Csomortányi: történelemből elégtelen!

2016. 03. 16. 14:12

Újsághír szerint március 15-én Nagyváradon, a Szacsvay szobornál Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke szólt az ünneplőkhöz. Beszédének alapgondolata szerint „a magyar a csoda nemzete”, hiszen – például – „Rákóczi idejében nyolc évre kiűzték a magyarok a Habsburgokat Magyarországról”. Munkatársunk, Szilágyi Aladár ingyen leckét kínál tragikus, de „csodátlan” történelmünkből a mítoszok szintjén leragadt politikus számára.

 

Id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc–labanc lovas párbaj

 

A Rákóczi vezette szabadságharc kezdetét az 1703. május 6-án megfogalmazott, a „nemes és nemtelen” országlakosokat felkelésre hívó, „A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak” kezdetű breznai kiáltványának kibocsátásától számíthatjuk, befejezesét pedig gyakorlatilag az 1711. április 30-án megkötött, kiegyezésnek minősíthető(!) szatmári békeegyezmény jelentette. Ez a nyolc év nem volt sem csodákkal teljes időszak, sem diadalmenet.

A parasztlázadásként induló mozgalom rögtön kivívta a magyar nemesség ellenállását. A felkelők ugyan elfoglalták a tiszaháti síkságot, és remélték Rákóczi érkezését, Rákóczi azonban késlekedett, mert a francia segélyt és az ezen a pénzen felfogadható zsoldosokat várta. A mozgalom elvesztette kezdeti előnyét, és a szatmári nemesek Dolhánál Károlyi Sándor főispán vezérlete alatt június 7-én szétverték a paraszti hadakat.

A Rákóczi toborozta 3000 fős, tényleges sereg 1703. június 16-án a Vereckei-hágón keresztül érkezett Magyarországra. Az Ocskay lovasaival, Bercsényi lengyel és román zsoldosaival megerősödött kuruc had Tiszabecsnél megverte a nemesi (még mindig nem osztrák!) csapatokat. Ennek az első győztes ütközetnek jelentős erkölcsi hatása volt. Rákóczi két héten belül a hajdúk csatlakozását is ki tudta kényszeríteni.

A sikerek hatására megkezdődött a birtokos nemesség felsorakozása Rákóczi mögé, a parasztok is gyülekeztek a zászlói alá, viszont a hadsereg létszámának növekedése súlyos társadalmi gondokat idézett elő. Végül a nemesi vezetés alá került sereg annyi jelentős sikert ért el, hogy Rákóczi 1703. szeptember 26-án már bizton írhatta XIV. Lajosnak, hogy az ország egészen a Dunáig hatalmában van. 1705-re kezére került a Dunántúl nagy része is, a császáriak a Dráván túlra, a Határőrvidék és Dél-Erdély területére, illetve a nagyobb várakba szorultak vissza. A küzdelem váltakozó szerencsével folyt: 1704. június 13-án Forgách Simon Koroncónál csatát vesztett Heisterrel szemben. 1704 telén elfoglalta Érsekújvárat, de a siker értékét lerontotta a nagyszombati vereség, ahol Rákóczi személyesen vezette a sereget Heister ellenében. Ott veszett el a fejedelem legszervezettebb gyalogsága.

Amikor Rákóczit 1704. július 6-án az erdélyi rendek fejedelemmé választották, Rabutin császári főparancsnok a szász területekre menekült. 1705. május 5-én meghalt Lipót, utóda I. József lett. Az év végét katonai erőegyensúly jellemzi: miközben Rákóczi a zsibói csatával elveszti Erdélyt, Vak Bottyán hadai meghódítják a Dunántúlt. A szabadságharc ekkor érkezett tetőpontjára: a kuruc hadsereg létszáma megközelítette a 70.000 főt. Rákóczinak ki kellett vonulnia Erdélyből (az udvarhű rendek a segesvári országgyűlésen ki is mondták a trónfosztását). Bár 1706 nyarán sikerült visszaszereznie a fejedelemséget, de 1707-ben Erdély nagy része végleg elveszett, a kurucok kiszorultak Erdélyből.

1708. augusztus 3-án Heister és Pálffy hadai Trencsén mellett ütköztek meg a kuruc sereggel. Rákóczi lova megbotlott és kitörte a nyakát. A fejedelem elájult; mivel halottnak hitték, a sereg demoralizálódott, a császári csapatok pedig könnyűszerrel szétverték a fejedelmi hadakat. A kurucok vezetői megkezdték átpártolásukat a császáriakhoz. Bottyán János halála 1709. szeptember végén újabb tehetséges hadvezérétől fosztotta meg a fejedelmet. 1710. január 22-én Romhánynál 2000 főnyi idegen zsoldossal döntetlennek tűnő csatát vívott a császáriakkal. A kuruc, svéd, lengyel és francia csapatokból álló sereg még megpróbálta a győzelmet kicsikarni, de taktikai hibák miatt ezt az utolsó döntő csatát is elvesztette.

Közben egyre terjedt a pestis a lakosság körében, de főleg a rosszul élelmezett és ruházott kuruc táborban. Az ország kimerült, a fejedelem és emberei folyamatos hátrálásra kényszerültek. 1710 végére immár csupán Kassa, Ungvár, Munkács, Huszt, Kővár és Szatmárnémeti környéke volt az uralma alatt. Az ország határain állt, nem volt többé hová visszavonulnia, és 1711. február 21-én II. Rákóczi Ferenc végleg elhagyta Magyarországot.

 

Részletesebb leírás: a könyvtárnyi szakirodalomban.

Pótvizsga: 2017. március 15-én, a Szacsvay szobornál. (Sz. A.)

 

Post scriptum:

Ha a pótvizsga sem sikerül, büntiképpen időutazásra kell küldeni őuraságát. Hadd szolgáljon hét esztendőt – 1703 és 1710 között – a váradi várat mindvégig sikertelenül ostromló kurucok seregében…

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!