Pró és kontra Bartók

Bartók Béla születési dátumát – 1881. március 25. – a komolyzene kedvelői kis keresgélés után bizonyára elő tudják horgászni elméjük mélyéről, de az eseményt kevesen kötik a Románia területén található Nagyszentmiklóshoz. A Pro Bartók Társaság 12 éve azon munkálkodik, hogy ez ne így legyen. Tasnádi-Sáhy Péter riportja.

Ha Nagyszentmiklós, akkor Bartók Béla. Ha Bartók Béla, akkor Nagyszentmiklós. Elismerem, komoly és hosszú ideig tartó marketingmunkára lenne szükség ahhoz, hogy az utóbbi mondat elsőszámú asszociációként bevésődjön a világhírű zseni számtalan kedvelőjének agyába, és talán igazságtalan is lenne a tiszteletreméltó életművel szemben. A szülőváros – mint ahogy azt a Bartókról szóló monográfiák is igazolják – nagyon fontos szerepet játszott a zeneszerző, zongorista, népzenekutató életében, többek között itt adta élete első nyilvános koncertjét is, de mégsem előzheti meg a szerzeményeket.
Nagyszentmiklós viszont könnyedén tehetne azért, hogy először Bartók jusson róla az eszünkbe, főleg, hogy már a zeneszerző nagyszülei is itt éltek, de láthatóan nem törekszik ilyen jellegű hírnévre. Pedig mint Salzburg példája mutatja, nem csak erkölcsi haszonnal jár, ha egy település marketingstratégiáját emblematikus szülötteire alapozza, az osztrák városnak szép summát hoz évente, hogy Mozartot helyezte átgondoltan felépített imázsa középpontjába, jól karban tartott emlékhelyekkel, koncertekkel, szuvenír boltokkal. Lehet Nagyszentmiklós vezetői arra várnak, hogy másik híres szülöttük, Gheorghe Funar még pár tíz év alatt történelemmé nemesüljön…
Pedig amikor március 24-én, a zeneszerző születésének 132. évfordulója előtt egy nappal a városba látogatok, hogy részt vegyek a szerény megemlékezésen és ünnepi koncerten, nem úgy tűnik, mintha nem lenne hová fejlődni. Amellett, hogy a központot mostanság újították fel, az utat szegélyező épületek jelentős része rossz állapotú, az Aranka folyó medrét felüti a nád, a koncertnek helyet adó hajdani Nákó-kastély is csak romániai léptékkel számít jól karbantartottnak, a koncertteremről legjobb indulattal sem állíthatjuk, hogy méltó lenne egy regionális komolyzenei központhoz, ami akár ugye lehetne is. Benyomásaimban egyik újságíró kollégám megjegyzése csak megerősít: legfőbb nagyszentmiklósi élménye a kastély mögötti parkhoz kötődik, ahol órákon keresztül le tudta foglalni gyermekeit a hintákkal, miközben a nyaralócsapathoz csatlakozó barátokra várt a család.
Bartók emlékét – a temetőben nyugvó ősök sírhelyein, illetve a központban álló, Jecza Péter munkáját dicsérő szobron kívül – nagyjából két hely őrzi a városban. Én ezek közül csak az emlékszobával találkozom, ahová a koszorúzás előtt sikerül pár percre felosonnom, miközben a temesvári különítménnyel a kastély előterében álldogálunk. Gondosan összeállított tablók sorozata Bartók életének fontosabb mozzanatairól, sokrétű pályájáról, hozzá köthető tárgyak alig. Azok a 125. évfordulóra kialakított Bartók-emlékházban találhatóak Budán, az utolsó magyarországi lakhelyül szolgáló Csalán úti villában. Az örökös, ifjabb Bartók Béla végakarata az volt, hogy egy helyen állítsák ki őket, legalábbis az emlékház honlapjának tanúsága szerint. Az emlékszobából kilépve egy másik kiállítás bejárata hívogat, egy dák-római cserépmaradványokat bemutató tárlaté. Csak érdekességként említem, miért ne férhetne meg békében a kettő egymás mellett. Azt már kicsit nehezebb megérteni, hogy az emléktáblával jelölt szülőház (pontosabban a helyén álló épület) utcájának nevét miért tartották valakik fontosnak Cerbului-ról (mely ugye szarvast jelent, és a Cantata Profana csodaszarvasa okán akár még Bartókra is utalhat…) Tiberiu Brediceanura változtatni, akiről tudvalevő, hogy nem igazán kedvelték egymást a város híres szülöttével. Ne kerteljünk, ez azért mégiscsak pitiáner gesztus, tekintve hogy Bartók a magyar mellett a környező népek – köztük a románok – zenéjének is lelkes és értő gyűjtője volt, így nézve emléke közös kincsünk, büszkeségünk kéne legyen.

Zene és gyógyír Természetesen a billentyűzetet püfölve könnyű okosnak lenni, de hát az újságíró már csak ilyen: üldögél a fotelében, oszt lelkendezik vagy fanyalog, Közben igyekszik maró igazságokat papírra vetni, feltárva az ügy lényegi összefüggéseit. A társadalom számára nagyon is fontos tevékenység ez, legalábbis merem remélni, de mindenhez ugye elsősorban ügy kell, az ügy életben tartásához pedig, mint jelen esetben is, a szó legnemesebb értelmében vett megszállottság.
A „ha Nagyszentmiklós, akkor Bartók” témakörben ezt a szerepet – családja és barátai támogatásával – Tamás Sándor nagyszentmiklósi gyógyszerész tölti be, aki marosvásárhelyi értelmiségi családban szívta magába a kultúra szeretetét. Hatodikos általános iskolás kora óta gitározik, kamaszkorát meghatározta a klasszikus zene iránti rajongás. Esténként zeneiskolába járt, folyton képezte, fejlesztette magát, ezzel is predestinálódva az akkor még nem is sejtett feladatra. Ez egy idő után – mint meséli – a jegyein is meglátszott, bár még így is az éltanulók közé tartozott, de igazi problémát a pályaválasztás időszerűvé válásával jelentett: akkoriban még konzervatóriumi szintű gitároktatás nem lévén, le kellett mondania legnagyobb álmáról, és más szakma után kellett néznie. Így jött az életébe, két nővére példáját követve, a gyógyszerészet. Bár az egyetemet tisztességgel végezte, a zene nem hagyta magát, makacsul ragaszkodott a fiatalemberhez, folyton újabb táncra hívta, a zenészbarátokkal töltött nyarakon, egy-egy egyetemi fellépés alkalmával, és ő csak gyakorolt szorgalmasan tovább, ami jelentős sikerekhez vezetett. Negyedéves korában egy Bach prelúdiummal és egy Paganini szonátával beválogatták az Országos Fesztivál döntőjébe, műsorát a Bukaresti Királyi Palota Kistermében adhatta elő. Közben Kovács Levente, a Színművészeti Főiskola tanára meghívta igen népszerű, egyetemistákból alakított csoportjába, hogy tagja legyen az előadásokat kísérő zenekarnak.
A bizonytalan zenészlét helyett aztán mégis – hosszas, szenvedéssel teli tépelődés után – a polgári életút mellett döntött, nekilátott, hogy szintén gyógyszerész feleségével együtt tisztességes egzisztenciát teremtsen a családnak, persze folyton, szerettei által elnézett liezonokra indulva hangjegyekbe íródott örök szerelmével.
A Bánságba, először Temesvárra, még gyakornokként került, míg végül a privatizáció kínálta lehetőséget kihasználva feleségével megvásárolták a nagyszentmiklósi központi gyógyszertárat. Bár gitárosként az európaiak közül inkább Bach és spanyol zeneszerzők művei foglalkoztatták, azonnal tudatosult benne, hogy Bartók városába sodorta a sors, de hosszú évek teltek el, míg a zeneszerző lassan halványuló emlékével együtt élve megérett benne a gondolat, hogy tenni kéne valamit a nem kívánt folyamat ellen.

Emlékőrző társaság A pillanat 2001-ben, a zeneszerző születésének 125. évfordulója alkalmából érkezett el, amikor az egész világ Bartók ünneplésére készülődött, viszont a szülővárost és környékét ez a fajta lelkesedés elkerülni látszott. Úgy érezte, nem tétlenkedhet tovább: Pro Bartók néven társaságot alapított, hogy itt is legyen, ki kegyelettel őrizze a zeneszerző emlékét, műveit megismertesse a környék – egyébként nem feltétlenül a klasszikusok muzsikájának lázában égő – közönségével. Ezen célok érdekében a társaság az elmúlt 12 évben több mint negyven rendezvényt szervezett, melyeken elsősorban a Szegedi Tudományegyetem és a Temesvári Nyugati Egyetem zenei fakultásainak művésztanárai és diákjai léptek fel. A szegedi zenei fakultás dékánja, dr. Kerek Ferenc, Liszt-díjas zongoraművész, magára vállalta a társaság művészeti vezetését is. A hangversenyeken, a valljuk be, pallérozott fülek számára sem mindig könnyen befogadható életmű darabjai mellett – tán éppen az értő Bartók hallgatáshoz vezető utat kikövezendő – tudatosan népszerűsítették a klasszikus zeneirodalom remekműveit is, sokszor világhírű művészek és zenekarok részvételével. A lista hosszú, a Pro Bartók Társaság meghívására az utóbbi években Nagyszentmiklóson felléptek: Ágoston András hegedű-, Fenyő László cselló-, Bogányi Gergely valamint Logan Skelton zongoraművészek, a Magyar Barokk Trió, a Kolozsvári Opera Zenekara, a Temesvári Filharmonikusok, a Szegedi Kortárs Balett, a Muzsikás együttes, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Természetesen legtöbbjük mindezt önzetlenül, művészetszeretetből tette, mivel a Pro Bartók Társaság kasszájából általában nem türemkednek ki az ötszáz lejesek, sejtésem szerint a költségek egy része rendszeresen Tamás Sándor zsebét terhelik, bár ő ezzel, úriember módjára, nem szokott kérkedni. Õ panaszkodás helyett inkább a segítő kezeket sorolja: „2002-ben a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma egy felújított Bösendorfer zongorát ajándékozott a társaságnak, 2004-ben a Budapesti Bartók Archívum támogatásával rendbe hoztuk az emlékszobát, a 2006-os és 2011-évfordulók rendezvényeit mindkét ország kormánya komoly anyagi támogatásban részesítette. 2012-ben városunk a Román Rádió által szervezett Vándorló zongora nevű hangversenysorozatának utolsó állomása volt, és nálunk maradt három évre egy hosszú Blüthner hangversenyzongora. Tevékenységemet 2006-ban a Magyar Művészetért Kuratóriuma Bartók-emlékdíjjal jutalmazta, 2012-ben a Artisjus Zenei Alapítvány a „magyar zene terjesztése terén elért kiemelkedő érdemeimért” Pro Artibus Artisjus éremmel tüntetett ki.”

Bartók, a hívószó Egészséges szemlélet ez, lendületben tartja az embert, így az elvégzett munka a lehetőségeken jócskán túlmutató eredményekkel büszkélkedhet. A szobornál vagy százhúszan állunk, jelen vannak a város vezetői is, valamint szegedi prominensek, szép számmal gyűlnek a koszorúk a talapzaton. Aztán a márciusi télben mindenki igyekszik vissza a kastélyba, hogy a jó meleg teremben meghallgathassa Horia Mihail zongoraművész koncertjét. A zongorista, mint a Román Rádió használaton kívüli hangszereinek új otthont kereső Vándorló Zongora koncertsorozat előadója, a tavalyi évben járt Nagyszentmiklóson, most is az általa hozott hangszeren ad elő három Beethoven szonátát (Patetica, Holdfény és Apassionata), valamint végezetül Bartók Román táncait. Átszellemülten hallgatjuk, magyarok és románok vegyesen. A szép dallamok mindenhol otthonra találnak, csak legyenek, akik befogadják őket. Nagyszentmiklóson és környékén pedig vannak még páran, akik legalább egy koncerttermet meg tudnak tölteni, ami nem kis szó manapság a Bánságban, biztos szívesen találkoznának más tájak zeneszerető közönségével is, amire Bartók neve kiváló hívószó lehetne, és nagyszentmiklósi szemszögből nézve igencsak hiteles is. Reméljük, ezt a gondolatot a hangverseny utolsó darabjaként felcsendülő Román táncok egyszer majd sikeresen elültetik a döntéshozók elméjében is.