Nők a színen

„Túlerős. Nők állnak védve mögötte.” – mondja a Görbe, feladva a harcot, Ibsen Peer Gynt-jében, bizonyítandó a tételt, hogyélet halál kérdések még egy patriarchális társadalomban is a szebbik nemen állnak avagy buknak. Az utóbbi évtizedekben viszont a nők trendszerűen az első sorba lépve, már nem csak a férfiak hátát megtámasztva szólnak bele a világ dolgaiba. Tasnádi-Sáhy Péter riportja.

Angela Merkel újraválasztása, Janet L. Yellen jelölése az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve élére, a nagyobb tőzsdei vállalatok felügyelőbizottságában legalább 40 százalékos női kvótát előíró uniós irányelv – csak hogy a fontosabbakat említsük a közelmúlt hírei közül, melyek bizonyítják: a világ fejlettebb felén már a csúcspozíciók sem elérhetetlenek nők számára.
Ezen felbuzdulva úgy határoztam, pillanatképet készítek a romániai (magyar) helyzetről, utánajárok, kishazánk hogy áll a nemek közti esélyegyenlőség biztosításával, illetve különböző területeken elismertséget, pozíciót szerző hölgyek miként látják saját karrierjüket női mivoltukból szemlélve.
A téma vizsgálatába természetesen nem vágok bele szakavatott segítség nélkül, Geambaºu Réka szociológust, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia tanszékének oktatóját először is arról kérdezem, hogy a Világgazdasági Fórum (WFE) nemek közti egyenlőtlenséget mérő indexe alapján Románia miért csak a – nem éppen „előkelő ” 67. helyet foglalja el?
„Az ilyen statisztikákat érdemes némi fenntartással kezelni, a társadalmi valóságnak pusztán csak egy vetülete ragadható meg számokkal; ettől függetlenül persze ezekből a rangsorokból is lehet érdekes következtetéseket levonni. Például az említett WFE felmérésből jól látszik, hogy Románia helyezését a nők politikai döntéshozatalhoz való hozzáférésének hiánya jelentősen lerontja. Ha ezzel nem számolunk, a gazdasági életben való részvétel, az oktatáshoz, illetve az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés alapján jóval előrébb, valahol a 35. és 50. hely között lennénk. Persze a politikai súly szempontjából sem igazán árnyalt a kép, mivel adatok hiányában a WEF indexe csak az országos szintet veszi figyelembe, helyi, önkormányzati szerepvállalást nem mér. Tehát összességében elmondható, hogy messze nem vagyunk borzasztóan rossz helyzetben, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének komoly gondok, és ezek megoldását gátló tényezők” – elemzi a WFE adatait Geambaºu Réka.
A feminista célkitűzésekkel való azonosulást akadályozó tényezők közül először – az egész térségre jellemző – kommunizmusból visszamaradt rossz szájízt említi, amely a felülről erőltetett emancipációs kísérletnek köszönhető. Ennek legnagyobb hibái, hogy nem találkozott társadalmi igénnyel, illetve az esélyegyenlőség szinte kizárólag a munkakötelességben nyilvánult meg, az otthoni terhek nem csökkentek továbbra sem. A rossz emlékek mellett léteznek olyan – jobbára nyugatról érkező – szépség-, illetve tradicionális női szerepet megtestesítő ideálok is, melyeknek bizonyos társadalmi csoportok nőtagjai igyekeznek megfelelni, valamint észlelhető egy tradicionális irányba történő elmozdulás iránti igény, mind a nők mind a férfiak részéről, amely nagyjából a két világháború közötti egykeresős családmodellt vagy legalábbis a nők fokozottabb magánéleti szerepvállalását tekinti mintának. „Ezeknél még fontosabbnak tartom, hogy a térségbeli piacgazdaságok megszilárdulásával felértékelődött a nem, mint esélyeket szabályozó tényező. Az egyre szűkösebb erőforrásokért – állások, előlépési lehetőségek stb. – folyó versenyben fokozott hivatkozási alappá válnak azok a patriarchális minták, amelyek alapján a nők kizárhatók vagy marginalizálhatók a versenyben. De egyébként ugyanez a viselkedésforma más karakterisztikákkal kapcsolatosan is megfigyelhető, ilyen például a nemzetiségi hovatartozás, az életkor vagy az anyaság” – magyarázza az erdélyi feminizmus elmaradottságának okait a szociológus.
Utóbbi megállapításokból adódik a kérdés: magyarnak és nőnek lenni dupla hátrányt jelent ma Romániában?
„A nők jellemzően nem kötik nemükhöz az elszenvedett hátrányokat, alapvetően úgy érzékelik, érdemalapú társadalomban élnek, ahol az egyéni teljesítmény alapján osztják a sikert. Amíg nem lesz közbeszéd tárgya, hogy nemcsak a nők, de egyéb csoportok kizárása bizonyos esélyekből strukturális szintű jelenség, e téren nem is lehet változásra számítani, mivel az alapvetően bizonyos társadalmi csoportokhoz tartozó férfiak dominálta állam nem érdekelt e gyakorlat megváltoztatásában. Egy adott nemzeti kisebbségen belül az ilyen jellegű problémák közbeszédbe emelésére kisebb az esély. Az etnikai csoportok jellemzően homogén osztatlan egészként kommunikálnak magukról, melyen belül nincsenek belső különbségek, ezzel is védve identitásukat. Ebből kifolyólag a nemi törésvonalak mentén kialakult egyenlőtlenségek még kevésbé kerülnek a felszínre, és persze egy sor egyéb belső differenciáltságról vagy egyenlőtlenségről sem vesznek tudomást. Az, hogy milyen terminusokban gondolkodunk magunkról, nagyban meghatározza a céljainkat is” – zárja a helyzetismertetést Geambaºu Réka.

Pozitív tapasztalatok „Csupán a statisztikákat alapul véve, mondhatjuk, Romániában egyértelműen több férfi kap bizonyítási lehetőséget, személy szerint mégsem hiszem, hogy a politikát be lehet skatulyázni férfiszakmaként. Senki sem lesz jó vagy rossz politikus a neme alapján” – vélekedik bizakodóan a nők döntéshozatalban való részvételéről Laczikó Enikő Katalin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője.
Az államtitkár asszony kérdésemre elmondja, szeret dolgozni és lelkiismeretesnek tartja magát, feltehetően korábbi eredményei mellett ezek azok a tulajdonságok, amik miatt alkalmasnak tartották a jelenleg végzett feladatra. Ettől függetlenül nem érzi, hogy a titulusa meghatározná. A jogi végzettséggel rendelkező politikus korábban szakértőként, tanácsadóként dolgozott, de nem emlékszik olyan esetre, amikor a neme miatt kisebb súllyal vették volna figyelembe a szavát, csak pozitív tapasztalatai vannak. „Azonban azt el kell mondanom, államtitkári kinevezésemet követően többen inkább azzal voltak elfoglalva, fiatal nőként miként kerültem erre a posztra, ahelyett, hogy a szakmai elképzeléseim iránt érdeklődtek volna” – számol be egyetlen emlékezetes kellemetlen élményéről az államtitkár, aki szerencsémre a család és a politikai karrier összefüggéséről is őszintén vall. „Ez még mindig óriási kihívás számomra. Szerencsés vagyok, mert a családom maximális támogatását élvezem, de ezt viszonoznom is kell, attól függetlenül, hogy éppen milyen poszton dolgozom. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindig tökéletes az egyensúly.”

Utópia a tökéletesség A MOL Románia szóvivője, Csog Éva kilenc éve dolgozik a vállalatnál PR területen, ezt megelőzően újságíróként, illetve rádiós szerkesztőként tevékenykedett, ezzel párhuzamosan elvégezte a pszichológiát, később pedig kommunikációból és humánerőforrás-menedzsmentből mesterizett Bukarestben. „Eddigi pályafutásomban a női szakmák iránti affinitás nyilvánult meg, a jelenlegi munkám is beleillik ebbe a sémába. Ennek ellenére sosem éreztem, hogy női mivoltom bármiben is hátráltatna. Amit elkezdtem, be is fejeztem, nem szabtam magamnak határokat csak azért, mert nőnek születtem. A PR közel áll a személyiségemhez, ezért még ennyi idő után is szívesen végzem. Változatos projektekkel foglalkozhatok, melyek előzetesen kutatást, majd tervezést, pontos végrehajtást és kiértékelést követelnek. Ismerek férfiakat is a szakmából, viszont a kommunikációs vezetők zöme nő. Az viszont téves következtetés, hogy azért, mert egy nő szép, könnyebben boldogul ebben a munkakörben, végső soron az számít, mit tesz le az asztalra” – mesél szakmájához fűződő viszonyáról a PR szakember.
Esetleges balfogásait ő sem magyarázza hátrányos nemi megkülönböztetéssel: „Mint mindenki másnak, nekem is vannak kudarcaim szakmai és személyes téren egyaránt, de igyekszem ezekből tanulni, és a problémás területeken javítani. Nem várhatjuk el magunktól, hogy mindig mindenhol tökéletesen teljesítsünk, de a prioritásokat mindenképp meg kell szabni, nőként és férfiként egyaránt. Harmincnégy évesen, 16 év munkatapaszttal a hátam mögött úgy gondolom, elsősorban én kell elégedett legyek magammal, mert ez arra ösztönöz, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból. Ugyanakkor a munkát igyekszem egyensúlyban tartani a magánéletemmel, két apró gyerekkel ez hol jobban, hol rosszabbul sikerül, de kitartóan próbálkozom.”
Személyes érintettség okán viszont fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy véleménye szerint a munkaadók téves elképzelésekre alapozva diszkriminálják a dolgozó anyákat: „Az anyuka, aki tudja, négykor el kell indulnia az iskolába/óvodába, igyekszik minél hatékonyabb lenni, egy rövid ebédszünettel átdolgozza a napot intenzíven, mert hazaérkezés után a második műszakban a családnak kell ugyanolyan erőbedobással teljesítenie. Azok a nők, akik hajlandóak lemondani a hagyományos női szerepkörről, itt nálunk is ugyanolyan eséllyel lesznek cégvezetők, sikeres politikusok, mint bárhol máshol a világon, viszont az már egy másik életút. Természetesen nagyon sok olyan nő van, aki mindkettőt, a munkát és a magánéletet, egyaránt tökéletesen akarja csinálni. Saját tapasztalatom szerint ez utópia, és nagyon meg kell dolgozni azért, hogy mindkettőt jó, de semmiképp sem tökéletes szinten művelhesse az ember.”
Hozzáteszi, „a MOL Etikai Kódexe értelmében bármilyen alapú megkülönböztetés egyértelműen elfogadhatatlan magatartás a vezetőség vagy a kollégák részéről. A MOL versenykörnyezetben működő vállalat, ahol a teljesítmény számít, ezért maximális figyelmet szentelnek az etikai elvek betartásának.”

Férfiak a falakon Provokatív kérdéssel szólítom meg Selyem Zsuzsa irodalomtörténészt, írót, szeretném megtudni, véleménye szerint van-e egyáltalán nemük az íróknak, költőknek. „Hogyne lenne. A műben viszont már nem föltétlenül ez jelenik meg. Képzelete az alkotót olyan tapasztalatok felé viheti, amelyeket az ő születéséből, belénevelt konvencióiból soha nem tudott volna megélni. Nádas Péter két éven át írta Ágost és Gyöngyvér szeretkezését a Párhuzamos történetekben – ez a kommunikáció csúcsa, a regényben pedig ott van, mit gondol, mit érez ez a férfi és ez a nő, hogy testük külön-külön mit tapasztal.”
A nők (romániai) magyar irodalomban elfoglalt helyével kapcsolatban, néhány pozitív esettől eltekintve, nem éppen derülátó: „Nézzen bárki körül egy erdélyi iskola osztálytermében, ahol a falakat nagy magyar írók képei díszítik, és szóljon, hány közülük nő. Ami nem föltétlenül volna baj, de a tankönyvekben is alig találunk olyan műveket, amelyeket nők írtak. Egy lánynak így sokkal nehezebben fog egyáltalán eszébe jutni, hogy író is lehetne. A magyar irodalmi hagyomány férficentrikusságát még a hatvanas években Weöres Sándor vette észre, és állította össze a Három veréb hat szemmel című antológiát, amelyben majdnem annyi műnek volt nő a szerzője, mint ahányé férfi. Ennél még erősebb gesztus – és zseniális mű – volt a Psyché című könyve: kitalált egy okos, bátor, szuverén nőt a 19. század elejére, barátját a korabeli magyar szellemi és politikai élet nagyjainak, és kitalálta a verseit is, benne olyan női testi tapasztalatokkal, amelyekhez egy konvenciók rabságában önmagát cenzúrázó nő aligha jutna el.”
Sokéves egyetemi tapasztalatainak birtokában Selyem Zsuzsa azt is elmondja, hogy kutatóként, tanárként semmiféle kirekesztő, lekicsinylő gesztussal sem találkozott. „Konkrét élethelyzetekben igen, de azok nem rám személyként vonatkoztak, pusztán figyelmetlenül, anélkül, hogy belegondoltak volna, engedték működni a konvenciókat. Például egy kolléga meg akarja mutatni, hogyan kell a projektort beindítani, ami elsődleges szinten udvarias, és köszönöm is, valójában a nők technikai képességeinek nagy nyilvánosság előtti minősítése. Mivel próbálok minél többet megtudni az emberről, nőkről, férfiakról, gyerekekről, a róluk való előzetes tudást, előítéleteket igyekszem kitörölni a fejemből. Ezért én is kerülöm, hogy a nemem szerinti szerepeket játsszam, azok csak ismétlődő szituációkhoz vezetnének, semmi érdekeset nem tudnék meg se íróként, se tanárként, se kutatóként. Lehet, ha észnél vagyok, mielőtt a rendőr megbüntetne, mert mondjuk a biciklim nincsen kivilágítva, előveszem a tőlem telhető legkedvesebb női mosolyt, és ezzel megúszom, de igazán annak örülnék, ha egy hajléktalan ember mosolya is érne ennyit.”

Mit tartunk sikernek? Mivel az interjúk és a lapzárta között nincs elég időm kiértékelni a beszélgetőtársaimtól kapott impulzusokat, inkább ismét Geambaºu Rékához fordulok, hátha ő tud valami egységes kulcsot adni a nők sikeres társadalmi érvényesüléséhez, de konkrét recepttel ő sem szolgál, viszont az én képességeimen túlmutató zárszóval igen.
„Maga a siker egy megkonstruált, sokféleképpen meghatározható, rétegzett fogalom, ebből kifolyólag kérdés, mit tartunk annak a nemek közti egyenlőség tekintetében: csúcspozíciók betöltését, vagy azt, hogy valaki aktív élete végéig megőrzi az állását, és közben akár még a családban is helytáll.
Az viszont biztos, hogy a nemek közti egyenlőségek csökkentése többféle előnnyel is jár. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, személy szerint a pozitív diszkrimináció, a kvótarendszer híve vagyok, remek átmeneti eszköznek tartom a történelmileg rögzült egyenlőtlenségek megszüntetésére. Fel szokták hozni ellene, hogy sérti a meritokratikus elveket, de ha valóban érdemalapú társadalomban élnénk, akkor nem lenne számos területen férfidominancia. Már csak erkölcsi alapon sem jó, ha a hatalmat szinte kizárólag középkorú, középosztálybeli fehér férfiak birtokolják, de a diszkriminációnak roppant magas nominális költségei is vannak hosszútávon. Többek között ha a Romániában viszonylag könnyen hozzáférő oktatásból kikerülő diplomás nők nem jutnak hozzá a kvalitásaiknak megfelelő pozíciókhoz, és alacsonyabb munkakörben helyezkednek el vagy otthon maradnak háztartásbelinek, akkor a humán erőforrás tekintetében magas költségen létrehozott kapacitás vész kárba, ami közgazdasági szempontból pazarlás. De a társadalmi hierarchia minden pontjáról hozhatnánk példákat.
Ezzel szemben érdekes szempontnak tartom, amit a napokban Nancy Fraser tollából olvastam a Guardian hasábjain. A cikkben a szerző azt rója fel feminista kutatótársainak, hogy az utóbbi évtizedekben fokozatosan lemondtak a valódi célkitűzésekről, mivel éppen a vállalkozó nők kutatása révén vagy a siker kulcsait kereső vizsgálatokkal gazdasági önmegvalósításra, az alapvetően férfias értékrenden alapuló versenybe való beszállásra ösztönözik a nőket, így a kezdetben mindenekfelett fontosnak tartott közösségiség, gondoskodás, szolidaritás háttérbe szorul.”