Nagy fába vágnák
 

Nagy fába vágnák

2013. 04. 28. 11:22

Érvek, politikai pártok, nézetek mentén csapnak össze az erők az osztrák Holzindustrie Schweighofer háromszéki befektetése kapcsán. A fafeldolgozó ellen aláírások gyűlnek, a másik oldalon a majdani alkalmazottak számát és a remélt, jelentős bevételeket mutatják fel. Kustán Magyari Attila több felet megszólított, a hétköznapi emberek meglátásaitól a szakemberek véleményéig számos szempontból közelítve a kérdést.

Március végén Gerald Schweighofer befektető, Olosz Gergely szenátor és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelentette be, hogy a Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó cégcsoport százötven millió euró értékű vállalkozást nyit a Sepsiszentgyörgy közelében levő Réty községben. A vállalkozó több Romániai településen, így Kománfalván, Szászsebesen, a moldvai Rãdãuþ és Siret városában is hasonló üzemekkel bír. Olosz elmondása szerint ennek ismeretében győzte meg a tulajdonost, hogy újabb beruházását Háromszéken valósítsa meg. A szenátor a fafeldolgozás helyi hagyományaira, az így kialakult szakértelemre és munkamorálra mutatott rá, ezzel csábítva a vállalkozót arra, hogy a Réty község határában levő, hetven hektáron fekvő telephelyen felépítendő üzemre rábólintson. A tervek szerint az üzem közvetlenül 650 embert alkalmaz majd, a kapcsolódó szolgáltatások pedig újabb kétezer munkahelyet jelentenek, nem szólva a községet érintő bevételről. A jövőben beinduló gyár éves feldolgozó kapacitását évi 800 ezer köbméterre teszik, termékeik az ázsiai piacra, elsősorban Japánba kerülnek. A rönkfákat háromszéki és környékbeli megyék termelőitől vásárolják fel, de ukrán és fehérorosz vállalatoktól is importálnak.

Haszonhozás, haszonhúzás A globalizációs törekvések ellenkultúrája erősödik világszerte, egy talán zárkózottabb, a hagyományos életmódtól el nem szakadó közösségben, mint amilyen a háromszéki is, még nagyobb hullámokat csap, ha erős, külföldi vállalat lépi át a megyehatárt. Sokan amolyan kellemetlen, de hasznos monstrumoknak tartják a már létező nadrággyárakat is, hiszen az idegen, komoly munkamorált követelő, gyatra béreket adó német tőkés hasznot hoz, de egyben hasznot is húz. Az osztrák Holzindustrie Schweighofer vállalat is ilyen rémmeséket generáló befektetés: az emberek attól tartanak, hogy az erdőket letarolják, az a néhány munkahely pedig, amelyik teremtődik, nem ellensúlyozza a káros hatást. Ismerőseimmel elbeszéljük: azok, akik eddig nem használták ki a fafeldolgozás piacának lehetőségeit kellőképpen, ma élesen támadják ezt a beruházást, pedig ha kellő időben együttműködnek, talán felvehették volna a versenyt a globális kritériumokkal. Persze nehéz belelátni a fejekbe: a tőkék összeadása számos problémával jár, a bizalmatlanság, és a régi rendszer erőltetett kollektivizálása nyomasztó emlékeket hagyott a fejekben – eszembe jut, hogy az illyefalvi LAM Alapítvány is a mezőgazdászok intenzív együttműködését sürgeti, de gyakran ütközik ellenkezésbe.

Néhány erős vád Olosz Gergely RMDSZ-es szenátor ügyintézőjénél próbálkozom felvenni a kapcsolatot, hogy megtudjam, igaz-e a vád, miszerint az ötven hektáros terület, amelyre az üzem épül, a honatya, vagy hozzá közel álló személy tulajdonában van. Sajnálatomra a szenátor külföldön tartózkodik, és semmiképp nem tudok szóba elegyedni vele. A sajtóban viszont cáfolta a vádakat, azzal a megjegyzéssel, hogy nem is lett volna rossz, ha rendelkezik egy ekkora területtel. Később kezdeményezte egy találkozó megszervezését, ahol a vállalat tulajdonosa a helyi cégekkel vitassa meg az aggályos kérdéseket, amelyeket többek között a 150 vállalkozást tömörítő Arbor szövetség is megfogalmazott. Õk azt követelik, hogy a beruházás az egész ország területén leálljon, a farönköket és a fűrészárut pedig ne exportálják az országból.
Sepsiszentgyörgyön petíció is indult egy honlapon, ahol a „nagyüzemi erdőírtás”, a „kisebb léptékű, hagyományos berendezkedésű és ennél fogva természetkímélőbb erdőgazdálkodás” rovására működő vállalat ellen lépnek fel attól tartva, hogy az osztrák beruházó miatt a kitermelési kvóta emelkedne Romániában, árvízveszéllyel kellene számolni, a megnőtt forgalom és a formaldehides fafeldolgozási technológiák miatt pedig károsodna az emberek egészsége. A petíció tartalmát természetesen nem csorbítja, de talán fontos megjegyezni, hogy a tiltakozást egy tucat egyesület írta alá, amelyek közt a másik két magyar párthoz szorosan köthető szervezkedések vagy személyek is megtalálhatók. Fontos megjegyezni azt is, április 20-ig mintegy 440 ember támogatja a megfogalmazott követeléseket, aggályokat.
Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter is megszólalt a téma kapcsán, átfogó hatástanulmány elkészítését sürgetve, amelyben a háromszéki cégek veszélyeztetettségét vizsgálják meg. A képviselő korábban lobbizott már azért, hogy a befektető kikerülje el Hargita megyét.

Fúvószenekarral indul útjára Éveken át róttam Réty utcáit, a polgármester, Dálnoki Lajos régi ismerős. Amikor megtudja, hogy a befektetőről érdeklődnék, mégis azt látom rajta, hogy nem túlságosan örvend ennek a megkeresésnek. Õ végül is belecsöppent a történetbe, szíve szerint inkább mellőzné az ügyet, ha nem inszisztálnék. Aztán beszélgetni kezdünk. A szászsebesi példával indít, hiszen az országban elsőként ezen a településen indult be az osztrák üzem. Polgármester kollégájával beszélgetve meggyőződött arról, hogy a város számára pozitív eredményeket hozott a beruházás, legyen szó munkahelyek teremtéséről, vagy a nem mellékes arányú adóilletékek pontos befizetéséről.
A Réty számára kiszámolt körülbelül egymillió eurós bevételre is rákérdezek, a polgármester megerősíti, valóban ekkora összegről lesz szó. A szászsebesi tapasztalatok megnyugtatóak, a cég komolyan veszi a kötelességeit, és ezeken túl is igyekszik segíteni az érintett települést, szociális téren is komoly támogatásokat nyújt. Rétyen azt remélik, hogy a vállalat támogatná az elemisek iskola utáni programjait, ugyanakkor egy közös érdeklődés is összeköti a települést a vállalkozóval: Schweighofer édesapja jó osztrákhoz méltón játszott fúvós hangszeren, a háromszéki község egyik védjegye pedig éppen a népes fúvóstáborok szervezése, és a zenekar élénk részvétele akár nemzetközi megmérettetéseken is. Máris megegyeztek, hogy az üzem ünnepélyes megnyitásakor a helyi fúvósok szolgáltatják majd a talpalávalót.
Ami a munkahelyeket illeti, a helyi emberekből sikerül biztosítaniuk a szakmailag megfelelő személyzetet, a nagyobb tapasztalatot megkövetelő állásokhoz pedig Sepsiszentgyörgyről, más közeli településekről toboroznak munkaerőt. A polgármester úgy látja, Réty szempontjából nem lát rizikót, hiszen a községben nem dolgoznak olyan kis- és középvállalkozók, akik a fafeldolgozásból élnének, számára pedig ez és a helyi emberek alkalmazása prioritás.

Fontos a jó levegő, de a munkahely is Az egyszerű ember véleményére is kíváncsi vagyok. A megjelent újságcikkek mentén maguk is tájékozódnak, ki-ki ellenzi vagy várja „az osztrákokat”. Ottjártam előtt egy nappal jelenik meg írás a helyi sajtóban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályának két főorvosa, Blényesi Olga és Jakab Emese figyelmeztetéséről, miszerint a fafeldolgozó üzem károsíthatja az alsó-háromszékiek egészségét, a szászsebesi létesítmény miatt a környékén máris megnőtt a légúti, asztmás és allergiás betegségek száma. Azt hangsúlyozzák, míg a gyár nyugatra exportál, itt vágja a fát és szennyezi a levegőt – hadd jegyezzük meg, amit fentebb leírtam: az üzem elsősorban keletre szállít, a kivágott fák jelentős része pedig külföldről érkezik majd. Ami a megbetegedéseket illeti, a két orvos a környezetvédelmi szakembereket Szászsebesre küldené, hogy vizsgálják ki az ottani helyzetet. A rétyi polgármester egyetért ezzel, véleménye szerint is szakemberekre kell bízni a hasonló aggodalmak felülvizsgálását.
A hétköznapi vidéki emberek közül többen az említett írás miatt tartanak az üzemtől, azzal viszont a legtöbbjük egyetért, hogy a munkahelyek, és a községhez befolyó bevételek nem elhanyagolhatók. A számokban sokan nem bíznak, sem a 650 munkahely, sem az egymillió eurós adó nem hihető az emberek számára.

Néhány megnyugtató válasz A tiltakozók vádjai kapcsán Magyari Ferenc erdészeti szakembert keresem meg. Több évtizeden át az állami erdészet munkatársa volt, az osztrák befektetőnek pedig dolgozott is, néhány évvel ezelőtt a ditrói felvásárló munkapontnál.
Elsőként az egészségügyi szempontokat vizsgáljuk meg. Formaldehides technológiát az egyszerű fafeldolgozás során nem alkalmaznak, az egyetlen „hulladék”, amit a művelet produkál, a fűrészpor, ez azonban nem kerül ki a természetbe, újrahasználják fűtésre. A szászsebesi példára utaló orvosok vélhetően a szomszédos Kronospan vállalat hatásai nyomán beszéltek a megbetegedések elszaporodásáról, hiszen az összeragasztott lemezekhez használtak színezéket és ragasztókat, ezzel szennyezve a levegőt.
Ami a teherszállítás sűrűsödésével kapcsolatos aggályokat illeti, a szakértő elmondja, a szomszédos Brassóban levő Kronospanhoz szállított fa ma is áthalad Kovászna megyén, a rétyi vállalat beindulásával, más útvonallal, de ugyanolyan méretű forgalommal fognak fát szállítani.
Háromszéken mindössze néhány tucat kisebb-nagyobb fafeldolgozó vállalat működik, a kisebbek alig néhány emberrel, a körülbelül évi ötezer köbmétert feldolgozó „nagyobbak” néhány tíz alkalmazottal. Egyébként jellemző, hogy a helyi cégek körbetartoznak egymásnál, csak akkor tudnak fizetni, amikor már maguk is értékesítették az árut, míg az osztrák befektető elég tőkével rendelkezik ahhoz, hogy mindenkinek idejében eljuttassa a megegyezett összeget. Magyari saját tapasztalatból tudja azt is, hogy a külföldi befektető országos szinten is versenyképes fizetésekkel, és hivatalosan alkalmaz munkaerőt, míg sajnos számos háromszéki vállalkozó feketén dolgoztat. Attól sem kell tartani, hogy a megérkezésével tömegesen zárnák be a boltot, a ditrói kirendeltségnél bebizonyosodott, hogy a helyiek gyakran inkább az osztráknál értékesítették a faanyagot, miután pedig megszűnt a lehetőség, már ők sem bírták szusszal. A jelentéktelen forgalmú egység bezárása egyébként nem fenyeget azzal, hogy a rétyi üzem is egyik napról a másikra elhagyná a vidéket, vagy az automatizálással emberek tömegeit bocsátaná el: egyrészt a szászsebesi üzem is másfél évtizede működik úgy, hogy egyelőre szó nincs a bezárásáról, másrészt eleve többnyire automatizált gyárat hoznak létre, ahol később is annyi emberre lesz szükség, mint az induláskor.
Maradnak az erdők is. Romániában komoly ellenőrzés alatt tartják a kivágandó fák kvótáját, az állami és a magánerdők esetén egyaránt. Egy hektár erdős részen az évi átlagnövekedés öt köbméter. A háromszéki erdős területek 200-250 ezer hektárt jelentenek, és hogyha csak az alsó értéket is szorozzuk be a növekedés számával, akkor az egymillió köbméter fát jelent évente. Az osztrák beruházó nyolcszázezer köbmétert fog termelni, és ennek nagy részét, mint azt korábban említettük, nem a megyéből hozza – az erdőírtással kapcsolatos félelmek így nem állják meg a helyüket.

A tiltakozás összekovácsol

Csata Zsombor szociológus szerint társadalomtudományi szempontból a kezdeményezés azért figyelemre méltó, mert Székelyföldön egyre gyakrabban tematizálnak ehhez hasonló közösségi vonatkozású problémákat és úgy tűnik, pártokon átnyúló konszenzus van abban, hogy nem kellene engedélyezni a szóban forgó beruházást. Ezek a tiltakozások, függetlenül a tárgyuktól és céljaiktól, arra utalnak, hogy a régiótudatosság pragmatikus vonatkozásai is egyre markánsabban jelen vannak a köztudatban, nemcsak a diffúzabb, főként a nemzeti önidentifikáció szimbolikájához kapcsolódó tartalmak, melyeket például a székely zászló, a fejpánt-ügy vagy akár az autonómiatüntetés kapcsán nemrégiben láthattunk. Véleménye szerint több ehhez hasonló, alulról jövő, civilek által megfogalmazott, konkrét problémák jelzésére és megoldására irányuló kezdeményezésre lenne szükség, amelyekre a politikum is kénytelen rácsatlakozni, pártállástól függetlenül. Az igazi eredmény persze az volna, – teszi hozzá, ha a tiltakozás komolyabb civil aktivizmust eredményezne, Verespatak mintájára.
A másik oldalon pedig felhívja a figyelmet azokra a sorozatos visszaélésekre is, amelyeket a helyi kitermelők egy része évtizedek óta következetesen elkövet azzal, hogy munkaadói kötelezettségeinek csak részben tesz eleget, minimálbér alatt alkalmaz munkásokat, nem fizet egészségügyi- és nyugdíjbiztosítást, csángógyerekeket szolgaként alkalmaz. Ezek komoly társadalmi problémák és feszültségek forrásai a székelyföldi falvakban, amelyeknek egyelőre nincs kellő nyilvánossága.
Az erőforrásokért folyó küzdelem szemszögéből nézve jogos lehet az a gyanakvás is, hogy egyes politikusok és helyi vállalkozók tiltakozásai mögött az erősödő konkurencia veszélyének a fenyegetettsége munkál: oda az olcsó munkaerő és a fa egy része is.




Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!