Egy világjáró lokálpatrióta

Nem akármilyen ünnepre készül a Szatmárnémeti Filharmónia: száz éves a Szamos-parti város szimfonikus zenekara! Ebből a százból közel negyedszázada a kiváló hegedűművész, Fátyol Rudolf áll az intézmény élén. A művésszel Sike Lajos beszélgetett.

Van arra napra pontos adat, hogy mikor alakult a mostani szimfonikus zenekar elődje?

Hogyne, a korabeli lapok pontosan megnevezik a dátumot: 1913. november 30. Arról is beszámolnak, hogy az első nagy nyilvános hangversenyt az Iparosok Otthona díszes nagytermében adták, méghozzá a kor egyik legnagyobb magyar karmestere, Egressy Richárd vezényletével. A zenekarnak és a kiváló akusztikával rendelkező teremnek olyan jó híre lett, hogy 1922-ben Bartók Béla, majd egy évvel később, 1923-ban George Enescu is ott lépett fel szatmári vendégszereplésekor. Kár, hogy ez a neves épület, melyben a rendszerváltás előtt egy mozi működött, sokáig gazdátlanul állt, de örömmel hallom, hogy egy uniós pályázat nyomán rövidesen felújítják, s akkor ismét tarthatunk benne hangversenyeket is.

Az évforduló jó alkalom, hogy híre menjen a világba az itteni szimfonikus zenei életnek, a zenei világ érdeklődését is jobban felkeltsék Szatmárnémeti iránt. Bár még messze november, máris szervezik az ünnephez kapcsolódó fesztivált.

Ez így szokás ebben a mi külön világunkban, jóelőre kell mindent tervezni és egyeztetni, olykor akár két évre is, hogy az érdekeltek időben össze tudják hangolni fellépésüket. Az évfordulóhoz kötött fesztivál programja is jó ideje összeállt. Tizennégy hangversenyt tartunk. Többek között fellép Szatmárnémetiben a budapesti Új Magyar Kamarazenekar, Bánfalfi Béla vezényletével, Silvia Wieland amerikai énekesnő, a budapesti Szaxofon kvartet, a Marosvásárhelyi Filharmónia kórusa, továbbá japán, ausztrál, német művészek.

Mint a plakátok tanúsítják, addig is számos színes programot kínálnak.

Beindult a hathetes Szatmár megyei Kulturális Karaván, melynek keretében a szimfonikus zene is fontos szerepet kap. Elsősorban templomokban tartunk hangversenyeket, felekezettől függetlenül. Erdődön a görög-katolikus templomban, Nagykárolyban a Kalazanci katolikus műemléktemplomban, Avasfelsőfaluban az ortodox, Tasnádon a református templomban. Célunk, hogy a zenét mindenfelé elvigyük. Külön koncertek lesznek július második felében a Várdomb-utcai zsinagógában, amikor egy nagyszabású nemzetközi zsidó konferenciát tartanak régiónkban, három ország, Románia, az Egyesült Államok és Oroszország zsidó közösségeinek rendezésében. Jelen lesz Elie Wiesel és sok más ismert személyiség. A szatmári és a máramrosszigeti zsinagógában olyan művészek lépnek fel, mint Mordechai Sobol karmester. S akkor még nem említettem szokásos nyári koncertjeinket. Augusztus 21-én a nagykárolyi Kastélykertben, 22-én pedig Szatmárnémeti új főterén adunk több ingyenes hangversenyt.

Mindezek után ejtsünk szót az Ön zeneművészeti pályájáról. Azt beszélik, hogy Ruha István köpenyéből bújt elő?

Én ennek csak örülök. Abban a környezetben, amelyben Nagykárolyban felnőttem, ahogy mondani szokás, az anyatejjel szívtam magamba a muzsikát. Több felmenőm muzsikus volt, de leghíresebb köztük Fátyol Károly gordonkaművész, akinek díszsírja van a károlyi temetőben, s aki Kossuth Lajos tábori muzsikusaként szolgálta a szabadságharcot. Ezt a tényt a Nemzeti Múzeumban őrzött litográfia is megerősíti, melyről sikerült szereznem egy másolatot. Hogy nem akármilyen zenész volt, bizonyítja: utcát is elneveztek róla Budapesten! Úgy neveltek, hogy ha sokat gyakorolok, akkor nagybátyám, Ruha István nyomdokaiba léphetek. Mondanom sem kell, már világra eszmélésemkor felnéztem rá, s minden vágyam az volt, hogy én is olyan híres muzsikus legyek, mint ő. Foglalkozni azonban csak azt követően tudott jobban velem, hogy a zeneiskola miatt Szatmárnémetibe költöztünk. Ahányszor csak itt koncertezett, felkereste családunkat és meghallgatott. Mondott pár szót, ha kellett kiigazított, de leggyakoribb tanácsa az volt: „Gyakorolni, gyakorolni!” Ekkor már tudatosult bennem, hogy az ő nyomdokain haladok. Olyannyira, hogy amikor Krilek Éva tanárnő nyolcadikban megkérdezte, mi akarok lenni, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy hegedűművész. S ő ezt a világ legtermészetesebb dolgának vette. Volt a zeneiskolában egy kiváló tanárom, Nagy Lajos, aki technikailag jól felkészített, ami azért igen fontos, mert minden hangszertanulásban az alap a technikai tudás, ami semmi mással nem helyettesíthető. Mikor felkerültem Kolozsvárra, a konzervatóriumba, akkor Ruha István idejéhez mérten külön figyelt rám. Ha elutazott valahová, hosszabb időre, olyankor külön feladatot adott, amit nagyon komolyan vettem.

Olyannyira komolyan, hogy a konzervatórium elvégzése után gyorsan ívelt felfelé a pályája. Amihez az első nagyobb nemzetközi siker is hozzájárult! Méghozzá elég hamar jött. Hol is volt?

1986-ban az amerikai San Diegoban megnyertem az USIU-díjat, ami az ottani egyetem nagydíjának számít. Húszezer dollár járt vele, ami akkor nagy pénz volt. A szabályzat úgy szólt, hogy részt veszek egy kétéves mesterkurzuson. Igen ám, de az itthoni kommunista hatalom ezt nem engedélyezte, én meg nem akartam emigrálni, hisz túl sok minden kötött szülőföldömhöz. Nem bántam meg, hogy hazajöttem és tovább dolgozhattam Ruha Istvánnal. Még abban az évben a szatmárnémeti filharmóniánál meghirdettek egy szólóhegedűs állást, amit sikerült elnyernem.

Aztán négy év múlva már a filharmónia igazgatója.

A helyzet hozta úgy. Felkértek, hogy vállaljam el a filharmónia vezetését, jóformán nem tehettem mást, mint hogy elfogadjam. Ennek is előzménye van. 1987-ben az olaszországi Sondrióban, igen erős mezőnyben, egy örmény hegedűművésszel díjnyertes lettem, majd két év múlva Svájcban értem el sikereket. Itt találkoztam Gilbert Vargával, az 56-os magyar muzsikosokból álló, Németországban működő Philharmonia Hungarica zenekar igazgatójával, aki felajánlotta az első koncertmesteri állást. Ám a bukaresti koncertiroda, az Aria nem adta meg a hozzájárulását, márpedig szakmai okok miatt ez igencsak kellett volna. Németországban koncerteztem, amikor 1990 tavaszán felhívtak Szatmárnémetiből, hogy vállaljam el a filharmónia vezetését. Nem tudtam nemet mondani. Lám, a szülőföld hazahív, ráadásul nagy szükségben, s nekem mindenképpen otthon a helyem,

A Hungaricához kötődik a filharmónia német kapcsolata?

Nem, ez valamivel később kezdődött. 1992-ben Csiky Boldizsár, a marosvásárhelyi filharmónia akkori igazgatója felhívott telefonon, hogy az ismert német karmester, Franz Lamprecht, aki velük együtt dolgozik, szeretne egy második kapcsolatot is, s ő bennünket javasolna. A többi aztán szinte magától ment. Lamprecht úr leutazott Szatmárnémetibe, meghallgatta zenekarunkat, s hamarosan németországi vendégszereplésre hívott bennünket, ami meghozta a várt sikert. Azóta a nyári hónapokban többször is külön évadot tartottunk olyan zenei központokban, mint a düsseldorfi Tonhalle, vagy a wuppertali koncertterem. Jólesik elmondani, hogy ezekre a hangversenyekre rendszerint hét-nyolc vagy éppen tízezer zenebarát kíváncsi. A kialakult szoros kapcsolatnak köszönhető, hogy a német partner négyszázezer euró értékű új hangszert adományozott filharmóniánknak, felújította a színpadi kellékeket. Elismerésként Franz Lamprecht 1996-tól első karmesterünk lett, 2000-től pedig intézményünk zenei igazgatója. Az már csak hab a tortán, hogy 2004-ben mindkettőnket Szatmárnémeti díszpolgárává avattak.

Mindez akkor történt, amikor Fátyol Rudolf az itthoni feladatok ellátása mellett három földrész félszáz országában koncertezett, miközben Debrecennel is igen szoros kapcsolatot alakított ki. Tanít még az ottani konzervatóriumban?

Hogyne, 1993-tól tanítok hegedűt és kamarazenét, 2008-tól pedig a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának docense vagyok. A kapcsolat itt is kölcsönös, Duffek Mihály zongoraművész, a kar dékánja gyakran fellép Szatmárnémetiben. Arról nem is szólva, hogy Spanyolországtól Izraelig több országban koncerteztem már együtt vele.

Mesterkurzusokat is szokott tartani, ami a legjobbak közül se mindenkinek adatik meg. Az egyik bécsi mesterkurzusából a szatmáriak is profitáltak, hiszen egyik rendkívül tehetséges tanítványát egy koncert erejéig sikerült a városba hoznia.

A dél-koreai származású csodagyermekről, a ma 16 éves Chansik Park-ról van szó, aki hatéves korától Bécsben tanul, és sokan a zenevilág egyféle új csodájának tartják. Számomra is külön élmény volt vele dolgozni a mesterkurzuson. Fergeteges koncertet tartott Szatmárnémetiben, szűnni nem akaró volt a közönség tapsa.

Ennyi sokrétű elfoglaltság mellett, koncertek, tanítás, igazgatás, miért kellett egy sikeres hegedűművésznek ledoktorálnia, s miért éppen Mozartból?

Nem más, mint az élet kényszere hozta ki belőlem. Manapság egyetemen tanítani csak tudományos cím vagy éppen címek birtokában lehet. Fontosnak tartom a tudásomat megosztania a fiatalokkal. Elsősorban azokkal, akikben van tehetség és akarat. Mozart hegedűversenyeit és szonátáit választottam doktori dolgozatom témájául. Az ötlet egy Mozart-koncertsorozat után született meg bennem, méghozzá Bukarestben. Remus Manoleanu zongoraművésszel, öt hangverseny keretében, Mozart mind a huszonhárom szonátáját eljátszottuk az Atheneumban. Nagy hatással volt rám, úgy éreztem, most aztán igen közel kerültem Mozarthoz és sokat tudok róla. Terényi Ede zeneszerző, professzor is jónak tartotta a témát, ezért bátran belevágtam. A dolgozat megvédése számomra azért is emlékezetes, mert élete alkonyán, tíz esztendeje még jelen lehetett Ruha István is.