Erdélyi Riport » Riport » 21. oldal
Kincsekké formált matéria
Ugyan évente több ezer látogató keresi fel, kevésbé ismert, hogy a
román-magyar határ közeli Létavértesen található a Kárpát-medence egyik
legérdekesebb népi kerámiagyűjteménye. Az erdélyi gyökerű történetet D. Mészáros Elek riportja meséli el.
TOVÁBB
Mindenheti rendezett káoszunk: az Ószer
Gyerekkoromban a velünk szomszédos „oroszpiac” legunalmasabb részét az
egymás mellett sorakozó fekete trikók és farmernadrágok képezték. Jártam
azóta a váradi ócskán, a feketetói vásárban, és a kolozsvári Ószeren,
mindenhol ugyanazzal az érzéssel, amit az antikváriumokban is érzek:
száz poros tárgy közül egy, ha megfogja a figyelmem, de azt az egyet meg
kell vásárolnom. Kustán Magyari Attila riportja.TOVÁBB
Szent György és a háromszáz fejű sárkány
Hétköznapokon sincs hiány Sepsiszentgyörgyön kulturális eseményekből, az
az eseménydömping azonban, amit a Szent György Napok produkálnak, a
megedzett fogyasztókat is próbára teszi. A 22. városnapok – jóval
túllépve ezen a definíción – zenekarokat, kézműveseket, irodalmárokat,
kíváncsiskodók tömegeit vonzzák. A közel háromszáz rendezvényt tömörítő
hét eseményeit Kustán Magyari Attila összegezte.TOVÁBB
Delfinmódra fitten élni
Néhány kilométerre a magyar-román határtól, Létavértesen működik családi
vállalkozásként a térség egyik legkorszerűbb fitnessz központja, mely
az Érmellék romániai oldaláról is sok érdeklődőt vonz. A
Vizelli-házaspár sikerének titkát D. Mészáros Elek riportja igyekszik megfejteni.TOVÁBB
Épül a csokalyi zöldségpláza
Egy korszerű agrárvállalkozás, sok hektáron zöldséget nevelő üvegházak megépítésének tervei hallatán látogatott el D. Mészáros Elek
az érmelléki Csokalyra, ahol, ha most még nem is fogadták paradicsomi
állapotok, a 21. századi technológia és a munkahelytermető szándék
komoly hatást gyakorolhat a vidék életére.TOVÁBB
Pró és kontra Bartók
Bartók Béla születési dátumát – 1881. március 25. – a komolyzene
kedvelői kis keresgélés után bizonyára elő tudják horgászni elméjük
mélyéről, de az eseményt kevesen kötik a Románia területén található
Nagyszentmiklóshoz. A Pro Bartók Társaság 12 éve azon munkálkodik, hogy
ez ne így legyen. Tasnádi-Sáhy Péter riportja.TOVÁBB
Cserháti lélekrezervátum
TOVÁBB
Lemondás és megújulás – katolikus jelen Temesváron
Hét nyelven folyik a hitélet a temesvári katolikus egyházmegyében, mely
alig két évtizede vesztette el német dominanciáját. A bánsági nagyváros
és környéke római katolikus közösségének mindennapjaiba Tasnádi-Sáhy Péter riportja kínál betekintést.TOVÁBB
Kürtitei a nemzeti ünnep mellé
A március 15-i ünnep kiegészítőjeként nyitotta meg vásárát Kolozsvár
központjában az Insomnia Kávézó. Bemutattak egy különleges eledelt,
melyet a román–magyar barátság jegyében első alkalommal készítettek,
festményt sorsoltak, mérték a kolbászt, próbálták a népi ruhát, kenték a
zsíros kenyeret. Kustán Magyari Attila beszámolója.TOVÁBB
A kijáratkereső falu
Dombok, völgyek, jóféle szántók között húzódik meg Szilágy megye egyik
legeldugottabb települése, Kémer. A domboldalakról alácsordogáló vizek
hajdanán jelentős területet mocsarasítottak el, elnyúltak egész az
Érmellék nádasvilágáig. Itt-ott ma is felbukkan káka, sás, gyékény
múltidéző mementóként. D. Mészáros Elek riportja.TOVÁBB














