Turulmadarakból nem élünk meg

A romániai magyar kisebbség eredményes képviseletét az RMDSZ rugalmas tárgyalókészsége biztosítja, nem a szimbólumok mutogatása és a többségi társadalommal való szembenállás, vallja Markó Attila államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, aki a Kustán Magyari Attilának adott interjúban a fél évtizede húzódó Mikó-perre, illetve tisztségében maradására is kitért.

Az nyilvánvaló, hogy Romániában a hatalomváltások többé-kevésbé a kisebbségek helyzetét is befolyásolják. Hogyan látja, a mostani fordulat milyen változásokat hozhat?

A változások már abban a pillanatban érzékelhetők voltak, amikor megbukott az előző kormány az által, hogy a MOGYE kérdésében egyértelmű kiállást tanúsított. Az is fontos, hogy 1989 óta Romániában még nem volt olyan helyzet, hogy egyetlen magyar vezető beosztást sem hagytak a prefektúrákban. Egyértelmű tehát, hogy ha ez a kormány a deklarációk szintjén is túllép ezzel a típusú retorikával, és gyakorlatba ülteti az irányelveit, akkor nagyon súlyos problémákra számíthatunk. Az utóbbi időszak jelei viszont némileg mégis enyhítik ezt a képet. A választások utáni helyzetben, ahol mindenkinek az volt a fontos, hogy különböző egyezségeket kössön, és mi a Dan Diaconescu Néppárton kívül senkitől nem zárkóztunk el, biztató jeleket láttunk.

A Szociál–Liberális Szövetség fenyegető lehet tehát, de mennyire sérülékeny ez a koalíció?

Azt gondolom, hogy az ilyen nagy koalíciók nem tartanak sokáig, erre példát is találunk az elmúlt évek romániai gyakorlatából: a PSD–PD-L-kormány hét hónapig tartott. Nem vagyok jós, viszont a gyakorlati politika bizonyította az idők során, hogy nagy pártok egymásmellettisége nem életképes, mert minél nagyobb pártokról van szó, a győzelem után a széthúzó erő is annál jelentősebb. Mi számolunk is ezzel a lehetőséggel, felkészülünk arra, hogy a parlamenti választások után bármelyik pillanatban, amikor szükség lesz ránk, tudjunk olyan helyzetbe kerülni, amivel ismét a közösség igényeit szolgálhatjuk.

Egyes hangok szerint ez megalkuvó politika, és csak a párt érdekeit tartja szem előtt.

Minduntalan ki kell hangsúlyoznom, hogy az RMDSZ nem hajlandó bármikor, bárkivel kapcsolatosan szemet hunyni a problémák fölött, hanem azért tudjuk elképzelni a párbeszédet az imént említett alakulaton kívül bármelyik párttal, mert a velük való együttműködésben lehetőséget látunk a közösségeink fejlődésére. Nyilván kisebb-nagyobb mértékben, de ez is több annál, mint amikor semmiféle haladást nem tapasztalunk. Nyomatékosítom, az RMDSZ nem megalkuvó, aki ilyent állít, az vagy nem tudja, hogy miről beszél, vagy nem ismeri a politikát. Létezik egy magyar közösség Romániában, ennek pedig valamilyen módon életteret kell biztosítani, a legjobb eszközökkel. Számos probléma megoldásra vár, vegyük például azt, hogy az erőnk nagyon fogy szórványban. Valahogyan meg kell őket tartanunk, nem szabad hagyni, hogy csak a Székelyföldön legyen jelen a magyarság. Fehér megyétől Szebenig tapasztalható ez a tendencia, de Szatmár megyéből is kiszorulunk lassan – azzal pedig számolnunk kell, hogy ha a románság megharagszik ránk és ellenünk fordul, akkor meg tud verni minket.

Szóba került a fogyó magyarság, így adott a kérdés: hogyan viszonyul a népszámlálás eredményeihez?

Nem vagyok sem szociológus, sem statisztikus, mégis jobb eredményeket vártam, nem hittem volna, hogy ilyen mértékű a szórványfogyás. Brassó, Szeben, Temes megyékben harminc százalék körüli csökkenésekről beszélhetünk, éppen csak a Székelyföldön történt némi pozitív változás. Ezzel a jelenséggel nekünk mindenképpen foglalkoznunk kell, hiába ülünk a buránkban, és mutogatjuk a Nyirő Józsefeket – azt elismerem, hogy minden egyes magyar gondolkodó, aki tett valamit ezért a közösségért, megérdemli a helyét a panteonban, de ne erre építsünk. Nem a turulmadarakból fogunk megélni, hanem abból, hogy életteret adunk az embereknek. Az okokból kell feladatot építenünk, tehát amikor felismerünk egy jelenséget, azt vizsgálnunk és orvosolunk kell. Adok erre egy példát: nem valószínű, hogy a brassói fogyást kezelni tudnánk, mert a sepsiszentgyörgyi, Kovászna megyei vonzás erős; nekem számos brassói ismerősöm szentgyörgyiként van bejegyezve, tehát nem ment el az országból, nem tűnt el, csak Háromszékre költözött. Temes, Arad megyékben azonban, ahol nem létezik egy erős szomszédos vonzás, valamit ki kell találnunk, Marost pedig vissza kell csatolni a Székelyföldhöz. Erre vannak megfelelő szakemberek, akik keresik a megoldásokat, a magam részéről pedig úgy érzem, nincs amiért könnyeket hullatni ezen a tragédián.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium református egyháznak való visszaszolgáltatása kapcsán már öt éve folyik a pereskedés. Kinek érdeke ez?

Mindenhol elmondom, hogy normális jogi gondolkodással, normális bírókkal, ügyészséggel ez az ügy nem ügy. A bíróság is kimondta, hogy a Mikó az egyházi, ha pedig ez megtörtént, akkor, a logikai sorból következően mi, a restitúciós bizottság tagjai sem vagyunk hibásak. Ez az egész arról szól, hogy néhány magánszemély pillanatnyi elkeseredésében egy ilyen ügyet elkezdett, amire sajnos a korrupcióellenes ügyészség is ráharapott, hiszen politikusok is szerepelnek ebben a játékban. Az ügyészség remek eszköz arra, hogy politikusokat, ha nem is sakkban, de bizonyos mértékben kéz alatt tartson. Sajnos ez történt Nagy Zsolttal, Borbély Lászlóval, és másokkal is. Nem azt mondom, hogy itt politikai dossziékról van szó, de azt gondolom, hogy akkor kellene korrupciót keressenek, ha korrupció történt.

Akkor, amikor egymás után váltják le a különböző intézményvezetőket, az ön pozíciója érintetlenül marad. Milyen magyarázatot talál erre?

Én két szempontot emelnék ki, amely talán megoldást kínál. Az első, hogy sikerült egy olyan szemléletet bevezetnünk az intézmény mindennapjaiba, a más etnikumokkal való párbeszédbe, amely kialakított egyfajta automatizmust, rutint. Semmilyen más etnikumnak nem tenne jót a váltás, mert ez mindig hoz munkamódszer-változást, az emberek pedig megszokták, hogy velünk dolgoznak, folyamatosan mennek a juttatások. Ez a kiszámítható, bármikor kézzelfogható kommunikáció az egyik ok, a másik pedig szerintem az, hogy egy román politikusnak ez nem egy vonzó terep. Nem lehet lopni, nem lehet sumákolni, itt dolgozni kell, és ez nem tetszetős egy nem szakmabeli számára. 2003–2004-ben volt román vezetője az intézménynek, és azonnal meglátszott a gördülékeny párbeszéd hiánya. A kormányzó pártok irányába is jeleztük, hogy a változtatást úgy gondolják meg, hogy ebben a hivatalban, amióta létezik, legalább egy magyar vezetőségi tag mindig volt. Tehát ha engem le is váltanának, egy magyar embernek a második vonalban, helyettesi szinten mindenképp biztosítani kell egy lehetőséget, így nem esnénk ki. Volt arról szó egyébként, hogy lefele bukjak egy helyet, de úgy tűnik, hogy a kormányzó pártoknak ez jelenleg nem prioritás. Következik a nyári szünet, utána a kampány és a választások, de személy szerint fel vagyok arra készülve, hogy bármikor elmehetek.