Móricz kíméletlen, pontos

„Az író sok alakot teremt, de olyat nem írhat magának, hogy meg is baszhassa” – írja Móricz kiváló helyzetismeretről téve tanúbizonyságot. De – az életmű a bizonyíték – mindent megtesz, hogy átjárható legyen a két élettér.
Élet és irodalom sokszor egybecsúszik, a nők modellként vagy szöveggenerátorként vannak kezelve, hiszen az ő mondataikat mondják a hősnők. De van fordított út is, amikor az író a saját teremtményének tekint egy élő embert, miként a Pygmalionban, aztán a „mű” lázadozni kezd. Ez is egy a sok egyedi kérdés közül, amelyet Móricz kapcsán nem lehetett megkerülni.

Holics Janka, Simonyi Mária, a folyamatosan jelen lévő Magoss Olga, végül Csibe, azaz Litkei Erzsébet – mögötte az életrajz. A monográfiából minden kiderül? Eltitkoltál valamit?

Dehogy derül ki minden! Titkolózni nem akartam, de messze nem tudok mindent én magam sem. Még meg fognak jelenni új naplójegyzetek, a Tükör-köteteket sem ismerhetjük teljes egészében. És vannak olyan művek, amelyekre itt nem helyeztem hangsúlyt, viszont beszélek egy alfejezetnyit egy olyan Móricz-regényről, amely nem is létezik, ez a Kétméteres ember kétmillió holddal című Rákóczi-regény, amelynek csak címe van, meg némi ötletgyűjtés róla. Vagyis ez nem egy mindent számbavevő és felsoroló monográfia szeretett volna lenni, hanem egy kreatív vállalkozás, érdekes olvasmány.

Elképesztő nagy munka. Csak a bibliográfia 29 oldal. Tudom, hogy minden munkát be kell fejezni egyszer, de hol a pont, amikor nincsenek további kérdések, az irodalomtörténész azt mondja, készen vagyok?

Akkor mondtam, hogy készen vagyok, amikor sikerült megtöltenem azt a szerkezetet, amelyet kitaláltam, és írtam minden olyan kérdésről, amelyet lényegesnek tartottam – és amikor úgy éreztem, nem tudok tovább ezzel foglalkozni, hogy már nem jobb lesz, hanem rosszabb, ha továbbírom. Vagyis nincsen kész, még évtizedekig olvashattam volna hozzá, és további évtizedekig írhattam volna. El kell engedni egy könyvet és egy témát, akkor is, ha félelmetes érzés ez – ráadásul már több, mint egy éve a Kosztolányi-kutatócsoportban dolgozom, a korai novellák kritikai kiadásán, így sem volt egyszerű ennyi ideig Móricz-kutatóvá változtatnom magam. De ez már a könyv mögött álló, küzdelmes történet az irodalomtörténész mindennapjairól, nem is folytatom.

Az életmű láthatóan hullámzik, hol ez, hol az a része emelkedik ki, kelt újra feltűnést, válik olvasottabbá. A továbbélő Móricz konklúziója az, hogy Móricz él, élt, élni fog. Egy író addig él, amíg hat. E mostani nagy életrajz a móriczi élettények bővebb ismeretében, a háttérfal lebontásával még izgalmasabbá tesz az író embert. Ezek szerint Móricz velünk marad, amíg egyetlen magyar olvasót találunk a Kárpát-medencében?

Izgalmas író, izgalmas életmű. Örülnék, ha maradna velünk, ha pedig sikerült volna rávennem néhány olvasót, hogy vegye elő A galamb papnét, A fecskék fészket raknak-ot vagy a Rab oroszlánt, az különösen boldogítana.

Tíz év Móricz-kutatás után kiderült számodra, mi lehet az oka, hogy Móricz Zsigmond nem világhíres, Nobel-díjas, nemzetközileg jegyzett író?

Hány ilyen írónk van a kortársai közül? Könnyű a válasz, hiszen Nobel-díjas egy sem, nemzetközileg jegyzett pedig egy, Márai Sándor. Még Kosztolányi esetében is csak részsikereket tudunk felmutatni. Nem készültek jó fordítások Móricz műveiből, ez a legegyszerűbb ok. A bonyolultabb okokról meg lehetne írni egy új könyvet. De – ebben többé-kevésbé biztos vagyok –, nem fogok. Nem erről fogok.