Erdélyi Riport visszajátszás 2.

2015. 12. 26. 14:03

Néhány emlékezetes anyagunk felidézésével tekintünk vissza 2015 eseményeire, eredményeire, veszteségeire, mindarra, amiről ebben az évben az Erdélyi Riportban olvashattak, illetve azok jellemző gondolataira, akik lapunkban megszólaltak.

 

Az európai iszlám sok arca

Európában ugrásszerűen nő a muzulmánok aránya, egységes és egyértelmű iszlamizációról mégsem lehet beszélni. Ahány muzulmán közösség, annyiféle, s különböző hatással van ezekre az európai államok bevándorlási, szociális és integrációs politikája. Pozitív és negatív példái egyaránt vannak az együttélésnek. Ezekből válogatott – még a nagy menekülthullám előtt – Parászka Boróka összeállítása.

Muzulmán anyukák a berlini utcán

 

„Ma John Osborne muzulmán fiatalokról mintázná a Dühöngő ifjúság hőseit, csak itt a lázadás fordított irányú. A tekintélytisztelet, és a vallási tekintélybe vetett remény, a kulturális elzárkózás, elkülönülés, az egyházi konzervativizmus élteti és teszi valóban veszélyessé. Kiutat az jelenthet, ha a sokat hivatkozott »európai értékek«, a pluralizmus, demokratizmus és modernizációs szándék kiegészül a szociális érzékenységgel. Ha az iszlámon belüli nyitást az európai befogadókészség és tolerancia egészíti ki, támogatja és erősíti.”

 

Thália atlétája

A januárban elhunyt színháztörténész, dramaturg Kötő József (1939-2015) pályájára Szilágyi Aladár írása emlékezett.

„Szinte élete utolsó pillanatáig úgy tűnt: Kötő József szavatartó ember. Alig öt hónap elteltével viszont az ellenkezőjét bizonyította: egy, a háromnegyed évszázados jubileuma táján készült interjúban arra az újságírói kérdésre, hogy készül-e önéletrajzot írni, a Tőle megszokott határozottsággal felelte: »nem készülök meghalni«… ”

A Riport Markó Béla 2015. január 24-én, Kolozsvárott elhangzott búcsúztató beszédét is közölte. Ebből is idézünk: Az életművet nem siratni kell, hanem megszívlelni, és időről időre majd ünnepelni. Akit ma siratunk, az az ember. Az ember, aki alkotott, és aki többé, fájdalom, nem alkothat. Azt az embert gyászolom én is, akit ha egyetlen mondattal jellemezni kellene, azt mondanám: számítani lehetett rá. Hányan és hányan  vannak, akik ki nem fogynak az ötletekből és jótanácsokból, akik minden pillanatban tudják, mi lenne a helyes út, csak éppen amikor el kellene végezni a munkát, és végig kellene menni a helyes úton, nincsenek sehol. Hány és hány „fogjuk meg és vigyétek” emberrel találkozhatunk mindenfelé. Kötő József nem ilyen volt. Ő megfogta és vitte a legnagyobb terhet is, ha kellett.

 

Gézának nem volt jó a „sajtója”

Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója, a jeles régész, a Szacsvay Akadémia idénynyitó előadójaként honfoglaló eleink Bizánc és Róma közötti vallásválasztó dilemmájáról értekezett. Szilágyi Aladár igyekezett Géza nagyfejedelem – Szent István kultusza miatt – elhalványult történelmi érdemeiről is faggatni a kutatót.

– Mai ismereteink szerint Géza 970 körül, Taksony nagyfejedelem halála után került trónra. Az ő politikája döntő jelentőségű volt az ország és a nép későbbi sorsára nézve. Később „nem volt neki jó sajtója” a történelemben, mert…

– …Szent István kultusza elhomályosította az ő érdemeit.

– Persze, hiszen Géza mondott olyat: ő megengedheti magának, hogy több istennek is áldozzon, meg a feleségének se volt jó híre az utókor számára. De döntő jelentőségű figura volt.

 

Kolozsvár, az ifjúsági főváros

Nehéz lesz nehéz idén úgy járni-kelni Kolozsváron, hogy belefussunk valamilyen, fiatalokkal kapcsolatos találkozóba, fesztiválba, konferenciába. A Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros projekt indulása ugyan döcögős volt a magyar közösség számára, de a szervezők bizakodóak, a tervek heurisztikusak. Kustán Magyari Attila az önkormányzattal közösen munkálkodó civilek, a SHARE Föderáció magyar alelnökét, Borzási Saroltát kérdezte.

„Régóta beszélünk többnyelvűségről, de amikor arra kerül sor, hogy egy adott felületen hogyan jelenjen meg a szöveg, és minden nyelven időben megkapjuk azt, akkor problémák adódnak, ehhez pedig nem vagyunk hozzászokva. Az önkormányzatnál már nagyobb kihívásokkal szembesülünk: ez egy közintézmény, ahol nehezebb mentalitást változtatni, a szilveszteri esemény pedig el is csúszott náluk. Igyekszünk figyelni arra, hogy minden megjelenő anyag többnyelvű legyen a jövőben, de vannak technikai nehézségek. Az a meggyőződésem és személyes élményem egyébként, hogy ez a folyamat mentalitásváltó. Az ifjúsági szervezeteknél már érződik ez: nem zárkóztak el már az elején sem, de most kezdik jobban érezni a helyzetünket. Mint említettem, az önkormányzatnál más a helyzet, nem tudunk leülni kávézni minden főosztály-alkalmazottal, hogy mit jelent nekünk a többnyelvűség. Mindig elmondom a román kollégáknak: nyugodtan hangoztathatják, hogy párhuzamos világban élünk, de a párhuzam egyik felét ők képviselik.”

 

Megtanultam leszámolni az illúzióimmal

Életműdíjat vett át Kántor Lajos az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.

„Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre. Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember.

(...)Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. ”

 

Nincs két ortodoxia

A magyarságot a görög-keleti kereszténységgel együtt említeni sokak számára idegenül csenghet, főleg Romániában. Pedig vannak, akik számára a kétféle identitás nemhogy összeegyeztethetetlen, inkább szétválaszthatatlanul összetartozik. A keresztény egységért tartott ökumenikus imanyolcad keretében Nagyváradra érkező Kalota Józseffel, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának protopesbiterével (fotó) Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.

„ – Ön keresztény világbirodalmat említett, miközben nyugaton, minimum a reformáció óta az egyházi és a világi hatalom elválasztása alaptétel. Az ortodoxia nem érzi ennek szükségét?

– Krisztus egyháza nem e világból való, de ebben a világban él. Ahogy Pál apostol is mondja, minden hatalom Istentől származik, mint ahogy az ember illetve a társadalom is. Éppen ezért a Kelet-Római Birodalom szimbóluma a kétfejű sas, ami a világi és az egyházi hatalom harmóniáját jelképezi. Véleményünk szerint a világi és az egyházi hatalom között nincsen antagonisztikus ellentét, hiszen nem különválaszthatóak. Isten teremtett világának mindenki a részese, még az is, aki nem hisz benne, éppen ezért mi sem vagyunk kirekesztőek, nyitottak vagyunk minden jóakaratú ember felé. Leginkább erre koncentrálunk, nem a világra. Sokan vádolják az ortodoxiát azzal, hogy nálunk minden a hatalomról és a pénzről szól, pedig ez nem igaz. Ahhoz, hogy valaki szentté váljon, nem kell sem világi értelemben vett hatalom, sem svájci bankszámla.”

 

Erőből minden elrontható

Merkel Pesten, majd Hollandeval, Porosenkoval Minszkben, aztán pár napon belül Putyin is Pesten járt. Szűcs László vezércikkéből idézünk:

„Putyin azt mondogatja, ő senkivel sem akar háborúzni, de ezt még az övéi sem mind hiszik el neki. Határtalan békevágyában állítólag még az őrült észak-koreaiakkal is szívesen hadgyakorlatozna.

Márpedig ez a mostani állóháború neki sem érdeke, hiszen a szankciók napról-napra ártanak az orosz gazdaságnak (az ukrán már rég sehol), s a szegény energia-exportőrt az alacsony olajár is húzza. Mindezt mivel ellentételezheti? Két-három lepusztult kelet-ukrajnai megye bekebelezésével?”

 

A regény nem magasabb rendű a novellánál

Cserna-Szabó András író, szerkesztő, a 2011-ben olvasói által Az év írójának megválasztott, gasztrokultúrában is jeleskedő Törzsasztal-vendég a magyar irodalmi élet egyik sokoldalú, színes szereplője. Oda jár, ahol „valami történik”, és ahol megjelenik, ott mindig „történik valami”. Szilágyi Aladár interjúja sem nélkülözte egy-két gasztro téma megpendítését:

„Nagyapám 1914-ben Kolozsváron született. Előbb a Református Kollégium diákja volt, majd az egyetemet is ott végezte, utána az Ellenzék újságírója lett. 1944-ben kellett eljönnie onnan. Számára óriási trauma volt, hogy Kolozsvárról el kellett költöznie, nem beszélt ezekről az évekről, szerintem soha nem tudta igazán feldolgozni. Gyerekkoromból arra emlékszem legélesebben, ahogy nyugdíjas hírlapíró nagyapám keveri a puliszkát a konyhában, vagy süti a flekkent a szegedi bérház udvarán. A puliszkáról rengeteget lehet beszélni, én is nagy puliszkás vagyok. Bächer Iván barátom, aki nemrég halt meg, mondta mindig azt, hogy a puliszka olyan, mint egy gótikus katedrális: »szerkezete, váza önmagában is megáll, torzóként is kiváltja csodálatunkat, de végtelenségig építhető tovább, bővíthető, cicomázható.«

Felfedeztem egy száz évnél is régebbi kolozsvári szakácskönyvet, amiben rengeteg puliszkareceptet találtam. Írtam is egy gasztrocikket arról, hányféle puliszkát ismer ez a székely asszony, aki a nevét nem vállalta a könyve címlapján. Aztán ez a székely asszony (még lányként) egyszer csak feltűnt egy novellámban, amiben Petőfiék a nászútjuk alkalmával betérnek a kolozsvári Biasini fogadóba. A fogadó ugyan haláleset miatt zárva van, a szakácsnő hazament, de a székely menyecske elsorolja, hányféle ételt tud ő főzni a váratlan vendégeknek (persze mind puliszka), Sándor meg tiszta ideg, hogy nincs egy rendes alföldi étel, csak ez a végtelen kása…”

 

Játsszunk parlamentesdit?

„Az autonómia nem a szent grál, nem a bölcsek köve, nem az alfa és az omega még Székelyföldön sem. Nem egy nélkülözhetetlen, lecserélhetetlen varázsszó. Ha majd egyszer végre tényleg elkezdődik a társadalmi, székelyföldi érdekegyeztetés, azt arról lehet majd felismerni: hogy az autonómia-alternatívák, kritikák is felbukkannak.

Ma azonban még csak ott tartunk, hogy facebookon lehet teheneket etetni, vagy székelyföldi játék-parlamenthez játék-képviselőket választani. A játék hevében azonban érdemes elgondolkodni azon, ki mivel szórakozik.” – fogalmazott Parászka Boróka február közepi publicisztikája.

 

Kezdjetek el élni!

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni / Majd az unokáknak, mikor körbeállnak / Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak /Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni! Ha másról nem, hát erről a Márti dalának keresztelt számukról bizonyára sokan ismerik az Anna and the Barbies zenekart. A Moszkva Kávézóban tartott nagyváradi koncertjük után a zenekart alapító testvérpárral, Pásztor Annával és Pásztor Sámuellel a színpad mögé merészkedő Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.

Pásztor Anna és Pásztor Sámuel a Moszkva Klubban   Fotó: Tasnádi-Sáhy Péter

 

„Anna: Nekem a hatalommal önmagában nincs semmi bajom. A természet is hatalom. Isten pedig a legnagyobb hatalom, és ez így van rendjén. A gond ott kezdődik, amikor a hatalom hülyeséggel párosul. Gyerekkorom óta rendkívül nehezen viselem, ha igazságtalanság van, meg amikor egyes emberek elkezdenek mások kárára élni. Ilyesmi ellen mindig felszólaltunk. Eddig nem igazán politizáltunk, de a legújabb albumunkon ez elég erősen jelen van.

Mi lehet ennek az oka?

Anna: Valószínűleg ilyen a helyzet most Magyarországon, és ezzel most nem lövök sem jobbra, sem balra, sem középre, mert úgy rühellem a politikát, ahogy van.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!