Különleges „magköltészet”

Boda Edit Apokrif töredék című verseskötetét mutatták be a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. Az új verseskönyvre kiváló formaérzék, tömörség, sűrítettség filozófiai témavezetés jellemző. Mitológiai motívumok, bibliai szereplők, test és lélek, magasság és mélység találkoznak egymással. Varga Melinda írása az Erdélyi Riport 2012/9. számából.


Kultúra TOVÁBB

Mint állam az államban

Összefogás és teljesítmény jellemzi a megyei önkormányzat elmúlt négy évét BORBOLY CSABA, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint; aki a következő négy évben a munkahelyteremtésre szeretne kiemelt gondot fordítani. Az újabb mandátumra készülő 37 éves politikust a Székelyföldön elindult folyamatokról, terveiről és a Hargita megyei románsághoz fűződő viszonyáról kérdezte Domján Levente az Erdélyi Riport 2012/10. számában.


Interjú TOVÁBB

Az útnak még csak a felénél tartunk

A székelyföldi fürdőváros polgármestereként három mandátum van mögötte, a gazdasági szakember az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának is az elnöke. Versenyszellemet szeretne meghonosítani az önkormányzatok között, illetve azt, hogy a helyi adók legnagyobb része visszajusson ahhoz a településhez, amely azt kitermelte. PÉTER FERENCCEL Domján Levente beszélgetett az Erdélyi Riport 2012/9. számában.


Interjú TOVÁBB

Érdek legyen magyarul is

Felgyorsult a világ, folyamatosan változnak a technológiák, recesszió van, a munkaerőpiac beszűkült, illetve a külföldi munkavállalással tágult, a nyugdíjkorhatár kitolódott. Aligha elég egyetlen szakma, egyetlen diploma a boldoguláshoz. Pető Csilla és Derzsi Ákos képviselőkkel a magyar nyelvű romániai felnőttképzés létrejöttéről és lehetőségeiről beszélgetett Simon Judit az Erdélyi Riport 2012/9. számában.


Gazdaság TOVÁBB

Küldöttgyűlés karanténban

Egy tudósító tudósítson, ne nyavalyogjon – ez számomra fontos szakmai parancs volt egész újságírói életem során. Most mégis olyan körülmények közé csöppentem néhány napja Csíkszeredában, amelyek bevallom őszintén, teljesen összezavartak, pedig benzin is volt, internet is, a szállodában is fűtöttek. Márványi Péter írása az Erdélyi Riport 2012/9. számából.


Interjú TOVÁBB

Nagykorúvá vált egyetem

Önálló államvizsga-szervezés, saját oklevél kiállítása, állami támogatás, megkönnyített pályázati lehetőségek és diákcsere-programok – sorolta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem múlt héten elnyert akkreditációjának előnyeit az intézmény rektora. DÁVID LÁSZLÓT a Sapientia jövőjéről Cseke Péter Tamás kérdezte az Erdélyi Riport 2012/9. számában.


Interjú TOVÁBB

Fokozódik a Vásárhelyzet

Lesz-e Marosvásárhelyen közös magyar polgármester-jelölt? Működhet-e „a verseny és az együttműködés egyvelege” a magyar pártok között a helyhatósági választásokon? Számíthatunk-e negatív kampányra? Cseke Péter Tamás az RMDSZ kampányfőnökének, Kovács Péternek és az EMNP alelnökének, Gergely Balázsnak a válaszait ütköztette az Erdélyi Riport 2012/9. számában.


Politika TOVÁBB

Gyógyröhögés – a Bányavirág Budapesten

Erdélyi színházak pesti előadásainak – hacsak nem a kolozsváriak jönnek – általában különleges a közönségük. Vannak, persze, „civilek” is, normális nézők, akik egyszerűen egy előadásra kíváncsiak, és oda pénzért jegyet vesznek. De hát ilyenből van a legkevesebb. Az általában megjelenőket – jó szociológusbetegséggel – négy csoportba osztanám. Tamás Pál írása az Erdélyi Riport 2012/8. számából.


Thália TOVÁBB

Irodalmi unicumok

A különböző generációkhoz tartozó alkotók jól érzik magukat az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) irodalomszervező munkájának eredményeként létrejött rendezvényeken. Február harmadik hétvégéjén, az E-MIL tizedik születésnapját ünneplő könyvbemutatókon nemcsak az irodalmárok, de a közönség is szép számban megjelent. Varga Melinda tudósítása az Erdélyi Riport 2012/8. számából.


Kultúra TOVÁBB

Üzenetváltás ünnepi háttérben Váradon

Nagyváradon az idén ugyanazon a helyszínen de mintegy kétórás eltéréssel ünnepeltek Tőkés László vezetésével az EMNP/EMNT rokonszenvezői, illetve a több emlékhely után ugyancsak Szacsvay Imre szobránál gyülekező RMDSZ-esek, köztük sok vidékről érkező. A nap leghatásosabb szónoklatát Szabó Ödöntől (képünkön) hallhatták, aki huszáregyenruhában jelent meg, s nem hagyta szó nélkül politikai ellenlábasai előző napi, a szövetség bihari vezetőit támadó névtelen szórólap-akcióját.



Riport TOVÁBB