Jó az öreg a háznál!

Nem sok szatmári magyar politikusnak adatott meg az elmúlt húsz évben, hogy huzamosabb ideig olyan tisztségeket töltsön be, mint RIEDL RUDOLF. Kétszer volt alprefektus, egyszer prefektus, s az év elején lemondott Csehi Árpád helyére megválasztották a megyei tanács alelnökének. Sike Lajos interjúja.

Nem akármi, hogy az embert 68 évesen, nyugdíjasként hívják vissza, mert szüksége van rá a közösségnek. Feldobta ez egy kicsit?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, ezért is mondtam a felkérésre azonnal igent. Igaz, előbb megtanácskoztam a családommal. Pedig már kezdtem beleélni magam, hogy végleg befejeztem, a sütés-főzés marad a legfontosabb elfoglaltságom. Remélem, új funkcióm, már csak politikusi és közigazgatási tapasztalatom miatt sem vesz annyira igénybe, hogy a vasárnapi ebédfőzésről is lemondjak, mert azt nem szívesen hagyom ki. Csak abban az esetben, ha valamelyik lányunk hív bennünket, feleségemmel ebédre. Persze, tudják mi a kedvenc ételem, azaz ételünk. Leegyszerűsítve: minden, ami a hússal kapcsolatos. Magam is leginkább ilyeneket készítek, a bográcsostól kezdve a bécsi szeletig legalább százfélét. Néhány éve kaptam egy kínai szakácskönyvet, az ő konyhájuknak is szerelmese lettem. Ami külön ösztönöz, hogy a kínai konyha nemcsak más ízeket és más kultúrát jelent, de nagyon egészséges is. Sokkal több benne a zöldség, ugyanakkor nincs benne krumpli, tej és tejtermék, a család is megszerette. Nem szoktam keverni, amikor hagyományosan főzök-sütök, akkor csak abban gondolkozom, amikor a kínai jön sorra, akkor csak abban.

Másokkal együtt volt alkalmam megízlelni konyhaművészeti hozzáértését. Elsősorban a Kossuth-kertben, a Partiumi Magyar Napok bográcsfőző versenyén. Ám térjünk át a politikai konyhára, amit ugyancsak sikerrel művel. Közismerten türelmes, jól kommunikál mindenkivel, nem veszti el a józan ítélőképességét, mint sok más politikus. Mennyiben tudja kamatoztatni korábbi közigazgatási tapasztalatait a megyénél alelnöki tisztségében?

Ez nem annyira egyértelmű, mint gondolnánk, mert korábban prefektusként és alprefektusként más feladatokat láttam el. A központi adminisztrációban dolgoztam, ahol mások a mechanizmusok. Most a helyi közigazgatást képviselem, amelyre más törvények érvényesek. Ennek ellenére a tapasztalat jól jön, hisz intézményekkel és emberekkel vagyok kapcsolatban, meghallgatom őket, a törvényesség szellemében tanácsokat adok, együtt keressük a kompromisszumokat. Fontos, hogy érezzék: akarok rajtuk segíteni, még akkor is, ha erre adott esetben kevés a lehetőségem. Korábbi éveimből tudom, néha pusztán az is megnyugtatja az embert, ha türelmesen meghallgatjuk gondjait.

Pár nappal az Ön kinevezése előtt találkoztam a közigazgatási palota előtt két magyar községpolgármesterével. Kérdem tőlük, nem jönnek fel? Legyintettek, éppenséggel volna miért, de nincs fenn nekünk olyan emberünk, akivel bármit megbeszélhetnének!

Magam is kaptam jelzéseket több helyről: nagyon várják már, hogy elfoglaljam hivatalomat. Ám mint napjainkban sok minden, ez se ment gördülékenyen. Hadd ne részletezzem most, miért húzódott-halasztódott ez is az elmúlt hetek felajzott nacionalista hangulatában. Az a tény, hogy a múlt évi helyhatósági választást követően az itteni magyarság fontos posztokat elveszített – ami nem csak a szociáldemokrata–liberális összefogás miatt történt, hanem a mi hibáink, gyengeségeink miatt is – sok embert elkeserített. Mikor februárban, Csehi Árpád távozása után látták, hogy se a városházán, se a megyei tanács vezetésében nincs emberünk, még jobban letörtek, és a valósnál is nagyobbnak látták a bajokat. Ez így szokott lenni. Ehhez szélsőséges kijelentések, megnyilvánulások, a többek közt a székely zászló kapcsán felerősödött nacionalizmus is hozzájárult. De azt a félelmet és a vele járó kishitűséget is említhetném, amit Szász Jenőnek a szórvány-magyarok kitelepítésével kapcsolatos nagyokos javaslata keltett. Nem véletlen, hogy már az első napokban sokan megkerestek alelnöki irodámban. Külön szóltam a kapusnak, ha valaki engem keres, velem akar beszélni, akkor engedje fel, függetlenül attól, hogy mikor van a fogadónapom. Akin csak lehet, segítek, sokan tudják rólam, hogy a jó tanácsból soha nem fogyok ki. Ha az adott probléma meghaladja a hatáskörömet, akkor beviszem ªtef Adrian elnökhöz, aki magyarul is jól beszél. Nekem fáj a legjobban, ha valaki úgy távozik tőlem, hogy nem volt érdemes megkeressen.

Hatáskört említett. Alelnökként milyen területeket kapott, mivel foglalkozik?

A helyi közigazgatási igazgatóságot és több megyei intézményt felügyelek, ahogy hivatalos nyelven mondani szoktuk, koordinálok. Ezek közé tartozik például a megyei múzeum, a megyei könyvtár, a művészeti iskola, a megyei hagyományőrző központ. Ez utóbbi helyre nemrég neveztünk ki egy magyar aligazgatót, mert úgy éreztük, erősítenünk kell a magyar népi kultúra ápolását. Egyébként minden említett intézmény fontos a helyi magyarságnak is. Most éppen felmérem, hol milyen gondok vannak és a rendelkezésemre álló eszközökkel miben tudnék ezek megoldásában segíteni. Egy percre sem feledem, hogy egy közösség jóvoltából és annak érdekében vagyok itt. Fontos, hogy az emberek valóban érezzék, hogy értük kaptam meg ezt a tisztséget, kötelességem foglalkozni problémáikkal. Ha szükséges, bármikor a helyszínre megyek, eljárok érdekükben harmadik félnél is.

Szatmár megyében a legutóbbi választáson elszenvedett fiaskók ellenére, továbbra is erős a magyar önkormányzatiság. A legtöbb magyar polgármester a helyén maradt. Milyennek látja az idei költségvetési évben e községek helyzetét?

Már csak természetem miatt is bizakodom legalább abban, hogy nem romlik. Azt látjuk, nem jut mindenre pénz, már csak a válság okán sem lehet minden korábban megkezdett építkezést befejezni, több mindent el kell halasztani. Az is látszik, hogy több község fejlődését visszafoghatja a felhalmozott adósság törlesztése. Avasújvárost például önhibáján kívül különösen sok hátralék terheli. Ennek oka elsősorban az, hogy az elmúlt években új községként róla levált Ráksa nem vitte magával a tartozás arányos részét, annak ellenére, hogy a kölcsönök többségét éppen Ráksán használták fel az új közigazgatási egység működéséhez szükséges épületek befejezéséhez. Külön beszéltem erről a furcsa helyzetről ªtef elnök úrral, hogy a pénzek leosztásánál vegyék ezt figyelembe. Örömmel mondhatom, hogy figyelembe vették, a község kiemelt költségvetési támogatást kapott. Ez azt is jelenti, hogy jól együtt tudok működni a megyei tanács szűkebb vezetésével. Halmiban az a gond, hogy megépült a szennyvíztisztító állomás, de pénz hiányában nem készült el a csatornázás. A föld alól is pénzt kellene szerezni, mielőtt a tisztító tönkremenne. Kaplony és Kálmánd, Béltek és Dobra kérte, hogy a két-két helységet összekötő utat nyilvánítsák megyei alárendeltségűnek, abban bízva, hogy akkor hamarabb korszerűsítik. Rajtam ne múljon, én megteszem, amit tisztségemből eredően megtehetek! Azzal már kevésbé érvelhetek, hogy Béltek és Dobra azért is megérdemli a jobb utat, mert ott finom bor terem, amilyenben az általam sütött hal is szívesen úszik. Mindjárt gyanút ébresztenék, hogy valami egyéni érdek fűz oda. Pedig csak annyi, mint Kaplonyhoz és Kálmándhoz, melynek lakói szorgalmas és rendszerető svábok. Én mindkét esetben megpróbálok jó ügyvéd lenni.

Nem gondolt-e arra, hogy visszahívása, bármennyire hízelgő is az Ön személyére nézve, ugyanakkor egyféle szegénységi bizonyítvány az RMDSZ számára, hisz arra utal, nem igazán volt alkalmas fiatalabb jelöltje az alelnöki posztra?

Egyértelmű, hogy most sok szatmári magyarban felmerül: hogy is áll érdekvédelmi szervezetük az utánpótlással, a tehetséges és rátermett fiatalok kiválasztásával, felkészítésével? Ha a parlamenti képviselők esetében ez megoldottnak látszik, a helyi közigazgatás szintjén van tennivaló. Reménykeltő, hogy ezt a szervezet vezetői is észrevették, s a kijelölt feladatok közt a legfontosabbak közé sorolták. Magam úgy kerültem a képbe, hogy az ősszel beálltam az RMDSZ választási kampányát segíteni. Az évek során sokat kaptam a szervezettől, s úgy gondoltam: már csak a felhalmozott tapasztalatok miatt is kötelességem a csapattal lennem. Aztán többen úgy gondolták: jó az öreg a háznál!