Minden oldalról fel kell tárni a forrásokat

A Szacsvay Akadémia ötödik meghívottja, GEDEI SÁNDOR történész, egyetemi professzor A török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc címmel tartott előadást Váradon. Az orosz, ukrán, lengyel és osztrák levéltárak sokoldalú búvárlójával Szilágyi Aladár beszélgetett. „II. Rákóczi György meggondolatlan volt mint katona, még meggondolatlanabb mint politikus.” Az interjú az Erdélyi Riport 2011/11. számában jelent meg június 3-án.


Interjú TOVÁBB

Átállás autokratikus üzemmódra

Debreczeni József politikai elemző egykor tanácsadója volt Orbán Viktornak, ma egyik legélesebb bírálója. A Miskolcon élő publicistával a második Fidesz-kabinet első évéről beszélgettünk. „Orbán törekvése ugyanaz, mint Szász Jenő esetében: erős riválist állítani, pártot gründolni az RMDSZ-szel szemben, kockáztatva azt, hogy a megosztottság nyomán a magyarság nem tud képviseletet küldeni a román parlamentbe.” Szűcs László interjúja az Erdélyi Riport 2011/10., május 20-i számából.


Interjú TOVÁBB

Tavaszi séták egy autonóm szigeten

Mórok építették fel a településeket, kalózok dúlták fel, csempészek vertek ott tanyát, a 13. században az Aragóniai Királyság része lett. A 20. században a Baleár-szigetek legnagyobbika, Mallorca turistaparadicsom. Romantikája kicsit megkopott, de tengerpartja, az elmúlt századokban emelt és pompásan felújított épületek, a szűk utcák őriznek valamit a kalandregények hangulatából. Simon Judit riportja az Erdélyi Riport 2011/10., május 20-i számából.


Riport TOVÁBB

Az édes anyanyelv nem kopik

A harminckét évig Franciaországban, majd Puerto Ricóban alkotó, jelenleg Miamiban és Budapesten tevékenykedő írót, FERDINANDY GYÖRGYÖT nagyváradi Törzsasztal-estje elõtt Szilágyi Aladár faggatta kalandos életútjáról, írói pályájáról, műhelytitkairól, hazatéréséről. Az interjú az Erdélyi Riport 2011/10., május 20.-i számában jelent meg.


Interjú TOVÁBB

Reformnak nevezett kényszerpálya

A román államháztartási hiány lefaragásának kényszere, valamint az adóbehajtás gyenge hatásfoka mellett évekig nincs mód az áfa és az egykulcsos adónemek csökkentésére – jelentette ki májusi országértékelőjén Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttségének vezetője. A lakosság számára az igazán rossz hír az adócsökkentés helyett a gázár-liberalizáció. Domján Levente elemzése az Erdélyi Riport 2011/10. május 20-i számából.


Gazdaság TOVÁBB

Igazságkeresés hősök nélkül

Kérdések sorozatát fogalmazza meg a szerző Tasnádi István és a rendező Tasnádi Csaba a Közellenség című színpadi „uszításban”. Élő zenével, sok teatralitással, elidegenítéssel és némi kegyetlen színházzal, Heinrich von Kleist-elbeszélést felhasználva, sokkolóan mai problematikákra keres választ. Simon Judit kritikája az Erdélyi Riport 2011/10, május 20-i számából.



Thália TOVÁBB

Kellő számú forrásból bármi bizonyítható

A nagyváradi Szacsvay Akadémia népes hallgatósága előtt az erdélyi fejedelemségről értekező kutató, Obornyi Teréz évekig dolgozott a Magyar Országos Levéltár erdélyi gyűjteményének referenseként. Munkája váradi vonatkozásairól és az általa kutatott korszak egyéb mozzanatairól, így a váradi békéről, illetve Fráter György szerepéről Szilágyi Aladár kérdezte az MTA fõmunkatársát. Az interjú az Erdélyi Riport 2011/92, május 6-i számában jelent meg.


Interjú TOVÁBB

Kiss Tamás: A reális cél a hosszú távú érdek

Nagyváradon tartott előadást Kiss Tamás, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. „A kódolási kategóriák körül nem világos minden. 2002-ben szerepelt a referendumban székely anyanyelv és székely nemzetiség, amit az összeírók külön kódoltak, s az eredményeket jelenítették meg a magyart és a székelyt összevonva. Kedvezőbb lenne, ha már a kódolásnál a magyar, székely formula jelenne meg.” Szűcs László interjúja az Erdélyi Riport 2010/9., május 6-i számából.


Interjú TOVÁBB

Markáns mozgásszínház Büchnerrel

A zene, a tánc, a szöveg eszközével, érdekes, szellemes színházi nyelven megszólaló előadást alkotott Baczó Tünde Nagyváradon Georg Büchner Leonce és Léna című darabjából. A Szigligeti Társulat művészei ismét bizonyították, hogy bármilyen színházi formát képesek színvonalasan megjeleníteni. Simon Judit kritikája az Erdélyi Riport 2011/8. április 22-i számából.


Thália TOVÁBB

Olyan a színház, mint a szerelem

Több mint fél évszázada áll színpadon, emellett műkedvelő színjátszókat tanít. Megjelenés előtt áll Komédiás gyónás című önéletrajzi könyve. A 76. esztendejét taposó László Károly hitvallását líraian fogalmazta meg: „Kezemben virággal, zsebemben almával, tarisznyámban versekkel, mesékkel, igaz történetekkel, lelkemben imával járnám a világot – magányt oldani, embert csodálni, embert ajándékozni.” Bede Erika portréja az Erdélyi Riport 2011/8. április 22-i számából.


Thália TOVÁBB