Érzelmekkel szemben az észérvek tehetetlenek

Az Orbán-kormány eddigi kormányzása alatt a nemzetpolitikát a szimbolikus gesztusok uralták. Az állampolgárság kiterjesztésével járó szavazati jog nem kívánt indulatokat kavart, ellenérzéseket keltve a határon túli magyarság iránt. Szabó Vilmos volt nemzetpolitikai államtitkárt, szocialista politikust a legnagyobb ellenzéki párt álláspontjáról, személyes véleményéről kérdezte Gál Mária.

Három év elteltével lehet már valamiféle mérleget vonni az Orbán-kormány nemzetpolitikájáról?

Annál is inkább lehet, hogy végre a kormány is rászánta magát, hogy az egyébként évente kötelező beszámolóját három év után elkészítse. Múlt héten tárgyalta ezt a jelentést a parlament szakbizottsága, majd a plenáris ülés. Ez az összefoglaló, a kormányra jellemzően, sikertörténetről beszél. Látszott viszont, hogy maguk sem teljesen biztosak ebben. Erre az utal, hogy bár a bizottsági ülésen megfelelő módon jelen volt a felelős vezetése a nemzetpolitikának, a parlamenti ülésre ezt már mellőzték. Az a példátlan eset fordult elő, hogy sem az illetékes miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt, sem a helyettes államtitkár, Répás Zsuzsanna nem jelent meg, hanem Rétvári Bence államtitkárra bízták. A jelentés csak a dolgok napos oldalát emelte ki – a szimbolikus politizálást, amelynek jegyében kezdődött el a nemzeti összetartozás bizottság létrehozása, az állampolgársági törvény módosítása, szavazati jog megadása. A szimbolikus részt azonban konszenzus övezi, hiszen az állampolgársági törvény módosítását nagy többségében az ellenzék is megszavazta. Nem ez volt a helyzet a szavazati jog kiterjesztésével, ezzel a megoldással az ellenzék már nem értett egyet.

Miért? Az állampolgárság velejárója a szavazati jog.

Erről sokkal szélesebb körű konzultációt kellett volna folytatni, az érintettekkel is, a magyar parlamenti pártokkal is.

Mi van az árnyékos oldalon, amiről nem szólt a jelentés?

A konzultáció hiánya. Újraindult például a Máért, ami elismerésre méltó, ám ha a tartalmát nézzük, azt látjuk, már nem jelenti a korábbi tényleges magyar-magyar konzultációt. Most inkább egyfajta deklaráció megtételére szűkült, ami arról szól, hogy minden szép és jó. A külhoni magyar nemzeti közösségeket érdemben egyre kevesebb kérdésben kérdezik meg.

Egyáltalán megkérdezik?

Talán azt is mondhatjuk, hogy nem. Amellett még el lehetne menni, hogy átalakították a támogatás intézményi rendszerét, amellett kevésbé, hogy a Bethlen Gábor Alap (BGA) a határon túli szervezetek véleményének és képviseletének mellőzésével működik. Az előző kormányzati időszakokhoz képest, azon túlmenően, hogy a BGA kevésbé veszi figyelembe az érintettek véleményét, kevésbé vonja be őket, centralizált döntési folyamatot honosított meg. A döntés gyakorlatilag három ember kezébe került.

Mennyire átláthatóak ezek a támogatási döntések Önök számára, akik a szakbizottságokban vannak? Ugyanis külsőként követhetetlen az egyedi döntések ad-hoc sorozata.

Már csak azért sem lehetnek átláthatóak, mert több mint 90 százalékban nem nyílt pályázati rendszerben történik. Sem a parlamenti pártok, sem a külhoni szakértők nem vehetnek részt benne még konzultációs szinten sem, nincs rálátás egyáltalán. Az előző szocialista kormányok, sőt az első Orbán-kormány idején is ez másképpen működött. Voltak még általános, költségvetést érintő magyar-magyar konzultációk, most már nincs. A Szülőföld Alapnál az érintettek véleményezhették a prioritásokat, azok minden terület valós igényei és problémái alapján álltak össze, nem központi vezényszóra. Az érintettek határozhatták meg, hogy milyen területre mekkora főösszeg jusson, – például oktatásra, kultúrára, médiára –, hogy a rendelkezésre álló támogatás elosztásánál mely területek élveznek prioritást. És ez változhatott régiónként, mert nem biztos, hogy adott időben ugyanaz a legsürgősebb Romániában, mint Szlovákiában vagy Ukrajnában. Korábban a legnehezebb helyzetben lévő két közösség, a kárpátaljai és a vajdasági éppen az erdélyi és felvidéki magyarok felajánlásából plusztámogatáshoz jutott. A két uniós ország magyar képviselete lemondott a lakosság- és részarányosan a területüknek járó támogatás meghatározott, általában 10 százalékáról a nehezebb helyzetben lévő nemzetrészek számára. Most ez sincs, nincs ilyen típusú átlátható, tiszta leosztás sem országra, sem területre-feladatra. A kormánynak kezdettől fogva kirajzolódott az a gyakorlata, ami a belpolitikára is jellemző, hogy egy nagyon centralizált, Budapestről meghatározott irányvonalat kíván, ha másképpen nem megy, hát ráerőlteti a közösségekre.

A támogatáspolitikára gondol?

Nem csak, de az anyagi támogatások leosztásánál is az látszik, hogy csak a kormányzat pártjaihoz, mindenekelőtt a Fideszhez közel álló, velük nyíltan szimpatizáló erők támogatása jöhet szóba. Itt még az sem számít, hogy azonos pártcsalád tagjai, hiszen például az RMDSZ is néppárti. De ugyanezt a tendenciát láthattuk a politikai támogatás terén is. Nagyon káros, hogy a kormányzat pártalapítással próbálkozik, bizonyos pártokat nyíltan támogatva beleszáll választási kampányokba. Az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre még soha nem kaptunk választ. Én például megkérdeztem, helyes volt-e, hogy egyazon repülőgéppel szállt le Németh Zsolt és Kövér László, egyik az MPP, a másik az EMNP mellett ment kampányolni. Egészen véletlenül az RMDSZ mellett, amely a néppárti család tagja, egyetlen magyar kormányzati politikus sem állt ki. Sőt üzeneteik éle az volt, hogy meg kell szüntetni, vagy legalábbis csökkenteni kell az RMDSZ befolyását.

Az RMDSZ a fekete bárány?

Kárpátalján a nagyobb és erősebb szervezet, az UMDSZ el van lehetetlenítve, vezetőjéről, Gajdos Istvánról nemzetbiztonsági kockázatként beszél a kormányzat. Felvidéken már 2010-ben úgy indult az együttműködés, hogy nem vették figyelembe az ottani közösség vezetőjének kérését, hogy nem kellene meghozni épp választási kampányban olyan fontos döntést, mint az állampolgárság kiterjesztése, mert az árthat. Ártott is, az MKP parlamenti képviseletébe került, a magyar-szlovák Híd–Most-ot pedig, amelyre a magyarok nagyobbik része szavazott, kizárták a magyar-magyar együttműködésből. Az a folyamat, amely a Fidesznél 2002-től látszik, hogy nincs tovább konszenzuskeresés, hanem a párt meghatározza, hogy ki meddig, milyen keretek között tartozhat a nemzet keretébe, a nemzetpolitikai együttműködésbe, máig tart. A nemzetpolitikában különben vannak jól látható, egymásnak feszülő irányzatok, érzékelhető a különbség Németh, Kövér vagy Semjén között, de összességében mégis érvényes, hogy aki nincs velük, az nincs.

Bár mostanában inkább külön kezelik, a nemzetpolitika része a szomszédságpolitika is. Mi a helyzet ilyen téren?

Itt a feszültségek felerősödtek, s újak keletkeztek. Előrelépés pedig nem történt. A kisebbségi vegyes bizottságok vagy nem működnek, vagy aláírás nélkül értek véget, közös kormányülések nem voltak. Épp Martonyi János külügyminiszternek mondtam el a bizottsági ülésen, hogy értem én, hogy a miniszterelnök irtózik mindentől, mint ördög a tömjénfüsttől, amit az elmúlt szocialista kormányok alatt hoztak létre, de ez a francia-német megbékélési folyamatból átvett minta olyasvalami, ami működőképes volt ott is, máig az, és az lenne nálunk is, ahogy látszott a korábbi időszakban. De a közös kormányülésektől is elzárkózik a kabinet. Befagyasztott konfliktusok vannak Szlovákiával, ahol most az a divat, hogy a konfliktusokról – állampolgársági törvény, a megfosztottak védelme, a nyelvtörvény, Malina Hedwig-ügy – nem beszélünk. A korábban kiváló román-magyar relációban állandó új feszültségek jelennek meg. Negatív az összkép, amit a kormány megpróbál a szimbolikus politizálás jegyében sikerként beállítani.

A magyarországi nyilvánosságban ­– közösségi portálok, betelefonálós műsorok, lapok komment felületei – egyre nagyobb az ellenszenv a külhoni magyarok iránt a szavazati jog miatt. Ez a fél szavazati jog gyakorlatilag nagyon-nagyon szoros helyzetben tudna csak befolyásolni egy választást, tehát nem ezen múlik majd.

Egymással szembe mennek társadalmi csoportok, ez esetben országhatáron kívüli és belüli magyarok, érzelmek és indulatok korbácsolódnak fel. Ezt az eszközt a Fidesz politikája kezdettől fogva alkalmazza, bár nagyon szerencsétlen, mert utólag szinte lehetetlen rendbe hozni. Most ugyebár a nem Magyarországon élőknek fáj, hogy miért is nem örülnek az ő szavazati joguknak, miközben az anyaországban élőknek is számos olyan kérdése van, amelyekre választ kellene adni ahhoz, hogy ennek az egész eljárásnak a korrekt játékszabályait elfogadják és magukénak érezzék. Ne gondolják azt, hogy úgy szólnak bele a határon kívül élők a magyar belpolitikába, hogy nem érzik szavazatuk súlyát. Mi ezt minden fórumon elmondjuk, de amikor érzelmekkel kell vitatkozni, az észérvek mindig hátrányban vannak.

Azzal, hogy a kormány titkosítja a külhoni szavazópolgárok jegyzékét, nemcsak a választási csalástól tartókat erősíti hitükben, hanem az egyre nyilvánvalóbb egymásnak feszülést is mélyíti. Van már végleges jogszabály erre vonatkozóan?

A titkosítástól most visszaléptek, talán inkább visszariadtak. Bár nem lehet tudni, hogy a későbbiekben valamely salátatörvény eldugott alpontjaként nem kerül-e vissza, jelen pillanatban úgy tűnik, nem lesz teljesen zárt ez az adat. A törvény most van vita alatt. Az lenne a normális, hogy minden állampolgársággal kapcsolatos – természetesen nem az érintettek személyi adataira gondolok –, információ legyen nyilvános.

A magyar médiában nyíltan megfogalmazódott, hogy választási csalástól tartanak, attól, hogy a Fidesz erre használja fel a külhoni voksokat.

Sok szempontból nincs rendjén ez az egész. A világ legtermészetesebb dolga lenne a nyilvánosság biztosítása, már csak azért is, hogy a kormány a látszatát is elkerülje annak, hogy választási csalásra készül. Az eddigi folyamatból azt kell feltételeznünk, hogy próbálkozások még lesznek arra, hogy minél kevésbé kelljen nyilvánossá tenni a külhoni szavazást. Ezzel azt kockáztatja a kabinet, hogy a rendszerváltás óta először Európa és a nagyvilág megkérdőjelezheti egy magyar választás tisztaságát. Márpedig az országnak, a bárhol élő magyarságnak az az érdeke, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Nincsen rendjén, s mindeközben az embereket érzelmeiknél fogva akarják befolyásolni, hogy ez most milyen nagyszerű. Igen, akár nagyszerű is lehetne, de a választás nem játék, a demokrácia alapszabályainak érvényesülniük kell. A felelősséget azoknak kell viselniük, akik ezt a nagyon csúnya játékot játsszák.

Orbán Viktor sem fog örökké kormányozni. A határon túliak érthető okokból kíváncsiak arra, hogy mi lesz azután. Bajnai bemutatta nemzetpolitikai elképzeléseit, alapelvként szögezve le, hogy szerzett jogot visszavenni nem szabad. De valamilyen megoldást kell találni arra, hogy ez a fajta szembenállás megszűnjön. Mi az MSZP álláspontja a határon túliak által nem kért, de megszerzett szavazati joggal kapcsolatosan?

Az ellenzéki egyeztető tárgyalássorozatban kialakult alapálláspontként, hogy szerzett jogot nem szerencsés, nem jó és nem is célszerű visszavenni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy úgy kell hagyni, ahogy most van. Egyrészt a dolog kezelését kell rendezni, másrészt érdemes más európai országok működő gyakorlatát is megnézni, hogy mi lenne legjobban alkalmazható. Mindenek előtt egy együttes gondolkodásnak kell ezt megelőznie, érdemi konzultációra van szükség ahhoz, hogy a részletes szabályozás is megszülessen. Az MSZP előzetesen nem akar ebben állást foglalni, de azt, hogy szerzett jogot ne vegyünk vissza, már dokumentumban is rögzítettük.

Konzulátus Nagyváradon, Marosvásárhelyen? Múlt heti nemzetpolitikai beszámolója során a szakbizottsági ülésen Martonyi János arról is beszélt, hogy a magyar kormány két új konzulátust tervez megnyitni Romániában: Marosvásárhelyen és Nagyváradon. Román külügyi forrásból megtudtuk: a román fél a sajtóból értesült Budapest szándékáról. Ami azt is jelenti, hogy mindez vagy blöff, vagy egyelőre álom, ugyanis bármely külképviselet nyitásához a Bécsi Szerződés szerint az érintett állam egyetértése szükséges. Vagyis Budapestnek megállapodást kell kötnie Bukaresttel, meg kell szereznie a román fél jóváhagyását, mint a kolozsvári főkonzulátus és a csíkszeredai konzulátus esetében. A kolozsvárit az alapszerződés aláírását követően, a csíkszeredait az első közös kormányülés eredményeként sikerült tető alá hoznia a Horn, illetve a Gyurcsány-kormánynak. Az indoklás is sántít. A miniszter szerint a magyar állampolgárok számának növekedése teszi szükségessé ezeket a külképviseleteket. Ez az érvelés azért „érdekes”, mert egy kettős állampolgár az állampolgársága szerinti országban nem kérheti a másik állampolgársága szerinti állam külképviseletének eljárását, konzuli védelmet (így romániai magyar a román hatóságokkal szemben Romániában nem kérheti a kolozsvári főkonzulátus fellépését).