Inkább sorsom ez, mintsem a választásom
2015. 09. 26. 10:52Joachim Gauck államfő Németország nemzeti ünnepe alkalmából a Szövetségi Köztársaság I. osztályú Érdemkeresztjét adományozta Dalos György írónak. A kitüntetettel Parászka Boróka beszélgetett.
Az indoklás szerint azért kapja az elismerést, mert Ön „egyike volt a magyarországi demokratikus ellenzék alapítóinak. Már több mint harminc éve tevékeny részese Németország kulturális életének, a hetvenes évek óta jelennek meg irodalmi alkotásai, esszéi a német nyelvterületen. Három: a magyar, az orosz és a német kultúrában járatos, nem befolyásolható szemlélője a történelemnek és a jelennek, a Kelet és a Nyugat közötti kiemelkedő közvetítője.” Mit jelent az, hogy „nem befolyásolható szemlélő”.
Csak találgathatok, hogy mire gondolnak. Valószínűleg arra, hogy mind a három kultúra él bennem, és nem teszek semmiféle minőségi különbséget. Az európai keret egyesíti és teszi eggyé ezeket.
Jelen lenni a német kultúrában és közvetíteni itt a magyart: ez személyes döntés is, és érezhető elvárás. Mi az, amit várnak Öntől?
Mindez következménye egy jóval korábbi állapotnak. A magyarországi publikációs tilalmam kijátszandó elkezdtem Nyugat-Berlinben publikálni. Igen szoros kapcsolatban álltam az NDK akkori, emberjogi munkát végző ellenzékével. Mindezeket összegezve azt mondhatnám: inkább a sorsom ez, mintsem a választásom. Az orosz világ az más, öt évig ott tanultam. Igaz, német történelmet: valamit biztos akart ezzel a jóisten mondani. Úgy gondolom, ami Németországban igazán fontos lehetett részemről, az a magyar kultúra németországi terjesztése. Ennek a számomra legfontosabb állomása az 1999-es Frankfurti könyvvásár magyar fővendégsége, melyet sok barát segítségével én kezdeményeztem. Jóval később a horvátok lipcsei szerepléséhez is hozzájárultam. Nemzedékemből alig van magyar szerző, akinek van német szövege, és ne mutattam volna be.
1995 és 1999 között a berlini Collegium Hungaricum vezetője volt. Tudja, hogy mit jelent a kultúrdiplomácia. Íróként is érzi, hogy melyek azok a témák, műfajok, amik hatékonyan megjeleníthetőek német nyelvterületen. Ez most nagyon szépen, és könnyen hangzik, hogy „közvetítsük a német kultúrát” – de mi kell ahhoz, hogy kíváncsiak, befogadóak és elfogadóak legyenek a németek?
Különböző korszakokról tudunk beszélni. A magyar kultúra valamilyen mértékben mindig jelen volt, éppen a kilencvenes években komoly fölfutó ágról beszélhetünk. Minden érdekelte a német olvasót, ami a „magyar világról”, a „magyar lelkületről” vagy a „magyar kultúráról” szólt. 1999 körül, és aztán még hosszú ideig a magyar könyvkultúra előretört. Van egy húszas lista az idegen nyelvekről lefordított könyvekről. Ezen egy időben Magyarország a 16. volt, ami figyelembe véve a nyelvterület méretét, igen jelentős teljesítmény. A német olvasót azért érdekelte annyira, mert már a hetvenes-nyolcvanas években, a viszonylag liberális légkörben, a magyar irodalom révén egy csomó olyasmit lehetett megtudni a keleti blokk tabusított, elhallgatott ügyeiről, amit máshonnan nem lehetett követni. Az utolsó 8-10 évben ez a trend megtört, mert az olvasási szokások változtak, és a politika elvette a levegőt az irodalom elől. 10-12 évvel ezelőtt, ha Magyarország szóba került, akkor Kertész, Esterházy, Nádas, Konrád, Szabó Magda neve merült fel. Most ha Magyarországról beszélnek, akkor Orbán Viktor, Vona Gábor, a legutóbbi hónapokban pedig a menekültek ügye. Bár most is vannak sikerek és új szerzők, mondjuk Tóth Krisztina. De
a magyar irodalom, mint áru, sokat vesztett a vonzerejéből.
Nem lehet, hogy ez azért is van, mert a magyar irodalom nem tudja úgy átadni a magyar társadalom, vagy Kelet-Közép-Európa problémáit, hogy az érthetővé tegye a németek által is fokozottan követett térségi válságot?
Nem tudom, hogy arról van-e szó, hogy a magyar kultúra visszaadja-e. Ami a magyar kultúrában egyetemes, mondjuk Tompa Andrea vagy Szvoren Edina prózája, az európai érdekű. Az Spanyolországtól Svédországig érthető. Arról van szó inkább, hogy elfordult a német közönség érdeklődése is valamelyest a klasszikus irodalmi témáktól.
Dalos György korábbi nagyváradi szerzői estje előtt az Erdélyi Riport szerkesztőségében. Az íróval akkor készült interjúnkat ITT olvashatják
Az Ön munkásságát ez mennyire érinti?
Jelentősen, a szépirodalmi munkák kiadása megnehezült. Ha regénnyel jelentkezem, akkor nem váltok ki különösebb lelkesedést a kiadókból. Félnek, nincs biztosíték arra, hogy el tudják adni ötezer példányban az első kiadást. Ha történeti munkával jelentkezem, és ráadásul németül prezentálom a kéziratot, akkor majdnem biztos, hogy találok közönséget. Ez nagyon furcsa, mert régebben az irodalom volt az, ami jobban érdekelte a piacot. Nem biztos, hogy ez a közönség igényeit jelzi. Maguk a kiadók változtak meg. Mára eltűntek a húszas-harmincas évektől a nyolcvanas évekig rendkívül népszerű novellák. Ma alig jelenik meg novelláskötet. A magyar líra alig látható. A német líra is nehéz helyzetben van. Lehet, hogy ez csak egy divathullám. Ha ma jelentkezik valaki egy könyvvel, állandóan felmerül a kérdés, hogy ez mennyiben fikció és mennyiben valóság? Népszerű a non-fiction. Az önéletrajzi első kötetek sikere is ennek köszönhető.
Ez baj?
Nem baj, csak látható, hogy vannak kiadói politika által ösztönzött irányok.
Az nagyon nagy baj, hogy a novella kihalóban van,
mert a novella megírása olykor nagyobb teljesítmény, mint a regényé. A francia vagy a német irodalomban a novellának óriási szerepe volt. A költészet válsága még nagyobb baj, mert az a műfaj szorul háttérbe, amely kevésbé függ az előzetes műveltségtől. Nyilván elmegy a kedve a fiatal szerzőknek a jó versek írásától.
Jól összegzem, ha azt mondom, hogy háttérbe kerül a sűrítő-készség, a formaalkotás, a szintetizálás, és gyorsan hasznosító szövegekre van szükség? Megoldó kulcsra a jelenhez?
Szerzői részről más változások is vannak. Az új líra, amit olvasok, valamilyen módon énhiányos.
A költői én elhagyja a líra területét és a nyelv, mint kifejezési forma erősödik meg.
A novelláknál ugyanaz történik, és a regények egy részénél is. Spiró György ezt úgy foglalta össze, hogy „pompás történeteket” kell írni. Nem csak „olvasóbarát” szövegekre van szükség, hanem olyan történetekre, amelyeket nem műveltség céljából követnek, és bennük van egy nemzedék tapasztalata.
Most a német vagy a magyar irodalomról beszélünk?
Ez minden európai irodalomnál jelentkezik. Amennyire én tudom követni, a legkevésbé az orosznál, amelynek hatalmas történetmesélő hagyománya van. Ulickaja mást sem csinál, csak elmesél dolgokat. Fikció, de úgy hat, mintha nem fikció volna, hanem egyike a számtalan lehetséges történetnek.
Az előbb arról beszélt, milyen eséllyel jelentkezik magyar íróként német kiadóknál. Magyar íróként magyar kiadókkal dolgozni milyen?
Nem látom, hogy melyek azok a témák, okok, amelyek alapján a német közönség „ráharap” egy műre. Egy már beérkezett szerzőnél más a helyzet. A konrádi életműnek van folyamatossága, Nádas esetében szintén. Rendkívül nehéz első könyves magyar szerzőnek lenni. Esetükben merész lektorra van szükség, aki felvállalja a kiadást, és könnyen előfordul, hogy az a bizonyos ötezer példány, ami a kiadónak már megéri, nem jön be. Ehhez reklám kéne, de erre ritkán van mód. Jön a második könyv, ami sokkal nehezebb átfutás szempontjából, mint az első. A kiadó rendszerint vagy azt szeretné, hogy a szerző írjon még egy ugyanolyat, vagy írja az eddigi ellenkezőjét. Ennél az író sokkal autonómabb. Ha írunk, akkor magunknak írunk, és azoknak, akik véleményére még valamit adunk. Körülbelül fél év, háromnegyed év egy könyv aktív élete, akkor jelennek meg az első recenziók, akkor derül ki, hogy mennyi példányban fogy el az első kiadás. Nem mindig jut el a második kiadásig a könyv.
Megkerülte a kérdésemet, hogy milyen a kapcsolata a magyar kiadókkal, milyennek érzi a magyarországi jelenlétét?
A magyar kiadók problémái ugyanazok, mint általában a tízmillió alatti nemzeteknél. Legalább `90 óta, mióta az állam kiszállt a kultúra garanciális támogatásából, azóta az a minimális közönség, amely a hetvenes években a könyvhéten átlagban nyolc könyvet vásárolt, most nem teheti meg. Az irodalom is széttöredezett, a könyvpiacot egy-két óriás és néhány jó nevű, jó hangulatú kisebb kiadó uralja. Ahhoz, hogy a kiadók a saját hagyományaikat tudják tartani, az kellene, hogy meg tudjanak állni a piacon. Ehhez Magyarországon nem ötezer, hanem kétezer eladott példányra van szükség. Horvátország négy és fél milliós ország, ott hét-nyolcszáz példány egy prózakötet esetében majdnem siker.
Annyira szikár logikával gondolkodik, annyira számokban beszél, hogy zavarba jövök. Azt gondolnám az életműve alapján, hogy ezeket a kalkulusokat lerázza magáról.
Én lerázom magamról, mert az életmű jelentős része megvan. Olyan helyzetben született, amikor – eltekintve a politikai tilalmaktól – nem kellett attól tartanom, hogy nem lesz olvasóm. Én most is
azt mondom a fiatal íróknak, hogy maguknak írjanak.
Ne legyenek tekintettel a sikerre. Az a legveszélyesebb, ha nem tesznek meg valamit azért, mert nem ígér sikert az ötlet.
A közéleti viták miatt megint hivatkozási alap egy-egy magyar szerző – Konrádra és Kertészre gondolok. Jó ez? Mi kell ahhoz, hogy ennyire figyeljenek egy magyar íróra?
Sok múlik az írói nagyságon, ha kikerülünk a túlpolitizált mezőnyből. Én Magyarországon egy premodern hagyományhoz, a Mikszáth-örökséghez állok közel. Ez a beszélt nyelvhez kötődik, az anekdotázó kis ország irodalmához. Itt is óriási életművek jöttek létre eddig, klasszikusok közül ott van Móricz. Az újabb klasszikusok között Déry Tibor életműve. Ki beszél ma Déryről? Hol van az a mű, amelyik tükröt tart egy teljes korszak elé?
Hol van az a korszak, amelyik életművekben akarja magát látni?
Ez a korszak nem is volt. A húszas években a Nyugat átlagos példányszáma lehetett négy-ötezer. A művek, mondjuk Móricz esetében fölmentek 80-100 ezerre. Neki volt egy törzsolvasó közönsége. Az is egyértelmű volt, hogy Krúdy könyvét megveszik, függetlenül attól, van-e róla recenzió, vagy sem. Azért mondom, az olvasási szokásokról is szó van. Az utolsó években a legtöbb jó magyar könyv a legszűkebb szakmán belül él. Meg akkor, amikor a szerző valamilyen politikai kérdésben nyilatkozott. Ez is része lehet az írói magatartásnak, de sokat nem mond el az életműről.
Mit jelent az Ön kitüntetése Németországban és mit jelent Magyarországon?
Németországban a legmagasabb állami kitüntetés, nagyon népszerű, az elismerés magas foka. Önző és hiú szerzőként remélem, hogy jót tesz majd a könyveknek. Viszonylag ritkán kapják külföldiek, Konrád például megkapta, néhány éve. Most húsz embert részesítenek a díjban. Megkapja Katharina Thalbach, aki az NDK-ból indult el színésznőként, és így vált szövetségi sztárrá. Werner Schulz a keletnémet demokratikus ellenzék kiemelkedő alakja volt, igen sokat tett a két német társadalom közeledéséért, ami nem volt egyszerű feladat. Őt is kitüntetik. Most tehát van egy nemzedék, amely learat bizonyos babérokat. Nagyon örülök annak, hogy ez kerek évfordulón történik, 25 éve jött létre az egységes Németország. És örülök, hogy az általam harminc éve ismert Joachim Gauck adja át a díjat.
Fotók: Erdélyi Riport archívum
(A beszélgetés rövidített változata elhangzott a Marosvásárhelyi Rádióban.)
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
