Kincsekké formált matéria

Ugyan évente több ezer látogató keresi fel, kevésbé ismert, hogy a román-magyar határ közeli Létavértesen található a Kárpát-medence egyik legérdekesebb népi kerámiagyűjteménye. Az erdélyi gyökerű történetet D. Mészáros Elek riportja meséli el.

Nyolc éves volt Dr. Rozsnyai István, amikor családjával együtt 1984-ben áttelepültek Nagyárolyból Magyarországra. A református lelkipásztor édesapa Kalotaszeg vidékén született, édesanyja Szatmár megyéből származik. Anyaországi helykeresésük Nagykerekiben indult, ahonnan rövid idő után Nyírbogdányba került a család. Az édesapa tizenkét évig szolgált az ottani gyülekezetben. Az ő ideje alatt újult meg a református templom, keze munkája nyomán jött létre Sion néven az első vidéki egyházi idősek otthona. A kilencvenes évek közepén a család Létavértesre került, ahol a papi szolgálat mellett továbbra is lételeme maradt az idősek gondozása, a velük való törődés. Parkosított, csendes helyen alakították ki a szépkorúak lakóhelyét. Közben a fiatal István testvérével együtt felcseperedett. A szegedi egyetemen szerzett gyógyszerész diplomát, jelenleg édesanyjával közösen gyógyszertárat működtet Debrecenben.
A fiatalember történetét eleddig szokványosnak mondhatnánk, ha nem fűződne nevéhez az országban szinte páratlannak számító, a Kárpát-medence magyar területeinek népi kerámia-művészetét felölelő magángyűjtemény. A Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény Létavértesen található, az egyház egyik ingatlanában, műemléki környezetben, a klasszicizáló stílusú Lédig-kúria parkjában. A helyszínen találkoztunk a gyűjtemény alapítójával, hogy beszéljen gyűjtőszenvedélyéről, „szólaltassa” meg a régi korok tárgyait, edényeit, amiből messzebb mutató következtetések is megfogalmazhatók eleink kultúrájáról, történelmünkről, mindennapjaikról. Rozsnyai a nyitókérdésre, hogy mi célból vágott bele a nem kis költséggel járó gyűjtögetésbe, Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter szavait idézi: „Megmutatni nemzeti múltunkat, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, figyelmezni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez szent feladat!”
A motiváció adott volt, az eszköz pedig apai nagyanyjától, Máté Katalintól öröklődött. Õ volt az, aki fáradhatatlanul járva a falvakat a két világháború közötti években is gyűjtögette Kalotaszeg népi kultúrájának tárgyi emlékeit. Ez az elhivatottság áttestálódott az unokára, aki kezdetben zsebpénzét spórolva vásárolgatott. Mostanság pedig jövedelme java részét áldozza fel az értékmentés oltárán. Az első becserkészett tárgyat 1993-ban vásárolta Petkes Józseftől, ami egy ún. ökörhugyos bokály volt (borivó edény). A szélesebb spektrumú gyűjtés 2000-től indult, közel nyolcvan, magyarok lakta helyen fordult meg, szerte a Kárpát-medencében. A legrégebbi darabok közé egy miskolci vizeskanna, a XVI. századból való révi boroskorsó, valamint egy Mátyás-kori kályhacsempe sorolható. Rozsnyai egy habán tálat tart a legértékesebb portékának, kétmillió forintra becsüli. Amúgy a gyűjtemény összértékét hetvenmillió forintra taksálja. Számára igazi élmény, izgalommal teli várakozás egy-egy értékes darab beszerzése. Mint mondja, mindegyik külön üzenethordozó, örömöt, bánatot jelenít meg, de nem marad el a humor, a népi világ élettel teli hétköznapjainak megőrzése sem. Ezek a tárgyak többek, mint egyszerű matériák, nemzeti kultúrkincsek.

Közkinccsé tették Az otthon falai, az értékrejtő ládák hamar megteltek, szűknek bizonyult. Eljött az idő a műtárgyak közkinccsé tételéhez. A kerámiagyűjtemény alapjául szolgáló nagymamai hagyaték ma a kiállítási tárgyak mintegy egyharmadát teszi ki. A kalotaszegi Ketesden őrzött darabokat a rendszerváltást követően lehetett csak Magyarországra vinni. A kiállítóhely létrehozására vonatkozó családi tervek megvalósítására 2007-ben adódott lehetőség, amikor az Észak-Alföldi Operatív Program keretében megnyílt a vidéki turisztikai attrakciófejlesztés támogatási forrása. Ezt az uniós támogatást célozták meg sikeresen. A hetvenmilliós beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kezdődött el 2009-ben, a következő év nyarán már sort is kerítettek az átadásra. A 320 négyzetméter alapterületű intézményben kávézó is várja a látogatókat.
A gyűjtemény tulajdonosa a népi kerámiáról szóló szakirodalom áttanulmányozásával vágott neki az életre szóló nagy kalandnak. Ekkoriban még egyetemista lévén, nem volt pénze komolyabb vásárlásokra, de könyvtár már akkor is létezett. Így a tárlat anyagának csoportosítását, a kiállítóhelyen való elrendezést jó szakértelemmel maga határozta meg. Állóvitrines kiállítás-technikát alkalmaztak, ide kerültek a kerámia tárgyak, ezen belül a legintenzívebben jelen lévő erdélyi díszkerámiák. A tárlók egy-egy tájegység tárgyait mutatják be. A zilahi fazekasok már a 16. században megjelentek, valamennyi edényük mázas volt. A nagyobb méretű díszített butykost csak az úrvacsorai bor templomba vitelére használta a gazda. A kisebb butykost pálinkának, míg a bokályt borivásra használták. Számos edényt drótoztattak, hogy ha szét is reped, a tartalma ne folyjék ki. Erre voltak külön mesterek, a falvakat járó drótostótok.
A zilahi edények alapszíne fehérbe hajló, a díszítéseket zölddel, sötétlilával, sötétkékkel, barnával, vörössel vitték fel. A tordai kézművesség szintén jelentős volt, a 19. században a lakosság csaknem fele iparosként kereste a mindennapit. Rozsnyai szakismeretéből merítve arra is fény derül, hogy a kerámiadíszítéseket nem a fazekasok, hanem arra specializált asszonyok festették, akik naponta akár félszáz tányérral is elkészültek. A tordaiak a 19. század elején használt fehér alapszíntől a vörösbarnán, a kék-fehéren át száz év leforgása alatt fekete alapszínre váltottak. Kedvelt témájuk volt a madarak ábrázolása, valamint a kettős koronájú fa.
A Bánffyhunyadon készült kerámiák díszítési módja eltér a zilahitól és a tordaitól is. Régi motívumokat használtak: csillagok, kalász, szőlőfürt, tulipán, szarkaláb. Később ők is fekete alapot használtak fehér díszítménnyel.
Kalotaszeg edényei mellett kályhacsempéiről is híres. Népszerű volt a domborműves díszítésű csempealakzat. Erdélyben a zöld volt a jellemző színe a kályhacsempének. A gyűjteményben jelen vannak a szatmári és a nagybányai mesterek munkái is. Tárgyaikat a Nyírségben, az Avasság falvaiban, Szatmárnémetiben értékesítették. Jó felvevő piaca volt a magyar fazekasoknak a románság, akik temetés utáni megemlékezési szertartáshoz, az úgynevezett pománához használták az edényeket. Szintén jelentős volt a székelyudvarhelyi kerámiakészítés. Bokályaikat madár, szarvas, emberalak díszítette, a tányérokra pedig növényi ornamentika került. Manapság Székelyföld a legszegényebb régi edények fellelhetősége terén – Rozsnyai tapasztalatai szerint. Az erdélyi szászok közül is számtalan kiváló fazekasmester került ki, nagy hatással voltak a kalotaszegi stílusjegyek kialakulására.
Az alföld híres központjai voltak Hódmezővásárhely és Mezőtúr. 1860-ban Hódmezővásárhelyen volt a legtöbb fazekas, számuk elérte a 450-et. Mezőtúr mint korsókészítő központ volt jelentős. A legnívósabb fazekas munkák a mezőcsátiak kezéből kerültek ki. Jellemző termékük volt a miskakancsó, amiből 135 darabot tartanak számon. Ebből három, köztük a legrégebbi is, a Rozsnyai gyűjteményben található.
A gyűjtemény anyagaiból szemezgetve, nekem leginkább a zsoltároskönyv-alakú pálinkás korsó nyerte el a tetszésemet, amit télen a hideg templomban, titkon meg-meghúztak az atyafiak. A lábas szavunk eredete is világossá vált számomra, megcsodálhattam a mindennapi használatban közkedvelt edény eredetileg lábakkal készült változatát. A kerámiatárgyak mellett egy kalotaszegi tisztaszoba enteriőr is megtekinthető, amely a 19-20. századforduló lakáskultúrájába nyújt betekintést.

Tábor a jurtában A létesítmény látogatottsága eléri az évi tízezer fölöttit. A Rozsnyai Gyűjtemény köré egyéb rendezvények is szerveződnek. Van időszaki kiállítótermük, ahol néprajzi és képzőművészeti tárlatok váltják egymást. Tarczali Anikó irányításával múzeumpedagógia foglalkozásokat szerveznek. A létesítmény szomszédságában kiépítettek egy ifjúsági jurta tábort, amelyhez honfoglalás kori hagyományápolás is társul. Íjásztalálkozókat szerveznek partiumi hagyományőrzők részvételével. A jurtaszállások kibérelhetők, egyelőre túljelentkezés van, ami olcsó áraiknak, a társult szolgáltatásnak, a csendnek és nem utolsó sorban a gasztronómiai élményeknek köszönhető.