Épül a csokalyi zöldségpláza

Egy korszerű agrárvállalkozás, sok hektáron zöldséget nevelő üvegházak megépítésének tervei hallatán látogatott el D. Mészáros Elek az érmelléki Csokalyra, ahol, ha most még nem is fogadták paradicsomi állapotok, a 21. századi technológia és a munkahelytermető szándék komoly hatást gyakorolhat a vidék életére.

Pocsolya rejtette kátyúkba döccenünk, a sáros hólé számtalan „csapdát” rejteget. Nyáron már jártunk errefelé, akkor is kitűnő terepnek bizonyult volna egy kátyúkerülgető verseny megtartására a Csokalyra igyekvő bekötőút. Azóta a repedésekbe beszivárgott, majd megfagyott nedvesség tovább rontotta a helyzetet. Csokalyig visz az út, onnan már a magyar határ következik, a régi dűlők, földutak még köldökzsinórként kapaszkodnak az anyaországba, ahogyan a természet sem állt meg a trianoni csettintésre. Az érmelléki nád mindkét oldalon feltör, a vadak is szabadon csatangolnak, nem érdekli őket az ember szabta mezsgyevonal.
Hosszúra nyúlt az idei tél, bár nem zordsága, hanem sokkal inkább fáradhatatlan volta kínozza az embert. Testet, lelket megvisel ez a nyirkos szürkeség, csontokig ható szomorúság. A hol hó, hol eső áztatta szántások mélyen átáztak. A darabos földeken még az apróbb vadak is butykázva haladnak, így inkább a viszonylag gyér kihasználtságú út menti bokrokba húzódnak.

Valami jó is történhet Csokaly a közigazgatásilag öt falut is magába foglaló érmelléki kisváros, Székelyhíd peremfaluja beszűkült lehetőségekkel, egyre inkább elöregedő magyar lakossággal. A helyi iskola, hasonlóan a többi környékbeli falvakéhoz, többnyire az intenzív roma szaporulatnak köszönheti létjogosultságát. Egyik szemem sír, a másik nevet esete ez, egyrészt örülni kell, hisz megmaradnak a magyar tannyelvű iskolák, másrészt viszont szomorú, hogy egyre kevesebb magyar gyermek üli tele a padsorokat.
Kétségtelenül nagy a létbizonytalanság errefelé, a termőföldeken küszködő kisgazdák többnyire az éhenhalástól menekednek meg, hisz a kis háztáji, az egy tehenes gazdaságok már nem elégítik ki az igényeket. Akik feladták önállóságukat, azokat a gyengén fizető olasz cipőgyárak döntik a napról-napra való túlélés mókuskerekébe. Nem csoda hát, ha az idén hosszúra sikeredett télutó még inkább begombolta a lelkeket. Minden apró rezdülés, kósza hír, vagy híresztelés elemi erővel kotorja fel az apátiába hajló hétköznapokat. Csokaly ilyen időszakot él át manapság, bár akadnak hitetlenkedők, olyanok, akik még akkor sem hiszik, hogy valami jó is történhet környezetükben, ha azt saját szemükkel látják.
Csuka József, Székelyhíd alpolgármestere csokalyi születésű, második mandátumát tölti jelenlegi beosztásában. A falu volt mezőgazdasági gépállomásán vár a megbeszélt időpontban. A szerelőműhelybe kopogok be, két szakember már a tavaszi munkálatokra készíti elő a masinériákat. Az alpolgármester az udvar végéből kerül elő, a teherautók szállította vaselemeket ellenőrzi. A gépállomás Csuka birtokrésze, az alpolgármester hivatali beosztása mellett 160 hektár szántón gazdálkodik. Évekig kiskereskedett a faluban, de mostanra már feladta, nincs ideje mindenre. Fél gőzzel pedig nem érdemes csinálni – mondja.
Úgy döntünk, jobb, ha a tetthelyen folytatjuk a beszélgetést. Óva int, nehogy a városi autónak minősülő szolgálati gépkocsival közelítsem meg a kiszemelt célterületet, masszív terepjárója felé tessékel. Igaza van, derül ki később.
Már messzire látszanak a kerítésoszlopok, a kupacokba hordott több vagonnyi kavics. A megejtett híreszteléseknek megfelelően, nagy dolgok vannak itt készülőben. A gépkocsiból kiszállva, az útról próbáljuk szemügyre venni a beláthatatlannak tűnő területet. Csuka karjával körbe mutatva igyekszik érzékeltetni, mettől-meddig is tart álmai megvalósulásának helye: a birtok. Nem mintha az övé lenne, de tagadhatatlanul részese mindennek, ami egy új perspektívát jelenthet falus feleinek a megélhetéshez. Mert nagy szó ez manapság errefelé, és egyben bizonyítéka annak, ha az állam képtelen munkahelyet teremteni állampolgárainak, akkor a közülünk való tehetősek és merészek tudnak oly módon sikeresek lenni, hogy az mindenki hasznára legyen.

Birtokon belül már Mielőtt közelebb merészkednénk terepszemlét tartani, visszaülünk a jól fűtött terepjáróba, és a duruzsoló motor kísérete mellett Csuka elbeszéli a történteket. Jó három-négy évvel ezelőtt Mudura Sándor nagyvállalkozó (igen, a váradi plázaépítőről van szó) úgy gondolta, a mezőgazdaságban is kipróbálja képességeit. Üvegházi zöldségtermesztésbe vág bele. Az olcsó termálvízzel való fűtési lehetőség volt az egyik legfontosabb szempont a célterület kiválasztásakor. Az érmelléki falvak szinte bármelyike potenciális termálvíz lelőhely, így a beruházó is errefelé kutakodott földterület után. Csuka elárulja, hogy nem nála kopogtattak először, de akadt a környéken olyan polgármester, aki nem látott fantáziát Mudura munkahelyteremtő szándékában.
El is árulja, ki az illető, de arra kér, ne hozzuk nyilvánosságra, mert félő, hogy emiatt kiutálnák a falujából az amúgy másodjára bizalmat nyert előljárót. Mióta Csuka bevállalta a földszerzéssel járó macerát, több település is jelezte, hogy szívesen otthont adna a beruházásnak. A legnehezebb dolog a kompakt, összefüggő birtok kialakítása vol. Egyenként kellett meggyőzni a kisparcellás gazdákat, hogy adják el földjeiket. Az első tizenöt hektár megvásárlása szinte szélmalomharcnak bizonyult, már úgy tűnt, meghiúsul a nagyszabású terv. Végül az áron felüli ajánlat nagy nehezen rábírta a gazdákat az egyezségre. S bizony jól járták, hisz a kapott pénzből jobb minőségű területre tehettek szert. Kezdetben kilenc-tíz hektáros parcellában gondolkoztak, de mostanra sikerült hatvanöt hektáros összefüggő területet megvásárolniuk. A birtok bekerítése már megtörtént, a területrendezés és az üvegházak kiépítése a következő hetekben, hónapokban következik. Csuka szemléltetésként elmondja, hogy a gépállomás udvarán tárolt vaselemekből nyolcvan kamionnyira van szükség, a tervezett kilenc hektárnyi üvegházhoz. A fennmaradó területen szabadföldi termesztésre kerül sor. Szakemberek véleményezése szerint a termálvíz kihasználtság a fedett terület hatvan százalékának fűtésére lesz elegendő. Ehhez három kutat fúratnak, előzetes mérések alapján nyolcszáz méter mélységből nyerik ki a megfelelő hőmérsékletű vizet. A három furat már önmagában kétmillió eurót kóstál, míg az összberuházás huszonkét millió euró. Háromszintes fűtésvezetéket szerelnek be, ezek együttes üzemeltetése még a legzordabb időjárás esetén is biztosítani tudná az optimális hőmérsékletet. Az üvegházak belmagassága 7,5 méter lesz, a főként paradicsomból álló kultúra támrendszere négy méter magasságba juttatja a növényt. A termés leszedése sínen előre-hátra haladó, hidraulikával ellátott gépezetről történik.

A víz a fontos, nem a föld Kérdésemre, hogy az alig legelő minőségű talaj hogyan lesz alkalmas a tápigényes növény számára, Csuka elmosolyodik: a talajnak semmilyen befolyása nem lesz a termelékenységre – mondja. Akár egy betonpályán is lehetne termeszteni zöldségeket, ugyanis nem az ott lévő talajba, hanem kihelyezett kőgyapotba kerülnek a palánták. Emellett a legmodernebb komputervezérlésű berendezések meghatározott időben és mennyiségben adagolják a víz- és tápanyagmennyiséget. A szabadföldi termesztésnél sem lesz ez másként, már ami az öntözést illeti. Az öntözőberendezések kilenc kútból „merítik” a vizet. Az üvegházak összeszerelése után elkezdődhet a feldolgozó üzem építése is, valamint egy nagyméretű hűtőház a friss zöldségek tárolására. Javában folyik a piackutatás, Csuka erre nem tud egyértelmű választ adni, csak sejtései vannak, hogy az orosz piacot szándékoznak megcélozni az Érmelléken termesztett zöldségekkel. A leendő munkavállalók számát sem tudja pontosan, becslése szerint az üvegházak önmagukban kétszáz embernek biztosíthatnak megélhetést. Emellett a szabadföldi termesztéshez, a feldolgozó üzembe, a raktározásnál, a berendezések kezeléséhez is sok-sok alkalmazottra és idénymunkásra lesz szükség.
Felbőgnek a motorháztető alatt a lóerők, nekivágunk a birtokszemlének. Az üvegházak területe aszfaltsimaságúra van gyalulva, a szabadföldi termesztés barázdái között áll a hólé, a kaptatókon könnyedén feljutunk, a mélyebben fekvő sáros területeken zötykölődünk. Már áll a trafóház, vezérlik majd a villanyáramot. Jókora betonplaccok mutatják a majdani üvegházak végébe kerülő fűtőházak helyét. Egyelőre építőtelep ez a javából, fantázia kell hozzá, hogy a képzelet piruló paradicsomot, zöldülő paprikát libbentsen szemünk elé. A képzelgésen túl a legfontosabb mégis az, hogy e térség lakóink nem kell elvándorolniuk munkát keresni, a munkahelyteremtés a legbiztosabb megtartó erő.