Évfordulós miniévad Vásárhelyen

2016. 03. 12. 12:39

Hetven esztendős a marosvásárhelyi intézményesített színház. 1946. március 10-én kezdte el működését a Kultúrpalotában. Erre emlékeztetve kezdődött ugyancsak március 10-én az az egyhetes rendezvénysorozat, amely nem csak visszatekintés, hanem a két társulattal – 1973 óta a jelenlegi épületben – működő Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kiemelkedő produkcióinak rövid seregszemléje. Egyfajta miniévad. Simon Judit tudósításokkal, interjúkkal, kritikákkal jelentkezik a rangos eseményről.

 

Az előtérben Kincses Elemér, Kovács Levente és Béres László az ötórai teán

 

Jól szervezett összejövetel, ezt már az első napon látni, érezni. Gáspárik Attila főigazgató, illetve Keresztes Attila művészeti vezető (velük készült interjúnk hamarosan olvasható) azt mondta, noha kevés pénz jutott rá, nem ütközött különösebb nehézségbe megszervezni, hiszen működő színházban természetes az olajozott munka, és az előadások frissen tartása. Hozzáteszem, „már csak” a vetítésre szánt régi előadások felvételeit kellett beszerezni, meghívni a volt igazgatókat és többi vendéget, sajtót, megteremteni a jó hangulatot. A jó előadások maguktól adódnak. Hát persze.

Gálfalvi Zsolt, Tóth Tamás, Kincses Elemér (utóbbinak egy nappal korábban díszelőadással ünnepelték 70. születésnapját), Kovács Levente (megírta a Székely Színház történetét), Kárp György, Kövesdi István, Béres László (az első igazgató, aki pályázat s nem kinevezés útján vezette a színházat), Kovács András Ferenc (néhány hónapig a költő is volt társulatvezető), és a jelenlegi művészeti igazgató, Keresztes Attila beszélgettek a volt igazgatók ötórai teáján, melyet Gáspárik Attila főigazgató moderált. Valamennyien a társulat névadóját, Tompa Miklós rendezőt követték a vezető beosztásban.

A korábbi társulatvezetők, illetve igazgatók elmesélték, hogyan kerültek a vezetői székbe, milyen nehézségekbe ütköztek munkájuk során, milyen előadások születtek, beszéltek azokról a színészóriásokról, akikkel együtt dolgoztak. Színházat vezetni a világ legnehezebb feladata – ezt Kovács András Ferenc (fotó) mondta, aki ezt rendező édesapjától tudta. Számtalanszor hangzott el Harag György neve is, a rendezőé, akit a magyar színjátszás egyik megújítójaként tart számon a színháztörténet.

Gáspárik érdekes kérdéssel rukkolt elő: mondanák meg az urak, mit tennének, ha most lennének igazgatók. Gálfalvi és Tóth megkérdezné a társulatot, mit lehetne tenni a színvonal növeléséért, Kovács Levente átalakítaná a színházi tereket, melyek szerinte az építéskor félbemaradtak, Kárp nem vállalná a művészeti vezetést, Béresnek nincs ötlete a jelenlegi helyzetre. Kövesdi megtenne mindet azért, hogy külön intézménnyé váljon a két társulat (Váradon néhány esztendeje nem konfliktusmentesen, de sikerrel ment végbe hasonló intézményi különválás). Keresztes Attila pedig azt mondta, számára a csapat, a társulat az elsődleges, illetve az, hogy színvonalas legyen a színház, jó előadások szülessenek.

Közszemlén egy letűnt kor színházi relikviái   A szerző felvételei

 

Az első nap kiállítással folytatódott, ahol a régi igazgatói irodát, egykori jelmezeket, korabeli műszaki berendezéseket (a fiatalok rácsodálkoztak az ócska magnóra és keverőre), egykor volt marosvásárhelyi művészek személyes tárgyait, többek között Kovács György cipőjét nézhették meg az érdeklődők.

Este Molnár Ferenc Üvegcipő című vígjátékát mutatták be, Mohácsi János rendezésében. Az előadás után adták át a Kemény János-díjat, ezt a színház ítéli oda az elmúlt évadban erre legérdemesebbnek tartott színművésznek. Ezúttal Berekméri Katalin vehette át, akinek művészetét a tavaly a legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal ismerte el ki a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Berekméri Katalin vette át a Kemény János-díjat   Fotó: Tompa Miklós Társulat



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!