Erdélyi Riport visszajátszás 8.

2016. 01. 03. 17:41

Néhány emlékezetes anyagunk felidézésével tekintünk vissza 2015 eseményeire, eredményeire, veszteségeire, mindarra, amiről a tavaly az Erdélyi Riportban olvashattak, illetve azok jellemző gondolataira, akik lapunkban megszólaltak. Az alábbiakban őszi közleményeinkből válogatunk.

 

Inkább sorsom ez, mintsem a választásom

Joachim Gauck államfő Németország nemzeti ünnepe alkalmából a Szövetségi Köztársaság I. osztályú Érdemkeresztjét adományozta Dalos György írónak. A kitüntetettel Parászka Boróka beszélgetett.

– A közéleti viták miatt megint hivatkozási alap egy-egy magyar szerző – Konrádra és Kertészre gondolok. Jó ez? Mi kell ahhoz, hogy ennyire figyeljenek egy magyar íróra?

– Sok múlik az írói nagyságon, ha kikerülünk a túlpolitizált mezőnyből. Én Magyarországon egy premodern hagyományhoz, a Mikszáth-örökséghez állok közel. Ez a beszélt nyelvhez kötődik, az anekdotázó kis ország irodalmához. Itt is óriási életművek jöttek létre eddig, klasszikusok közül ott van Móricz. Az újabb klasszikusok között Déry Tibor életműve. Ki beszél ma Déryről? Hol van az a mű, amelyik tükröt tart egy teljes korszak elé?

(...)

– Mit jelent az Ön kitüntetése Németországban és mit jelent Magyarországon?

– Németországban a legmagasabb állami kitüntetés, nagyon népszerű, az elismerés magas foka. Önző és hiú szerzőként remélem, hogy jót tesz majd a könyveknek. Viszonylag ritkán kapják külföldiek, Konrád például megkapta, néhány éve. Most húsz embert részesítenek a díjban. Megkapja Katharina Thalbach, aki az NDK-ból indult el színésznőként, és így vált szövetségi sztárrá. Werner Schulz a keletnémet demokratikus ellenzék kiemelkedő alakja volt, igen sokat tett a két német társadalom közeledéséért, ami nem volt egyszerű feladat. Őt is kitüntetik. Most tehát van egy nemzedék, amely learat bizonyos babérokat. Nagyon örülök annak, hogy ez kerek évfordulón történik, 25 éve jött létre az egységes Németország. És örülök, hogy az általam harminc éve ismert Joachim Gauck adja át a díjat.

 

Gyógyító világképek

Boldizsár Ildikó az Erdélyi Riport szerkesztőségében

 

A nagyváradi Törzsasztal sorozat vendége volt október 9-én Boldizsár Ildikó író, szerkesztő, mesekutató, etnográfus, meseterapeuta; a Metamorphoses Meseterápiás módszer megalkotója volt, akivel Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.

– Kezdjük talán egy definícióval, mi a meseterápia?

– Mesével való kísérés minden olyan megakadt élethelyzetben, amelyben a mesének mondanivalója van.

– Gyógyíthat a mese? Egyáltalán értelmezhető egy meseterapeuta számára a betegség fogalma?

– A therapeia már Hippokratész idejében is kísérést, baráti támogatást jelentett, én is ilyen értelemben használom. A magukat betegnek valló emberekre úgy gondolok, mint akiknek az energiamintázatában bekövetkezik valamiféle egyensúlyvesztés. Húsz évvel ezelőtt tanultam hindu javas gyógyászatot, akkor vettem észre, hogy bizonyos élethelyzetekben bizonyos mesék hatással vannak az ember energiamintázatára.

 

A 21-es kromoszóma álarcosai

Down-szindrómával élő nagyváradi fiatalok jártak csoportos kiránduláson a nyíregyházi állatkertben. A hozzátartozókkal, önkéntesekkel kiegészülő társaságot munkatársunk, Szilágyi Aladár is elkísérte.

Down-szindrómás váradi fiatalember a nyíregyházi állatkertben

 

Ahogy túljutunk a gránicon, egy „kakukkfióka”, az egyik kísérő anyuka kisebbik, épséges ép, szépséges szép leánykája elkéri a sofőr bácsitól a mikrofont, és csengő hangon énekelni kezd. Népdalok, gyermekdalok, óvodában-iskolában megtanult játékos-tréfás, dallamos mondókák, kiszámolók alkotják Ariana kifogyhatatlannak tűnő repertoárját. A társaság egyre több tagja csatlakozik a produkcióhoz, néhányan nekibátorodva jelzik: szíves-örömest átvennék Arianától a mikrofont. Ioana Elena, Lucia lánya, a 2014-ben Kolozsváron megtartott Miss-down vetélkedő nyertese, szemlátomást rutinos fellépő. Csöppet sem zavarja, ha néha-néha félrecsúszik a hangja. Akár napestig folytatná, de amikor az édesanyja jelzi, hogy hagyjon másokat is érvényesülni, szó nélkül átadja a helyét. Rita az édesapja mellől kifészkelődve, némi segédlettel jut el a busz elejéig. Biztatják, hogy magyarul énekeljen valamit. Néhány szónyi ritmikus parlandó hallatán rájövök, hogy amit mondikál, afféle rap-nótára emlékeztető rögtönzés. A szöveg maga, ismétlődő, egymásba szövődő szavaival az apja iránti szeretet és hála himnusza. „Édesapám alegjobb-alegjobb-alegjobb, / köszönöm, hogy vagynekem-vagynekem-vagynekem!” A címzett szeme nem is marad szárazon… Miután a másik Ioana bizonyos Laci örömének szentelve dalolja, hogy: „Ozo sep, ozo sep”, a román körökben elnyűhetetlen „Az a szép, az a szép”-hez mindenki lelkesen csatlakozik. Csoda történik: talán a személyre szóló „kihívás” hatására a címzett – aki a mellettem ülő igazgatónő szerint még soha nem lépett fel önként, egymaga a kisközösség előtt – előre merészkedik.

 

Szemétcsaták a frontvárosban

Több romániai nagyvároshoz hasonlóan Marosvásárhely kommunális hulladékának elszállítása, feldolgozása is megoldatlan, pedig a város közelében található az ország egyik legkorszerűbb e célra létesült, felavatott, de meg nem nyitott telepe. S miközben a szemét csak gyűl, milliós nagyságrendben tűnnek el közpénzek. Bögözi Attila riportja.

Az illegális telepre rendszeresen érkeznek a szeméttel megrakott járművek

 

A szemétügy kiemelt helyen szerepelt a városi tanács szeptemberi ülésén is, ám a képviselő-testület nem szavazta meg a hulladékgazdálkodás orvoslására vonatkozó határozatot. A dokumentum szerint a város további egymillió lejt adna, hogy a Salubriserv Udvarhelyre vigye az összegyűjtött hulladéknak azt a részét, ami törvénytelenül kerül a bezárt szeméttárolóba.

A tanácsülésen a tervezet szavazása előtt távozott a teremből Soós Zoltán, aki azóta Marosvásárhelyen megnyerte az előválasztást, így a 2016-os helyhatósági választásra a város magyarságának hivatalos polgármester-jelöltje lett. Döntését a következőképpen magyarázta: „Azért maradtam távol a szemét elhordásával kapcsolatos határozattervezet megszavazásától, mert nem értek egyet azzal, hogy újabb 1 millió lejt adjunk annak a szemétnek az elszállításáért, amit korábban már kifizettünk. Hét éve teszik le illegálisan a szemetet a város határában, és az állami szervek tudtak erről. Semmit sem tettek. Most bezzeg, mikor baj van, rögtön a tanácsosok a hibásak, pedig nem mi voltunk azok, akik ezt megengedtük. Mit tett hét év alatt a Környezetvédelmi Őrség, vagy egyéb illetékes hivatal? Semmit. Hajbókoltak a polgármesternek.”

 

Sohase volt afféle polgári menetrendem

Újabb visszatérő íróvendége volt a váradi Törzsasztal sorozatnak, ezúttal a Könyvmaraton idején. Spiró György Diavolina című új regényét ismerhette meg a Szigligeti Stúdióban összegyűlt majd száz érdeklődő. A szerzőt Gorkij környezetéről és koráról szóló könyvről, valamint műhelytitkairól kérdezte Szilágyi Aladár.

– Beszélgetésünk során szó esett arról, hogy voltak, vannak írók, akik megpróbáltak a politikában is érvényesülni. Önnek soha nem voltak ilyen jellegű ambíciói?

– Soha. Meg nem fordult a fejemben, ellenkezőleg, igyekeztem minél távolabb maradni a politikától. Nekem szerencsére, tizenkilenc éves koromban volt egy személyes negatív tapasztalatom, ami eléggé kijózanított. Tanácsokat sem adok, mert nem vagyok politológus, nem vagyok szakértő. Az előfordul, hogy véleményt nyilvánítok, van néhány, a politológiával rokon esszém, de ritkán írok ilyet, és olyankor is próbálok a lényegre koncentrálni. Ez alkati kérdés is. Semmi baj nincs azzal, ha valaki belemászik a politikába. Előbb-utóbb meg szokták magukat égetni. Én ezt meg tudom értni, bennem is felhorgadnak időnként az indulatok.

 

Utca és/vagy demokrácia?

Tüntetők ezrei helyett mégiscsak jobb, ha választók milliói mondanak véleményt arról, miben legyen más a romániai politika, miben legyen más a romániai társadalom. Szűcs László írása, részlet.

Vasárnap este Iohannis államfő kisétált a tüntetők közé, s ugyan szimbolikus jelenléte sem a korrupciót nem tünteti el, sem a politikai válságot nem oldja meg, aligha volt más választása, ha nem akarja, hogy az emberek ellene is forduljanak. Mert ha a kormány, a pártok, a parlament, a média, az ortodox egyház után az államfővel szemben is kritikussá válik a tömeg, ki fogja normális állapotok felé terelni az országot? Persze, Iohannis se garancia erre. Már csak azért sem, mivel annak ellenére, hogy a magányos harcos szerepében tetszeleg, aki egy politikai bozótvágó késsel keres és talál kiutat a bajból, ne feledjük, ő ugyanennek a politikai elitnek a tagja, nemrég még az általa vezetett párt kormányzott a mostani parlamenti ciklusban is. Része volt a hatalomnak.

 

Belekóstoltam a fikció ízébe

„Olyan kulisszák közé engedtem bepillantást, ahová az átlagember nem tudott betekinteni.” Szilágyi Aladár interjúja Kerékgyártó István íróval, a Várad folyóirat Törzsasztal-sorozatának novemberi vendégével.

– Hogyan váltál 47 éves korodban íróvá? Tudom, a baráti körödbe írók is tartoztak, talán az ő ösztönzésükre, az ő hatásukra is történt?

– Nem. Úgy nem, hogy Závada Pál jó barátom volt, kollégám, a szociológia tanszéken tanított a Pécsi Egyetemen. Palinál szinte mindenkivel találkozhattam a magyar irodalomból, Parti Nagy Lajossal, Bodor Ádámmal, Esterházy Péterrel, Darvasi Lászlóval… Én voltam a társaságban Palinak a cimborája, akinek a „művelt olvasó” szerep jutott. Végre valaki, aki nem ír, hanem olvas… Szerették is ezt, jókat beszélgettünk, én mindent elolvastam, elmondtam a véleményem. Szerették, hogy van itt egy olvasó, akinek van pénze, hogy megvegye a könyvüket, aki el is olvassa azokat. Gyakran meséltem történeteket ebből a vagyonosodó világból, a kapitalizálódó Magyarországról. A társaságnak nagyon tetszettek a történeteim, és valaki azt mondta, ezeket le kéne írnom. Nem, nem író mondta, hanem a Beszélő folyóirat egyik szerkesztője. Talán nem is szépirodalomra gondolt. És amikor lemondtam az ORTT éléről, úgy döntöttem, írok egy könyvet, megírom, ami bennem van. (...)

Azt mondtam: adjatok nekem egy évet, ami alatt én semmi mást nem csinálok, csak írok. És akkor nekiláttam egy fikciónak, egy regénynek a rendszerváltás időszakáról. Amikor elárultam a fiúknak, hogy én most írok, nagyon megijedtek. Te jóisten, már ő is ír, milyen kínos lesz, ha valami vacakot produkál! Mondták, hogy ez nagyon rossz döntés, nem kell nekiállni 47 évesen regényeket írni…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!