézkedéseket, az energiaipar militarizálását illetően. Ugyanis amióta Nicolae Ceauşescu (a nép legszeretettebb fia…) kiadta Románia energiafüggetlenségének jelszavát (idepedenţă enerhgetică a Chomâniei – így ökögte a beszédhibás diktátor), azóta akkor, 1986 elején tetőzött az Európa-szerte példátlan energiaválság. Egyszerűen az történt, hogy

a nemzetközi rendszerről leválasztott román energiaszektor képtelen volt annyi áramot termelni, mint amennyire szüksége volt az országnak.

Az elöregedett szénfűtésű hőerőművek, a vízhiánnyal küszködő vízierőművek teljesítménye képtelen volt az ország energiaigényét biztosítani. S hogy nehogy az így instabillá vált rendszer teljes egészében összeomoljon, és az „országos áramszünet” katasztrófája bekövetkezzék – ezért volt szükség a minden eddiginél szigorúbb áramkorlátozásokra.

Mindezt elsősorban a lakosság szenvedte meg, de az ipar is nagy kárát látta, hiszen az „energiajussukat” túllépő gyáraknál – kivéve a robbanásveszélyes vegyipart, kohászatot, bányászatot – kíméletlenül meg kellett szakíttatnunk az áramellátását. Így váltunk mi, akiknek a fő feladatunk volt az áramszolgáltatás biztosítása a fogyasztók számára, felső parancsra a könnyűipar, a faipar és a gépipar szabotőrjeivé, saját, belső szóhasználatunk szerint: áramhóhérokká!…

A válság kezdetén próbáltuk menteni, ami menthető: a lazább ellenőrzés miatt vagy nem hajtottuk végre, vagy kurtítottuk a kikapcsolások idejét. Olyan bűvészmutatványokat is kiötlöttünk, hogy – mivel fix időpontban zajlott a mérőműszerek leolvasása – X óra előtt öt perccel végrehajtattuk a hóhérmunkát, és X óra után öt perccel visszaadtuk a fényt, az energiát. Mi több – ez egyáltalán nem köztudomású! – adott pillanatban a provinciák szintjén valóságos „össznépi ellenállás” alakult ki: a megyei pártvezetés a helyi erőkkel karöltve egyeztetett a megyében működő erőművekkel, hogy valamivel kevesebb áramtermelést „valljanak be”, így ugyanannyival kevesebb áramfogyasztást lehetett jelenteni Bukarestbe. Szerencsénkre, ekkor még nem fejlesztették ki a telemetrikus rendszert, a távolsági mérés lehetőségét honunkban. Miért, miért nem, a megyék általunk reggelre elkészített 24 órás összegzései az úgynevezett kettes számú kabinetbe (cabinetul nr. doi), Elena Ceauşescu íróasztalára kerültek… Hogy mi köze lehetett neki (Románia legnagyobb tudósának) az energiaszektorhoz? Annyi, mint a hadseregnek. Viszont amikor megszállták a központjainkat, a sötétség kíméletlenül bekövetkezett országszerte, a fényévek (anii lumină, tényleg így fogalmaztak!) Romániájában.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!