Belga menekültek Magyarországon

2015. 12. 26. 11:03

Szilágyi Aladár írása egy sok évszázaddal ezelőtti menekülthullámot idéz fel, melynek helynév-nyomai mindmáig fennmaradtak.

 

A menekültkérdés egy nyolc-kilenc évszázaddal ezelőtti jelenségkörét felidézve szándékozom felfrissíteni történelmi emlékezetünket. A pontosság kedvéért akár idézőjelbe is tehettem volna a „belga” nevet, hiszen akikről szó lesz, valójában a mai Belgium területén élő „flamandok” és „vallonok” őseitől elszakadt, az Árpád-kori Magyarországon több hullámban befogadott, a népnyelvben „latinok”-nak „olaszok”-nak nevezett menekültek tömegei voltak.

A 12.-13. század fordulóján Flandriában, Vallóniában Brabant, Gent, Liége, és Ypres vidékén a szövő-fonó ipar fejlődése nyomán, egy új szociális réteg alakult ki: a „takehanok”, a takácsok osztálya, a kizsákmányolt és elnyomott bérmunkások tízezrei. A jóminőségű angol, majd magyar gyapjút robotmunkával feldolgozó gyapjúmosók, gyapjúverők, kelmefestők termékei elárasztották Európát, Észak-Afrikát, még Indiába is eljutottak. Az iparág urai az olcsón felvásárolt gyapjúból font-szőtt kelméket, szöveteket 5-600 százalékos nyereséggel adták tovább, nagy szakértelemre szert tett munkásaikat viszont éhbérért dolgoztatták. Mindez nagy társadalmi feszültségekhez vezetett. A takácsok érdekvédelmi közösségeket, communákat hoztak létre, és vágyaikat, követeléseiket vallási színezetbe burkolták. Ezek a közösségek az ősi, evangéliumi keresztény szegénységet tűzték ki ideálul, eszméik hordozóját Szent Pál apostolban, a hajdani sátorszövőben látták. Az egyház igyekezett eretnekséggé nyilvánítani a mozgalmukat, az inkvizíció vezetőiket máglyahalálra ítélte. Több helyen lázadás tört ki a tűrhetetlen állapotok miatt, a felkeléseket kíméletlenül megtorolták, s elkezdődött a takácsok kivándorlása, szétrajzása Európa más országaiba. Ezt a folyamatot az egymással szövetséget kötött városok alkotta liga sem tudta megállítani.

Magyarországra az első bevándorlók már a 12. század folyamán érkeznek nagyobb csoportokban, II. István uralkodása idején, az egyes források szerint flandriai származású váradi püspök, Valter (1124-1138) hívására. A Liége-környéki lázadások üldözöttjeinek megjelenését követően, a szintén Valter püspök által székhelyére hívott premontreiek által 1130-ban alapított prépostságnak is voltak Flandriából érkezett tagjai. A több hullámban, tömegesen befogadott flamand-vallon népesség által alapított települések, városnegyedek ekkor kapták az Olaszi nevet. A 13. század elején szereplő takácsok még nem voltak eretnekgyanúsak, őket – mai szóhasználattal – „gazdasági menekültetnek” minősíthetnénk. Nemcsak Nagyvárad környékén telepszenek meg, előbb Egerbe, onnan a Szepességbe, majd nagyobb tömegben Esztergom, Székesfehérvár, Ó-Buda és Zágráb városokba is eljutnak. Az ország számos vidékén felbukkan az Olaszi helységnév. Jellemző epizód, hogy 1230-ban nyolc takács-eretnek prédikátor menekül „magyar testvéreihez”, az őket fenyegető máglyahalál elől. A premontrei kanonokok állandó szellemi kapcsolatai folytán, 1234-ben két prépost: egy felsőrajnai és egy flamand, járják végig a rend magyarországi kolostorait. Hogy az „olaszok” kapcsolatai ősi földjükkel mennyire volt tartós, mi sem bizonyítja beszédesebben, mint az, hogy még 1447-ben is – liégei feljegyzések szerint – Esztergom környékéről 150 magyarföldi vallon zarándokol a szülőföldjére…

Már Szent István országa is „befogadó állam” volt. Más népek, a szászok, a kunok stb. mellett az évszázadok folyamán befogadtuk a „belgákat” is. Hogy mindez az ország fejlődéséhez vezetett, ahhoz nem férhet történelmi kétség.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!