Táncházünnep a Tranzit Házban

Hagyományőrzés, közösségi szórakozás, párválasztási lehetőség, társadalmi jelenség – mindez érvényes a táncházakra, melyek közül az első erdélyit 35 éve 1977 februárjában alapították a kolozsvári bábszínház klubtermében. A kolozsvári Tranzit Házban előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel, koncerttel ünnepelte a Bogáncs-Zurboló Egyesület az évfordulót. A történteket Varga Melinda foglalta össze az Erdélyi Riport 2012/8. számában.

A táncházmozgalom a kommunista diktatúra idején nemcsak szórakoztató, közösségépítő funkciót töltött be, hanem belső, lelki ellenállásként is működött a paraszti kultúrát, a falu társadalmát lerombolni akaró hatalommal szemben. A február végi kétnapos rendezvénysorozaton tudományos ülésszakkal, filmvetítéssel, valamint kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek a három és fél évtized legfontosabb mozzanataira, érintve e kulturális jelenség aktuális szerepét is. A szakma elismert képviselői több szemszögből is rávilágítottak ennek a fontos hagyománynak a szerepére, eredetére. Pávai István etnomuzikológus előadásából fény derült többek között arra, hogy a táncház szinte napjainkig megőrizte archaikus formáját. Heti többalkalmas szórakozást jelentett, amelynek gyökere a Mezőséghez, Székhez köthető, míg Csíkban, Gyergyóban és Udvarhelyszéken csak később alakul ki. A Mezőségen a fiatalság számára nyújtott szórakozási lehetőséget, a Székelyföldön generációktól függetlenül bárki bekapcsolódhatott a táncházba.

Képernyőre kerültek Simonffy Katalin televíziós szerkesztő, médiaoktató az első Kaláka adás történetére tért ki; a Bukaresti Televízió magyar adása 1977-ben közvetítette a kolozsvári Sportcsarnokból. Az 1985-ös beszüntetésig kilenc ilyen műsort vettek fel Erdély különböző településein. A Kaláka úttörő szerepet játszott, hiszen először vitte fel színpadra a népzenét, néptáncot. Zakariás Erzsébet néprajzkutató a kolozsvári Vasas Klubban tartott táncház történetére világított rá. Könczei Csilla etnológus egy korabeli, 1981-es felmérés adatait osztotta meg a jelenlévőkkel; abból kiderült, hogy zömében középiskolások vagy nagyon fiatal, huszonnégy év alatti diákok, munkások, városi cselédek jártak a kolozsvári táncházba. Fele-fele arányban voltak városi, valamint a környékbeli, kalotaszegi, széki, vistai, kis számban székelyföldi résztvevők – mutatott rá az előadó.

Pozsony Ferenc néprajzkutató kifejtette, hogy a rendszerváltás előtti időkben a fiataloknak kevés találkozási helyszín állt rendelkezésükre; a diákrádión, az egyházak által szervezett programokon, a sporttevékenységen kívül nemigen lehetett máshol ismerkedni, szórakozni. Így a táncház a közösségépítésre, párválasztásra is lehetőséget nyújtott a hagyományőrző funkció mellett. Könczei Csongor, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke végezetül a 35 éves erdélyi táncház történetének fontosabb állomásaira tért ki.

Táncház vagy folkshow? A kerekasztal-beszélgetés azt bontotta ki, hogy miként változott az elmúlt harmincöt évben a népzene, valamint fény derült arra is, mennyire őrizte meg a táncház autentikus jellegét, illetve a muzsikusok színpadi produkciója mennyire tükrözi a néphagyományt. A népszerűsítés lehetőségét teremtette meg a televíziós közvetítés, a tánc, a népi muzsika nagyközönség előtt való bemutatása. Ugyanakkor annak a veszélyét is magában rejtette, hogy nem lesz annyira hiteles egy-egy felvétel, hiszen amint kikerül a saját környezetéből, már feldolgozássá válik. A színpadon lehetetlen egy másfél órás táncházat reprodukálni, így válogatni kell bizonyos dalok között. Szép Gyula, a Tarisznyás zenekar tagja, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója ennek kapcsán elmondta, hogy ha csak a szűk környezetében marad a népzene, nem viszik fel a színpadra, akkor sosem kap ekkora jelentőséget. Kezdetben kevés ilyen jellegű népi együttes volt, Kolozsváron, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen. Az előadásokban helyenként megjelenő show-elemeket nem kell bírálni, hiszen ezek által keltik fel az érdeklődést egy ma is értékes műfaj iránt.

A jelen lévő néprajzos szakemberek, táncházasok, zenészek abban egyetértettek, hogy nagyon sok feldolgozás a giccs irányába megy el, és nem eredeti ötlet bújik meg mögötte.

A Tokos, a Vegyes, a mérai–türei Csűrös, a Harmadik, a Tüske, a Kaszaly, az Üsztürü, a magyarlapádi Piros Pántlikás, a Tarisznyás, a magyarpalatkai Kodoba, az Ördögszekér és a Bodzafa zenekarok délutáni előadására zsúfolásig megtelt a terem, s az esti táncházba is korosztálytól függetlenül színes közönség kapcsolódott be.

Kolozsváron a Bulgakov Kávéházban és a Heltai folk-kocsmában hetente rendeznek táncházat, ahol harminc-negyven, olykor hatvan-hetven fiatal élteti tovább a hagyományt.