Derűs napfényben boldoggá
Az 1953-ban a nagyenyedi börtönben mártírhalált halt Bogdánffy Szilárd püspököt avatták boldoggá október 30-án Nagyváradon. Az ünnepi eseményen több ezren vettek részt a székesegyházi bazilikában, ahol Angelo Amato vatikáni érsek olvasta fel a pápa apostoli levelét. Szilágyi Aladár és Szűcs László képes riportja az Erdélyi
Riport 2010/22. számában jelent meg, november 12-én.
Riport TOVÁBB
Erősíteni kellene a DráMát
Október 11-14. között volt Székelyudvarhelyen a kortárs színházi találkozó, a DráMa harmadik kiadása, s tegyük hozzá: a három közül a legszerényebb. Nem a tartalma miatt kell szerénykednie, hanem a szervezők rendelkezésére bocsátott anyagi források okán. A szervezők gyakorlatilag adósságra dolgoztak, amit vagy megtérít, vagy nem a helyi önkormányzat. Zsehránszky István fesztiválkrónikája az Erdélyi Riport 2010/22. számából.
Thália TOVÁBB
Sajtérlelés a bányamélyben?
Egy uniós pályázat révén az olaszországi Valle d’Aosta tartomány hegyvidéki gazdaságaiban tapasztalhatta meg egy Hargita megyeiekből álló csapat az ottani sajttermelő és -értékesítő szövetkezet munkáját. A vizit tapasztalatairól Márton Istvánt, a Mezőgazdasági Kamara igazgatóját kérdezte Domján Levente. Interjúnk az Erdélyi Riport 2010/19. számában jelent meg október 1-jén.
Gazdaság TOVÁBB
Iskolák a határon túl
Gyakran hallani a Partiumban, hogy a határhoz közeli településekről sokan járatják át csemetéiket közeli magyarországi iskolákba, hivatkozva a jobb körülményekre, s elkerülendő a kötelező román nyelvű tanórákat. Balázs Anita és D. Mészáros Elek Dél-Biharban és az Érmelléken tájékozódott. Cikkünk az Erdélyi Riport 2010/19. számában jelent meg október 1-jén.
Riport TOVÁBB
Az Úr talán nagyobb szolgálatra kíván elhívni
Főjegyzői, majd helyettesítői, végül egy csonka mandátum erejéig püspöki megbízatással látta el a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elöljárói tisztségét. Csűry István a 2010-es választáson a teljes, hatéves mandátum elnyerésért indul az október végi püspökválasztáson. Szilágyi Aladár interjúja az Erdélyi Riport 2010/19. számában jelent meg október 1-jén.
Interjú TOVÁBB
Ha már beálltunk e táncba, végig kell járni
Mozgalmas napok előzték meg a hazai politikai életben beszélgetésünket Olosz Gergellyel, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetőjével, akivel a marosvásárhelyi SZKT-ülés és a nyugdíjtörvény botrányoktól sem mentes elfogadása után Nagyváradon találkoztunk, nem tudva még, hogy újabb témával szolgálhat pár órával később Vasile Blaga belügyminiszter lemondása. Szűcs László interjúja az Erdélyi Riport 2010/19. számában jelent meg.
Interjú TOVÁBB
Csernák Béla: Egy lépéssel járni a nyáj előtt
„Sokszor kellett szólás helyett hallgatni, nagyon sokszor, amikor hallgatni szerettem volna, beszélni kellett.” Gyalai Béla 19 évesen, teológiai felvételije előtt vette fel példaképéül szolgáló anyai nagyapja, Csernák Béla református püspök nevét. Az 1994 és 1998 között egyházkerületi főjegyzői tisztséget betöltő, 2010-ben püspökjelöltséget vállaló lelkésszel Szilágyi Aladár beszélgetett. Az interjú az Erdélyi Riport 2010/18. számában jelent meg szeptember 17-én.
Interjú TOVÁBB
A teremtőkedv kaptárában
Kalotaszeg Almás-menti falvait járva töltöttek egy napot munkatársaink Nagypetriben. A házigazda, a faluturizmus fellendítése, a településfejlesztés terén is eredményes munkát végző lelkipásztor gyülekezeti szolgálata mellett kisvállalkozóként is jeleskedik. Szilágyi Aladár írása az Erdélyi Riport 2010/17. számában jelent meg, szeptrember 2-án.
Riport TOVÁBB
Ne a fióknak készüljön stratégia
Bár Hargita megyében több fejlesztési stratégia készült, az uniós csatlakozás után megnyílt forrásszerző lehetőségekkel kevés került összhangba. Pozitív példa Csíkszereda, ahol két projektcsomaggal 20 millió euró összeget nyertek. Ebből 8-9 millió euró a belváros megújulását célzó integrált városfejlesztésre fordítható, míg 5 millió a Márton Áron Gimnázium felújítására. Csák László pályázatíró szakember válaszolt Domján Levente kérdéseire az Erdélyi Riport 2010/17., szeptember 3-i számában.
Gazdaság TOVÁBB
Erdélyi magyar polémia Genfben

Az ENSZ Faji Megkülönböztetések Elleni Bizottsága genfi ülésén romániai magyar-magyar vita alakult ki. A kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló vitáján a bukaresti delegációt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke (képünkön) vezette, a küldöttség tagjai volt Markó Attila államtitkár. Két árnyékjelentést is bemutattak a bizottságnak, melynek ülését nyilatkozatháború követte. Simon Judit összefoglalója az Erdélyi Riport szeptember 3-i, 2010/17. számából.
Társadalom TOVÁBB














