Mint állam az államban

Összefogás és teljesítmény jellemzi a megyei önkormányzat elmúlt négy évét BORBOLY CSABA, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint; aki a következő négy évben a munkahelyteremtésre szeretne kiemelt gondot fordítani. Az újabb mandátumra készülő 37 éves politikust a Székelyföldön elindult folyamatokról, terveiről és a Hargita megyei románsághoz fűződő viszonyáról kérdezte Domján Levente az Erdélyi Riport 2012/10. számában.

Ha néhány szóban kellene összefoglalnia, akkor hogyan, mivel jellemezné a végéhez közeledő négyéves mandátumát?

A legrövidebben két szóval tudnám összegezni: összefogás és teljesítmény. Az összefogás azt jelenti az én számomra, hogy az élet rengeteg szereplőjével sikerült együttműködni, és egyre jobban megbizonyosodom arról, hogy nem a pénz a legnagyobb probléma. Egy olyan kicsi megyében, mint Hargita – hisz lakosság szempontjából az ország megyéi között nagyjából a harmincadik helyen vagyunk, igaz, területileg viszont az első tízben – sikerült megmozgatni olyan erőket, erőforrásokat, amelyek a megye fejlődése szempontjából önmagukban tudtak teljesítményt hozni, akár a vállalkozókról, akár a közbirtokosságokról, akár a településekről beszélgetünk. A projektjeink sikere mindig az összefogáson múlott, és nem azon, hogy a finanszírozási összeg végén van-e még egy nulla vagy sem.

Érdekes, hogy az összefogás szót említi. A székelyföldi tömbmagyarságban pedig mintha másként értelmeznék az összefogást, mint például ott, ahol a magyarság jelentős kisebbségben, szórványban van…

Nekem ilyen szempontból nem volt rossz tapasztalatom. Ha a Székelyföldön belül vannak is néha ki nem beszélt problémáink, a legtöbb ügyet, a legtöbb projektet, a legtöbb eredményt mégiscsak közös összefogással tudtuk elérni.

És mi a helyzet a teljesítménnyel? Továbbra is elvárja a kollégáitól a heti két pályázati anyag összeállítását?

A teljesítmény, a pályázás és a finanszírozáskeresés nem választható el egymástól. Én csak azt sajnálom, hogy Románia 2007-ben, az uniós csatlakozás pillanatában nagyon is felkészületlen volt erre a pénzlehívási munkára, és még jobban sajnálom, hogy a székelyföldi megyék ezt a tétovázást nem tudták kihasználni, nem tudtak indulásból ennek a nyertesei lenni. Például Hargita megye óriási pénzeket költ el a megyei sürgősségi kórház fejlesztésére, de a csatlakozás előtt sajnos úgy történtek a tárgyalások, hogy esélyünk se legyen labdába rúgni, a fejlesztést saját forrásokból kell megoldjuk. Tehát van egyfajta kudarcélményem is azon dolgok miatt, amiket a 2007 és 2009 közötti időszakban nem tudtunk elvégezni. De ettől függetlenül, a 2009–2010-es időszakban, ameddig még voltak uniós pénzek, amit lehetett, azt elhoztuk. Jobban, mint más megyék. Persze ez nem mentség, de tanulság arra, hogy 2014-től, amikor az új uniós költségvetési időszak megkezdődik, garantálni tudjam, hogy Hargita megye a pályázási aktivitás és uniós források lehívása terén országos viszonylatban az elsők között lesz.

Vannak területek, amiket a megye adottságaiból adódóan kiemeltebben akar kezelni?

Természetesen. Ilyen a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés, a turizmus. Az agrárium fejlesztése terén különben Hargita megye már jelenleg is országosan az első helyeken áll. A megyébe vidékfejlesztés céljából lehívott pénzek tekintetében büszkén mondhatom, számos nyugat-európai, ausztriai, magyarországi régiót is megelőztünk. Az elmúlt négy év nagyon is jó volt arra, hogy ráébredjünk, igenis képesek vagyunk erre, rengeteg mindent megalapoztunk, és vannak erőforrásaink, amikkel élni tudunk. Semmivel sem vagyunk alábbvalók, mint a tőlünk kétezer kilométerrel nyugatabbra lakók, sőt, ha összeszedjük magunkat, meg is tudjuk őket előzni. Ami érdekes, használható dolog, azt el kell tanulni, amihez pedig az osztrák gazdálkodóknak is rossz tapasztalatuk fűződik, azt nekünk sem kell megismételnünk. Persze, ezt a folyamatot, ahol lehetett, a jogszabályok terén, a rosszul kitárgyalt csatlakozási feltételek egyes pontjainak lazítása terén is támogatni kellett. Gondolok itt például a korábban bezárt kisvágóhidak újraindítását lehetővé tevő jogszabályra, amelynek kapcsán külön köszönet illeti Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár és Kelemen Hunor szövetségi elnök munkáját. A kisvágóhidas jogszabály megszületése is bizonyítja, hogy a lehetőségeinket kiaknázva miként kerülhetünk lépésről lépésre előnyösebb helyzetbe. Ami tőlünk nyugatabbra is működik, azt nálunk is meg lehet honosítani. Ha a gazdák is elhiszik, hogy lehet, akkor összefogással valóban le tudjuk győzni a multikat, s le tudjuk győzni a hitetlenkedőket. A megyei tanácsi munkánk az elmúlt négyéves időszakban valójában arról szólt, hogy a lehetőségeinkben újabb és újabb, egyre kitolhatóbb határokat mutattunk. Úgy viselkedtünk, mint állam az államban. A vadkároktól az egészségügyön át az egyetemi oktatásig, az adófizetéstől a biztonságos hegyi turizmuson át a székely szimbólumokig. Nincs olyan területe az életnek az elmúlt időszakban, amivel ne foglalkoztunk volna: a ravatalozóktól a napközikig, az iskoláktól a cigányproblémáig. És ez nem volt hiábavaló, köszönhetően egy olyan csapatnak, mely az ügyek mellé állt és értette a dolgát. Az a kétszáz ember, az a huszonhárom alintézmény, akivel együtt dolgozunk, képes volt egy brandként, egy csapatként és sarokkőként megjelenni a székelyföldi emberek életében. Hogy csak egy példát mondjak: odaálltunk a székelykeresztúri vajgyár újraindítási szándéka mellé. Ennek hírére a térségbeli tej ára szinte azonnal 30 százalékkal emelkedett, a környékbeli tejfeldolgozó cégek ugyanis tudták, hogy ha a megye mellé áll, akkor az biztosan meglesz, és ebből kifolyólag versenykényszert érezve azonnal több pénzt kínáltak a gazdáknak a tejért. Ilyen szempontból is rengeteg jó példa adódik. Persze, egy csomó minden van, amit meg kell tennünk, de nincs lelkiismeret-furdalásom, mert ami nem valósult meg, az esetek többségében külső tényezők miatt nem jött össze. A létszámstop miatt hiába vállalunk fel egyre több feladatot, nem tudunk megfelelő számú embert párosítani hozzá. De elfogytak az uniós pénzek is. Nem tudom, az Erdélyi Riport olvasói mennyire tudják, de másfél éve uniós pénzek már csak néhány nagy ágazati programban, autópályákra, vasutak modernizálására állnak rendelkezésre, illetve kisebb értékű vidékfejlesztési projektekre. A megyei tanácsok számára viszont az emberek mindennapi életét jobbá tevő beruházásokra – utakra, szociális és egészségügyi intézményekre, iskolákra, műemlékekre, gazdaságfejlesztésre – fordítható pénzek elfogytak.

Mikor és milyen céllal jött képbe a Szórvány program? Miért tulajdonít ennek egy tömbmagyar megye tanácselnökeként nagy szerepet?

Hiszem azt, hogy az élet és a közélet fontos iskolája az ifjúsági élet. Ifjúsági vezetőként tapasztaltam meg azt, hogyan élnek Temes megyében, Besztercében vagy az ország más részén élő magyar testvéreink. Ilyen szempontból nekem az egy hozott tudás volt. Megyei tanácselnökként lehetőségem nyílt arra, hogy az RMDSZ-frakció mellett a Magyar Polgári Párt és a tanácsban a megye románságát képviselő kétfős szociáldemokrata csapat támogatásával is elindíthattuk a szórványprogramot. Meggyőződésem, hogy nekünk, akiknek lehetőségünk van a saját sorsunkról dönteni, azokra is gondolnunk kell, azokat is támogatnunk kell, akiknek a feje fölött mások döntenek. Nagyon bízom abban, hogy amire a Szórvány programon keresztül is rásegítünk, annak lesz eredménye, illetve hogy a magyarság fogyását a Székelyföldről jobban lehet lassítani, a magyarságtudat megőrzését jobban lehet ösztönözni, mint Bukarestből, Budapestről vagy akár Brüsszelből. Ezért is kértem azt a közelmúltban, hogy a magyarság rendelkezésére álló pénzeket száz százalékban a szórványmagyarságra fordítsuk. A felhívásomra ugyan sokan felkapták a fejüket, de tényleges erre irányuló szándékot sem a magyar kormány, sem a Bethlen Gábor Alap, sem az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány részéről nem tapasztaltam. Demokrácia Központokat Aradon, Temesváron, Vajdahunyadon és Besztercén kell nyitni, olyan településeken, olyan városokban, ahol a magyar lakosság jogát sárba tiporják. Nem Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson kell megvédeni a romániai magyarokat, hanem ott, ahol arra valóban szükség van.

Ha már közvetve szóba hozta, az új politikai kihívók megjelenése kapcsán másként fog készülni idén a választási megmérettetésre, mint például négy évvel ezelőtt tette?

Azt gondolom, hogy a 2012-es esztendő az erdélyi magyarságon belüli megosztási kísérletek utolsó állomása lesz. 2008-ban is volt egy kísérlet, amire most a harmadik erdélyi magyar párt megjelenésével csak ráerősíteni készülnek. Az idei választások nagy hozománya szerintem az lesz, hogy a romániai magyarság is felismeri, nem járható az a sokpárti út, mint amire például a Felvidéken kényszerítették a választókat. Tagja vagyok a koalíciós tanácsnak is, és nagyon jól látom, adott témák kapcsán a román politikusok – kormánypártiak és ellenzékiek – hogyan zárják a soraikat. Arra is nagyon kell ügyelnünk, hogy a 6-7 százalékos hányadunkkal továbbra is a mérleg nyelve tudjunk maradni. Amint nem azok leszünk, ledarálnak minket. Az összes jogosítványunkat azonnal elveszítjük, amivel csak rendelkezünk. Én nem tudom, ez melyik romániai magyarnak lesz jó. Bízom abban, hogy a mostani választás – a nyári helyhatósági és az őszi parlamenti – lesz az a voksolás, amely révén a dolgok le fognak tisztázódni. Akik a külön utat választották, azok is rá fognak jönni, hogy a romániai magyar érdekek érvényesítésére nincsenek más alternatívák. Mert nem mi 6-7 százalék magyarság döntünk a fennmaradó 90-93 százalékos románság sorsáról. Én személy szerint pozitív, mocskolódás helyett a teljesítmény, az elért eredmények bemutatásáról szóló kampányt szervezek. Más viszont, úgy tűnik – az elmúlt időszakból ítélve –, hogy egy tisztes, mérhető teljesítménnyel szemben inkább a feljelentéseket, az aljas rágalmakat, a névtelen leveleket, sms-eket, a családom fenyegetését, a magánéletem besározását tartja célravezetőbbnek. De állok elébe, nem olyan fából faragtak, hogy ne tegyem. Ugyanakkor bízom benne, hogy a ráció végül felülkerekedik, és a kampány jövőképek értelmes versenyéről fog szólni.

Mi az, amivel az elmúlt négy esztendő alatt elégedett, és mi az, ami a következő mandátumban vár befejezésre?

Optimista politikus vagyok. Markó Bélától egy SZKT-beszéden azt hallottam, hogy azt kell nézni, hogy a pohárban mennyi van, és nem azt, hogy mennyi hiányzik. Ilyen szempontból elégedett vagyok a mandátumommal és a teljesítményemmel. Tanulság viszont, hogy változó jogszabályi környezetben örökké új és új szövetségeseket kell keresni. Ilyen lehet például – és erre a mandátumom utóbbi két évében jöttem rá – a Hargita megyében élő románság. Mert nemcsak én veszem észre, hanem ők is, hogy a megyében élő 15 százaléknyi románság valójában egyik román parlamenti pártnak sem számít. Õk is pont olyan cipőben járnak, mint mi: róluk Bukarestben beszélnek, rólunk Budapesten, de komolyabban senkit se érdekel, hogy mi is van velük-velünk, mi is van itt. Tehát a Hargita megyei románság igazából csakis ránk számíthat, s azonnal hozzánk csatlakoznak, ha arról van szó, hogy a Székelyföldnek, ennek a térségnek jobb jövőképet tudunk biztosítani.

És a Hargita megyei románság mit gondol az autonómiáról? A Székelyföld autonómiájáról…

Az autonómia szót nem szeretik, de ettől függetlenül tisztában vannak azzal, hogy őket csak a megyei tanács, illetve azok a kormányban levő RMDSZ-es politikusok segítik, akik befolyásoló tényezők ebben az országban. Már rájöttek, hogy Bukarest számára ők nem tételek.

Az elmúlt időszakot – még beszélgetésünk elején – két szóval jellemezte. Mi lenne az a két szó, aminek mint célnak a következő mandátumát szentelné?

Egy szóban is meg tudom fogalmazni: munkahelyteremtés. A megpályázott uniós projekteken és kormányzati forrásokon keresztül eddig is rengeteg munkahelyet teremtettünk, illetve őriztünk meg. Az elmúlt négy év alatt több mint egymilliárd euró jött be Hargita megyébe. Ezt számok támasztják alá, ez tény. Az elkövetkező négy évben azokkal a gondolatokkal és tervekkel, amelyek a mostani ciklusban megfogalmazódtak, de nem teljesedtek még ki – élelmiszer-termelés, turizmus, energiatermelés és hatékony erdőgazdálkodás –, rengeteg munkahelyet tudunk létesíteni. Az elkövetkező négyéves mandátumban rá kell erősítsünk az egész Kárpát-medencében egyedül a Székelyföldön tapasztalt demográfiai gyarapodásra is. Ez természetesen több felelősséget is jelent. Nem elég, hogy itt vagyunk és elvagyunk, hanem a Székelyföldön élők jövőéért felelősséget is kell vállalnunk.