A kalapácsos ember Magyarországa

Fennállásának 140. évfordulóját ünnepli a legrégebbi magyar napilap, a Népszava. A közel másfél évszázad alatt szerkesztői, publicistái között olyan nevekkel találkozunk, mint Ady Endre, József Attila, Fejtő Ferenc, Faludy György, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Kafka Margit, Kosztolányi Dezső. NÉMETH PÉTER főszerkesztővel Gál Mária beszélgetett.

Interjú TOVÁBB

Jó az öreg a háznál!

Nem sok szatmári magyar politikusnak adatott meg az elmúlt húsz évben, hogy huzamosabb ideig olyan tisztségeket töltsön be, mint RIEDL RUDOLF. Kétszer volt alprefektus, egyszer prefektus, s az év elején lemondott Csehi Árpád helyére megválasztották a megyei tanács alelnökének. Sike Lajos interjúja.

Politika TOVÁBB

Cégtáblák – alulról szerveződő identitás

Az Erdélyben zajló identitáspolitika nem az elitek kézi vezérlésével történik, inkább egyének döntése által formálódik, – állította előadásában HORVÁTH ISTVÁN szociológus Kolozsváron a 3. Szociológus Napokon. A szakember következtetéseit Kustán Magyari Attila összegezte.

Politika TOVÁBB

Azok a kiváltságos pillanatok

A Várad irodalmi törzsasztalának márciusi meghívottja a kulturális élet minden berkében otthonosan forgolódó személyiség. TALLÉR EDINA újságíró, író, dramaturg sokoldalúságáról, regényeiről, drámáiról, életfilozófiájáról Szilágyi Aladár beszélgetett a későn indult, de semmiről le nem késett alkotóval.

Interjú TOVÁBB

Épül a csokalyi zöldségpláza

Egy korszerű agrárvállalkozás, sok hektáron zöldséget nevelő üvegházak megépítésének tervei hallatán látogatott el D. Mészáros Elek az érmelléki Csokalyra, ahol, ha most még nem is fogadták paradicsomi állapotok, a 21. századi technológia és a munkahelytermető szándék komoly hatást gyakorolhat a vidék életére.

Riport TOVÁBB

Pályára lépett a gyűlölet

Jelenséggé vált a magyarellenesség a romániai sportrendezvényeken – állítja az RMDSZ. A szövetség által létrehozott Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat már tucatnyi esetet jelentett a román hatóságoknak és a nemzetközi sportszövetségeknek. A panaszokról MARKÓ ATTILA képviselő és KOVÁCS PÉTER főtitkár számolt be Cseke Péter Tamásnak.

Politika TOVÁBB

Nagy fába vágnák

Érvek, politikai pártok, nézetek mentén csapnak össze az erők az osztrák Holzindustrie Schweighofer háromszéki befektetése kapcsán. A fafeldolgozó ellen aláírások gyűlnek, a másik oldalon a majdani alkalmazottak számát és a remélt, jelentős bevételeket mutatják fel. Kustán Magyari Attila több felet megszólított, a hétköznapi emberek meglátásaitól a szakemberek véleményéig számos szempontból közelítve a kérdést.

Terra TOVÁBB

Miért kergetnék el az EKÉ-t az Avasból?

Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács szocialista alelnöke nemrég durva hangon bírálta az Erdélyi Kárpát Egyesületet. „Úgy kirakjuk őket, hogy a lábuk sem éri a földet! Majd én gondoskodom róla, hogy eltűnjenek innen!” Az elöljáró ingerültségének okairól MÁRK-NAGY JÁNOST, az EKE szatmári igazgatóját kérdezte Sike Lajos.

Interjú TOVÁBB

Európai vita két és fél napról

Interaktív online beszélgetésre invitálta a Magyar Közgazdász Társaság és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság azokat, akik az Európai Unió hétéves költségvetéséről, a kohéziós politika jövőjéről szerettek volna vitázni a szervezők meghívottaival. A beszélgetés élő internetes közvetítéssel zajlott, az előadók ezt követően válaszoltak az írásban feltett kérdésekre. Kustán Magyari Attila online tudósítása.

Gazdaság TOVÁBB

Érzelmekkel szemben az észérvek tehetetlenek

Az Orbán-kormány eddigi kormányzása alatt a nemzetpolitikát a szimbolikus gesztusok uralták. Az állampolgárság kiterjesztésével járó szavazati jog nem kívánt indulatokat kavart, ellenérzéseket keltve a határon túli magyarság iránt. Szabó Vilmos volt nemzetpolitikai államtitkárt, szocialista politikust a legnagyobb ellenzéki párt álláspontjáról, személyes véleményéről kérdezte Gál Mária.

Interjú TOVÁBB