Sepsiszentgyörgy, a mozdony
Az elmúlt négy év alatt kevés város indult olyan fejlődésnek a régióban,
mint Sepsiszentgyörgy. Ehhez nem csak a körülményeknek kellett
kedvezően alakulniuk, a siker a vezetőkön is múlt. ANTAL ÁRPÁD ANDRÁS
polgármester népszerű a városban, s hogy mennyire, azt majd az
önkormányzati választások eredménye mutatja meg. Eddigi munkájáról,
terveiről Kustán Magyari Attila kérdezte az Erdélyi Riport 2012/17. számában.Politika TOVÁBB
Az alagútban a fénytől kicsit mindig félni kell
Piacelméletek, piaci szerkezetek, piaci kudarcok címmel tartott Nagyváradon, a Szacsvay Akadémián előadást MOLNÁR JÓZSEF közgazdász,
a gödöllői Szent István Egyetem tanára, volt rektora, akivel a piacok
működéséről, a válságból való kilábalás esélyeiről Szűcs László beszélgetett az Erdélyi Riport 2012/17. számában.Interjú TOVÁBB
Kivártam a megfelelő pillanatot
A Semmi kis életek – alcíme szerint: erdélyi történet – szerzője, PAPP SÁNDOR ZSIGMOND 1972-ben
született a romániai Radócon; 2005 óta Budapesten él, a Népszabadság
szerkesztője. Regénye 1982 és a 90-es évek közepe között játszódik; a
helyszín egy erdélyi város Törekvés utcájának 79. szám alatt álló
penészszagú sarokháza, hősei a ház lakói. Az íróval Onagy Zoltán beszélgetett az Erdélyi Riport 2012/17. számában.Kultúra TOVÁBB
Náthán komédia
Bölcs Náthán történetét Harsányi Zsolt két katasztrófa közé ékeli. Az
első katasztrófa az imádkozók között következik be, intő jelként. A
második katasztrófát ők maguk okozzák: belőlük lesznek az előadás végére
a lincselők. Tűztől tűzig jut a dráma, a kör bezárul. Parászka Boróka kritikája az Erdélyi Riport 2012/16. számából.Thália TOVÁBB
Kelemen Hunor: A MOGYE-n bukott a kormány
Victor Ponta kormányának konstruktív ellenzéke lesz az RMDSZ – szögezte
le az Erdélyi Riportnak a szövetségi elnök, aki úgy véli, az
Ungureanu-kabinet elsősorban a MOGYE magyar karát létrehozó
kormányhatározat miatt bukott meg. Mivel utóbbit a bíróság
felfüggesztette, a politikus szerint nincs értelme, hogy az új hatalom a
jogszabállyal foglalkozzon. KELEMEN HUNORT az ellenzéki szerepről Cseke Péter Tamás kérdezte az Erdélyi Riport 2012/18. számában.
Politika TOVÁBB
Akut sporthiány: súlyos tünet
A mai fiatal felnőttek életkilátásai csökkennek, életminőségük rohamosan
romlik, a gyermekek sportolási lehetőségei beszűkültek, a
testnevelés-oktatás nem tölti be szerepét. Egyebek mellett e témák
kerültek szóba Marosvásárhelyen a Bethlen Gábor Egyesület
kerekasztal-beszélgetésén. Az elhangzottakat Parászka Boróka foglalta össze az Erdélyi Riport 2012/16. számában.Társadalom TOVÁBB
Soknyelvű lutheránusok Temesváron
Ha valaki egy vasárnap betér a temesvári evangélikus templomba, lélegzetelállító teljesítmény szem- és fültanúja lehet: KOVÁCS ZSOMBOR
lelkész egyszerre négy nyelven teljesít szolgálatot. A hattyúdalát
éneklő bánsági soknyelvűség fájdalmasan gyorsan halványuló mementójának
Tasnádi-Sáhy Péter járt utána az Erdélyi Riport 2012/16. számában.Riport TOVÁBB
Visszahonosítják Erdélybe a szürkemarhát
Színe és szarvhosszúsága jellegzetes, súlya hatszáz kilótól egy tonnáig
terjed, húsa ízletes és méregdrága, döfése végzetes, híre megalapozott,
útja kitaposott – mi kellhet ennél több, hogy az Erdélyben valaha
őshonos szürkemarha tartásának nyomába eredjünk. Domján Levente a hortobágyi puszta helyett a Gyergyói-medencében, a Cengellér-tetői fenyőerdőkben bukkant szürhemarha-csordára. Írása az Erdélyi Riport 2012/16. számából.Riport TOVÁBB
Nincs a kezemben a bölcsek köve
A nemzetközi munkaerőpiac problémáiról tartott előadást Nagyváradon a korondi születésű LÁNG ESZTER, a Debreceni Egyetem közgazdasági karának kandidátusa, ismert festőművész, művészeti író, költő. Szűcs László interjúja az Erdélyi Riport 2012/16. számából.Interjú TOVÁBB
Én a mélységet választottam
A kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb, külföldön is sokra becsült, világjáró alkotójával, a váradi Törzsasztal áprilisi vendégével, KRASZNAHORKAI LÁSZLÓval regényeiről, műhelytitkairól, utazásairól, életének sorsfordító mozzanatairól beszélgetett Szilágyi Aladár.
Interjú TOVÁBB














