Kürtitei a nemzeti ünnep mellé

A március 15-i ünnep kiegészítőjeként nyitotta meg vásárát Kolozsvár központjában az Insomnia Kávézó. Bemutattak egy különleges eledelt, melyet a román–magyar barátság jegyében első alkalommal készítettek, festményt sorsoltak, mérték a kolbászt, próbálták a népi ruhát, kenték a zsíros kenyeret. Kustán Magyari Attila beszámolója.

Az Insomnia Kávézó sokarcú: járnak ide magányos művészek laptoppal, jóízű nevetéstől hangos társaságok, sarokba bújó szerelmesek, románok, magyarok egymás mellett. Időnként előadások zajlanak, vetítések, kiállítások, legutóbb éppen magyar vásár.
A nemzeti ünnep előtt egy nappal már megnyitotta kapuit az udvari vásár, alig fértek egymás mellett a standok. A bejáratnál kis asztalkát helyeztek el, egy lejért árulják a fél szelet zsíros kenyeret. Az indulás tehát biztató, és hogyha át is kell verekednünk magunkat néhány unalmasabb terméken, az udvar belsejében sürgő-forgó szakácsok gasztronómiai különlegességeiért megéri. Természetesen generációtól, nemtől, életstílustól függ, hogy ki mit tart unalmasnak. Kislányoknak varrt ruhácskákkal már csak termetemnél fogva sem tudnék mit kezdeni, terítőt sem vásárolok, sakktáblára szintén nincs szükségem, viszont a hangulat oldott, sok asszony beszélget el az árusokkal az ünneplőkkel kibabráló időjárástól a ruhák, ékszerek, faládikák elkészítési módjáig bármiről.
A hentesárut szemelem ki magamnak. Termetes, mosolygós férfival elegyedem szóba, ő késsel a kezében, készen a kínálgatásra, én diktafonnal felszerelkezve. Látszik rajta, pontosan tudja, mi hogyan készül, és melyik szalámi, kolbász miért jobb azoknál a színtelen vagy színezékkel pumpált műanyag ételeknél, amiket a szupermarketek kínálnak. Ez a beszélgetésünk témája is: termékei drágábbak a bevásárlóközpontok polcain található áruknál, de egészségesebbek. Nincsenek vizezve, mesterségesen színesítve, ízesítve. A mangalicazsír illatos, a kolbász piros, a karaj fehér, a májas kéri a repetát. A késhegyről átnyújtott, bőkezűen mért falatok mellé elmeséli, román kliense megkérdezte tőle, mi van a hentesáruiban, arany? Nem, uram, jött a felelet: hús.
A székelyudvarhelyi Romantika étterem autentikus székely töltött káposztával várja vendégeit. Elkészítője a csülökre esküszik: számára ez a jó recept alfája és ómegája; a hús fűszerezésével nem trükközik, a káposztát is hagyományos módon érleli. Arra gondolok, kissé felpiszkálom a szakácsot, és rákérdezek, hogy az üzleti, dobozban árult töltött káposztáról mi a véleménye, de nem tud válaszolni, ugyanis még nem kóstolta. Azt tudja ugyan, hogy földiek, gyergyószentmiklósiak forgalmazzák, de ő boltit csak szilvás gombócot próbált eddig, és abban csalódott.
A vásár legmarkánsabb eledele a kürtitei. Magam is belebonyolódom a kiejtésbe, de segítenek: úgy kell mondani, ahogy olvassuk, félig magyarul, félig románul. Az első alkalommal itt legyártott termék is a két nemzet megbékéléséről szól, az Erdélyi Kézmíves Céh kezdeményezésére. Alapját a miccs adja, erre húzzák rá a sózott kürtőskalácsot, így az szimbolikusan átöleli román testvérét. Szép gondolat ez, és a végeredmény sem megvetendő, egészen ízletesre sütik. Jómagam bejártam a háromszéki falunapokat, ahol a kötényes asszonyoktól szóban és materializálódva is megtanultam, hogy milyen a jó kürtőskalács, a kolbászkákat szintén nem vetem meg. A két világ formabontó találkozása talán a rendezvény gerince, léleknek-gyomornak egyaránt első osztályú kínálat.