Zwack Péter: Tradíció nélkül nehezebb

2012. 08. 07. 14:05

Aligha van olyan magyar cég vagy termék, mely hagyományait tekintve a Zwack Rt.-hez, illetve legismertebb márkájához, az Unicumhoz lenne hasonlatos. Az ital névadójává II. József, a kalapos király vált, amikor a „főzetet” megkóstolva így szólt udvari orvosához: „Dr. Zwack, das ist ein unikum.” Az alapító ükunokája ma az igazgatóság elnöke, aki a rendszerváltás idején tért haza Budapestre az emigrációból. Zwack Péter a kilencvenes évek elején Magyarország washingtoni nagykövete, utóbb pedig parlamenti képviselő is volt. Második otthonában, a Soroksári úti gyárban válaszolt Szűcs László kérdéseire az Erdélyi Riport 2003./47., november 27-i számában.


Napi rendszerességgel írott naplójegyzetei manapság milyen hangulatát örökítik meg? 

Látja, ezt még nem kérdezték tőlem. Nagyon pozitív, jó dolgokról írok, mert végre azzal foglalkozom, amit szeretek, és ez a gyár. Előtte, amikor politizáltam, nem jutott rá elég időm. Tehát a hangulatom jó. 

A közélet történései aligha derítik jókedvre. Vagy a naplójába a külvilágot nem is engedi be? 

A közélet aktualitása az, hogy én hál’ istennek aktívan már nem politizálok. Persze olvasom az újságokat, és a mai magyar közélet, politika sokszor lehangol. Az ember próbálja ezt valahogy kirekeszteni. Reggel bejövök ide, korán kelek, hatkor már kutyát futtatok, s fél nyolckor bent vagyok a gyárban. Úgy jövök ide, mint haza, ez a lakásom. Itt töltöm az egész napot a munkatársaimmal, akiket szeretek és nagyon becsülök, akár egy nagy családot. 

Olyan ez a gyár Önnek... 

...mint egy sziget, s nem is mondanám, hogy ide menekülök, mert nem menekülésről van szó, hanem két otthonról. Van egy házam, és van, ugye, a gyár, s most, az uniós csatlakozás előtt óriásiak a kihívások, az egész vállalat gondolkodásmódját át kell szervezni. 

A májusi csatlakozás közvetlenül is érinti a céget? 

Óriási változások lesznek, minden meg fog változni, de ettől nem kell tartani. Magyarországon sajnos van egy félelem az EU-val kapcsolatban, az, hogy elveszítjük a kultúránkat, sérülnek a magyar érdekek. Ez nem így van. Sokkal könnyebb lesz a magyar kultúrát exportálni, mint eddig. És az italfogyasztásra is másként kell gondolni, a magyar bor egy kulturális termék, nem csak valami, amit az ember megiszik. A nyugati országokban egy jó bor sokkal fontosabb, mint egy politikus. Senki nem tudja, ki a francia miniszterelnök, de hogy a francia konyak micsoda, azt mindenki tudja. S a kihívás most óriási, hogyan lehetne a magyar borokat külföldön népszerűsíteni. Ami nagyon nehéz, mert az imázsuk a múlt miatt nagyon rossz. Kitűnő magyar bortermelők vannak, csak nem tudnak bekerülni a nyugati piacokra. Egyrészt az imázs miatt, másrészt nincsenek importőrök, hiszen a Nyugat így is tele van borokkal. Ráadásul drágák a magyar borok, túl vannak árazva. Én attól tartok, sokan meg fognak itthon lepődni, mert a piac hamarosan el lesz árasztva kiváló nyugati borokkal, lényegesen alacsonyabb árakon. Főleg az újvilági borokra gondolok, ausztrál, chilei, dél-afrikai italokra, melyek lényegesen olcsóbbak lesznek, s minőségben éppolyan jók. Ez nagy kihívás lesz az egész borszakmának, nekünk is, hiszen borokkal mi is foglalkozunk. Hát nem lesz könnyű. Komoly probléma továbbá, hogy külföldön nincsenek magyar vendéglők. Nincs Londonban, nincs New Yorkban, pontosabban ott van egy, bár nem az igazi. Az olasz meg a francia borok óriási előnye, hogy a nyugati nagyvárosok tele vannak olasz meg francia vendéglőkkel. Tehát van piac. 

A Zwack ház 200 éves múltja megbecsülendő szimbólum, avagy a felhalmozott tapasztalatok a jelen körülmények között is kamatoztathatóak? 

A múlt annyiban fontos, hogy a tradícióra lehet építeni. Mert ha az embernek nincsenek hagyományai, akkor sokkal nehezebb. Hacsak nem a számítógépiparban érdekelt, amely korábban nem létezett, s ma óriási lehetőségek vannak benne. Az ember megnéz egy hirdetést, mindenütt kitalált sztorik vannak, hogy mit tudom én, mióta létezik. Nos, ez nekünk valóban megvan. Én személyesen is tisztelem a tradíciót, de közben már előre gondolkodom. Felhasználom a tradíciót a jövő érdekében. 

Az Unicum minőségét személyesen is ellenőrzi? 

Hogyne. Először is a recept kizárólag a család tulajdonában van. Mi a minőséget nemhogy ellenőrizzük, hanem annak ellenére, hogy nem változtatunk rajta, igyekszünk folyton javítani. Rengeteg például a felszerelés, fontos, hogy milyen szűrőt használ az ember, milyen desztillálóberendezést. Ezek folyton újulnak. Az Unicum egy része a kivonat, a másik része le van főzve. Ugyanis a füvek különböző módon reagálnak arra, hogyan lehet kivonni az ízeket. Tehát a modernizálás fontos, annak ellenére, hogy maga a formula nem változhat. 

Ki lehet-e mutatni az idők folyamán az íz állandóságát, tudják-e, hogy ötven vagy száz éve milyen volt az Unicum íze?

Olyan régre nem tudunk visszamenni, mert a háború alatt minden elpusztult, de vannak negyven-ötven éves mintáink. Sok múlik kis dolgokon, például azon, amire az ember nem is gondolna, a víz vagy a szesz minőségén. Annak ellenére mondom ezt, hogy az Unicum erőssége a karaktere. És az Achilles-sarka is. Hiszen van ember, aki nem szereti, mert túl karakteres. De nagy előnyünk, mondjuk, a skót whiskyvel szemben, hogy míg abból van ezrével, és az íz nem annyira eltérő, addig az Unicum körül erős márkalojalitás alakult ki az évek folyamán. Ismerek embert, aki száz kilométert hajlandó utazni azért, hogy egy üveggel beszerezzen. Ez óriási előny egy márkánál, akkor is, ha sokan nem szeretik, de hát a kaviárt sem szereti mindenki. 

Önök sokfajta növényi alapanyaggal dolgoznak. Manapság mennyire okoz nehézséget ezek termesztése, beszerzése? 

Először is a cég hallatlan előrelépéseket tett a technológiai fejlesztés irányában. Egymás után nyerjük a minőséget elismerő díjakat. A növényi alapanyagok beszerzése nagy körültekintést, szakértelmet és jó kapcsolatrendszert igényel. Egy régi mondás szerint az Unicum olyan, mint egy pakli kártya, ha egyetlenegy lap hiányzik belőle, nem lehet lejátszani a partit. Az Unicumhoz használt füvek megfelelnek az EU élelmiszerekkel kapcsolatos feltételeinek. Ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell, aki jelen van az élelmiszerszakmában. Például sok évvel ezelőtt a Camparinak a vörös szín óriási problémát jelentett, mert nem volt megfelelő a korábban használt természetes alapanyag. 

A gyár bejáratánál az Ön kézzel írott felirata fogadja a látogatót, mely szerint a titkot nem, viszont a siker receptjét szívesen elárulja. Kérem, tegye meg...

A siker titka a minőség. S nemcsak az Unicumról beszélek, hiszen a cég rengeteg egyéb terméket gyárt és forgalmaz. Likőrjeink természetes gyümölcsalapanyagokból készülnek, miközben manapság egy átlagos likőr csak mesterséges anyagokat tartalmaz. Aromák, olajok s még ki tudja, mi van bennük. A minőség és az egyediség volt, ami azzá tette a céget, ami. Ez érvényes a marketingre is. Látják, ezek a plakátok, amelyeket ma is használunk, ezek száz éve megvannak, manapság semmi újat nem tudnak felmutatni, ami korábban ne létezett volna. Én a marketing szót önmagában nem is szeretem. Divat. Kimondom a szót, de nem tudom megfogni. Más egy fogpaszta esete, ahol őrülten nagy a konkurencia. Ott nagyon erősen kell a piacot elemezni. De egy specialitásról a tulajdonosnak tudnia kell, hogy kelendő-e, anélkül hogy az ember állandó piackutatásokat végezne. Ma a világ sajnos túlságosan elment a mesterséges megoldások felé, nincs természetes ösztön, ezt kiirtják az emberekből. Mindent csak a piackutatás határoz meg. Én ezzel nem értek egyet. Nálunk is van egy erős marketingcsapat: mindig hangsúlyozom nekik, hogy az ötleteket ne adják ki egy kreatív ügynökségnek, hanem tessék házon belül megoldani. Azért vannak, hogy legyenek ötletek. 

Ha a rendszerváltás óta eltelt időre gondol, akkor elégedett vagy inkább csalódott? 

Az, hogy itt vagyunk, egy csoda, az összes nehézséggel együtt. Tudomásul kell venni, hogy a kedvezőtlen jelenségek, amelyeket megéltünk, velejárói a rendszerváltásnak. Sajnálatos, hogy ez az időszak rengeteg embert negatívan érintett, főleg az öregeket. Én utálom a kapitalista szót, de nem találtak még ki jobbat. De mindenfajta előzmény nélkül átállni egy monolitikus egypárti rendszerről a piacgazdaságra, az egy fantasztikus teljesítmény. Persze ez nem javítja az emberek közérzetét. Ezt nem lehetett megúszni. 

Ahogy a korrupció terjedését sem? 

Éppúgy megvetem és elítélem a korrupciót, mint sok más magyar. Mindent meg kell tenni ellene. Elsőként vittem a törvényhozás elé korrupcióellenes javaslatokat, melyek részben később törvénynyé is váltak. De említhetnék egy másik nagy hátrányt, a feketegazdaságot, ami a mi szakmánkra nézve rendkívül veszélyes. Nyugaton nincs ilyen. Korrupció van bőven ott is, de feketegazdaság nem létezik, sem illegális szeszfőzdék, sem jövedékiadó-csalók. 

A politológusok többnyire türelemre intenek, mondván, nem szabad siettetni a változásokat, mindennek megvan a maga ideje.

Ezt könnyű mondani. De amikor valaki ötvenezer forintos minimálbérből él, annak aligha lesz türelme a folyamatokhoz.

Ön amúgy türelmes ember? 

Nem. Rettentő türelmetlen vagyok, ez egyike nagy hibáimnak. Tudom, hogy még annyi időm van, ameddig a Jóisten megsegít, s annyi mindent akarok ezalatt csinálni, hogy nem akarom az időmet vesztegetni olyan dolgokkal és olyan emberekkel, amelyek engem „visszatartanak”. Szeretnék még tanulni s olyan emberekkel együtt lenni, akiktől tanulhatok. Ezért nem járok társaságba, mert ha az ember mindig ugyanazokat az arcokat látja, akkor időt veszteget. Inkább olvasok.

Környezetével szembeni elvárásaiban mindig maximalista? 

Igen, maximalista vagyok. Ez nem jelenti azonban azt, hogy minden szép és jó, azt sem, hogy mindig minden sikerül, de attól még az elvárásaim maximálisak. 

Magyarországon manapság milyen a vállalkozók társadalmi megítélése? 

 Még nagyon rossz. Nem is szeretem a vállalkozó szót, inkább üzletemberként tartom számon magam. Mert rengeteg visszaélés volt, van. A megítélés a vagyoni polarizáció miatt is igen negatív, a lakosság szegényebb rétegei érthetően nem szeretik a vállalkozót. Másrészt nem alakult még ki a magyar vállalkozókban az a kultúra, ami a támogatásokat, a szponzori tevékenységet illeti. Részben azért, mert harcolnak a túlélésért, sok esetben erre tényleg nincs pénzük. A tőkéjüket visszaforgatják a vállalatba. Amint a gazdaság helyzete javulni fog, ez is változik. 

Amikor nem a munka köti le, mivel tölti szabadidejét, feltéve, ha rendelkezik ilyennel? 

Ilyen nincs. Ahogy mondtam, szeretek olvasni. Főleg könyveket. Van egy könyvtáram, de olyan nagy, hogy a kötetek kilencven százalékához hozzá sem nyúltam. Mert annyi a sajtó, ahhoz, hogy naprakész legyek, el kell olvasnom hét-nyolc újságot. Kapom az olasz lapokat is, a hetilapokat, a szakmai lapokat. Úgyhogy halmozódnak, ezeket igyekszem a hétvégeken átböngészni, de még így sem tudok mindent elolvasni, amit szeretnék. 


Fotó: Székedi Levente



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!