Vernétől a hétvégi űrkirándulásig

Míg a fiókok alján lapuló családi fotókon látható déd- és üknagymamáink legfennebb mese formájában szembesülhettek az űrhajózással, a mai ifjabb generációk abban is reménykedhetnek, hogy részesei lesznek egy ilyen „kiruccanásnak”. Az űrhajózás történelmi áttekintésére DR. SZENKOVITS FERENC egyetemi tanár vállalkozott a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház meghívására, szavait Kustán Magyari Attila összegezte.

A nagyszerű francia író, Jules Verne még ágyúkilövéssel képzelte el az űrutazást, de ha ebben nem is lett igaza, abban mindenképp, hogy az eget kémlelő ember előbb-utóbb túlszárnyalt a felhőkön, ki a bolygó légköréből, egészen egy másik égitestre. Az író maga szikraként szolgált: sokakat inspiráltak írásai, akik aztán megpróbálkoztak azzal, hogy a papírra vetett sorok valósággá váljanak.
Az űrkutatás elméleti megalapozója kissé keletebbre született, Konsztantyin Ciolkovszkij nem ágyúval, hanem rakétával kísérletezett már. Problémát okozott, hogy az egy nekifutásból fellőtt rakéta nem tudná elhagyni a bolygót, ezért Robert Goddard amerikai feltaláló 1914-ben a többlépcsős rakéta ötletét jegyeztette be. Az égbe lőtt szerkezetnek ugyanis szüksége van arra, hogy az elhasznált anyagoktól megváljon, így könnyebbé válva több eséllyel szakadjon el a bolygótól. 1926-ban történt kísérlet a rakétaröptetésre, akkor sem túl sokáig és túl messzire, de mégiscsak sikerült megtenni az első gyakorlati lépést.
Mint szinte mindennek, az űrkutatásnak is van erdélyi vonatkozása: a szász Hermann Oberth komolyan vette a kísérleteket, fáról ugrott le, a gyorsulást vizsgálva, víz alatt ült, hogy tesztelje, meddig bírható ki levegő nélkül. Fáradozásait és elméleti munkáját az egyik németországi egyetemen nem értékelték eléggé, utópisztikusnak tekintették azt, Kolozsváron azonban elfogadták a téziseit. Hogy a huszadik században miként fejlődött az űrkutatás, hosszasan lehetne taglalni, de többnyire közismertek az eredmények.

Az oroszok űrbe küldött embere, az amerikaiak Holdra szállása meghatározta nem csak a tudományos-fantasztikus irodalmat és filmművészetet, hanem az emberek hangulatát is.

Az optimizmus azonban idővel alábbhagyott, miután az amerikai űrkutatás pénzhiány miatt megtorpant, a Szovjetunió megszűnésével pedig a másik tábor is kilépni látszott az éles párbajból.
Kézzel fogható eredmények mégis születtek: mire az 1986-ban felavatott Mir űrállomást 2001-ben „hazahozták”, a Nemzetközi Ûrállomás már működőképes volt, igaz, ma többnyire ismét az oroszok állják az útiköltséget oda, ugyanis a NASA költségvetési hiánnyal küszködik, s nem állnak rendelkezésre űrrepülőgépek.
Nem mellékes kérdés az űrszemét problémája, ami a különböző műholdak és egyéb űrkutatói tevékenységek kellemetlen emlékét őrzi a Föld körül. A becslések szerint több mint 600 ezer egy centiméternél nagyobb tárgy kering körülöttünk, a nagyobb darabok pedig veszélyesek lehetnek, ezért nem csoda, hogy több állam is nagytakarításon gondolkodik.
Eközben persze a kínaiak is egyre aktívabbak, decemberi hír volt, hogy 37 év után az első landolást ők hajtották végre a Holdon.
Ha a kisebb országok nem is elég erősek nagyobb eredmények felmutatására, s a nagyobbak is nehézségekkel küzdenek, a piacgazdaság leleményessége tovább lendíti a múlt század derekán kezdődő korszakot. Az űrturizmus nem a 2014-es év szenzációja lesz, de már 2001-ben megtörtént az első ilyen jellegű „kirándulás”, később Charles Simonyi, a Microsoft szövegszerkesztőjének magyar származású fejlesztője is kijutott az űrbe. A nagy ívű tervek alapján négy éven belül a Marsra is utazhatna ember, de több esély van arra, hogy a száz kilométer fölötti, már űrutazásnak számító kalandozásokra rendszeresen beneveznek azok, akiknek kellőképpen vastag a pénztárcája.