Markáns mozgásszínház Büchnerrel

2011. 04. 26. 14:25Büchner, a 19. században fiatalon meghalt német szerző Leonce és Léna című műve vígjáték. Szabad, játékos hangvételével, iróniájával kiemelkedik a kor romantikus-biedermeier irodalmából. A darab lényegében mese, de látszólagos könnyedsége mögött az egyéni és társadalmi lét alapvető kérdéseit veti fel: kik vagyunk, miért éljünk és hogyan; fel kell-e adnunk a szabadságunkat azért, hogy beilleszkedjünk a társadalomba; fel kell-e adnunk a szerelmet a családi életért, a gondolkodásunk függetlenségét azért, hogy hasznos tagjai legyünk a közösségnek?

Akadályok kerestetnek. Az irodalomtörténet mesejátéknak tekinti Büchner darabját, amely arról szól, hogy Leonce hercegnek nősülnie kell, hogy átvehesse a Popó-birodalom trónját apjától, a királytól. Az ifjú herceg roppantul unatkozik, és esze ágában sincs nősülni. A Pipi-birodalom hercegnője, Léna sem akar férjhez menni. A darab arról szól, miként találkozik e két, a szerelmet már-már elutasító ember, és hogyan birkóznak meg saját félelmeikkel. A két fiatal szerelemes egymásba, és leküzdenének minden akadályt, hogy egymáséi lehessenek. Csak éppen semmi akadály nincs, amit leküzdhessenek. A két család egymásnak szánta a fiatalokat, a két birodalom, a társadalom örülne az egybekelésüknek. Csak ők ketten boldogtalanok, mert harcolni szeretnének egymásért. Valerio, a csavargó segít nekik: közreműködésével olyan akadályokat és veszedelmeket lehet elképzelni, amelyek úgyszintén képzeletben győzhetők le. Végül is a szerelmesek – legnagyobb sajnálatukra – egymáséi lehetnek.

Szerelem és unaloműzés. Mindenki „lájkolja” Péter királyt (Kardos M. Róbert), Popó-birodalom urát. Boldogok a birodalom lakói. Babaházaikban gondtalanul élnek, minden csupa csipke, csupa báj körülöttük. Nem kell gondolkodniuk, cselekedniük, dönteniük, semmit sem kell tenniük, csak szeressék urukat és teljesítsék parancsait. Õ és az Elnök (Szotyori József), valamint udvaroncai gondoskodnak az alattvalókról és gondolkodnak helyettük. Csupán Leonce (Varga Balázs) boldogtalan: iszonyúan unatkozik. Unja a szeretőjét, az apját, a semmittevést. Nem akar király lenni, nem akarja elvenni az apja által választott lányt, kalandokat szeretne, igazi életet. Valahonnan előbukkan Valerio (Dimény Levente), aki „megszökteti” Leonce-t az unalomból. Útnak indulnak, hegyen-völgyön át kalandot, szerelmet, élhető világot keresni.
Pipi-birodalomban Léna (Ababi Csilla) a nevelőnőjével (Tóth Tünde) éli unalmas életét, majd ők is felkerekednek, hogy megtalálják azt a valamit, amire a hercegkisasszony, de a nevelőnő is vágyik. Leonce és Léna a szabadságot keresik, a szívből jövő nevetést, a döntés lehetőségét.
A fiatalok útját, más-más alakzatban ugyan, de ugyanazok a díszletek kísérik, öltözékük sem változik. Babaarcukon csak néha villan fel a gondolat, talán csak az érzelmek mutatkoznak meg. Öltözékük is bábukéhoz hasonlatos, idézi a 19. századot, de meseszerű. Mintha a szereplők időn és téren kívül léteznének.
Valerio ismerteti meg Leonce-t a gondolkodás kalandjával, a képzelet színes világával, a cselekvés és döntés izgalmasságával. A nevelőnő tanítja meg Lénát nőnek lenni, ennek minden szépségével és
furfangjával. A fiatalok találkozása, szerelme sorsszerű ugyan, de ők valódi szerelemnek élik meg. S a kaland, amely csupán képzeletükben történik, hozza meg nekik a vágyott szabadságot. A belső felszabadulást.
Csakhogy visszatérve a Popó-királyság udvarába, régi életükbe is visszatérnek. Már nem önmaguk többé. Olyanná válnak, amilyennek elvárják tőlük. Maszkot viselnek. (Az előadásban szó szerint felöltik a rezzenéstelen arcot mutató maszkokat.) Eltűnnek az érzelmek, de az értelem is.
„Lájkolnak” ők is, mint mindenki. Leonce és Léna arany ruhákban pompáznak, maszkkal az arcukon, beilleszkednek. Király és királyné lesznek. Mi zajlik bennük? Valerio és a nevelőnő kissé szomorúak.
Leonce és Léna, valamint a király és az alattvalók bábuvá változtatott clownok. Valerio az egyetlen, aki nem hajlandó bábbá lenni. Megmarad a clown filozófiánál. Kilóg a sorból. A két fiatal is megpróbál kitörni, és útjuk visszavezet a társadalomba. Nem merik vállalni a szabadságot. Talán a maszk alatt megmaradhatnak kicsit szomorú bohócnak.

Babadoboz univerzum. Baczó Tünde előadásának fő elemei a zene és a mozgás. A zeneszerző (Cári Tibor) úgy alkotott egységeset, hogy minden figurának, illetve az alattvalók csoportjának a karaktert megrajzoló muzsikát komponált. Szellemes, mégis mélységeket sejtető zene, melyben éppen úgy jelen van a bohóctréfa, mint a filozofikus világlátás. Nagyszerű, magával ragadó, elgondolkodtató muzsika.
A rendező-koreográfus különleges világot teremtett. Innen, a csipkevirágokkal bélelt babadobozok közül aligha lehet kimenekülni. Legfeljebb a képzelet változtathatja meg ezt a világot, de fizikailag benne maradunk. A társadalom, a szokások foglyai vagyunk. Ebben a világban nincs helye annak, aki nem „lájkol”. Az előadás humora által drámai. Nevetünk önmagunkon. És ez jó.
A színészek mozgása, szövegmondása, játéka kifogástalan. Új arcukat mutatják meg ebben a produkcióban. Játékuk felszabadult, szellemes. Karaktereik markánsak. Annak ellenére, hogy a mozgásra tevődik a hangsúly, érzékelhető, hogy mindegyikük belülről is felépítette szerepét. Komoly munka rejlik a könnyed mozgás, a szellemes alakítások mögött.
A jó alakítások közül is kiemelkedik a Dimény Leventéé, Kardos M. Róberté, Varga Balázsé, Tóth Tündéé, Ababi Csilláé és Szotyori Józsefé.


Nagyváradi Szigligeti Társulat
Georg Büchner: Leonce és Léna
Lator László fordítása nyomán
Dramaturg: Gálovits Zoltán m. v.
Rendező, koreográfus: Baczó Tünde m. v.
Zeneszerző: Cári Tibor m. v.
Díszlet- és jelmeztervező: Maria Pitea m. v.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!