Erdélyi Riport » Társadalom » 15. oldal
Tanköteles etika
A hazai közoktatásban rendszeres a diákok
megalázása, a lelki és pszichikai terror. Nem csak a pedagógusok szenvedik a
tanügy alulfinanszírozottságát: egyre több a feszültség és visszaélés.
Megoldásként etikai kódex életbe léptetésre készül a tanügyminisztérium. Parászka
Boróka írása.
TOVÁBB
Vernétől a hétvégi űrkirándulásig
Míg a fiókok alján lapuló családi fotókon látható
déd- és üknagymamáink legfennebb mese formájában szembesülhettek az
űrhajózással, a mai ifjabb generációk abban is reménykedhetnek, hogy részesei
lesznek egy ilyen „kiruccanásnak”. Az űrhajózás történelmi áttekintésére DR. SZENKOVITS FERENC egyetemi tanár vállalkozott a kolozsvári Györkös Mányi
Albert Emlékház meghívására, szavait Kustán Magyari Attila összegezte.TOVÁBB
Jobb jeggyel is a sereghajtók közt
Egyre
több ország vesz részt a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programjában, a
PISA-méréseken. Legutóbb 2012-ben mérhette össze 15 éves diákjai olvasási,
matematikai és természettudományos képességeit 65 ország, köztük minden
EU-tagállam. Az eredmények szerint Románia enyhe javítással továbbra is rosszul
szerepelt. Az okokról PAPP Z. ATTILA oktatáskutatót Kustán Magyari
Attila kérdezte.TOVÁBB
Mit gondolnak ezek a mai fiatalok!?
Hogyan
alakul a fiatalok értékrendje nemüket, lakhelyüket, iskolájuk profilját
tekintve? Miért érezni szakadást a felnőttek és az ifjabb generáció között? Meg
fogja-e érteni valaha egyik generáció a másikat? Ezekre a kérdésekre keres
válaszokat Kustán Magyari Attila riportja egy nemrég készült felmérés
nyomán, különféle hátterű fiatalok bevonásával. TOVÁBB
Egymást érteni
A
Nagyváradon működő Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) munkatársaival folytatott
beszélgetések alapján a címül választott rövid mondatban lehetne megfogalmazni
az intézmény középtávú tervei között szereplő roma szakkollégium, illetve
romológia szak legfőbb célkitűzését. Tasnádi-Sáhy Péter riportja.TOVÁBB
Új világunk, a virtuális
A jó számítógépes játék lehet egy fárasztó nap végén
a pihenés eszköze, de a valóság elől is menekülhetünk a segítségével – igaz,
hamis módon. A virtuális világ mára nem holmi egyszerű labdás játék a
képernyőn, amibe magunk kell beleképzelnünk a történetet, hanem egyre inkább
valósággá válik. A társadalomra tett hatása is növekvőben, s hogy milyen
mértékben, kik körében, arra Kustán Magyari Attila riportja keres válaszokat.TOVÁBB
Bestseller a más Romániáról
LUCIAN BOIA történész Miért más Románia?
című nagyesszéje már második, bővített kiadását is megérte, magyarul
azonban csak most jelent meg, a Koinónia Könyvkiadó jóvoltából. A
Kolozsváron szervezett bemutatón Rostás-Péter István újságíró, a könyv
fordítója és Horváth István szociológus ismertette a részleteket. Az
elhangzottakat Kustán Magyari Attila rögzítette.TOVÁBB
„Erdélyt vagy annak nagyobb részét”
ROMSICS IGNÁC akadémikus,
Széchenyi-díjas történész, az Eszterházy Károly főiskola vezető
professzora a címbe foglalt kérdéskörben tartott előadást Nagyváradon és
Marosvásárhelyen. Szilágyi Aladár a béketervek néhány kevésbé ismert fejleményéről kérdezte.TOVÁBB
Másképp egészséges
Tasnádi-Sáhy Péter a romániai
magyar nők helyzetét vizsgáló riportsorozatának harmadik része három
hasonló, mégis egyedi történetét mutatja be, sérültek küzdelmét az
előítéletekkel, a bizalmatlansággal, a sajnálattal. „Kaptunk egy
feladatot, hogy álljunk példaképként a többiek, sokszor magunk elé is.”TOVÁBB
Védett gyermekjogok
Októberben életbe lépett a szigorított gyermekvédelmi törvény. Az
eddiginél nagyobb felelősség hárul a szülőkre, a pedagógusokra, a
gyermekvédelemre és az önkormányzatokra. A gyermekvédelmi felmérések
szerint a jogsértések mértéke nem változik, csak átalakul. Magányos
gyerekek, gyengülő családok szorulnak új szociális védelmi koncepcióra. Parászka Boróka írása.TOVÁBB














