Táncházünnep a Tranzit Házban
Hagyományőrzés, közösségi szórakozás, párválasztási lehetőség, társadalmi jelenség – mindez érvényes a táncházakra, melyek közül az első erdélyit 35 éve 1977 februárjában alapították a kolozsvári bábszínház klubtermében. A kolozsvári Tranzit Házban előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel, koncerttel ünnepelte a Bogáncs-Zurboló Egyesület az évfordulót. A történteket Varga Melinda foglalta össze az Erdélyi Riport 2012/8. számában.
Kultúra TOVÁBB
„Örülök, hogy már nem kell vele lenni”
Temesvárott működik az a civil szervezet, mely az ügyet szenvedélyesen képviselő vezetőjének, PETERSEL MARIANNÁNAK köszönhetően sok fiatalt ment meg az emberkereskedők pokoli világából, értelmes élet lehetőségét kínálva, kitörést teremtve a helyzetből, melybe a tizenéves lányok, fiúk gyakran hozzátartozóik embertelensége miatt kerülnek. Tasnádi-Sáhy Péter riportja az Erdélyi Riport 2012/8. számából.
Riport TOVÁBB
Változatok kézfogásra
Az új megyei vezetés beiktatása után 2008 nyarán alapvető változások történtek Háromszéken. Nemcsak a fejlesztések terén lehetett erősödést tapasztalni, hanem a közösség összekovácsolásában is. A végéhez közeledő önkormányzati ciklusról, az idei költségvetésről, illetve a politikai versenyről TAMÁS SÁNDORRAL, a Kovászna Megyei Tanács elnökével Kustán Magyari Attila beszélgetett.
Interjú TOVÁBB
A hely(hatóság) szelleme
Húsz esztendeje léptek hivatalba az első szabadon választott romániai önkormányzatok. A kezdetekről, a valódi önkormányzatiság felé vezető rögös útról, a képviselet hatékonyságáról szól Antal Erika, D. Mészáros Elek, Kustán Magyari Attila és Szilágyi Aladár összeállítása az Erdélyi Riport 2012/8. számából.
Társadalom TOVÁBB
A heraldikus élettörténete
Nemrég mutatták be Marosvásárhelyen SAS PÉTER művelődéstörténész A heraldikus című tanulmánykötetét, amelyben Köpeczi Sebestyén Józsefnek állít emléket. A kétkötetes műben a címerfestő és genealógus életútját, tevékenységét mutatja be a budapesti történész, akivel a Pallas Akadémiánál frissen megjelent könyve kapcsán Antal Erika beszélgetett az Erdélyi Riport 2012/7. számában
Interjú TOVÁBB
„Lefokozták” a Kolozsvári Magyar Napokat
Nem tekinti a hivatalos városnapokkal egyenrangúnak a kincses város önkormányzata a Kolozsvári Magyar Napokat, így nem szavazta meg a kiemelt eseményeknek járó támogatását. László Attila RMDSZ-es alpolgármester és Gergely Balázs főszervező a választások közeledtével magyarázza a döntést, a román tanácsosok pedig mentegetőznek. A felek álláspontját Cseke Péter Tamás ütköztette az Erdélyi Riport 2012/7. számában.
Politika TOVÁBB
Helyrebillenthető a nyugdíjkassza?
Az Ungureanu-kabinet által elfogadott kormányprogramba foglalva, a kisipari szövetkezetek 1993-ban átjátszott magánnyugdíjalapja helyzetének és az alapból létrehozott, máig létező vagyonállomány tulajdon- és haszonélvezeti jogának tisztázását kéri ANTAL ISTVÁN. Az udvarhelyszéki képviselővel a több milliárd eurót érő CASCOM-vagyon eltűnéséről is beszélgetett Domján Levente az Erdélyi Riport 2012/7. számában.
Interjú TOVÁBB
Ha István nem győzi le Gyulát…
A nagyváradi Szacsvay Akadémia Történelem és személyiségek címmel indított újabb. Sorozatot. Az első előadóval, KOSZTA LÁSZLÓVAL, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének tanszékvezetőjével, aki Szent királyok és pogány lázadók a 11. századi Magyarországon címmel értekezett, Szilágyi Aladár beszélgetett az Erdélyi Riport 2012/7. számában.
Interjú TOVÁBB
„A kormányfő szavatartó ember”
„Olyan feltételeket szabtunk a kormányban maradáshoz, amelyek nagy részével korábban a koalíciós partnereink is egyetértettek. Az új miniszterelnök pedig szavatartó ember” – jelentette ki a koalíciós szerződésről az Erdélyi Riportnak FEKETE SZABÓ ANDRÁS. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjét az uniós paktum elfogadásáról, a törvényhozói munka akadozásáról és az időközi választásokról is kérdezte Cseke Péter Tamás.
Interjú TOVÁBB
Reflex, avagy a kampány kultúrája
A politika ne próbálja kisajátítani magának a színházat, a művészetet – hangoztatja Bocsárdi László Jászai-díjas rendező, a Tamási Áron Színház igazgatója. Sepsiszentgyörgyön második alkalommal rendezik meg a Reflex nemzetközi színházi fesztivált, ahová Európa minden szegletéből érkeznek jeles előadások. Kustán Magyari Attila riportja egy buta kijelentésről és annak visszhangjáról az Erdélyi Riport 2012/7. számából.
Thália TOVÁBB














