Vevőnek lenni a változásra

2013. 07. 08. 13:43

A Kolozsváron szervezett Változásban: régiók és a településfejlődés dinamikája című rendezvény – a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet és Magyar Földrajzi Intézet szervezésében – meghívottjai régiósításról, gazdaságról, bevásárlóturizmusról tartottak előadásokat. Kustán Magyari Attila összefoglalója.

A bőség zavarában és a nyomtatott sajtó korlátai miatt két előadásról és egy kerekasztal-beszélgetésről számolunk be. Az első ismertetés az erdélyi régiók eltérő vállalkozói kedvét tárja fel, a második elsősorban határ menti olvasóinkról szól, a bevásárlóturizmushoz kötődő ismereteinket gyarapítva, míg a kerekasztal-beszélgetés a régiók körüli romániai herce-hurcákat vázolja fel.
Határ menti vidékeken általános jelenség a szomszédos ország kínálatát jobbnak, olcsóbbnak gondolni, romániai településekre legalábbis jellemző, hogy megszokottá vált a magyarországi üzletek látogatása. Nagy Egon szociológus előadásában egy lokális felmérés eredményeit ismertetette, amely Gyulán és Bretettyóújfalun készült, romániai bevásárlóturisták megkérdezésével.
A jelenség leggyakoribb formája az üzleti célú átruccanás, ezt követi a szabadidős, majd a szolgáltatással-vásárlással egybekötött turizmus, mindez elsősorban a román fél részéről – a magyarországi lakosság ritkán lépi át a határt hasonló célokból.
A felmérések során tapasztalható volt, hogy a bevásárlóturizmus egyfajta családi eseménnyé vagy rituálévá vált, párok megkérdezésekor elsősorban a férfiak érezték kompetensnek magukat, hogy választ adjanak. De nem mindenre: a kérdőív összeállítói idővel elhagyták a nemzeti hovatartozást firtató kérdést, mert érezték, kellemetlenül érinti az embereket.
Elsősorban az aktív, stabil középosztály érintett, akik a magyarországi kínálatról többnyire saját tapasztalat útján formálnak véleményt: jobb árakra és jobb minőségre hivatkoznak, amikor a szomszédos országba látogatnak, kérdés azonban, hogy ez nem előítélet-e a részükről. A szociológus szerint neosztálinista időkből visszamaradt elképzelések ezek, de tény, hogy az igazságtartalmuktól függetlenül dominánsak a bevásárlóturisták körében, akik számára fontos a jobb infrastruktúra, a kulturáltabb kiszolgálás is. Megfigyelhető emellett, hogy a legtöbben 15-20 ezer forint között értékben vásárolnak, elsősorban élelmiszert, és kevesebb elektronikai berendezést, mint az ezredfordulón, de gyakran előfordul, hogy a külföldön vásárolt termékeket a román piacon igyekeznek értékesíteni. Ha nem áruért, hanem szolgáltatásért mennek, akkor elsősorban az egészségügyi, szabadidős-wellness infrastruktúrát keresik fel. Magas elégedettségi fokkal távoznak, ezt bizonyítja az is, hogy a megkérdezettek 92,3 százaléka nyilatkozta, nem fog változtatni a kialakult szokásain.

Kiből lesz a cserebogár? Vállalkozások tekintetében Romániában meredek növekedés figyelhető meg a rendszerváltást követően, ezt a tendenciát a válság jelentősen csökkentette. Az ország különböző területein nem egységes a vállalkozói potenciál és kedv, Csata Zsombor gazdaságszociológus elemzései szerint. Tudni kell azt is, hogy a cégsűrűség szempontjából sereghajtók vagyunk az EU-ban, ezer főre Romániában huszonnégy vállalkozás jut.
Az országban 450 ezer vállalkozást, 1,8 millió önfoglalkoztatót találunk, akik nagy része gazda: hét évvel ezelőtti adatok szerint több mint kétharmaduk. Ha az erdélyi helyzetet vizsgáljuk, akkor kiderül, a vállalkozások aránya némileg magasabb az országos átlaghoz képest – huszonhét jut ezer főre –, a méretek tekintetében azonban nem látni különbséget. Kolozs megye példája igazolja egyébként, hogy a nagyvárosok vonzóak: itt negyven vállalkozás per főről beszélhetünk.
A vállalkozások sűrűségét vizsgálva fontos tudni, a kisebb települések a megyeközpontokhoz közel kell legyenek, a jobban teljesítő településeken a lakosság képzettsége, a népességgyarapodási mutató egyaránt magasabb az átlagnál. Az is számít, hogy a lakosság hogyan viszonyul a vállalkozókhoz: Romániában ez a mutató sem túl jó, számunkra pedig nem különösebben biztató, hogy az országos átlag alatti eredményét elérő a magyarság, igaz, utóbbiak körében a Székelyföld valamivel jobban teljesített.
Számíthattunk volna arra viszont, hogy akik vállalkoznak, hajlamosabbak a kockáztatásra, esetleg célorientáltabbak, hiszen szükségük van hasonló tulajdonságokra. Kiderült ellenben, hogy a vállalkozást indítók, és nem indítók között nincs számottevő különbség, elsősorban azok nyitják meg a kapuikat, akik korábban is vállalkozók voltak, vagy olyan típusú erőforrásokkal rendelkeztek, amelyeket később hasznosítani tudtak.

A régiók és Románia Az előadásokat követően tartalmas kerekasztal-beszélgetés zajlott Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Szávics Petra és Török Gergely, a Régió Fejlesztési Ügynökség munkatársi részvételével, valamint Benedek József egyetemi tanár vezénylésével.
A fejlesztési ügynökségek kapcsán hangzott el, a megyei tanácsok által jóváhagyva jöttek létre, a régiók alapját képezendő. Később változott a gyerek fekvése, a megyei tanács jóváhagyására már nem volt szükség, és az sem volt megszabva, hogy az ügynökségek igazgatói kinek az alárendeltjei, hogyan válthatók le adott esetben.
Megalapított, majd ködbe vesző intézményekről beszélt Horváth Anna, példaként említve az Országos Fejlesztési Tanácsot, amely 2008-ban aktivált utoljára, nem lévén feladata a továbbiakban, vagy az Országos Fejlesztési Ügynökséget, amely 2004-ben „esett áldozatául” a minden évben soron következő minisztériumi átalakításoknak.
Török Gergely elmondta, a Régiófejlesztési Ügynökség továbbra is közreműködő szervezetként van kijelölve, de nem tudni, hogy a regionális operatív programon túl a szervezetek és stratégiák széles tárházából mit bíznak rá. Románia inkább kommunikációban erős, hiszen a regionális fejlesztési miniszter és az EU-s alapokért felelős minisztérium vezetőjének nyilatkozataiból, szóbeszédekből, mende-mondákból lehet csak kihámozni, hogy mi lesz a jövőben. Megeshet például, hogy az Ügynökség hatóságként működik majd, abban az esetben, ha régiónként külön-külön fejlesztési programokat alakítanak ki.
Nem csak kommunikációban, fejlesztések tervezésében is jók vagyunk: az operatív programok szembetűnő hátulütője az volt, hogy minden régió esetén ugyanarra a kaptafára húzva készítik elő a projekteket, például Olténiában ugyanúgy hangsúlyt akartak fektetni a turisztikai beruházásokra, mint festőibb vidékeken, figyelembe se véve, hogy az adott területen szükség van-e ilyen jellegű fejlesztésekre. Horváth Anna hangsúlyozta, amennyiben ezeket a kérdéseket nem lentről felfelé oldjuk meg, továbbra sem számíthatunk eredményes munkára. Szávics Petra megerősítette ezt: ideális esetben a fejlesztési stratégiákat települések, majd megyék szintjén kellene kidolgozni, megelőzve az országos terv összeállítását. A valóságban azonban, amikor megkezdődik a regionális fejlesztési terv kidolgozása, a megyék képviselői még semmiféle stratégiával nem tudnak majd előhozakodni, netán megkötendő szerződésekre, zajló közbeszerzési eljárásokra hivatkozva. Jellemző az is, hogy mára a legtöbb megye már rendelkezik a 2014-2020-ra vonatkozó fejlesztési stratégiákkal, de a regionális fejlesztési terveket csak év végére készítik el. A cél az volna, hogy a különböző projektötleteket integrálni lehessen – ne a frissen aszfaltozott utat feltörve lássanak neki egy csatornázási projekthez –, de mivel az operatív programokat csak tavaly ősszel kezdték el kidolgozni, félő, hogy ezek nem lesznek jól körvonalazott és előkészített dokumentumok.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!