Görcsök nélküli seregszemle

Temesváron színházat ünnepeltünk. Sok örömmel, néha bosszankodva, rengeteg poénnal, barátokkal, színészekkel, rendezőkkel, kritikusokkal és a közönséggel. Az idei találkozó annyiban volt más, hogy a Csiky Gergely Állami Magyar Színház alapítása 60. évfordulóját ünnepelte. A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó forgatagába Simon Judit vegyült el.

Temesváron a színházasok ellenálltak a díjak kísértésének. Évekkel ezelőtt, a TESZT csecsemőkorában, vitát rendezett a teátrum vezetése arról, hogy osszanak-e elismeréseket, legyen zsűri vagy sem, és minden más, ami a színházi versenyhez kell. Akkor megoszlottak a vélemények, de a többség arra voksolt, hogy a temesvári seregszemle maradjon meg találkozónak, a színház öröme legyen az egyetlen cél. Valaki úgy fogalmazott, hogy kell egy seregszemle, ahol versenygörcs nélkül találkozzanak a színházak és színházi emberek, ahol a kritikusok és szakemberek „csak” nézzenek előadásokat, ne a legeken töprengjenek.
Az évek során bebizonyosodott, hogy Balázs Attila direktornak volt igaza, amikor vállalta az egyediséget: úgy szervez fesztivált a színház, hogy nem versenyezteti az előadásokat. Felszabadultabb ez a találkozó, mint a többi, nincsenek sértődések, morgások, lapos pillantások. Színház van és színházat szerető emberek. Évente bővül a kínálat, idén szerb nyelvű előadásokkal, és szabadtéri koncertekkel, ha éppen nem esett az eső.
Az időjárás kegyes is volt, meg nem is az ünneplő közönséggel, mert késő estére a Lajkó Félix és Boris Kovac koncertjén szünetelt az égi áldás, de a hideg maradt, úgyhogy Harry Tavitian és Cserey Csaba a színházban muzsikáltak. Nem akartak megfázni, és a közönséget is megkímélték a didergéstől.

„Bezzeg a mi időnkben” Nagyjából erről szokott szólni minden színházi születésnap. Ezen a napon ugyanis összesereglenek az országból és a világból színészek és rendezők, színházi emberek és direktorok, hogy elmeséljék, milyen is volt Temesváron színházat csinálni anno.
A Csiky Gergely színház megtiszteli az „öregeit”, akik sokan még aktív színészek csak más társulatnál, vagy más országban. Az Örökös Tagság azokat illeti meg, akik a legtöbb évtizede szolgálták Thaliát a Bega partján. A kitüntetéseket a Gálaműsoron adták át Higyed Imre és Varga Vilmos színművészeknek, valamint Koczka György irodalmi titkárnak. Czegő Teréz színművész korábban vette át az Örökös Tagság oklevelet, ugyanis előadása volt az egyik magyarországi város színházában. Neki bejegyzést szenteltek a blogoló teatrológusok, megragadta őket a művésznő piros zakója és florentin kalapja.
Õk, a régiek meséltek a hosszú turnékról, a sikerekről. Visszatérő mondat, hogy számukra hivatás volt a színház, a magyar szó ápolása. Amikor ezeket hallom – bevallom, kicsit elmosolyodom –, mert úgy fogalmazódik meg ez, mintha a mai színészeket, színházi embereket valami más sarkallná színházcsinálásra. Persze, sokkal nehezebb volt akkortájt, a diktatúra miatt, de könnyebb is, hiszen a magyar szó összegyűjtötte a közönséget, és horribile dictu nem mindig a színvonal volt az elsődleges szempont. Az idő megszépíti az emlékeket.
A még itthon aktív művészek, temesváriak és azok, akik vendégként alkottak maradandót a Csiky Geregely Színház színpadán, is szívesen emlékeztek az itt töltött évekre, hónapokra. Többek között Demeter András, aki tíz évig igazgatta a színházat, és az ő nevéhez fűződik a temesvári teátrum megújulása.
A társulat színészei – zömében fiatalok – a színészzenekar, a színház elmúlt hat évtizedét bemutató dalokat énekeltek és persze a TESZT sem maradt ki az ironikusan megfogalmazott szövegekből, melyeket kollégánk, Tasnádi-Sáhy Péter ötlött ki.
A vendégek is produkálták magukat, ki-ki vérmérséklete szerint. Kiss Törék Ildikó a váradi magyar társulat igazgatója volt 1989-ig, jelenleg az általa és Varga Vilmos által alapított Kiss Stúdió vezetője és mindenese, Maradj itt címmel mondott verset, férje Adyt szavalt. Kardos M. Róbert Tamás Gábor paródiát adott elő remek humorral és kifogástalan ízléssel. Hatalmas sikert aratott. Megérdemelten. A pátosz is szép dolog, de Kardos produkciója megmutatta, mennyit haladt előre az idő és fejlődött a színház.
A közel négy órás ünnepi műsor első részét Mátray László, a másodikat Mátyás Zsolt Imre vezette – érezhető volt a generációs különbség. Noha a műsor kellemes volt, a temesváriak is beleestek abba a hibába, hogy nem tudtak időt szabni a visszaemlékezéseknek. Egyébként minden színházi születésnap ettől tűnik végeérhetetlennek.

Színház minden mennyiségben Átlagban napi három előadás rendesen próbára teszi az embert, még akkor is, ha imádja a színházat. Megengedtem magamnak a luxust, hogy kihagyjak néhány produkciót. Következtetéseim tehát csak azokra érvényesek, amelyeket végignéztem.
Amennyiben össze kellene foglalni, hogy miről szóltak a találkozó előadásai, akkor három témát lehetne megnevezni: a színház mai feladatáról és helyzetéről, a politikai és szociális kérdésekről, illetve az egyéni dilemmákról. Kivételek persze voltak, de azok az előadások nem szóltak semmiről.
A színházról szólt az újvidéki szerb Nemzeti Színház Sirály előadása (lásd múlt heti számunkban), a temesváriak Békeidők előadása, az Újvidéki Színház Beumarchais/Mladenovic/Gyarmati: Opera ultima produkciója, amely rögtön két előadás volt. Nemcsak azért, mert az első rész a Sevillai borbély, a második a Figaró házassága alapján készült, hanem mert formában, eszközökben, fogalmazásban is eltértek egymástól. A második részben gyakorlatilag szociális érzékenységről tanúskodó, hatalomellenes publicisztikákat mondtak fel a színészek.
A Forte Társulat és budapesti Szkéné Színház közös produkciója az Agota Kristof regénye alapján készült A nagy füzet című előadás, melyet Horváth Csaba állított színpadra. Háborús történet, amelyben mesterien ötvöződött a szó és a mozgás, humánusan elmesélve, remek színészi alakításokkal.
Ezzel át is tértünk a társadalom-politika-egyén vívódásainak témakörbe.
Hatalmas csalódást okozott számomra Parti Nagy Lajos tragikomikus drámája, a Bivaly-szuflé a Nézőművészeti Kft., s másik két budapesti színház koprodukciós előadása. A színpadon ripacskodáson kívül nem történt semmi érdemleges. A drámából kimaradt a dráma, a komédiából a humor. Kár.
Nagy várakozás előzte meg a szabadkai Kosztolányi Színház Urbán András rendezte A démonok városa – Pass-port Subotica/Szabadka produkciót. Bevallom, nem vagyok Urbán rajongó, de kíváncsi voltam, mivel provokál a sztárrendező. Provokált rendesen, elsősorban a külsőségekkel, a mondanivalója nem lelkesített. Lényegében azt kaptam, amit vártam, egy jól kidolgozott, pontosan megkomponált, öncélú előadást.
A temesváriak két előadására (Parasztopera és Gardénia) remek előadásira, nem térek ki, ezeket volt szerencsém korábban látni és értékelni az Erdélyi Riport hasábjain. Örültem, hogy a TESZT-re érkezett jeles kritikusoknak is elnyerték tetszését.
Pintér Béla Társulata elbűvölt a Kaisers TV, Ungarn előadással. A mi lett volna, ha jellegű történelmi játék, a mai Magyarország hatalmi politikájának kemény kritikája, rengeteg humorral, nagyszerű színészi alakításokkal, pompás egyensúlyérzékkel és ízléssel színpadra komponálva.
Ha nem derült ki, elmondom, a magam rangsorolását a TESZT-en szereplő vendégelőadásokról: Sirály, Kaisers TV, Ungarn, A nagy füzet.