Két lábbal az autonómiáért

Előbb százötvenezer embert vártak, majd kétszázezret, végül százhúszezrnyit taksáltak a Székelyek Nagy Menetelése szervezői vasárnap. A tervezett közigazgatási reformok miatt tiltakozó tömegdemonstráció kisebb kellemetlenségekkel, de békésen zajlott le. A helyszínen tartózkodó Kustán Magyari Attila foglalta össze az Erdélyi Riport olvasóinak a nagy menet eseményeit.

Délelőtt fél tízkor már érezni lehetett a levegőben Sepsiszentgyörgyön is, hogy az emberek készülődnek. Autóbuszok indultak útnak, személygépkocsikon lobogó zászlók jelezték, hogy mi lesz az úti cél. El sem lehetett indulni, és már érkezett a hír, hogy a csíkszeredai különvonat mozdonya – legalábbis a Regiotrans vasúttársaság szerint – lerobbant, így 1500 embert nem tudott elszállítani Uzonba és Kökösbe. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szolidan reagálta le az esetet, nem beszélt egyértelmű szabotázsról, Korodi Attila képviselő ehhez képest az állambiztonsági szervek ügyködését sejtette az eset mögött.
A rétyi keresztútnál több mint tízezres jelenlétről beszéltek. Lehet, hogy ez a szám túlzott, de az igaz, hogy a rendőrség az utca szélére kiérő tömeget kénytelen volt időről-időre visszaterelni, a tizenegy órakor kezdődő ökumenikus istentisztelet közeledtével.
Aki zászló nélkül érkezett, az nagyon picit tíz, közepeset húsz lejért vásárolhatott, a nagyobbakért illetlenül sokat kértek. Az állandó vásár kissé megbontotta a tömeg komoly hangulatát, kétszáz euróst ábrázoló törülközővel és kertitörpékkel, mini-malommal bombázva az emberek ízlésvilágát.
A demonstráció látványelemeiben nem értékelhető túlságosan sokszínűnek, ugyan három nyelven – a magyar és román mellett angolul is – tiltakoztak a Székelyföldet bekebelező közigazgatás reformok ellen és követelték az autonómiát, a székely zászló két változatán túl már csak a vendégeskedő Magyar Gárda, vagy a hazai vármegyések gyászos színei jelentek meg, nem túl nagy számban.
A keresztút és Maksa között húzódó több kilométeres megyei úton délben elinduló tömeghez csatlakozva bőven volt idő a 250 méter hosszú székely zászlót fotózni, az egyik rendőr már ekkor nagyon megunta a vasárnapi munkát, mert mosolyogva kérdezte, vajon meddig tart majd a felvonulás? Tizennégy helyszínről huszonhat menetoszlop indult el, félórás gyaloglás után a maksai és a rétyi sor összezárt, ekkor Kökös és Uzon között még nem látták egymást a felek. Az úton állók nem nagyon tudtak mit kezdeni a bő egy órás szabadidővel, sokan az út szélére ültek le egy-egy szendviccsel a kezükben, mások a zászlókat lobogtatták az idegen autósoknak, hadd tanulják meg a leckét. Néhány kísérlet után a zene is felcsendült, de nem sokáig: valaki a Kistehén zenekar Szájber gyerek című zenéjének dallamát próbálgatta, de aztán gyorsan beállt a fegyelem, és a kiáltvány felolvasása után – ami az éteren át szólt azokhoz, akik kihozták magukkal a táskarádiójukat – felcsendült a magyar, majd a székely himnusz. Ez már a demonstráció végét jelentette, így a hangulatot levezetendő „autonómiát!” kiáltások után az emberek elindultak, ki-ki hazafelé, a maga településére. Volt szervező, aki nem tűnt elégedettnek: azt mondta, legalább öt órán át kellett volna uralniuk a terepet, a teljes forgalmat leállítva: „hogy vegyék észre magikot.”
A Székelyek Nagy Menetelése megmozgatott minden korcsoportot, magánszemélyt, pártpolitikust és civil szervezeti tagot, mintha az Izsák Balázs által megfogalmazott ízetlen tréfának eleget szerettek volna tenni. Az SZNT elnök néhány nappal a tüntetést megelőzően azt mondta ugyanis, „csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el” – hogy ez kontraproduktív volt-e vagy sem, örök titok marad, de többen azt mondták, nem örvendtek annak, hogy a székely társadalmat így próbálják mozgósítani.