Ijesztő kilátások az érmelléki oktatásban

2016. 03. 14. 17:42

PÁSZTOR RITA, a Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa rendkívül érdekes témát választott még publikálás előtt álló doktori disszertációjához: kisebbségben és kettős kisebbségben élő magyar fiatalok pályaválasztása az Érmelléken. A „kisebbségben”-t elsőre is meg tudjuk fejteni, a „kettős kisebbségben-t” viszont talán már kevésbé: a magyar cigányokról van szó. Tasnádi-Sáhy Péter írása.

 

Érselind 360.

 

Magyar cigányság alatt, olyan – leginkább Székelyföldre, illetve Érmellékre jellemző – cigány közösségeket értünk, akiknek az anyanyelve magyar, nem beszélnek sem románul, és néhány kivételtől eltekintve, egyik cigány dialektusban sem, ezért, ahogy Pásztor Rita fogalmaz hosszú beszélgetésünk elején, mind a romániai magyar, mind a romániai cigány közösség kisebbségként tekint rájuk. Pongyola újságíróból szólva: magyarok közt cigányok, a cigányok közt magyarok, a többségi társadalom számára pedig jobbára nem is léteznek. Az Érmelléken viszont megkerülhetetlenül számolni kell velük.

 

Meghökkentő statisztikák

Ezt már akkor is beláthatjuk, ha csak a 2011-es, Pásztor Rita által rendszerezett, vonatkozó népszámlálási adatokra vetünk egy pillantást: cigánynak 9,86 százalék, romani anyanyelvűnek az érmellékiek 3,2 százalék vallotta magát, miközben a magyar anyanyelvűek 68,17 százalékos arányához képest a magyar nemzetiségűek aránya csak 61,95 százalék.

A különbségek alapján könnyen kimutatható, hogy az Érmellék településein legalább 6,22-6,66 százaléknyi magyar ajkú cigány lakosság él. Mármint az önbesoroláson alapuló statisztika szerint, az élet egészen mást mutat,

elég csak az Erdélyi Riport által is többször felkeresett Érselindet említeni, ahol 1-4. osztályban a magyar tagozaton két tanuló kivételével minden gyerek a magyar cigány közösséghez tartozik, nagyobbik részük az Érselind 360. alatti egyetlen házszámra bejegyzett cigánysoron lakik.
Ennél is komolyabb a helyzet, ha a származás mellett a gyermekek társadalmi helyzetét legjobban jellemző adatra, a szülők iskolázottságára vetünk egy pillantást, amely, Pásztor Rita 2011-es népszámlálási adatok között folytatott vizsgálódásai alapján jócskán az önmagában is kétségbeejtő romániai adatok alatt marad.

Míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya országosan 14,38 százalék, addig Érmelléken kevesebb, mint fele, 6,38 százalék, és hozzávetőleg ugyanekkora a lemaradás a posztliceális képzések terén is. És egy még durvább adat: 2011-ben, az Érmelléken a 10 év feletti összlakosság 61,92 százaléka befejezett iskolai végzettségként nyolc, vagy annál kevesebb osztállyal rendelkezett.

Gondolom, már ennyiből is sejtjük, Pásztor Rita kutatásának eredményei nem fognak mosolyt csalni az arcunkra.

 

Bajok rendszeren kívül és belül

Pásztor Rita egyetemi adjunktus az érmelléki iskolások pályaválasztási kilátásait vizsgálta

 

Ezen a ponton át is adom neki a szót, hogy elmondja, pontosan mit és milyen módszerekkel kutatott:
„A kutatás célja tágabban az volt, hogy átfogó képet kapjak az oktatás állapotáról, kilátásairól az Érmellék Bihar megyéhez tartozó településein. Konkrétan 19 települést jártam be Biharfélegyházától a megyehatárig, nem jutottam el Margittára, valamint Hegyközszentmiklósra, ennek ellenére azt mondhatom, szinte teljes körű volt a bejárás, mindenképpen reprezentatívnak tekinthető a minta.
A kutatás részeként többek között az általános iskolában végzős diákok jövőképét igyekeztünk felmérni egy 64 kérdésből álló, feleletválasztós kérdőív segítségével. Ez az a korosztály, ahonnan már jól feltérképezhető az oktatási rendszerben bejárt, illetve onnan kivezető további út. A módszernek az az egyik komoly hibaforrása, hogy csak azokat a gyerekeket értük el, akik rendszeresen járnak iskolába, azokat nem, akik ekkorra már szép számmal kimaradtak. Tehát az eredményeink sugallta kép mindenképpen pozitívabb a realitásoknál, illetve emiatt az eredetileg választott témán változtatnom kellett, hiszen a kettős kisebbségre (azaz a magyar cigányokra – a szerk.) szerettem volna koncentrálni, de ehhez nem sikerült elég adatot gyűjteni, hiszen a lemorzsolódás kimutathatóan leginkább őket érinti.
A kérdéseink elsősorban arra vonatkoztak, hogy a diákok szeretnének-e, illetve hol szeretnének továbbtanulni. Emellett rákérdeztünk a családi háttérre, arra, hogy a diák milyen tanulónak tartja magát.
A kutatás másik része arra irányult, hogy teljes osztálytörténetet vizsgáljunk, azaz végigkövessük az iskolacsoporton belül az osztályok történetét elsőtől nyolcadikig, megvizsgáljuk az elmaradók arányát, ki az, aki elkezdte az iskolát elsőben, és nyolcadikban is benne van a rendszerben.”

Az eredmények, mint azt már előrevetítettem, elszomorítóak. Hogy a legegyszerűbben értelmezhető adattal kezdjem, Pásztor Rita, az osztálytörténeteket vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy

az első osztályba beiratkozó érmelléki gyerekek hozzávetőleg 15 százaléka a nyolcadik osztályig kimarad az iskolából. A vizsgált osztályokban a kimaradók egytől-egyig a magyar cigány közösséghez tartoztak.

A sok kimaradó ellenére az osztályok létszáma nagyjából állandó. Az alacsony gyerekszám miatt a rendszer igyekszik mindenkit magában tartani, sorozatos bukások árán is. Ez aztán csak ideig-óráig működik, felső tagozatra többen csak-csak bejutnak, de az 5-6. osztály vízválasztónak számít, nagyon kevesen jutnak el az általános iskola végéig. Tehát sokan az 1-4. osztályban ugyan fizikailag jelen vannak, de a szükséges tudást nem sajátítják el, a felgyűlt lemaradás, felső tagozatban már behozhatatlan.
 

A térség demográfiai összetételét nézve a lemorzsolódás már csak azért is kihívást jelent, mert a roma népesség az, amelyik növekszik, míg a magyar nem. Tehát a magyar oktatás a térségben akkor tud megmaradni, ha a magyar anyanyelvű cigánygyerekeket benn tudja tartani a rendszerben.

Ez önmagában is komoly probléma, de a 465 diák által megválaszolt kérdőívek a rendszerben bent maradottakról (tehát javarészt érmelléki magyar gyerekekről) sem festenek bíztató képet, a kutatók már az adatfelvételnél komoly szövegértési nehézségeket tapasztaltak. Mint Pásztor Rita elmondja: „A tapasztalatok tükrében nem tűnik irreálisnak a funkcionális analfabetizmus OECD felmérés által 37% százalékosra becsült romániai aránya a 15 évesek körében.”

A kérdőívek elemzése után elmondható, a nyolcadik osztály végéig eljutott érmelléki diákok 8,5 százaléka biztosan iskolaelhagyó lesz, tehát nem tervez továbbtanulni, számos lány készül hamarosan férjhez menni, 42,3 százalék pedig tervez még tanulni, de nincs konkrét jövőképe.

A diákoknak csak 22,4 százaléka szándékozik a felsőoktatás előszobájának tekinthető gimnáziumba, líceumba menni, de a társadalmi mobilitás hiányában (a gyerekek jellemzően megöröklik a szülő társadalmi státuszát), sokak álma nem fog előreláthatóan teljesülni. Pásztor Ritát idézve úgy is fogalmazhatok, hogy nyílik az olló: a saját alacsony társadalmi-gazdasági státuszú közegében a diák még jól teljesít, de abból kikerülve szembesül a hiányaival, kudarcélmények érik, és fokozatosan eláll a terveitől.

 

A magyarországi Igazgyöngy Alapítvány munkájáról szóló írásunkat itt, a témába vágó, 2015-ös Minőség és másság konfererenciáról szóló írásunkat pedig itt olvashatják.

 

Nem a pedagógus hibája

A kutatás eredményeit megismerve megkérdezem, hogy az adjunktus asszony szerint mennyire ismertek, felismertek az általa tudományosan is alátámasztott problémák akár a helyi közösségekben, akár a döntéshozók szintjén:
„Nincs olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozó ember, akiben a jövő nem vet fel komoly kérdéseket, azt viszont nem tudom, hogy mennyien néznek az önmagukban is súlyos képet festő, de a valóságnál még mindig kedvezőbb statisztikák mögé. Emberi tulajdonság, hogy nem szeretünk felvetni csak úgy kérdéseket, konkrét megoldások nélkül. Az én kutatásom annyira elég lesz, hogy 2015-re vetítve elég jól meghatározható, adatokkal alátámasztott, ennek a térségnek az oktatási perspektívája.”

Bár a kutatás helyzetfelmérésre vonatkozik, és nem tartalmaz megoldási javaslatokat, de a szakember szerint átfogó intézkedésekre van szükség, mert főleg a 21. század tudásalapú társadalom-ideáljához mérve súlyos a helyzet.
Pásztor Rita azt is fontosnak tartja megjegyezni, hogy a tanítókat, tanárokat nem lehet felelőssé tenni a kialakult helyzetért, a vizsgált településeken szakképesített, képzett pedagógusok vannak. A probléma sokkal inkább ott kezdődik, hogy az általuk elérhetővé tett tudás befogadására a közösség nem alkalmas, hiszen már az oktatási rendszerbe olyan hátránnyal érkezik a gyerekek egy része, amit az iskola nem hogy csökkenteni nem tud, hanem felnagyítja. „Én voltam elsős osztály tanító nénije pályám elején, és találkoztam olyan gyerekkel, aki nem ismerte a színeket hétévesen. Nem arról van szó, hogy nem ismerte fel őket, hanem a vonatkozó szavakat sem tudta, mert olyan ingerszegény környezetből jött” – hozakodik elő egy személyes élménnyel a kutató, majd hozzáteszi,

a jelenlegi pedagógusképzés a különleges helyzetek kezelésére nem készít fel, kizárólag az átlagos, általános képességekkel rendelkező gyerekek oktatásához ad muníciót, nem számol sem a leszakadó, sem a tehetséges gyerekkel.

Ez az általános helyzet Romániában: nem a rendszeren, hanem kizárólag a tanár tenniakarásán múlik, hogy felismeri-e bármelyik végletet, és fektet-e bele külön energiát.

Érselindi magyar tagozatos diákok az iskola kertjét rendezik az Iskola másképp hét keretében

 

Pásztor Rita beszélgetésünk végén így összegez: „Az ilyen, társadalmilag-gazdaságilag kifejezetten hátrányos helyzetű térségekben a gyerekek sorsát nem lehet kizárólag oktatási kérdésként kezelni, csak a szociális tényezőkkel kiegészítve, de erre jelenleg nincs infrastruktúra. A pedagógustól nem várható el, hogy legyen szociális munkás, lelki gondozó és pszichológus egy személyben. Egyelőre nem megoldott, hogy a cigánysorról iskolába érkező gyerek miként lesz motivált, miként érezheti hasznosnak az iskolában megszerzett tudást, illetve a kezdeti hátrányból származó és a rendszer által csak felnagyított kudarcélményeket miként dolgozza fel. A többségtől eltérő szocializációval érkezik az osztályba, és az iskolának nincsenek eszközei arra, hogy ezt a különbséget feloldja. Rendkívül fontos, hogy a kistelepülések iskolái megmaradjanak, mert elérhetőek, sőt, sokak számára egyedül elérhetőek, az iskola megtartásának kényszere viszont kényszerpályákat szül, elzárja a megoldáshoz vezető utakat."



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!