Ma is fáj és mérgez Marosvásárhely fekete márciusa

A huszonhat évvel ezelőtti tragikus vásárhelyi napokat munkatársunk, Bögözi Attila – aki újságíróként tanúja és krónikása volt az eseményeknek –, két dokumentum-részlet felidézésével eleveníti fel: Sütő András 1990-ben megjelent könyvéből, illetve Novák Csaba Zoltán későbbi tanulmányából válogatva szemelvényket.


Társadalom TOVÁBB

Sonderkommandós palackposta

Különös hangulatú kiállítás helyszíne volt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a budapesti Mai Manó Ház, a Magyar Fotográfusok Háza szervezésében második állomáshelyén láthattuk Hermann Ildi HátraArc című fotókiállítását, amely Nemes Jeles László Oscar-díjas filmje, a Saul fia werkfotóit tartalmazza. A 31 fotó félalakos portrék sorozata, amelyek a forgatás szüneteiben készültek, a forgatás helyszínén, teljes jelmezben, a történet, a film érzés-, élményvilágának közvetlen hatása alatt. Fám Erika ajánlója.


Kultúra TOVÁBB

„Az én feladatom, hogy üljek a szobában és gondolkozzak”

A Törzsasztal-estek visszatérő vendégeként járt Nagyváradon – 2008 után újra – Tóth Krisztina író, költő, aki legújabb könyveiről beszélt a felolvasásokkal gazdagon tarkított találkozón. A Vonalkód, a Pixel, a Pillanatragasztó, az Akvárium című kötetek szerzőjével Szűcs László beszélgetett.


Interjú TOVÁBB

Arany János, a tűzoltó

Születésének 200. évfordulója közeledtével az Erdélyi Riport Arany nagyszalontai jegyzői szolgálatának egyik kevésbé ismert, rendkívül drámai epizódjának felidézésével kínál előzetest a költő jubileumára. Szilágyi Aladár összeállítása.


Kultúra TOVÁBB

Erdélyből a világ, Gaál András – 80

Március 5-én Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeum öt termében, félezer tisztelője előtt, a nyolcvan éves Gaál András születésnapját köszöntő, a képzőművész eddigi munkásságára visszatekintő gyűjteményes kiállítást nyitottak meg, bemutatva a pályát összefoglaló monográfiát. A Magyarországon élő művészt az erdélyi és a magyar tájképfestészet megújítójaként tartják számon, tevékenysége ezernyi szállal kötődik Csíkszeredához. Az életművet Székedi Ferenc írása eleveníti az általa szerkesztett monográfiához készített korábbi életmű interjúi alapján.


Kultúra TOVÁBB

Csomortányi: történelemből elégtelen!

Újsághír szerint március 15-én Nagyváradon, a Szacsvay szobornál Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke szólt az ünneplőkhöz. Beszédének alapgondolata szerint „a magyar a csoda nemzete”, hiszen – például – „Rákóczi idejében nyolc évre kiűzték a magyarok a Habsburgokat Magyarországról”. Munkatársunk, Szilágyi Aladár ingyen leckét kínál tragikus, de „csodátlan” történelmünkből a mítoszok szintjén leragadt politikus számára.


Társadalom TOVÁBB

„El kell ezt tolni legalább százig”

A hetven éves marosvásárhelyi intézményesített magyar színház múltját felidézők vasárnap a református és a katolikus temetőben kopjafát avattak az ott nyugvó művészek emlékére, a zsidó temetőben pedig Harag György emléke előtt tisztelegtek. Előző este előadások hangzottak el, darabot főzött Székely Csaba drámaíró, táncolt Bartis Attila regényíró, mesét olvasott Gáspárik Attila főigazgató, s lehetett tanulni és játszani Csehov Sirályában. Simon Judit Arkagyina szerepére vállalkozott, de hajnal felé az álmosság legyőzte az exhibicionizmusát, cserébe interjút kért Keresztes Attila rendezőtől, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójától.


Interjú TOVÁBB

Ijesztő kilátások az érmelléki oktatásban

PÁSZTOR RITA, a Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa rendkívül érdekes témát választott még publikálás előtt álló doktori disszertációjához: kisebbségben és kettős kisebbségben élő magyar fiatalok pályaválasztása az Érmelléken. A „kisebbségben”-t elsőre is meg tudjuk fejteni, a „kettős kisebbségben-t” viszont talán már kevésbé: a magyar cigányokról van szó. Tasnádi-Sáhy Péter írása.


Társadalom TOVÁBB

Gáspárik Attila: „Az elmélyülés hiányát látom”

A hetvenéves magyar színházat ünnepelik Marosvásárhelyen. Egy héten át az előadások mellett régi produkciókat is vetítenek, bele lehet hallgatni archív hanganyagokba. A második napon, a Színházmozi programban Barta Lajos Szerelem című darabját vetítették. Harag György 1973-as rendezése ma is korszerűnek hat. Este érdekes kísérleti színházban voltunk, Bartis Attila írta és rendezte a Rendezés című előadást. A rendezvény érdekességei közé tartozik Gáspárik Attila bejelentése, amelyről Simon Judit faggatta a Nemzeti Színház vezérigazgatóját.


Thália TOVÁBB

Évfordulós miniévad Vásárhelyen

Hetven esztendős a marosvásárhelyi intézményesített színház. 1946. március 10-én kezdte el működését a Kultúrpalotában. Erre emlékeztetve kezdődött ugyancsak március 10-én az az egyhetes rendezvénysorozat, amely nem csak visszatekintés, hanem a két társulattal – 1973 óta a jelenlegi épületben – működő Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kiemelkedő produkcióinak rövid seregszemléje. Egyfajta miniévad. Simon Judit tudósításokkal, interjúkkal, kritikákkal jelentkezik a rangos eseményről.


Thália TOVÁBB