Erősíteni kellene a DráMát

2010. 10. 19. 14:54

Borbély B. Emília temesvári színésznő volt a találkozó sztárja. Négy előadást tartott a Mady-Babyvel, négyszer kocsikáztatta meg a székelyudvarhelyieket és a többi érdeklődőt, elhintve itt is egy fájdalmas igazságot, hogy a saját honfitársaink azok, akik külföldön is elemésztenek bennünket. S ha eddig még nem tudtuk volna, most már nyilvánvalóvá vált, hogy ez az előadásforma – a háromszereplős darab egyszereplőssé sűrítése – előnyére vált a műnek, mintegy megemelte, költőivé tette Gianina Cãrbunariu eredeti, erősen publicisztikai hangvételű színművét. Jobban kihozta belőle a lényeget: bajba jutott embertársunk kihasználását és elhajítását, amit azóta gyakorol az emberiség, amióta ember van a földön. Borbély B. Emília Madyje, a külföldre bolondított lány kedves volt, jó volt, figyelmes volt mindenkihez, és aztán eltaposták…

Több mint horror. Az első nap nagy eseménye Thuróczy Katalin darabjának, a Pandora szelencéjének az előadása volt, a galaci Fani Tardini színház produkciója. Itt az előző eljárásnak mintegy a fordítottját láthattuk: Eugen Fãt rendező az eredetileg kétszereplős darabba beiktatott még egy szereplőt, a meggyilkolt férfit, akiről egyébként az előadás szól, akiről egyfolytában beszél, akinek az örökségét osztja és szorozza a másik kettő. Nyilván néma szereplőként jelenik meg – a kulcsjelenetekben. S a rendezés valóban megrázó momentumokat produkál: benő a házba a körtefa, amely alá a meggyilkolt férfit elföldelték; kivirágzik a balta, amellyel megölték; váratlanul nyílik-csukódik szekrény, ajtó… igazi horror is lehetne, de többről van szó. A 82 éves színésznő, Ioana Citta Baciu által alakított, vitalitásával fiatalokat meghazudtoló nő vesszőfutása mindenekelőtt azért volt lélegzetelállítóan érdekes, mert a hősnő hosszú asszonyi pályafutása során soha nem talált méltó párra. Az általa elkövetett gyilkosságot – ami miatt fél életén át vezekel, teljesen elszigetelődik a világtól, mindentől, ami emberi – tulajdonképpen a hozzá méltó és mérhető partnernek a hiánya okozta. Az előadáson megjelenik egy szörnyszülött is – a méltatlan kapcsolat gyümölcse, aki szintén profitálni akar, ki akarja zsarolni az asszonytól a meggyilkolt férj hagyatékát. Az ő viaskodásuk közben jelenik meg időnként a néma szereplő, a férj – mint eleven figyelmeztetés.

Olvasópróba és műhelygyakorlat. Az első nap hozadéka volt egy felolvasó-színházi előadás is: Patkó Éva fordításában és rendezésében ismerkedhettünk Matei Viºniec Madox – három éjszaka című darabjával, amelyből már rádiószínházi felvétel is készült a Kolozsvári Rádió stúdiójában. A produkció jó hangulatú olvasópróbának tűnt, ahol csak úgy sziporkáztak a színészek „az első látásra született” ötleteikkel, amiket aztán a színpadra vitel közben a rendező majd lefarag vagy feldúsít a készülő előadás koncepciójának megfelelően. Tehát kortárs drámával tartott műhelygyakorlaton lehettünk jelen, ami nagyon is illik a DráMa fesztiválhoz.
Sőt, a második nap legfigyelemreméltóbb momentuma éppen a kortárs drámával végzett műhelygyakorlat volt – a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Színiakadémia dramaturg szakos hallgatói részleteket mutattak be fordításaikból. Csutak Gabriella Mihai Ignat Válságos helyzetek (Crize) című darabját fordítja, abból hallhattunk egy kétszereplős jelenetet, amely meggyőzött arról, hogy ez a kortárs román darab igenis jól hangzik magyar nyelven. Kovács István Alina Nelega Kamikadze című darabját tolmácsolta, a darab komplex nyelvezete próbára tette a fiatal fordítót. Bertót Johanna Radu Þuculescu A mi derék Miksánk (Bravul nostru Micºa) című darabját kínálja, a szó szoros értelmében, magyarul. A rendező szakos Kányádi Szilárd és a fordítógárda tagjainak közreműködésével bemutatott jelenet döbbenetes képet nyújt a mai erdélyi falu erkölcseiről, ahol csak úgy kitesznek az utcára egy magatehetetlen öregembert, hogy tartsa el őt, aki akarja… Székely Csaba Petre Barbu Párbajhősét (Duelistul) szólaltatja meg magyarul, Adorjáni Beáta pedig Matei Viºniec Időkereskedőjét (a Negustorul de timpet). Oda kell figyelni ezekre a próbálkozásokra! – mint ahogy azt a találkozón jelen lévő Anamaria Pop tette, a jelenkori magyar irodalom nagy értékeinek, többek között Nádas Péter, Esterházy Péter, Kertész Imre, illetve Márai Sándor műveinek fordítója. A találkozón jelen lévő Thuróczy Katalin Romániában bemutatott hat darabját is Anamaria Pop ültette át román nyelvre, s kötetlen beszélgetés keretében megosztotta tapasztalatait fiatal társaival.
Egyébként a második nap nem bővelkedett újdonságokban. Visky András darabját láthattunk újra – miután a Kaddis a meg nem született gyermekért és a Hosszú péntek fázisán túljutva, immár Visszaszületésként került a néző elé. Nyilvánvaló, hogy állandóan szóvá kell tenni, és állandóan figyelmeztetni kell arra, hogy az emberiség nem tudja feldolgozni a holokausztot, miként nem tud feldolgozni semmilyen népirtást, így a Gulágot sem. Csakhogy a művészetnek egyszeri, megismételhetetlen élménnyé – továbbgondolni való döbbenetté – kell változtatnia minden közönség elé vitt gondolatot, nem pedig spekulációvá. Még akkor sem, ha Tompa Gábor rendező és a kolozsvári színészek előadásán rendkívül színvonalas színpadi spekuláció születik a Visky által kínált kollázs-szöveg kapcsán. Meg kell mondanunk, hogy az előadás kihűlt, megöregedett – nyugalomba vonulhat.

Visszatérő verses formák. A fesztivál harmadik napján is figyelemre méltó szakmai beszélgetés folyt, ezúttal egy különös jelenséggel ismerkedhettünk meg: napjainkban feltámadott a verses dráma! Hihetetlen, pedig számos sikeres előadás bizonyítja. Mégiscsak igazuk volt és van azoknak, akik szerint a drámaíró is költő kell hogy legyen. A kortárs drámaírók rendre visszatérnek az ősi hagyományhoz. A verses forma felidézi a klasszikus drámai témákat, amelyeket már a görög tragédiákból és vígjátékokból ismerünk – és amelyekről sorra kiderül, hogy kortárs témák, mai gondok. Az emberiség alapjában véve nem változott. E témák ugyanúgy jellemeznek bennünket, mint ahogy jellemezték elődeinket, több ezer évvel ezelőtt.
Lőkös Ildikó magyarországi dramaturg szerint – aki a beszélgetést bevezette – a kortárs drámában a verses forma rendeltetése, hogy rálátást nyújtson ezekre a gondokra. Hogy valamelyest eltávolítson a mindennapi esetlegességektől, és akkor jobban szembenézhessünk a lényeges problémákkal, amelyeket a színpadra vitt életjelenségek magukban hordoznak. És a budapesti vendég versben írott kortárs színművek hosszú sorát idézte, amelyeket telt házak előtt játszanak Magyarországon. Hogy csak egyet említsünk közülük: Térey János és Pap András Kazamaták című verses drámája az 1956-os Köztársaság téri vérengzésről szól, s a verses formának köszönhetően talán az egykori harcokénál is nagyobb feszültséget gerjeszt a színen. A beszélgetésen jelen lévő Thuróczy Katalin bevallotta, hogy már ő is írt egy sor verses drámát. Közöttük – tennénk hozzá – például a Krízist, a Kaffka Margit utolsó napjairól szóló drámát, amely már fél évtizede várja, hogy színpadra kerüljön.

A Katonák, Piatra Neamþról. Este az udvarhelyi közönség újra láthatta a Katonákat, Zalán Tibor magyarországi szerző darabját, amelynek hat évvel ezelőtt itt volt az ősbemutatója, a Tomcsa Sándor Színházban. S a viszontlátás nem maradt meglepetés nélkül: Szabó K. István rendezésében most mintha egy más darabot láthattunk volna. Mostani színrevivői, a Piatra Neamþ-iak nem ültették a nézőt a vendégek – a katonák áldozatai – közé, nem akarták sokkolni őket minden eszközzel, inkább arra törekedtek, hogy elgondolkoztassanak: miként lehet az, hogy néhány katona szabadon terrorizálhat egy egész falut, egy egész országot stb.? Talán azért, mert a civilek együgyűségükben, kisszerűségükben, szűklátókörűségükben, nemtörődömségükben, begubózva apró konfliktusaikba – ami mind megjelenik a színen! – az arra érdemtelenek kezére játsszák a hatalmat. Ami bármikor újra megtörténhet… Ezért most nem a tizedes gonoszságán, hatalmaskodási szenvedélyén volt a hangsúly, hanem a helyzet megvilágításán. S míg az udvarhelyi előadás nagy egyénisége a tizedest játszó Dunkler Róbert volt, s tőle láthattuk a legkomplexebb alakítást, most a ház asszonyát alakító színésznő, Loredana Grigoriu színpadi jelenléte volt a legerősebb – borzalmasan kemény asszonyi figurát hozott, olyat, aki a hatalmaskodó tizedest is levette a lábáról.
A fesztivál utolsó napján Kiss Csabának a darabját, A Dögöt láthattuk a nagyszínpadon – a szerző rendezésében, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának előadásában. Sajnos, várakozáson aluli volt. És nem a darab! – hanem a rendezés hibájából. A darab annyira jó, annyira közvetlenül hat a nézőre, hogy a rendezőnek túl kellett rendeznie a saját művét ahhoz, hogy mégis egy nehézkes előadás jöjjön létre. Kiss Csaba úgy megtöltötte a produkciót fölösleges díszletmozgatással, hogy az előadás idejének egyharmadát a díszletezőmunkások munkálatai foglalták le – már-már alig láthattuk tőlük a színészeket.

Mélyebbre ásni. A stúdió-előadások közül kitűnt a Stop the Tempo, a marosvásárhelyi Yorick Színház produkciója, Gianina Cãrbunariu darabja, Sebestyén Aba rendezése, előadói: Csíki Hajnal, Kiss Bora és Bányai Kelemen Barna. Három vergődő fiatal sorsát láthatjuk a minimálisra szűkített színpadon. Ez a beállítás szimbólumértékű. Arra utal, hogy nálunk nagyon sok fiatal minimális lehetőséggel, ha rendelkezik, ami legfeljebb arra elegendő, hogy romboljon, hogy a káros ösztöneit kiélje, de hogy az esetleg benne lapuló értéket is felmutassa, ahhoz több kell, arról már szó sem lehet. Szomorú kép arról, hogy mi vár ránk… Kitűnhetett volna az Aradi Kamaraszínház stúdió-előadása, a Liselotte és a május is (Pozsgai Zsolt darabja), csakhogy az előadás még nem érett be, nem készült el igazán. Tapasztó Ernőnek, a rendezőnek el kellene kalauzolnia színészeit – az Asszonyt játszó Varga Csillát (a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagját) és Kulcsár Székely Attilát (a székelyudvarhelyi színház tagját), akinek egymás után hat férfi alakját kell felvillantania és helyzetbe hoznia – a szerepek lényegéhez, mert alakításuk jelenleg elnagyolt. Vidovenyec Edina székelyudvarhelyi színésznő is játszik egy stúdió-előadást – Pozsgai Zsolttól a Boldogság, gyere haza című darabot. A produkció helyszíne az Udvarhelyi Kávéház. Vidovenyec Edinának sem ártana, ha mélyebbre ásna: megkeresné például a szereplő igazát. Mert jelenléte még inkább elidegenítő, valójában viszont nem erről van szó.
                                                                            *
A fesztivál egészét tekintve: erősíteni kellene a szakmai találkozó jelleget. Vagyis az lenne a normális, hogy a kortárs drámát helyezzük előtérbe, s az e téren örvendetesen alakuló magyar–román színházi kapcsolatokat, hogy a találkozón jelen legyenek a kortárs drámaírók, akiknek a műveit a közelmúltban, az utóbbi évadban színpadainkon bemutatták, és e bemutatók rendezői, de jobb esetben a vezető színészek is. S nem ártana, ha az érdeklődők ennek az évi találkozónak az alkalmával videofelvételeket láthatnának azokról az előadásokról, amelyek az anyagiak és a rendelkezésre álló idő végessége miatt nem kerülhettek be a fesztivál műsorába. Így valódi viták, tapasztalatcsere alakulhatna ki. De hát ne legyünk telhetetlenek…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!