A koalíció addig tart, amíg a nyitottság

Annak ellenére, hogy az ezredfordulóhoz képest feleannyi városi tanácsos képviseli a magyar érdekeket Kolozsváron, az RMDSZ-nek alpolgármestere van, Horváth Anna személyében, az ország második legnagyobb városában. Ráadásul ez az első alkalom, hogy Kolozsvár női elöljárót tudhat a magáénak. Kustán Magyari Attila interjúja.

Interjú TOVÁBB

Elektronikus jogtár a kisebbségnek

Önkormányzatban dolgozóktól oktatókon át érdeklődő állampolgárokig minden réteg számára kínálja a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet azt az elektronikus jogtárat, amelyet a hivatal honlapján lehet használni. A kategóriákra osztott, kulcsszavakkal is elérhető tartalmon több mint egy évet dolgoztak, a végeredményt sajtótájékoztatón mutatták be Kolozsváron.

Társadalom TOVÁBB

Turulmadarakból nem élünk meg

A romániai magyar kisebbség eredményes képviseletét az RMDSZ rugalmas tárgyalókészsége biztosítja, nem a szimbólumok mutogatása és a többségi társadalommal való szembenállás, vallja Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, aki a Kustán Magyari Attilának adott interjúban a fél évtizede húzódó Mikó-perre, illetve tisztségében maradására is kitért.

Interjú TOVÁBB

A juhásznak jól megy dolga?

Egy napra kiszakadva a mindennapi robotból, együtt ünnepeltek Kászonimpérben a csíki és kászoni juhtartó gazdák. A II. Alcsíki Pásztortalálkozón a kikapcsolódás mellett az ismerkedésen, a sajtkóstoláson és nem utolsó sorban a térségben nagymúltra visszatekintő juhász-szakma megbecsülésén volt a hangsúly. Domján Levente riportja.

Riport TOVÁBB

Szeretem, ha mutathatok új képet, új világot

A Várad folyóirat Törzsasztala idei szezonzáró rendezvényének meghívottja sokoldalú, cigány származású alkotó. Jónás Tamás költő, író legalább annyira járatos az informatikában, a keleti kultúrákban, mint az irodalomban. A budapesti vendéggel Szilágyi Aladár beszélgetett.

Interjú TOVÁBB

Zwack Péter: Tradíció nélkül nehezebb

Közel tíz esztendeje, 2003 őszén adott interjút lapunknak Zwack Péter üzletember, politikus abban az üzemben, ahol családjának nagy hagyományú itala, az Unikum készül. A beszélgetés felelevenítésével emlékezünk a vasárnap, Olaszországban elhunyt cégvezetőre, aki korábban Magyarország washingtoni nagykövete is volt.


Interjú TOVÁBB

Utazás Ortodoxiába

Magyar lapok munkatársai ugyancsak ritkán járnak romániai ortodox monostorok falai közt. Szilágyi Aladár a fotografáló Szűcs László társaságában készített riportot a rendszerváltás után Nagyváradon emelt Szent Kereszt apácakolostorban.

Riport TOVÁBB

„Nem akartam bármi lenni”

A temesvári Kafka irodalmi kávéház Közelebbről… című zenés beszélgetéssorozatában Tasnádi-Sáhy Péter júniusban SZÁSZ ENIKÕ színművésznőt, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház volt igazgatóját látta vendégül, s faggatta élete, pályája fontosabb állomásairól.

Portré TOVÁBB

Könyv az erdélyi konglomerátumról

Kántor Lajos Konglomerát (Erdély) című új kötetét a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesületben ismerhette meg a közönség, Markó Béla és Demény Péter közreműködésével. A közreműködők Szilágyi Domokos, Gaál Gábor és Szabédi László személyét, valamint a transzilvanizmus fogalmát értelmezték. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila jegyezte le.

Kultúra TOVÁBB

Ahol a dicsértessék egyenlő a jónapottal

Mindig a magyarság és a katolikus öntudat őrzője volt a szilágysági Kárásztelek. Egyfajta „székely” falu a Partiumban, amely a kommunista időkben is megmaradt tisztán magyarnak. A község polgármesterével, a nagy többséggel újraválasztott FALUVÉGI FERENCcel D. Mészáros Elek beszélgetett.

Riport TOVÁBB