Mit gondolnak ezek a mai fiatalok!?

Hogyan alakul a fiatalok értékrendje nemüket, lakhelyüket, iskolájuk profilját tekintve? Miért érezni szakadást a felnőttek és az ifjabb generáció között? Meg fogja-e érteni valaha egyik generáció a másikat? Ezekre a kérdésekre keres válaszokat Kustán Magyari Attila riportja egy nemrég készült felmérés nyomán, különféle hátterű fiatalok bevonásával.

Képeink illusztrációk.

Ha babonás volnék, égi jelnek tekinteném, hogy amikor asztalhoz ültem a fiatalok értékrendjéről írni, megszólalt a telefonom, és egy barátom értesített a Verespatak megmentéséért tüntetők újabb akciójáról. Ezek a huszon-, harmincéves kolozsvári fiúk és lányok hónapok óta makacs küzdelmet folytatnak a jóformán láthatatlan hatalom ellen, az említett keddi napon pedig még pártszékházat is foglaltak (igaz, az ott lévők beleegyezésével), a törvény megszavazásának újabb kísérlete előtt. A Pál utcai fiúk jutnak eszembe, akik maguk sem ma született bárányként viselkedtek, vagy a hetvenes évek kultfilmje, a brutális ifjúságot bemutató Gépnarancs – pedig hol vannak már ők? A főszereplő is hetvenedik évét töltötte be 2013-ban.

A mindenkori ifjúság bűnei Persze, sokan nem értik, hogy ezek a fiatalok miért nem foglalkoznak „a maguk bajával”, de erre a történelem szolgál magyarázattal.
„Szemtelenek, mocskos szájúak, cinikusak, erkölcstelenek, ellenállnak minden rendnek, nincs emberi tartásuk és nem tudnak különbséget tenni az igazság és a puszta fantázia között”, ugyanakkor

„szenzációra vágynak, a munkát kerülik, lődörögnek a piacokon, jelentéktelen dolgokról vitatkoznak a fürdőkben, táncosnőkkel folytatnak viszonyt s gátlástalanul átadják magukat a szerelmi élvezeteknek, a játéknak s az evés-ivásnak”, – írja ezt nem egy konzervatív lap idősebb, zsörtölődő publicistája, hanem a két és fél évezreddel előttünk élő görög költő, Arisztophanész.

Szókratész sem bánik jobban a nála fiatalabb generációval: „rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt”, írja. Egy kétezer évvel ezelőtt élő egyiptomi szerzetes szerint „a világ válságos helyzetbe került. A gyermekek nem hallgatnak többé a szüleikre. Nem lehet messze a világ vége”, egy még korábbi, babiloni írás szerint pedig az akkori ifjak „sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága”. Ajjaj!

Van-e értékrend, és milyen? Az mindenki számára érthető, hogy ha már a több ezer évvel ezelőtti fiatalság is ilyen kezelhetetlen és veszélyes generáció volt, akkor mára rég kipusztulhatott volna az emberiség. A generációk közti különbségek mindig fennálltak, ez pedig biztató jel, ahogy a Babeº-Bolyai Tudományegyetem kolozsvári szociológia tanszékének diákjai által készített felmérések erre vonatkozó eredményei is.

Egy, a tanszék blogján közölt írásban Rusu Szidónia és hallgatótársai arra kerestek választ, hogy milyen értékrenddel bír egy középiskolás diák, s miben különbözik a felnőttektől. A felmérést több erdélyi iskolában végezték, elsősorban tizenegyedik osztályos és végzős diákok körében.

Első lépésben összefoglaljuk, mit tartanak fontosnak: mindenekelőtt az igaz barátságot, majd a családot, a szerelmet és boldogságot, negyedikként a kitűzött célok elérését, majd a szakmai érvényesülést. Ha mindezt a felnőttek válaszaival vetjük össze, akkor jól látni: idősebb korban a célok elérése és a szakmai érvényesülés már csak sereghajtóként szerepel, míg az első három érték továbbra is az élmezőnyben szerepel. Ami nem igazán lépi át a fiatalok ingerküszöbét, az az anyagiak beszerzése, a szépség világa, a vallás és spiritualitás, a hagyományok ápolása és a közösségi problémákkal való foglalkozás. Idősebb korban a vallás és a hagyományápolás középmezőnybe kerül már, de az anyagi javak és a közösségi problémák – legalábbis a válaszadók szerint – kevésbé fontosak. A felnőtt korosztály számára jelentőséggel bír viszont a békés világ iránti vágy, az istenhit, és az emberekkel fenntartott jó viszony. A magyarság kérdése sehol nem szerepel igazán jól: míg a 26 értéket felsoroló listán az ifjabbak a 16. helyre tolták, a korosabbaknál is csak 11. helyezést ért el. Vezetni és döntéseket meghozni sem igazán akarnak: a fiatalok 19., a felnőttek 23. helyre „szavazták be” ezt a törekvést.

Kik miben erősebbek? Sok tekintetben nem mérhető jelentősebb különbség a két nem között, a személyes szabadság, a szakmai érvényesülés vagy a változatos életmód mindenki számára egyaránt fontosak. Ez azonban nem minden területen érvényes: az istenhit például a lányok „erőssége”, ahogyan a hagyományok őrzése, a békés világ iránti óhaj terén is ők vezetnek.

Felmérték azt is – bár az eredmény nem meglepő –, hogy a magyarság és a hagyományok őrzése vidéken hangsúlyosabb, itt az istenhit is fontosabb szerepet kap. A vezetés, a kívánt dolgok beszerzésének joga a városiak esetén erősebb vágy.

Az egyházi és világi iskolák közti különbség sem okoz különösebb meglepetéseket, a spiritualitás, a vallás előbbiekben hangsúlyosabb, és a közösségi problémákkal való foglalkozás is, míg kitűzött célok elérése, kívánt dolgok megszerzése az utóbbiaknál fontosabb.

A szobafiatalok világáról Középiskolás és első éves egyetemistákat kerestem meg, hogy a felmérés eredményeiről kérdezzem őket. Arra voltam kíváncsi, egyetértenek-e a válaszok fő adataival, illetve ők maguk mennyiben különböznek attól?
A sepsiszentgyörgyi Árpád az értékrendek stabilitását kérdőjelezi meg. Szerinte egy ilyen lista felépítésében a baráti társaság, amelyhez tartozunk, nagy szerepet játszik, ugyanakkor egy fiatal nem igazán gondol arra, hogy később milyen elvek határozzák majd meg az életét. A generációk közti különbségről azt gondolja, a felnőttek elégedetlensége azt jelzi, tanítani, motiválni akarják a fiatalabbakat, az üzenet azonban nem mindig ér célba.
A szatmári Zalán a társadalmi szerep változásában látja a választ: aki gyereket vállal, stabil munkahely és boldog családi légkör teremtésén fáradozik, másképp látja a világot, mondja. A tenni akaró és energikus fiatalokkal nem csoda tehát, ha problémája van annak, akinek a biztonság lesz a legfontosabb, a legfontosabb akadályt szerinte mégis a számítógép és az internet jelenti:

– Mesélik az osztálytársaim, hogy hazamennek, és csak játszanak, sorozatot néznek, vagy közösségi oldalakon csüngenek. Egész nap ki nem teszik a lábukat a házból, de még a szobából sem. Nem is szólva arról, hogy nem kommunikálnak a szüleikkel, és lassacskán kirekesztik magukat a társadalomból – összegzi a problémákat.

A kolozsvári Zsolt is hasonló véleményt fogalmaz meg, a technológia rohamos fejlődése miatt más világban él egy mai fiatal, mint az idősebbek. Amellett nem megy el viszont, hogy ebben a tempóban a mai fiatalok is lemaradnak majd, és értetlenül szemlélik az utánuk következőket.

Nem kell megijedni A sarmasági Dóra szerint a nagy vízválasztó a családalapítás, akkor változnak meg az emberek prioritásai. A felméréssel nem teljesen ért egyet egyébként, szerinte ebben a korban a barátság a legfontosabb, ami a család megjelenésekor szorul háttérbe a karrierrel és a munkával együtt.
Az egyik kolozsvári líceum volt diákja, Kinga szerint is első helyre helyeződik a barátság, sajnos ez annak köszönhető, mondja, hogy sok gyerek nem tudja megbeszélni a mindennapi gondjait az elfoglalt szülővel. Õ azonban fontosabbnak tartja a családi hátteret, és más tekintetben is eltér az átlagtól: a hit, a templomba járás erőt ad neki, bevallása szerint sokszor furcsán néznek rá emiatt. Õ azonban mintha egyetértene az ókori írókkal, nem tartja jónak a fiatalok fejlődési irányát, amit részben ez az oktatási rendszernek tulajdonít.

Tárkányi István-Attila kolozsvári református teológushallgató rendszeresen foglalkozik fiatalokkal. Szerinte nem kell aggódni: az új generációnak is munkahelyre, megélhetési lehetőségekre van szüksége, ha ez az elvárása teljesül, nem kell tartani tőle.

Egy mai fiatal semmivel sem jobb a korábbi fiataloknál, csak másabb: nem könyveken, hanem televízión és interneten nő fel, tehát az agya is másképp működik. Ma például a fantázia szabadságát bénítja, hogy túl sok információ ér el egy emberhez, és mindent készen kap.A nyugati életmód szintén befolyásoló tényező szerinte: azt a modellt, amelyik egy-két egyetem elvégzését helyezi előtérbe, a kései házasságot – férfiak esetén a 28 éves kor az átlag, nőknél a 26 –, vagy továbbmenve akár az egyedüllétet, vagyis az otthonról el sem költözést preferálja, mi is átvesszük.

Mit mond, aki nem fér a bőrébe? Egy sepsiszentgyörgyi középiskolás, Endre szerint, ha arra gondolunk, hogy nincs végső igazság, akkor nincs nonkonformizus, mert a tinédzser csak a szülője viszonylatában számít lázadónak, pontosan úgy, ahogy a lelógó nadrágok és haspólók világában is nonkonformista egy egyszerű farmerben járó srác és az egyszerű inget hordó lány.
– Szerintem az az igazi lázadó – mondja –, aki radikálisan kiáll a véleménye mellett, függetlenül attól, hogy az népszerű vagy sem, konformistának, elfogadhatónak tekintett vagy sem. A magam részéről úgy lázadtam, hogy nem vettem tudomást a nagy „licista partizásokról”, inkább olvastam, lehetőleg olyasmit, ami első látásra a felnőttek számára is ijesztő volt.
Arra a kérdésre, hogy az iskola hogyan változtatja meg a fiatalokat, azt válaszolja, szerinte a rendszeres életmódot alakítja: muszáj adott időpontban, adott helyen, adott ideig maradni, bizonyos értelemben alárendelni magunkat a tanárnak, hiszen ő teszteli a diákot, ő kérdez vissza. Ez szerinte sem egyértelműen jó vagy rossz: amennyire kellemetlen egy izgága fiatalnak, hogy pontosnak kell lennie, és egy helyben kell ülnie, annyira hasznos is lehet később.
Úgy véli, a generációk közti ellentét is kétpólusú: megvannak a hátrányai és az előnyei is. Egyik fél a másiktól sokat tanulhat akkor is, ha ez időnként kellemetlenségekkel jár, de a legjobb, ha senki nem vár el teljes megértést a másik féltől, ez egyébként sem lehetséges.