Késik a jelentés nyelvi jogaink állapotáról

Ismét késéssel, csupán az év végig készül el a jelentés arról, miként teljesítette Románia az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának ratifikálásában vállalt kötelezettségeit. Cseke Péter Tamás az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét, LACZIKÓ ENIKÕ KATALIN-t, és a nyelvi jogok érvényesüléséről árnyékjelentést készítő MARKÓ ATTILA képviselőt kérdezte.

Társadalom TOVÁBB

Egy ír asszony meg a lánya

Kortárs ír szerző művét állította színpadra a temesvári magyar színház. Ez önmagában nem különleges, hisz gyakran játszanak kortárs darabokat. Az előadás rendkívülisége a rendező, mert Upor László a mai angolszász irodalom szakértője, elsősorban dramaturg és fordító. A másik különlegesség Csoma Judit, aki Kolozsvárról indult, Nagyváradon kezdte színészi pályáját, s jó ideje Magyarország egyik vezető színész személyisége. Simon Judit írása a Leenane szépe előadásról.

Thália TOVÁBB

Változó Erdély-kép ifjak szemszögéből

Az erdélyi magyar közösség jövője szempontjából aggasztó jelenségekre is fényt derített az „Erdélyi magyar fiatalok” című múlt héten bemutatott kutatásjelentés. Az adatok értelmezéséhez Cseke Péter Tamás az egyik szerző, KISS TAMÁS szociológus segítségét kérte.

Társadalom TOVÁBB

Nők a színen

„Túlerős. Nők állnak védve mögötte.” – mondja a Görbe, feladva a harcot, Ibsen Peer Gynt-jében, bizonyítandó a tételt, hogyélet halál kérdések még egy patriarchális társadalomban is a szebbik nemen állnak avagy buknak. Az utóbbi évtizedekben viszont a nők trendszerűen az első sorba lépve, már nem csak a férfiak hátát megtámasztva szólnak bele a világ dolgaiba. Tasnádi-Sáhy Péter riportja.

Riport TOVÁBB

Szeretnek is, meg nem is

Egy közvélemény-kutatás szerint a romániai közvélemény közel egyharmada (29,2 százaléka) jónak vagy nagyon jónak, ugyanekkora hányada (29,1) pedig rossznak vagy nagyon rossznak tartja a román-magyar viszonyt, a fennmaradó részük (37,3) szerint a két nép viszonya se nem jó, se nem rossz. Két szociológussal és egy politikussal kommentáltattuk az adatokat Cseke Péter Tamás, Kustán Magyari Attila és Parászka Boróka összeállításában.

Társadalom TOVÁBB

Ha örömet okoz rosszat írni, ne légy kritikus

Pályája elején szerkesztette a fiatal alkotók lapját, a Nappali Ház irodalmi és művészeti szemlét, ezzel párhuzanosan a JAK-füzeteket, majd a József Attila Kör elnöke lett. 1996-ban bízták meg az Élet és Irodalom kritikai rovatának a szerkesztésével, 2009-től a lap főszerkesztő-helyettese. KÁROLYI CSABA irodalomkritikussal Szilágyi Aladár beszélgetett.

Interjú TOVÁBB

Túl bonyolultak a baloldal válaszai

A magyarországi Eszmélet folyóirat egyik szerkesztője a Zsigmond Király Főiskola docense, ahol jogot, filozófiát oktat, nem mellesleg író, regények, elbeszélések szerzője. Kustán Magyari Attila a magyarországi közélettel kapcsolatos benyomásairól kérdezte KÁLLAI R: GÁBOR írót, de Kafkáról is szó esett.

Interjú TOVÁBB

Nem alattvalókat, partnereket keresünk

Megszerzett jogokat kormányra jutás esetén nem vesznek vissza, így a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogosultsága marad. Éppen ezért beszállnak a 2014-es kampányba, vigyázva arra, hogy olyan kampányt vigyenek, ami a helyi magyaroknak nem árt. DOROSZ DÁVID, a Párbeszéd Magyarországért parlamenti képviselője és pártigazgatója Kustán Magyari Attila kérdéseire válaszolt.

Politika TOVÁBB

Visszavenni Erdélyt

György Péter Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély című kötetéről szervezett vitát a budapesti zsidó közösségi otthonban, a Bálint Házban a Mérei Ferenc Szakkolégium. Társadalomkutatók, újságírók vitatkozhattak a szerzővel a Trianon-trauma értelmezéseiről, az Erdélyről szóló mítoszok természetéről. Parászka Boróka tudósítása.

Társadalom TOVÁBB

Két lábbal az autonómiáért

Előbb százötvenezer embert vártak, majd kétszázezret, végül százhúszezrnyit taksáltak a Székelyek Nagy Menetelése szervezői vasárnap. A tervezett közigazgatási reformok miatt tiltakozó tömegdemonstráció kisebb kellemetlenségekkel, de békésen zajlott le. A helyszínen tartózkodó Kustán Magyari Attila foglalta össze az Erdélyi Riport olvasóinak a nagy menet eseményeit.

Társadalom TOVÁBB