Szemétcsaták a frontvárosban
2015. 10. 19. 10:07Több romániai megyeszékhelyhez hasonlóan Marosvásárhely kommunális hulladékának elszállítása, feldolgozása megoldatlan, pedig a város közelében található az ország egyik legkorszerűbb, e célra létesült, felavatott, de meg nem nyitott telepe. S miközben a szemét csak gyűl, milliós nagyságrendben tűnnek el közpénzek. Bögözi Attila riportja.
Ömlik a szemét az elvileg bezárt telepre. Kis pénz a gyűjtögetőknek, nagy pénz a háttérembereknek
Olvasom, a legrégebbi szeméttárolók egyikét egy kőkorszaki településen találták a mai Norvégiában. Az archeológusok megállapították, hogy a halmot időnként felgyújtották – valószínűleg azért, hogy megszabaduljanak a kellemetlen szagoktól. Viszont az antik Rómában, de még a középkorban sem foglalkoztak a hulladékkal. A középkori várakból egyszerűen kidobálták a szemetet az utcákra. Csak a 19. században szánták rá magukat az emberek arra, hogy valamit kezdjenek a szemetükkel.
Ennek ellenére, vagy talán ezzel súlyosbítva, az utóbbi években drasztikusan megnőtt a termelt hulladék mennyisége. ENSZ statisztikák szerint
a világ fejlett országaiban élők átlagosan naponta 1 kg szemetet dobnak el,
ez persze nem egyenlően oszlik el. Az EuroStat (az EU Statisztikai Hivatala) legutóbbi adatai szerint az európaiak évente 2.000 millió tonna szemetet termelnek, ráadásul ebből 40 millió tonna veszélyes hulladéknak számít. Az Unió 27 tagállama átlagosan fejenként 513 kilogramm kommunális hulladékkal terheli környezetét. Országonkénti bontásban az éves, egy főre jutó kommunális szemétmennyiség 316 és 833 kilogramm között mozog. Románia lakossága fejenként közel négyszáz kilogramm szemetet termel, viszont a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás aránya nálunk az egyik legalacsonyabb az unióban, s a termelt szemét mennyisége évente átlagosan tíz százalékkal nő.
Angliában, ahol elsőnek szervezték meg a városi szemétszállítást, ma már intelligens, érzékelőkkel felszerelt kukákba gyűjtik a hulladékot, amelyek ellenőrzik a szemét súlyát és tartalmát. A kukákban elhelyezett chipek képesek azt is érzékelni, mi kerül a szemétbe, abból pedig következtetni lehet az illető háztartás fogyasztási szokásaira, de az eldobott gyógyszerből akár arra is, milyen betegségben szenvedhet valaki egy adott lakásban. A szemét súlyából és abból, mikor telik meg a kuka, azt is ki lehet olvasni, hogy egy háztartásban mikor vannak otthon és mikor mentek el nyaralni a lakók. Mindezt nem harminc-negyvenezer otthonban, mint egy Marosvásárhely nagyságú város, hanem 2,6 millió háztartásban…
A kakasdi illegális szeméttelep Marosvásárhely kapujában Fotó: România curată
Más is bűzlik, mint a szemét
Marosvásárhelyen havonta 5.000 tonna szemét keletkezik, a város elöljáróit pedig lassan maga alá temeti az irdatlan mennyiségű szemét kezelésének tíz éve megoldatlan problémája, mely idő alatt annyi hazugsággal halmozták el a lakosságot, hogy szinte lehetetlen kibogozni, mi az igazság és mi nem.
A környezetvédők jó ideje hangoztatják: Marosvásárhelyen hulladék ügyben több is bűzlik, mint a szemét. Mert a hulladékgazdálkodás – azon túl, hogy kommunális szolgáltatás – egyben kőkemény üzlet is, ahol a különböző érdekcsoportok vívják harcukat, s rendszerint maguk a városlakók húzzák a rövidebbet.
– Naponta több száz levelet kapok a minisztériumi, sőt már saját email címemre is a Marosvásárhely bejáratánál illegálisan felhalmozott irdatlan mennyiségű szeméttel kapcsolatosan. Megengedhetetlen, ami itt történik. A hivatalosan több éve lezárt szeméttelepre még mindig tonnaszám hordja a marosvásárhelyi hulladékgazdálkodási vállalat a szemetet. Mi több, ezért többször megbüntették a hivatalt, amely a bírságot a mai napig sem törlesztette. Az egyenesen
pofátlanság, hogy a hivatal duplájára emelte a szemétdíjat,
azt állítva, hogy a hulladékot, Székelyudvarhelyre szállítja, közben törvénytelenül továbbra is a segesvári tárolót, meg a maroskeresztúri-kakasdi lerakót használják.
A fentieket maga a környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter, Leocadia Graţiela Gavrilescu fogalmazta meg legutóbbi vásárhelyi látogatása során, amikor bírálta a polgármesteri hivatalt és Dorin Florea polgármestert azért is, amiért nem bontotta fel azonnal a szerződést a Salubriserv köztisztasági vállalattal a város bejáratánál illegálisan felhalmozott hulladék miatt.
A miniszter asszony a bírálatot megtoldotta azzal a felszólítással, hogy a városháza október végéig számolja fel az illegális tárolót és helyezze vissza eredeti állapotába a területet. Amennyiben ezt nem teszi meg, tetemes bírság mellett bűnügyi feljelentésre is számíthat.
Falra hányt borsó ez a fenyegetés – mondják a környezetvédők, hisz maga a miniszter is elismerte, hogy bár többször is megbüntették, a bírságokat a hivatal a mai napig nem törlesztette. A megyei környezetvédelmi őrség főfelügyelője, Székely Annamária arról tájékoztatott, hogy 2014-2015-ben összesen négy pénzbírságot róttak ki a vásárhelyi önkormányzatra és a szolgáltatóra, 135 ezer lej értékben, ami nagyságrendileg sem elrettentő tétel, így eggyel több vagy kevesebb ki nem fizetett büntetés aligha oldja meg város lassan állandósult szemétgondjait.
Mi több, a polgármesteri hivatal egyenesen a kormányt teszi felelőssé azért, hogy 2007-ben a hét, Maros megyei hulladéklerakó bezárására Románia nem kért halasztást az Európai Uniótól, így ezeket 2009. július 16-ig fokozatosan be kellett zárni. A szeméttelepeket úgy zárták le, hogy közben nem volt alternatív megoldás. Nem készült el a megyei hulladékgazdálkodási program, így a marosvásárhelyi mellett a megye más nagyobb településein termelt szemetet sem volt hova szállítani.
A városháza illetékesei szemrebbenés nélkül hazugsággal vádolják a miniszter asszonyt: „A múlt héten elhangzottakkal ellentétben a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a szolgáltatást végző köztisztasági vállalaton keresztül (Salubriserv – szerk. megj.) kérte a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökséget, hogy engedélyezze az időszakos lerakó megnyitását Maroskeresztúron, amelyet egy évig, a kerelőszentpáli környezetkímélő megyei telep megnyitásáig használhattak volna. A 2013. augusztus 14-én kibocsátott 2407-es számú átiratban a környezetvédelmi ügynökség elutasította az időszakos szeméttelep megnyitását, azzal az indokkal, hogy az érvényben levő jogszabályok megtiltják ezt, amennyiben nem tartják be 349/2005-ös kormányhatározatot és a 757/2004-es minisztériumi rendeletet. Ilyen feltételek között a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szerződést kötött a segesvári lerakót üzemeltetőkkel, ahol egy adott időszakban nem fogadtak más településekről hozott szemetet, majd később az eredeti egyezségtől eltérő mennyiség odaszállítását engedélyezték, amely jóval kevesebb volt az összegyűjtöttnél. Ezért a város a székelyudvarhelyi lerakó kezelőjével is aláírt egy szerződést, azonban a költségek ott sokkal magasabbak voltak”.
Az illegális telepre rendszeresen érkeznek a szeméttel megrakott járművek
A legszemetebb csavar
Nos, ez a „magasabb költség” a marosvásárhelyieknek a szemétdíj megduplázást jelentette. Legutóbb. Mert korábban is volt már díjemelés. Tavaly szeptembertől tíz százalékkal lett drágább Marosvásárhelyen a szemételszállítási díj, arra való hivatkozással, hogy Segesvárra kell szállítani a megyeszékhely hulladékát. Eredetileg száz százalékos drágítást kért a Salubriserv, amit a tanácsosok leszavaztak, és ezt Peti András alpolgármester, mint világra szóló haditettet lobogtatta a sajtó képviselői előtt. Néhány hónap múltán ugyanaz a tanács gond nélkül megszavazta a száz százalékos emelést – a tömbházlakók a személyenkénti 4,80 lej helyett már nyolc lejt fizetnek havonta a háztartási szemét elszállításáért –, holott nem a vásárhelyieknek kellene megfizetniük annak az árát, hogy a megfelelő időben a megfelelő személyek nem hozták meg a szükséges döntéseket. Az indok: Segesvár helyett Székelyudvarhelyre kell szállítani a vásárhelyi szemetet.
Nézzük, mit mond erről az udvarhelyi székhelyű RDE Harghita Kft ügyvezető igazgatója. Koszta Attila, a sajtónak megerősítette, Marosvásárhely szerződést kötött velük, hogy szükség esetén az Udvarhely melletti, cekendi tárolóba szállíthassa a szemetet. Hozzátette: számukra veszteséges lenne 100-120 kilométerről szállítani a hulladékot, de ha mégis, akkor a szemétszállítási díjat duplájára kellene emelni. A témát érinti Egyed Ufó Zoltán legutóbbi riportja a cekendi telepről, ebben Koszta úgy fogalmaz: „Jelenleg heti 1-2 autó vásárhelyi szemét érkezik ide. Azért hozzák ide ezt a mennyiséget a vásárhelyiek, hogy le tudják papírozni, amit le kell, de a nagy mennyiséget máshová viszik.” (Az Átlátszó Erdély munkatársa le is fotózott egy marosi rendszámú szemétszállítót, ami persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy a Salubriserv járművével találkozott.)
A hivatalból származó információink szerint a marosvásárhelyi szemét napi ötezer tonnájából 3.000 többnyire Segesvárra kerül, a maradék pedig az illegális lerakóba. Ez utóbbi állítás valóságtartalmát az Erdélyi Riport is meg tudja erősíteni. Október 11-én, amikor az illegális telephelyen jártunk a földdel befedett régi telep előtt, alig pár méterre az Auchan bevásárlóközponttól és a város kapujától, szűk egy óra alatt három szemétszállítóval is találkoztunk, s a hulladékhalmok között, az esős idő ellenére is nagy volt a nyüzsgés, a kukázók szorgalmasan válogattak, ami annak a jele, hogy folyamatosan érkezik az utánpótlás.
Egyébként a szemétügy kiemelt helyen szerepelt a városi tanács szeptemberi ülésén is, ám a képviselő-testület nem szavazta meg a hulladékgazdálkodás orvoslására vonatkozó határozatot. A dokumentum szerint a város további egymillió lejt adna, hogy a Salubriserv Udvarhelyre vigye az összegyűjtött hulladéknak azt a részét, ami törvénytelenül kerül a bezárt szeméttárolóba.
A tanácsülésen a tervezet szavazása előtt távozott a teremből Soós Zoltán, aki azóta Marosvásárhelyen megnyerte az előválasztást, így a 2016-os helyhatósági választásra a város magyarságának hivatalos polgármester-jelöltje lett. Döntését a következőképpen magyarázta: „Azért maradtam távol a szemét elhordásával kapcsolatos határozattervezet megszavazásától, mert nem értek egyet azzal, hogy újabb 1 millió lejt fizessünk annak a szemétnek az elszállításáért, amit korábban már kifizettünk.
Hét éve teszik le illegálisan a szemetet a város határában,
és az állami szervek tudtak erről. Semmit sem tettek. Most bezzeg, mikor baj van, rögtön a tanácsosok a hibásak, pedig nem mi voltunk azok, akik ezt megengedtük. Mit tett hét év alatt a Környezetvédelmi Őrség, vagy egyéb illetékes hivatal? Semmit. Hajbókoltak a polgármesternek.”
A tervezetet, – amely arról is rendelkezett, hogy a tanács meghosszabbítja a Salubriservvel kötött, januárban lejáró szerződést addig, amíg a megyei önkormányzat ki nem választja az új, regionális hulladékkezelő vállalatot, – négy szociáldemokrata városatya sem szavazta meg, amit felháborítónak talált Claudiu Maior alpolgármester, akinek javaslatára úgy döntöttek: a tervezetről rendkívüli ülésen szavaznak újra. Mindezekből egyetlen dolog rajzolódik ki világosan: bár mindenki mindenfélét mond a marosvásárhelyi szemétüggyel kapcsolatosan, szinte senki sem mond igazat.
Akkor próbáljuk meg szétszálazni a fonalat, amelynek szálai azért gubancolódnak össze (vagy gubancolják valakik), hogy rejtve maradjanak azok a tűzhöz közel álló személyek, akik szép csendben zsebre vágják a szemétbizniszből származó sokmilliós hasznot.
Két főcsapásra kell szétválasztanunk a szálakat. Az első a Salubriserv, melynek múltjánál csak kilátástalan jelene döbbenetesebb, a másik pedig az a tény, hogy ma is van Marosvásárhelynek EU-konform szeméttárolója: a Maros Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében, 53 millió euróból Kerelőszentpálon épült. Egy éve ünnepélyesen át is adták, csak nem működik.
A kerelőszentpáli korszerű telep megoldhatná Maros megye hulladékgondjait. Fotó: Alex Toth- Zidezi
Hosszabbítani vagy szerződést bontani?
A Salubriserv 2008-ban nyerte el a város hulladékgyűjtésének 8 évre szóló szerződését, ez 2016. január 17-én jár le. A legutóbbi tanácsülésen ezért volt kényes téma a vállalat szerződésének meghosszabbítása, amire Claudiu Maior alpolgármester, Dorin Florea hű fegyverhordozója kézzel-lábbal igyekezett rábírni a tanácsosokat, arra hivatkozva, hogy a vállalat nem mehet neki a télnek úgy, hogy ne tudja: január után ki lesz-e a kiválasztott. És biztos, ami biztos, közpénzekből, az illegálisan a város szélére lerakott szemét eltávolításáért, további egymillió lejt szeretett volna áttolni Maior a Salubriservhez, amelyről a környezetvédelmi miniszter azt mondta: azonnal szerződést kellett volna velük bontani.
Marosvásárhelyen közpénz milliók vándoroltak a köztisztasági vállalatnak. S miközben a céget egyre átláthatatlanabb hátterű tulajdonosi érdekcsoportok adják-veszik, maga a Salubriserv vidáman halad a csőd felé. Főleg amikor pénzkicsikarás céljából csődhelyzettel lehet/kell riogatni a tanácsosokat, mint idén februárban, amikor felröppent a hír, hogy a Megyei Pénzügyi Hivatal elárverezi a Salubriserv Rt. gépparkját, mivel a cég nem fizetett be 5,8 millió lej adóhátralékot. Pedig a polgármesteri hivatal fizet a Salubriservnek, évente tízmillió eurót, furcsamód a cégnek időről-időre még sincsen pénze. Pontosabban: számláiról el-eltűntek a pénzek, főleg, ha bíróság által megítélt tartozást kell törleszteni.
Guberálók két Merci szemetes mellett az illegális lerakónál
Tíz éves kutatómunka
Amikor beleástuk magunkat a város szemétügyeibe, az illegális üzelmekre számtalan példát találtunk. Közöttük eligazodni segítségünkre volt Józsa Tibor RMDSZ-es városi tanácsos, aki tíz éve követi nyomon a köztisztasági vállalat körüli ügyeket. Januárban ultimátumot is megfogalmazott a polgármesteri hivatalnak: öntsenek végre tiszta vizet a Salubriserv poharába. Akkor az váltotta ki a felháborodását, hogy a hivatal 402/208. 01. 2015-ös átirattal azt kérte a tanácsosoktól, látatlanba adják áldásukat egy olyan tranzakcióra, melyről semmit sem tudnak. Szó szerint az állt a hivatalos levélben, hogy sürgős esetben, ha a Salubriserv a csődeljárás miatt képtelen lesz ellátni szerződéses kötelezettségeit, a hivatalnak joga legyen minden előzetes meghirdetés nélkül köztisztasági szolgáltatást, saját belátása szerint egy olyan cégtől szerződtetni, amelyet jónak lát. Indoklás: a Salubriserv pénzügyi helyzetének bizonytalansága.
Álljunk meg itt egy pillanatra.
Vajon nem a polgármesteri hivatalnak lett volna hatásköre a szolgáltatás ellenőrzése, hogy a város ne kerüljön abba a helyzetbe, hogy télvíz idején „fejvesztve” rohangáljon szolgáltató után?
Lehet, nem is erről van szó.
Akkor pedig miről?
Először is nézzünk bele a könyvviteli mutatókba a pénzügyi tárca nyilvános adatai alapján. Ezek szerint a Salubriserv Rt. 2010-ben 32,1, 2011-ben 39,41, 2012-ben 33,85 millió lejes üzleti forgalmat bonyolított le, ebből
a tiszta haszon 961.709 és 395.361 lej között mozgott.
Nem kell ahhoz gazdasági szakértelem, hogy megértsük: 2013-ig (a dátumnak később jelentősége lesz) a tulajdonosnak bőven volt mit aprítani a tejbe. Elsősorban közpénzekből.
Ez a véleménye Józsa Tibor helyi képviselőnek is, aki szerint a városháza éveken át talicskaszám tolta a Salubriservhez a havi több százezer lejnyi közpénzt – anélkül, hogy bárki tudta volna, mit és mennyiért is fizetünk. Józsa idén februárban nem először kongatott vészharangot. 2012-ben hetedmagával vizsgálódott tanácsi határozat alapján a közbeszerzések állapotáról, köztük a Salubriserv piszkos ügyei körül is, de – mint utólag kiderült – darázsfészekbe nyúltak, mert vizsgálódásaikat elgáncsolták. Corneliu Grosu akkori prefektus megtámadta a törvényszéken a vizsgálódásokat elrendelő határozatot, azzal az indoklással, hogy a tanácsosok nem jogosultak a hivatal által kötött közbeszerzési szerződések ellenőrzésére. Hiábavaló volt Józsa válaszlevele, melyben kérte: a prefektúra ne szóljon bele a városi tanács működésébe, mivel a tanácsosoknak kell megszavazniuk a költségvetést, ezért joguk van tudni, mire költik a közpénzeket. A prefektus fityiszt mutatva üzent a heteknek – törvényszéken keresztül, mert nem volt hajlandó szóba állni a tanácsosokkal –, hogy a közbeszerzések ellenőrzése a számvevőszék dolga, a tanácsosok hagyjanak fel partizánakciójukkal.
Nos, ez a „partizánakció”, amíg törvényesen vizsgálódhatott, számos olyan rendellenességet tárt fel, amelyek szóról szóra szerepelnek a számvevőszék egy évvel későbbi zárójelentésében, amit következetesen rejteget mind a hivatal, mind a polgármester a tanácsosok elől, s számos felszólítás ellenére sem voltak hajlandóak mind a mai napig bemutatni.
Józsa Tibor a bizottság által tapasztalt hiányosságokat összegezve úgy fogalmazott: Marosvásárhelyen az a helyzet, hogy a begyűjtött szemetet a szeméttelepen nem mérik, így
nem lehet tudni pontosan mennyit gyűjtenek be
naponta, havonta, évente, és miért mennyit fizetünk ki, ezért a hulladékgyűjtés az egyetlen közszolgáltatás, amelyet a lakosság még mindig személyre fizet és nem mennyiségre. Igaz, nemcsak Marosvásárhelyen. És ez az a pont, amiért az RMDSZ nem szavazta meg a parlamentben a tavaly elfogadott, egyéb tekintetbe eurokonform, szemétgyűjtésre vonatkozó törvényt.
De úgy tűnik, senkinek sem érdeke megoldani ezt a kérdést, hiszen a hivatal fizet, a vállalat pedig nem vesződik szemétméréssel, ha úgyis megkapja a pénzét. Naivitás azt hinni, hogy a hivatal ne tudná, milyen csapokon folyik el a sok közpénz. Mert amikor a politikai érdek –helyhatósági választás előtt – úgy diktálta, Dorin Florea tíz évvel ezelőtt „megvádolta” a Salubriservet, hogy több pénzt számoltat el, mint amennyi szolgáltatást végez. A sok felvonásos operett egyik jelentében a hivatal saját, hulladékgazdálkodásért felelős referensét helyezte megfigyelés alá, majd Florea elrendelte, hogy a városi szeméttelep bejáratánál polgárőrök naponta számolják a beérkező hulladékmennyiséget. Aztán a politikai szelek elültek, s minden maradt a régiben.
A Salubriserv hosszú időn keresztül Florea érdekeltségi köréhez kapcsolódott, a 2013-ban tragikus helikopter-balesetben elhunyt Sorin Terbea üzletemberen keresztül. (Milyen „véletlen” egybeesés: épp addig tartott a köztisztasági vállalat meredeken felfelé ívelő anyagi jóléte!). Már az is hosszú történet, hogy a Salubriserv miként került Terbea tulajdonába (korábban az igazgatótanács elnöke volt) röviddel azelőtt, hogy a ma is érvényben levő szerződést Marosvásárhelyen a szemétszállításra megnyerte. (Korábban az üzletember inkább illegális gépkocsi-üzérkedéseiről volt híres, amiért két évre el is ítélték, de Emil Constantinescu elnöktől – politikai kapcsolatai révén – kegyelmet kapott. Aztán jóformán a semmiből – nem utolsó sorban Florea polgármesterrel ápolt barátsága révén – ölébe hullott a vásárhelyi szemétbiznisz. Azt pedig, hogy jövedelmező vállalkozásról volt szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2011-ben futballbírókat környékezett meg, hogy meccseket vásároljon a város tulajdonában levő, Florea patronálta A divíziós focicsapatnak. A Salubriservet pedig 10 millió euróért akarta eladni.
Terbea halálát követően a köztisztasági vállalatot a Sama Activ Invest Consulting bukaresti cég akarta átvenni, de a befutó az ugyancsak fővárosi Manadas Prod SRL lett. Furcsamód, Terbea cégei közül egyik sem volt a nevére bejegyezve!
A Salubriserv bejegyzett többségi tulajdonosa – cégbírósági adatok szerint – a németországi illetőségű, de Terbea szülővárosából való Doina Deak volt, aki szintén életét vesztette az említett helikopter balesetben. A tulajdonosi sorban őt követte Emilia Morar, a szintén Terbea üzleti érdekeltségei közé tartózó, egykori Bőr- és Kesztyűgyárból lett a President szállodakomplexum igazgatója, aki hat személyből egyedüliként, csodával határos módon, szinte karcolás nélkül megúszta a tragikus balesetet.
Fárasztó, és helyenként követhetetlen a tulajdonosi háttér minden részletének nyomon követése, de abban egyet kell értenünk Józsa Tiborral, hogy a gyakori tulajdonosváltás mögötti gyanús manőverek miatt nem zárható ki a Salubriserv csődbe juttatásának szándéka sem, hogy helyét majd egy másik, személyesen Florea által kedvezményezett cég foglalja el.
Érdekes adalék: a köztisztasági vállalat – Sorin Moldovan vezérigazgató és Zaharie Pop gazdasági igazgató aláírásával – amikor amellett kampányolt, hogy szemétdíjat kell emelni Marosvásárhelyen, és ehhez érvnek a kommunális szemét Székelyudvarhelyre való szállításának szükségességével érvelt, két alternatív lehetőséget is felvázolt: meg lehetne szüntetni a városban a háztartási és az utcai hulladék begyűjtését (!), ami „jelentős hatással lenne a környezetre, a lakosságra, a közintézményekre és a vállalkozásokra”. A másik variáció az lett volna, hogy illegális helyeken tárolják a begyűjtött szemetet, ami „kihatással lenne a környezetre, továbbá bírságot róhatnának ki a vonatkozó törvények megszegése miatt”. Micsoda szakmai cinizmus ez!
A segesvári EU konform szeméttároló. Fogad is, nem is Fotó: sighisorara-freelance.ro
Bénító óvások
Korábban már jeleztük: Marosvásárhelynek tényleg van EU-konform szeméttárolója, alig húsz kilométerre a megyeszékhelytől: Kerelőszentpálon, a Maros Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében épült, az országban az első mechanikai-biológiai hulladékzúzó állomással együtt. A Környezetvédelmi Ágazati Operacionális Program Regionális Fejlesztési Európai Alapjából vissza nem térítendő 31,5 millió euróval társfinanszírozott projektre a román költségvetésből 7 millió eurót, a megyei önkormányzat kasszájából pedig 6,6 milliót költöttek erre a célra. Bár a kivitelezést 2013-ban kellett volna lezárni, a telep csak egy éve működőképes. Annak oka, hogy mégsem működik, az, hogy a hulladéklerakó és kezelőállomás, valamint a mezőrücsi, dicsőszentmártoni és balavásári átrakóállomások működtetésére és a hulladékszállításra kiírt versenytárgyalási eljárás ellen több óvást is benyújtottak. Ezeket az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács a törvényszék hatáskörébe utalta. Az első dossziét 2014. október 30-án jegyezték be az Arges Megyei Bíróságon, a versenytárgyalási eljárást a Financiar Urban Kft. óvta meg, amit a bíróság a 2015. április 18-i 575-ös számú határozattal elutasított. Ám az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács asztalára újabb óvás került az Eco Sud Rt. jóvoltából. Mindez hajmeresztő bürokratikus eljárások egész sorával kötötte gúzsba a működtetők kiválasztását (csak az Urban kft. óvásának elbírálása hét hónapot kellett várni), holott ha a Óvásokat Elbíráló Országos Tanács saját hatáskörében bírálta volna el az óvást, a végérvényes határozatnak harminc napon belül meg kellett volna születnie.
Ugyancsak a kerelőszentpáli tárolóhoz kapcsolódik az a mellékszál, mely szerint a Maros Megyei Tanáccsal és az érintett 102 megyei közigazgatási egységgel kötött társulási szerződés 7. cikkelyének 2. alpontja alapján a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal kötelezte magát, hogy kiépíti az infrastruktúrát és közművesíti a maroskeresztúri-kakasdi hulladékkomposztáló, -válogató és átrakóállomást, valamint az ide tartozó szennyvíztisztítót. Bár Dorin Florea esküszik, hogy a hivatal minden vállalását teljesítette, Gavrilescu miniszter ezt másképp tudja: „Az eddigi beszélgetéseinkből számomra az derült ki, hogy gond van az uniós pénzből megépített szeméttelep működtetőjének kiválasztásával is. Ez a megyei tanács feladata, de a városháza nem végezte el a rá bízott feladatot, nem építette meg az oda vezető utat, és nem közművesítette a székelykakasdi telepet.”
Itt bizony valaki hazudik.
Az Erdélyi Riport kérdésére a polgármesteri hivatal sajtóosztálya újabb cinikus hárítással válaszolt: „Az említett komponens munkálatai azért késtek, mert a Maros Megyei Tanács 2015. június 5-én bocsátotta ki az építkezési engedélyt. Az eljárás fél évet tartott. Más szóval, ha a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által felvállaltakat befejezték volna – a kivitelezés késlekedése nem a városvezetés hibája, hanem a Maros Megyei Tanácsé, amely csak 2015 júniusában bocsátotta ki az építkezési engedélyt –, a Maros megyei integrált hulladékgazdálkodási terv amúgy sem lett volna működőképes, hiszen nem adták ki a kerelőszentpáli lerakó- és kezelőállomás, valamint a mezőrücsi, dicsőszentmártoni és balavásári átrakóállomások és a szállítás működtetési engedélyét.”
Hab a tortán, hogy a székelykakasdi hulladékválogató és -átrakó állomáshoz a 3 kilométeres útfeljárót eredetileg a Salubriservnek kellett volna megépítenie, annak az összegnek a fejében, amit a köztisztasági vállalat a nyolc évre szóló szerződésében vállalt, nevezetesen, hogy a szerződés első évében 3-4 ezer, egy köbméteres konténert szerez be a magánházakban lakóknak, amire azóta sem került sor. Mi több, a tanács szakigazgatósága később kérte a tanácstól, hogy töröljék ezt a pontot a feladatfüzetből, ami törvényellenes is, és nem kevés pénzről volt szó, mert a feladatfüzetben egymillió eurós tétel szerepelt, amit legalább apránként kellett volna visszatartani a számlákból. Csakhogy megint a politikai szelek söpörték el a számonkérést, az újabb helyhatósági választás (2012) után pedig azt mondták, annak az összegnek a fejében, illetve annak töredékéért épüljön meg az útfeljáró Kakasdon.
Azt pedig, hogy a kakasdiak milyen kínkeservesen fogadták el, hogy településük tőszomszédságában épüljön meg a hulladékválogató és -átrakó állomás, tényleg külön fejezetet érdemel. A történet 2008-ig nyúlik vissza. Varga Mihály kakasdi illetőségű maroskeresztúri önkormányzati képviselő – közigazgatásilag ide tartozik a település – egy négyhektárnyi területet vásárolt fel a helyiektől, 0,4 euróért négyzetméterenként, amit aztán 9 euróért átadott a megyének, és erre a területre tervezték a hulladékválogató állomást. A helyiek azt nehezményezték, hogy Varga rosszhiszeműen járt el velük, mert nem tájékoztatta őket, mi célból vásárolta fel a területeket. A falu megmozdult, Pro Veritas néven egyesületet is létrehoztak, amelynek vezetőjét, Csegzi Attilát maga a megyei tanácselnök, Ciprian Dobre is támogatásáról biztosította, s bár fordultak fűhöz-fához, megyei önkormányzatához, az RMDSZ-hez, minisztériumhoz, jogvédőkhöz, sőt még az unióhoz is, mindenhol süket fülekre leltek. Lokodi Edit, korábbi megyei tanácselnök egyenesen azt mondta, a kakasdiak tiltakozása tájékozatlanságon alapul, pedig a faluközösség területcserét is felajánlott, hiszen a telep a házaiktól alig ötszáz méterre került, de a megye hajthatatlan maradt. A kakasdiakat pedig, miután ötven esztendeig a falu határában volt Marosvásárhely 2009-ben lezárt régi szeméttelepe, most újra egy hulladékválogatóval ajándékozta meg a város, megspékelve az illegális szemétteleppel is, ami körül senki sem meri elvágni a gordiuszi csomót.
Legutóbb Szép Róbert államtitkár, az Országos Környezetvédelmi Őrség helyettes főbiztosa hozta szóba egy lakossági fórumon, hogy vissza kell vonni a Salubriserv működési engedélyét, hisz felvételekkel bizonyítható, hogy míg egy szállítmány hulladék Székelyudvarhelyre jut (ha jut!), három az illegális lerakóhoz kerül, amiért az Országos Környezetvédelmi Őrség újabb bírságot osztott ki, de még ennek a sem lett semmi következménye. Mint annak sem, hogy a hatóság október 4-ét jelölte meg határidőként az illegális lerakó kiürítéséhez. Ám október közepén az ideiglenes szeméttelep épp úgy bűzlik Marosvásárhely kapujában, mint korábban.
Mindezek közepette Peti András alpolgármester azt hangsúlyozza, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat és a polgármesteri hivatal 2014 novemberében döntött a hulladéknak a segesvári (Maros megyében egyetlen működő) EU-konform hulladéktelepre való szállításról. E döntés nyomán megkétszereződött a köztisztasági illeték a magánszemélyek részére, ami miatt rengeteg panasz zúdult a tanácsra a tulajdonosi társulásoktól. „Ami ezzel párhuzamosan történt, annak lesznek következményei” – jelentette ki az alpolgármester.
„A segesvári lerakóban már nincs engedélyünk a tárolásra” – állítják a Salubriserv vezetői. Az igazság kiderítése pedig szinte lehetetlen. Ugyanis a segesvári közgyűlés valóban úgy határozott, nem fogadja Marosvásárhely hulladékát, az ottani telepet működtető cég viszont hajlandó erre, így hol fogadják a megyeszékhelyről származó hulladékot, hol nem.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
