Ha már beálltunk e táncba, végig kell járni

2010. 10. 19. 11:45
A Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén egyértelmű döntés született a jövő évi kongresszus helyszínéről, viszont Markó Béla szövetségi elnök mintha kissé bizonytalanságban hagyta volna a közvéleményt a tekintetben, hogy indul-e februárban még egy mandátumért. Egyetért ezzel?

Ez elsősorban az elnök döntése, az is, hogy vállalja-e tovább ezt a megbízatást, az is, hogy ezt mikor jelenti be. Persze, ez az RMDSZ szempontjából nagy jelentőségű döntés. Mert ennek függvényében változhat meg a szervezet. Markó Bélának az elmúlt bő másfél évtizedben kifejtett elnöki munkáját, annak eredményeit nem kérdőjelezheti meg semmi. Azonban én az SZKT-n is elmondtam, hogy ami az RMDSZ szerkezetét illeti, mindenképpen változásra van szükségünk. Újra kell fogalmaznunk húsz év után a céljainkat. A román politikai porondon a szövetség ma megkerülhetetlen politikai tényező. Ami a személyi kérdéseket illeti, ez szerintem e percben másodrendű, itt igazából az a kérdés, hogyan tudjuk a magyarságot egyben tartani. Egy olyan új struktúrára van szükség, amelyet ismét a magáénak érezhet a magyar közösség, amely mögé fel tud sorakozni.

Mi a véleménye arról, hogy a kongresszust Nagyváradon rendezik, s nem a másik pályázó helyszínen, Csíkszeredában. Ezt már csak azért is kérdezem, mert a Székelyföldön több mint egy évtizede nem tartottak kongresszust.

Ennek a döntésnek van egy üzenete, hiszen Váradon volt 90-ben az első kongresszus. Vigyázni kell az ilyen döntésekkel, nem szabad például a Székelyföldet szembeállítani a szórvánnyal, a Partiummal. Vannak persze különbségek az érdekek, az identitás megőrzésének eszközei tekintetében, de ez nem szabad feszültségekhez vezessen. Én úgy érzem, az ügyvezető elnökség által a nagyváradi rendezés mellett felsorolt indokok helytállóak, elfogadhatóak, akkor is, ha mint minden székelyföldi, én is inkább azt szeretném, hogy a Székelyföldön rendezzenek meg egy ilyen fontos politikai eseményt.

Netalán egyféle gesztusként is értelmezhetjük ezt a döntést, hiszen nem titok, korábban voltak nézetkülönbségek a bihari és az országos vezetők között?

Nem hiszem, hogy ezt a döntést érdemes lenne erre a síkra vinni. Az ilyen feltételezés csak találgatás.

Az utóbbi időben megjelent közvélemény-kutatások a kormánypárt, a PD-L súlyos népszerűségvesztését mutatják, támogatottsága 14%-ra esett. Igaz, a felmérésben lehet kételkedni, különösen, ha az az egyik ellenzéki párt megrendelésére készült. Közben az adatok azt mutatják, hogy az RMDSZ továbbra is 5% fölött van. Mit gondol ezekről a számokról?

Megszorító intézkedések után a kormánypártok mindenütt kopnak, ez az intézkedések velejárója. Ám azt is látni kell, hogy a választók bizalmának visszanyerése attól függ, mennyire sikerül ezeket az intézkedéseket életbe léptetni, s pozitív hozadékaikat láthatóvá tenni; mikor, milyen mértékben állhat helyre a jóléti állapot, gondolok például a bérek reálértékére. Ennek a sikerétől függ, mennyire sikerül a bizalmat visszanyerni. Ugyanakkor nem szabad rövid távú politikai érdekeknek alárendelni a hosszú távú célokat. Az RMDSZ döntései ilyen irányba mutatnak, talán ennek is köszönhető, hogy a Szövetség támogatottsága nem kopott olyan mértékben, mint a nagyobbik kormánypárté.
A közvélemény-kutatásokra oda kell figyelni akkor is, ha történetesen egy ellenzéki párt rendelte meg őket, ez is egyfajta irányt mutat, de nekünk a választóink gondjaira kell koncentrálnunk.

A hosszabb távú célok követése ugyanakkor a parlamentben maradást veszélyeztetheti, könnyen oda lehet ama megkerülhetetlen tényezőség…

Akkor sem lehet másként cselekedni. Nekünk a felelősséget a magyar közösség, illetve az egész társadalom irányában vállalni kell. Ha már beálltunk ebbe a táncba, végig kell járni. Nagyobb kudarc, keservesebb csalódás lenne, ha most megfutamodnánk, kihátrálnánk. Azt kell látni, volt a 2009-es év, amikor nem voltunk kormányon, a PSD– PD-L nagykoalíció szűk éve. Akkor nem vettünk részt a döntésekben. Az az év egy elfecsérelt esztendő volt, annak a következményei rányomták a bélyegüket az egész gazdaságra, az államapparátus működtetésére. Az arra az időszakra vonatkozó felelősség nem a mienk, de az utána következő mindenképpen. Rajtunk múlik, hogyan tudjuk az országot ebből az állapotból kimozdítani. A végső cél, hogy a válságból kilábaljunk. A makromutatók szintjén már látszik a fény az alagút végén, ezért is jelentettük be, hogy most már nem tartjuk elfogadhatónak a további megszorító intézkedéseket.

Tehát akkor kijelenthetjük, hogy a mélyponton immár túl vagyunk?

Nem fogalmaznék ennyire sarkosan, inkább azt mondanám, vannak olyan mutatók, amelyek bizakodásra adnak okot. Most meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek a gazdaság élénkítését célozzák, a termelést ösztönzik. Látni kell azt, hogy ha a bevételi és a kiadási oldalt nézzük, létre kell jönnie az egyensúlynak, hogy foglalkozhassunk a bérekkel, a nyugdíjak emelésével, a szociális ellátás javításával. Amikor a büdzsének kevés a pénze, lehet arról vitázni, hogy azt a keveset hogyan osszuk el, de minőségi javulás abból nem lesz. Úgy hiszem, a korábbi pénzügyminiszterrel is az volt a fő probléma, hogy csak a megszorítások foglalkoztatták, a gazdaság élénkítése nem.

Mely, önök által szorgalmazott intézkedések járulhatnak hozzá a sokat emlegetett élénkítéshez?

Ilyen például a minimáladónak vagy átalányadónak nevezett adóforma eltörlése, ebben volt nagy szerepünk, de itt van például a napszámos-törvény, amelyet több képviselőtársammal együtt kezdeményeztünk. Ennek célja, hogy megoldjon egy munkaerőpiacon jelentkező gondot, ugyanakkor bevételt jelentsen az államnak is. A jelenleg hatályos jogszabály szerint nagyon bürokratikus az eljárás, nem teszik lehetővé azt, hogy mondjuk a mezőgazdasági vállalkozó egyszerűen alkalmazhasson valakit arra az idénymunkára, amely számára szükséges. Ezért folyamatosan törvényen kívüli állapotban magát is kiteszi a büntetés kockázatának, ugyanakkor a munkavállalót sem övezi semmilyen biztonság, nem várhatja el, hogy majdan bármilyen szociális ellátásban részesüljön, ráadásul a költségvetés is rosszul jár. Ugyancsak mi kezdeményeztük a vállalkozásokat támogató hitelprogramot, vagy az adózási törvénykönyv megváltoztatását.
Egy új dolog, amin most dolgozunk, az egyszerűsített vállalkozói forma, amelynek adóvonzata is egyszerűsített. A konkrétumokon még dolgozunk, elöljáróban annyit mondanék, hogy szeretnénk egyszerűsíteni; informálódunk, hogy más európai országokban miként oldják meg ezt, és figyelembe vesszük a hazai és az uniós szabályozást. Az egyszerűség tegye vonzóvá, egyszerűsített könyvvitellel, egyszerűsített adózással, olyan értelemben, hogy a vállalkozó egyetlen adót fizessen be, s az állam ossza majd el, hogy mennyit költ az egészségügyi alapba, a nyugdíjalapba és így tovább.

Az RMDSZ két fontos prioritása az oktatási törvény, illetve a kisebbségi törvény, amelyek kapcsán elhangzott, hogy a megszorítások támogatásáért cserébe ki kellene kényszeríteni valahogy a koalíciós partner parlamenti voksait. Ma hogyan látja e két jogszabály esélyeit?

Szerkesztő úr, mi nem gondoljuk, nem is gondolhatjuk, hogy a megszorítások támogatása fejében fogadják el ezt a két törvényt. Mi nem valaminek a fejében vállaltunk kormányzati szerepet. Persze, egy koalíciós viszonyban joggal várhatjuk el a partnerünktől, hogy mindenben támogasson. Ez kölcsönös dolog. A tanügyi törvény a képviselőházon átment, nem kis nehézségek árán, olykor a frakciófegyelem betartatásával. A második lépés, hogy a szenátuson is átmenjen, de az ottani szakbizottságban nincs meg az a koalíciós többség, ami ezt az akaratot átvigye. Számunkra a kisebbségi fejezet elengedhetetlen, nélküle a törvény egyéb jó intézkedése sem elégséges. Koalíciós szinten beszéltünk arról, mi történik abban az esetben, ha nem tud a bizottság zöld ágra vergődni, hogy a törvény a plénum elé kerüljön. Nekünk ez nem csupán fontos, hanem sürgős is, szerettük volna, ha már ebben a tanévben életbe lépett volna. Például a decentralizáció miatt, ami, látjuk, az egészségügy esetében szintén a mi kezdeményezésünkre lett mára gyakorlattá. Egy olyan változat is képbe került, hogy a törvénynek a decentralizációra vonatkozó része sürgősségi kormányrendelettel legyen elfogadva, de ez a mi szempontunkból nem elégséges, nem megnyugtató. Mi inkább abban az irányban gondolkodunk, hogy a kormány a törvényért a parlament előtt vállaljon felelősséget, bár erre még nincs koalíciós döntés, de szerintünk vállalható a törvénynek ilyenfajta elfogadása.

Gondolom, a kisebbségi törvény elfogadtatása ennél nehezebb feladat…

Igen, s ez már a többi kisebbséget is érinti. A többi kisebbségi szervezettel az egyeztetések folytak és folynak. Gyakorlatilag egy megporosodott változatot kellett kivenni a fiók mélyéről, ez meg is történt, s én bízom abban, hogy ennek a koalíciónak lesz annyi ereje és bölcsessége, hogy életbe léptesse.

Ha a válságkezelésnek kedvező jelei mutatkoznak, az Ön szerint e két törvény elfogadását, elfogadtatását is segítené?

Ezek valóban összefüggnek, de azt kell látni, mindenhez politikai akarat szükségeltetik. Másfelől visszatetszők számomra az ellenzéknek az obstrukciós megoldásai. Elfogadhatatlan, hogy valamit elutasítsanak csak azért, mert a kormánykoalíció részéről jön. Hogy csak ezért vessék el. Az utóbbi időben sajnos ez a magatartás jellemezte az ellenzéket. Nap mint nap kell cáfoljam a választóknak, de intézményvezetőknek is, akiknek megvan a tájékozódási lehetőségük, azt, amit a média közvetítésével az ellenzék mond, kissé sarkítva, hogy például a nyugdíjtörvény a sárba tapossa a nyugdíjasokat. A jelenleg elfogadott nyugdíjtörvény semmilyen negatív intézkedést nem tartalmaz az előzőekhez képest. Pozitív változás, hogy a reálérték megőrzése érdekében követik az infláció mértékét. Szeretnénk többet nyújtani, de ezek a határai lehetőségeinknek. A lehetőségek határáig elmegyünk. Ilyen például a minimálnyugdíj 350 lejes szintje.

Hogyan látta frakcióvezetőként a nyugdíjtörvény botrányos elfogadását, illetve mit gondol a liberális-demokraták és szociáldemokraták közötti titkos alkuról?

Mi erről az alkuról egészen a botrány kirobbanásának a napjáig nem tudtunk. Én a ház elnök asszonyától személyesen akkor értesültem, amikor az ellenzék bejelentette, hogy büntetőeljárást kezdeményeznek. A mi szempontunkból az a fontos, hogy az RMDSZ-frakció késő éjszakáig jelen volt a parlamentben. Hogy mások mennyien és hol voltak, nem a mi dolgunk. De az ellenzék magatartása számomra ez esetben is elfogadhatatlan. A szociáldemokraták, akik 2009-ben kormányon voltak, nagyon jól tudták, hogy a nyugdíjpont emelése gazdaságilag ma vállalhatatlan. Az ellenzék élhetett volna azokkal az eszközökkel, amelyeket a házszabály biztosít számára, kérhetett volna név szerinti szavazást, kérhette volna a határozatképesség ellenőrzését. Nem tette.

Ugyanakkor az ön képviselőtársa, Lakatos Péter időközben a házelnök asszony lemondását javasolta.

Ez semmiképpen nem a frakció álláspontja, a frakció ilyen jellegű döntést nem hozott.

Egy friss felmérés szerint a romániai állampolgárok fele úgy gondolja, hogy a kommunizmusban, a Ceauºescu-korszakban jobb volt élni.

A gazdaságnak vannak saját törvényei, ezeknek az ismeretében kell a kereteket megteremteni, hogy ezek érvényesüljenek. A szociális kiadásokra, az infrastruktúra fejlesztésére pénz kell, s ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni. Ha a pénz megteremtődik, lehet szociális intézkedéseket hozni. Ehhez kapcsolódik e nosztalgiák sora, amelyeknek szerintem a legfontosabb eleme, hogy a kommunizmus arra tanította az embereket, hogy nem kell mindenért megdolgozni.
Ne felejtsük el, hogy azokban az években elvették a szabadságunkat, elvették a gondolkodás szabadságát is. Édesapám úgy tudott az egyetlen szabadnapon, vasárnap Orbán Balázs Székelyföld-leírására tanítson, hogy ebéd után hangosan elmondta, na most zenét hallgatunk, bekapcsolta hangosan a rádiót, s közben felolvasást tartott, mesélt Orbán Balázs könyvéről. S azok az emberek, akik most nosztalgiáznak, hajlamosak elfelejteni azt, hogyan éltek, milyen minőségű élet volt az. Én nem felejtettem el máig az utolsó fejadagot, amit kiosztottak, könyöradományból; gyermekként kaptam öt tojást, egy fél vajat, egy fél liter olajat, egy kiló kukoricalisztet egy hónapra. S kaptunk napi harminc deka kenyeret fejenként. Nem volt villany, nem volt gáz, meleg víz. Ha ezeket a dolgokat hajlamosak vagyunk elfelejteni, megfeledkezünk emberi mivoltunk lényegéről. Erre azt mondják, igen ám, de mindenkinek volt munkahelye. Persze, de az élete milyen volt? Milyen élet volt az? Nem szeretném, ha az én gyermekeim ilyen módon kellene hogy éljenek.

Vissza a gazdasághoz: az utóbbi napok egyik témája volt Bãsescu elnök javaslata arról, hogy az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát egy-két évvel halasszák, illetve ugyancsak aktuális téma egy új IMF-szerződés kérdése, melynek kapcsán ugyancsak megszólalt az államfő, aki mintha egyszemélyes irányítója lenne a gazdaság- és pénzügypolitikának.

Az államfőről látjuk, hogy válsághelyzetekben átvállal bizonyos kommunikációs szerepet, ami azt is jelenti persze, hogy osztozik a kormány felelősségében. Ami az euró bevezetését illeti, ez önmagában nem oldja meg a válságot, sem a bevezetése, sem a halasztása. Egyfajta biztonságot, kiszámíthatóságot jelentene, jó lenne, ha erre a gazdaság fel tudna készülni. Nem mindegy, hogy a közös európai valuta milyen gazdasági mutatók mellett kerül bevezetésre. Ilyen értelemben indokolt lehet a halasztás.
A kérdés második részével kapcsolatban: 2009-ben az IMF-fel folytatott tárgyalásokon mi, akkori ellenzéki szerepünkben, nem vettünk részt. A szerződés feltételei személyes meglátásom szerint nem a legjobbak, de ez már lezárt ügy, nincs mit vitatkozni róla. Tény, hogy szigorú elvárásoknak kell megfelelni, ilyen értelemben meg van kötve a kezünk. Én jobban szeretném, ha egy újabb hitelfelvételre nem kerülne sor, tudjon inkább a gazdaság eléggé megélénkülni. De ha nincs más kiút, akkor ehhez az eszköz kell folyamodni. Nem mindegy akkor sem, hogy ezeket a pénzeket mire költjük el, mert meg lehetne ugyan tenni, hogy csak azért vegyünk fel hiteleket, hogy béreket, nyugdíjakat emeljünk, de ezek a pénzek a gazdaság fellendítését kell hogy szolgálják.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!