Nyitni kell, mert a világ gyönyörű

Karvezetés szakon végzett, zenészként és színpadi zeneszerzőként dolgozott. Régizene-együttest alapított, majd a Vox Humana kórus tagja volt. A Mákvirág együttessel bejárta a világot. 2001-ben a Veszprémi Színház zenei vezetője lett, 2005-től a zalaegerszegi Griff Bábszínház igazgatója. 2012-től szabadfoglalkozású. 250 előadáshoz írt zenét Európa különböző színházaiban. HORVÁTH KÁROLLYAL Simon Judit beszélgetett.

Interjú TOVÁBB

Két regényről a Törzsasztalnál

TOMPA ANDREA színikritikus és regényeket ír. Elsőként kapta meg a Békés Pál-díjat, orosz szerzőről írta doktori disszertációját. A kolozsvári BBTE Színház és Televízió Kar adjunktusa. Két regénye jelent meg: A Hóhér háza és a Fejtől s lábtól. A Kolozsvárott született alkotót Kőrössi P. József kérdezte a váradi Törzsasztalnál, amely mellől Simon Judit tudósított.

Kultúra TOVÁBB

A színpadi lét felfedezése

A Nyugat-Európában bevett gyakorlatnak megfelelően a magyarországi és romániai színházak is igyekeznek átértelmezni a klasszikusan egyirányú csatornát alkotó és néző között. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Színfalak mögött műhelysorozata is ebbe a tendenciába illeszkedik. Tasnádi-Sáhy Péter riportja.

Thália TOVÁBB

Túszként viszik csalásba a külhoniakat

A politika iránt érdeklődő magyar közvéleményt egyre inkább foglalkoztatja, lesz-e ellenzéki együttműködés, amely eséllyel célozhatja meg a választók többségét. A kedélyeket a határon túli magyarok választójoga borzolja. KARÁCSONY GERGELY, a Párbeszéd Magyarországért képviselője ezekről a kérdésekről beszélt Gál Mária interjújában.

Politika TOVÁBB

Verespatak: fű alatt kap engedélyt a bánya?

Parlamenti politikai nyilatkozatban hívta fel Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter a közvélemény figyelmét arra, hogy a kormány gyakorlatilag már meghozta döntését a ciános technológiát használó verespataki aranybánya megnyitására. A politikus információját megerősítették zöld szervezetek is, ám a bejelentése még várat magára. Cseke Péter Tamás összefoglalója.

Politika TOVÁBB

Tét nélkül, de érdemben

Tizenegyedik kongresszusát tartotta Csíkszeredában az RMDSZ, s a közel nyolcszáz küldöttet ezúttal nem a tét nyomasztotta, hiszen sem kampány közepén, sem tisztújítás előtt nem álltak, inkább csak a helyzet, az ellenzéki szereppel járó politikai eszközszegénység, s a szűnni nem akaró válság hatásai. A sportcsarnok küzdőterén történteket Szűcs László foglalta össze.

Politika TOVÁBB

Nem mindig úszható meg a csend

Michel Doèekal rendező neve nem ismeretlen a kolozsvári közönség számára, a legutóbbi Interferenciák fesztivál záróelőadását, az Egy őrült nap, avagy Figaro házasságát a cseh rendező állította színpadra. Az ebben megismert letisztult térrel, pontosan behatárolt játékstílussal ellentétben a Godot-ra várva egészen más arcát mutatja a rendezőnek. A prágai Nemzeti Színház előadását Bíró Réka nézte meg Kolozsváron.

Thália TOVÁBB

„Romániában még nem verik az újságírókat”

Hosszabb ideig tartó háttérbe szorulása után újraéledt a nacionalista retorika a román médiában – állapította meg legfrissebb jelentésében az ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség. A szervezet igazgatója szerint a jelenség oka a szenzációhajhászás, a magyarellenesség már nem a román társadalomban élő előítéletekből táplálkozik. MIRCEA TOMAt, az ActiveWatch vezetőjét Cseke Péter Tamás kérdezte.

Interjú TOVÁBB

„Ignoráns és arrogáns” jelentés a régiókról

Elfogadhatatlannak és szakmailag megalapozatlannak tartják az RMDSZ politikusai és szakemberei azt a kormánymegrendelésre készült szakértői jelentést, amely szerint az ország új közigazgatási határait az 1998-ban kialakított fejlesztési régiók határai mentén kell meghúzni. CSEKE ATTILA képviselőt és CSUTAK ISTVÁNT, a regionális politikák szakértőjét Cseke Péter Tamás kérdezte.

Politika TOVÁBB

Kultúrszemle Adyéktól a jelenkorig

Rendhagyó, irodalmi-zenés-táncos-színházi kezdeményezéssel lépett a közönség elé a nagyváradi Szígligeti Színház, A Holnap után elnevezéssel szerveztek fesztivált hagyományteremtő célzattal. A kínálatból Simon Judit szemezgetett.

Kultúra TOVÁBB