Vevőnek lenni a változásra

A Kolozsváron szervezett Változásban: régiók és a településfejlődés dinamikája című rendezvény – a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet és Magyar Földrajzi Intézet szervezésében – meghívottjai régiósításról, gazdaságról, bevásárlóturizmusról tartottak előadásokat. Kustán Magyari Attila összefoglalója.

Gazdaság TOVÁBB

Egy világjáró lokálpatrióta

Nem akármilyen ünnepre készül a Szatmárnémeti Filharmónia: száz éves a Szamos-parti város szimfonikus zenekara! Ebből a százból közel negyedszázada a kiváló hegedűművész, FÁTYOL RUDOLF áll az intézmény élén. A művésszel Sike Lajos beszélgetett.

Interjú TOVÁBB

Móricz kíméletlen, pontos

„Az író sok alakot teremt, de olyat nem írhat magának, hogy meg is baszhassa” – írja Móricz kiváló helyzetismeretről téve tanúbizonyságot. De – az életmű a bizonyíték – mindent megtesz, hogy átjárható legyen a két élettér.

Kultúra TOVÁBB

Görcsök nélküli seregszemle

Temesváron színházat ünnepeltünk. Sok örömmel, néha bosszankodva, rengeteg poénnal, barátokkal, színészekkel, rendezőkkel, kritikusokkal és a közönséggel. Az idei találkozó annyiban volt más, hogy a Csiky Gergely Állami Magyar Színház alapítása 60. évfordulóját ünnepelte. A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó forgatagába Simon Judit vegyült el.

Riport TOVÁBB

Lelkiségében szörnyű, ami itt van

Nagyváradon járt Én vagyok című könyve bemutatóján HAVAS HENRIK újságíró, műsorvezető, címzetes egyetemi docens, akivel közönségtalálkozója előtt Szűcs László beszélgetett.

Interjú TOVÁBB

Szárszói (osztály)találkozó

Tíz év után szervezett újra találkozót Balatonszárszón Farkasházy Tivadar. A kilencvenes évek elején indult, egy évtized után megszakadt sorozat újrakezdésének történéseit Tasnádi-Sáhy Péter foglalja össze.

Riport TOVÁBB

Tizennégy országban egymillió támogatót

Az erdélyi magyarok az eredetileg útjára indított három kisebbségi tárgyú uniós törvénykezdeményezés helyett csak kettőnek a regisztrációjáért szurkolhatnak, elképzelhető ugyanis, hogy az EMNP az RMDSZ kezdeményezését fogja támogatni. Cseke Péter Tamás az EMNP egyik alelnökét, SZILÁGYI ZSOLTOT és az RMDSZ külügyi titkárát, VINCZE LÓRÁNTOT kérdezte.

Politika TOVÁBB

Akkor tud egy ország előre menni, ha erős a közepe

Marosvásárhelyen és Kolozsváron tájékozódott Bajnai Gordon volt miniszterelnök az Együtt–2014 mozgalom vezetője, értelmiségiekkel, a gazdasági élet szereplőivel, kisebbségkutatókkal találkozva. A politikussal Szűcs László beszélgetett.

Interjú TOVÁBB

Ahogyan Magyarország fejlődött és nem fejlődött

A XX. század Magyarországát több megközelítésben illusztrálhatjuk, a társadalmi, a politikai változások vagy a gazdasági fejlődés tükrében. ROMSICS IGNÁC történész kolozsvári előadásában ez utóbbi mellett döntött, amikor a bruttó hazai össztermék változásait vette figyelembe. Szavait Kustán Magyari Attila jegyezte le.

Társadalom TOVÁBB

Európa-paradoxon

BÖRÖCZ JÓZSEF szociológus a Rutgers Egyetem szociológia tanszékének docense, a Rutgers Magyar Intézet igazgatója, a Trans-Plan(e)t Munkacsoport alapítója. Jelenlegi az európai gazdasági, kulturális és geopolitikai viszonyok átalakulását, s benne az Európai Unió jelenlegi „keleti bővítését” kutatja. Parászka Boróka interjúja.

Interjú TOVÁBB